The Milovan Djilas collection is deposited at the Hoover Institute Library & Archives, located at Stanford University in the United States. It offers an important insight into the life and work of the first and most prominent dissident in Yugoslavia, who was also one of the most notable dissidents anywhere in communist Europe. Djilas had been the main ideologue of the Yugoslav Communist Party and one of the Tito's closest associates when he confronted the Party and Tito in the mid-1950s.

Some of the photographs taken by Lucian Ionică are snapshots of moments of high drama. Among them, those “hard to look at” images from the Paupers’ Cemetery, with the bodies of those killed by the repressive forces of the communist regime, hastily buried by the representatives of those forces, and then disinterred in order to be laid to rest in a fitting manner. There are also in the collection some photographs with portraits of children wounded during the Revolution of December 1989 in Timişoara. They were taken in the Timişoara Children’s Hospital on 24 December. The photographs show the wounded children in bed; the three snapshots include portraits of two boys and a girl. “For a few years after I took those photos I tried to trace the children I had photographed. I couldn’t find them, although I tried repeatedly. In the confusion and the strong emotions of the events back then, I didn’t have the inspiration to make a note of their names. Today I don’t know what has become of them, what they are doing,” says Lucian Ionică, confessing his regret at being unable to follow the story of those whose drama he immortalized in December 1989. “In the Timişoara Revolution, there were a lot of teenagers in the street. However the repressive forces had no compunction about firing at them. They were victims of the Army in the first place. Opening fire on minors is impossible to accept. Of course it is not justified against adults either, but the brutal actions of the soldiers against the children show how faithful those in the forces of repression were to Nicolae Ceauşescu,” is the comment of Gino Rado, the vice-president of the Memorial to the Revolution in Timişoara, summing up the tragic consequences of the involvement of forces loyal to the communist regime in the repression of the demonstrators, including minors (Szabo and Rado 2016). According to research carried out at the Memorial to the Revolution in Timişoara, as well as other official statistics  documenting the scale of the repression in the city in December 1989, at least six children or adolescents under the age of 18 were killed in this symbolic city of the Romanian Revolution. The youngest hero-martyr was Cristina Lungu; when she was fatally shot in December 1989, she was only two years old.

This unique collection of samizdat literature (1972-1989) contains samizdat books by Czech and Slovak authors whose works could not officially be published in socialist Czechoslovakia, as well as a collection of samizdat periodicals and individual texts.

Cristina Lungu was the youngest hero-martyr of the Revolution of December 1989 in Timişoara. When shed died, shot in the heart by one of the bullets fired from the roof of the Research Centre on Calea Girocului, Cristina Lungu was only two and a half years old. She died on Str. Ariş in Timişora, at the crossing with Calea Girocului, in her father’s arms with her mother beside her. Her destiny is symptomatic for the fate of most of the over 1,000 victims of the Romanian Revolution of 1989, who lost their lives not in a direct clash with the apparatus of repression, but because they happened to be in the wrong place at the wrong time when a stray or ricocheting bullet cut short their lives.

The tragic moment is recounted as follows in one of the books published by the publishing house of the Memorial to the Revolution in Timişoara: “There was a moment of respite, around 10 pm, after intense shooting close by, on Calea Girocului. They came out at the crossing of Str. Negoi with Str. Arieş and Calea Girocului. At a certain moment, Cristina fell. Her father thought she had tripped, because there had been no particular noise. When he picked her up, Doru Lungu noticed that blood was flowing from her mouth. Then he ran with her to the County Emergency Hospital: “And it was only in the morning, about 4 am, that I found out, someone told me, that in fact she had been shot and had died on the spot. I wanted, because someone there had told me, to run quickly to the Morgue to take her, because otherwise I would never be able to get her.” Because he was afraid that her body would disappear for ever in the criminal action of erasing the traces of the repression of the popular revolt, her father was determined to take her from the Morgue, although it would have been almost impossible to bury her officially, because he had no documents. But he did not reach her, because he was given advice to take care and not to put himself in danger, because two people from the Securitate were at the Morgue, carrying out investigations into the deceased. It was only in the afternoon of Thursday 21 December that he managed to recover her body, his good fortune (if one can speak of good fortune in these circumstances) being that she had not been put in the batch that would arrive in Bucharest for incineration.” (Szabo 2014)

On the ground floor of the building of the Memorial to the Revolution in Timişora there is a thematic corner dedicated to this heroine-martyr. Her portrait, donated by her family to the institution in 2001, is covered by a pane of glass pierced in the middle by the impact of a bullet. The pane comes from a shop in the centre of Timişoara, in Opera Square, a place where there were violent exchanges of fire between 17 and 22 December 1989. In connection with the tragic case of this youngest victim of the December 1989 events in Timişoara, the portfolio of the Memorial also contains some testimonies by her parents and information that helps to place Cristina Lungu in both her historical and her family context.

Film Notations of European Solidarity Centre are biographical interviews, conducted with democratic opposition activists and creators of independent culture in socialist Poland. They are first-hand testimonies of people who organised illegal gatherings, demonstrations, art exhibitions, film screenings, literature circulation etc. Collection includes rare interviews that cannot be seen anywhere else.

Croatian scholars made important contributions to the work of the Pugwash Movement by gathering primarily around the Institute for the Philosophy of Science and Peace of the Yugoslav (after 1991 Croatian) Academy of Sciences and Arts (JAZU/HAZU). In 1966, a group of Croatian intellectuals from the Institute, led by Ivan Supek, in 1966 launched the journal Encyclopaedia moderna: časopis za sintezu znanosti, umjetnosti i društvene prakse. It was published in all Yugoslav languages and dialects, but there were also articles in English. In addition to the central editorial office in Zagreb, it had editorial staffs in Belgrade, Ljubljana, Sarajevo, Skopje and Titograd. It was issued quarterly, although occasionally deviated from this schedule. The editor in chief was Ivan Supek (except in 1975, when the editor was Eugen Pusić). Since the mid-1980s, Supek was assisted by Nikola Zovko and Bojan Marotti (interview with Marotti, Bojan).

As a multidisciplinary journal, it promoted universalism and a humanistic orientation for science and the arts, as well as the complete disarmament and the creation of world peace. The first issue began with the “A Word from the Editors,” in which they stress: “we stand between military, economic and ideological blocs, and it is clear that in the event of a [global] conflict there can be no victory, but only a general disaster” (p. 1). They insisted on the universality of humankind: “Although the world is so fatally disunited, in every corner of it peaceful, humane and progressive thought is smouldering" (p. 3).

The goals of the journal were almost identical to the goals of the Pugwash Movement, and Supek insisted that every issue must contain something about the movement. “Pugwash” or “Peace Studies” or some column with a similar name was published in almost every issue. It would usually convey information, documents, declarations, or reports from Pugwash Conferences and other meetings. All of the contributions in the column were in English, in attempt to make the journal accessible to international scientific currents.

In the 1960s, Encyclopaedia moderna was relatively popular due to the prominent intellectuals who contributed articles to it. The journal strived for academic freedom and was even open to topics that the communist government considered undesirable, as was the case with religion (Kolarić 1973). The Yugoslav communist authorities did not like such intellectual independence, and the government reduced the funding for all of Yugoslavia's Pugwash organisations and publications. In 1976, Encyclopaedia moderna was forced to shut down because the government completely severed its funding (Knapp 2013, 99). In the 1980s, the very existence of the Pugwash organisation in Yugoslavia was questionable, mainly because Supek was out of favour with the communist regime. Still, the movement survived those trying years.

The journal was re-launched after the fall of communism in 1991, with Nikola Zovko as editor-in-chief, but its scope was oriented more towards Central Europe. It was published until 1998, and Marotti believes the journal was "naturally extinguished" because the themes of the journal were no longer as current as during the Cold War (interview with Marotti, Bojan).

A Fekete Doboz videó-folyóirat volt az első független filmkészítő műhely Magyarországon a kommunista éra utolsó éveiben. E mozgalmas, nagy változásokat hozó időkben minden olyan tüntetésről és alulról induló kezdeményezésről beszámolt, melyekről a hivatalos nyilvánosság hallgatott vagy szándékosan félretájékoztatott. Kezdetben szamizdatként terjesztett filmjeivel a hazai rendszerváltás legnagyobb mozgóképes dokumentációját hozta létre.

A Soros Alapítvány iratai egyedülálló betekintést nyújtanak az 1980-as évek független, a hivatalos kultúrától eltérő, sőt, azzal nem egyszer nyíltan szemben álló kezdeményezések történetébe. Az Alapítványt ugyan nem ezek dokumentálására hozták létre: célja a független kultúra támogatása, nem pedig megörökítése volt. Ám a tevékenysége során keletkezett iratok egyben óhatatlanul dokumentálták is e szándék megvalósulását, s értékes kortörténeti gyűjteményként maradtak fenn. Összességükben pedig egy fontos ellen-kulturális mintát dokumentálnak: a központosított, a pártállam által finanszírozott és felügyelt kultúrával szemben a magán támogatással fenntartott, szabad kezdeményezésekre épülő kultúra alternatív modelljét.

It is estimated that the film archive of the Institute of National Remembrance in Poland consists of over 1500 archival units and includes videos made by civil and military departments of the State Security. The biggest part of the collection are the materials from different surveillance actions, including training materials for employees of state security. In the collection we can find:  - videos from manifestations in March 1968 and December 1970 – materials from invigilation of dissidents: Jan Józef Lipski, Jacek Kuroń, Adam Michnik, Leszek Kołakowski and organisations such as Workers' Defence Committee or "Solidarity" - materials documenting foreigners in Poland - both diplomatic residents and representatives of foreign governments, official visits of Fidel Castro, Josip Broz Tito or Richard Nixon. 

A gyűjtemény egyike Magyarország legfontosabb szamizdat gyűjteményeinek. A Múzeum Könyvtára és Levéltára az 1980-as években kezdte el szisztematikusan gyűjteni a szamizdat anyagokat. Az anyagokat zár alatt tartották, s a nagyközönség számára hozzáférhetetlenek voltak 1989-ig. A rendszerváltás után a Múzeum volt az első olyan intézmény, amely a magyarországi szamizdatról kiállítást rendezett.

The collection of Milan Jelínek documents in detail the Communist thinking of a formerly protected linguist, and the later, a critic to the regime, becoming a samizdat publisher and co-organiser of lectures at the underground university.

The Karl Laantee collection at the Estonian Cultural History Archive is part of the large archival legacy of Karl Laantee, an émigré Estonian religious activist, and announcer with the Voice of America radio station. 

The manuscript of Mihajlov's travels, “Moscow Summer,” written in English is in the box 28. The text was the fruit of Mihajlov's visit to the Soviet Union in the summer months of 1964. Mihajlov supported Nikita Khrushchev's reforms and the program of de-Stalinisation, and he criticized the changes in the Soviet leadership after Kruschev’s fall. This criticism alarmed those in charge of Yugoslavia’s foreign policy, since it could once more undermine Soviet-Yugoslav relations, which had normalized in the mid-1950s.

Referring to the publication of the first two essays of this book, Tito himself called out Mihajlov in February 1965 as a result of pressure from the Soviet ambassador due to his criticism of the new political course following the fall of Khrushchev in the autumn of 1964. Despite censorship of Mihajlov’s essays in Yugoslavia, American politicians and the public were interested in Mihajlov's case precisely because of his stance on the Soviet Union during the political upheavals in the upper echelons of the Soviet party in those years.

The beginnings of the Video Studio Gdansk are connected to the I National Congress of “Solidarity”, organised in Gdansk in 1981. At first, the independent “Solidarity” filmmakers documented the union’s most important events, however soon the first documentaries were produced. Video Studio Gdansk has been operating for almost 40 years, and its archive today consists of several thousands of video materials. It mostly comprises own videos, created by the Studio: raw footages (of the most important oppositional events, like strikes, clashes, protests), documentaries, reportages, few feature films, and numerous recordings of television theatre, public debates, cultural events, etc.

A 22 kérdésből álló kérdőívként azonosított irat célcsoportja a kérdések nehézségi foka alapján a romániai magyarság gondolkodó rétegének tagjai, akik nem tartoztak feltétlenül az értelmiségi elithez, és akiket vélhetőleg előzetes tájékozódást követően választottak ki. A szerkezetileg három kérdéskörre tagolható kérdőív előbb az alany társadalmi besorolását, képzettségét, általános műveltségét méri fel, majd a kérdezett azonosság és identitástudatát röntgenezi, végül pedig a megoldás igényével is a román-magyar kapcsolatokat, viszonyt és az együttélés tapasztalati élményeit vizsgálja. A feltett kérdések a kérdező számára alapvető információkat kívántak szolgálni és helyenként reprezentativitásra törekedtek.

I. Az első kérdéskör az alany társadalmi besorolására összpontosít. Előbb a kérdezett társadalmi eredetét vizsgálja családja és származása alapján, majd életkora után a „kicsi magyar világra” (Sárándi and Tóth-Bartos 2015) vonatkozó kérdés hangzik el, mely arra enged következtetni, hogy a kérdőív az idősebb, kiforrott szemléletű egyénekre összpontosít. A negyedik és ötödik kérdések a múltbeli anyanyelvi tanulás idejét és lehetőségeit vizsgálják az alany családjában, illetve „látókörében”, azaz a néhány évvel kisebb, illetve fölötte végzett generációk esetében, akikre rálátása lehetett.

A kérdések:

1. Milyen családból való?

2. Milyen környezetből? (Falusi, városi, paraszt, munkás, polgár, arisztokrata, stb.)

3. Mennyi idős? Élt-e 1940 és 1944 között?

4. Mennyi ideig és mit tanulhatott anyanyelvén?

5. A családjában és vagy a „látókörében” ugyanez miként oldódott meg?

II. A második kérdéskör, a hatodiktól a tizennegyedikig terjedő kérdések, az alany identitás és azonosságtudatára reflektál. A kollektív emlékezet felmérését nosztalgikus hangvételű kérdés követi, mely azonban a pillanatnyilag megélt emberjogi sérelmek számbavétele mellett az alanyt a múltban kétségbevonhatatlanul meglévő jogokkal történő összehasonlításra készteti. Az általánosan vett magyar történelmi ismereteket, hangsúlyosabban követi az erdélyi régió 1918 utáni történetének és közszereplőinek ismerete. Ezt követi az anyanyelvi olvasási szokások és igények, a kulturális élet és a hitgyakorlás feltérképezése. A román nyelv ismeretének fokára vonatkozó kérdés a mai napig aktuális kérdés. Miután a kulturális kiegyenlítődés előfeltétele a nyelvismeret, ez azt is feltételezi, hogy mindaddig nem fog közeledni, egymáshoz csiszolódni az együttélők kultúrája, amíg nyelvileg nem képesek egymás felé nyitni. A rádióhallgatási szokások választ nyújtanak az erdélyi magyar tájékozódási igényeire, de esetleges beletörődésére sorsába, ez iránti közömbösségére is. A magyarországi kapcsolatok tudakolása a rokonságon, barátokon, ismerősökön át meglévő kurrens anyaországi kapcsolati hálót feltételezi. A magyarországi új helyzetről szóló tizenharmadik kérdés – mely támpontot ad az irat keltezésének megállapításához – feltételezhetően az 1987 júniusában a minisztertanács elnökévé megválasztott Grósz Károly hivatali ideje alatt bekövetkezett változásokra céloz. Az 1988. májusi pártértekezleten a Magyar Szocialista Munkáspárt (MSZMP) reformszárnya teret nyert, „kibontakozási programja” a piacosítást és a decentralizálást tűzte ki célul. Leváltották Kádár Jánost és utódjául az MSZMP főtitkárának Grószt választották meg. Az is lehet viszont, hogy jelképes 1989-es eseményekre, Nagy Imre és társainak újratemetésére, illetve 1956 rehabilitációjára, vagy Pozsgay Imre rádióbeszédére utal (Romsics 2013). A kérdéscsoport utolsó erdélyi vezető-egyéniségre vonatkozó kérdése figyelembe veszi a nagypolitikai eseményeket és talán előretekintve számol egy megjósolhatatlan romániai politikai fordulattal is.

A kérdések:

6. Mire emlékszik, vagy meddig nyúlik vissza kollektív (családi, munkahelyi stb.) emlékezetük?

7. Szeretnénk-e valamit a múltból visszakapni? S ha igen, mit?

8. Ismeri-e a magyar történelmet, s ezen belül is Erdély történelmét? (1918 utáni történésekről mit tud? Ismeri-e az OMP [Országos Magyar Párt] (Bárdi 2014, Horváth 2007, György 2003) működését? Tudja-e pl., hogy ki volt Gr. Bethlen György [1888-1968, a két világháború között a romániai magyar kisebbséget képviselő Országos Magyar Párt elnöke (ACNSAS, I185019), Jakabffy Elemér [1881-1963, magyarországi majd romániai magyar politikus, jogász, publicista] (Balázs 2012, Csapody 2012), Makkai Sándor [1890-1951, erdélyi magyar író, pedagógus, református püspök] (Veress 2003), Mailáth [Majláth] Gusztáv Károly [1864-1940, erdélyi római katolikus püspök, főrendi tag, címzetes érsek] (Marton and Jakabffy 1999), Domokos Pál Péter [1901-1992, tanár, történész, néprajzkutató, a csángókutatás egyik úttörője] (Jánosi 2017, Domokos 1988) stb.)

9. Vannak-e magyar könyvei? Szokott-e magyarul olvasni? S ha igen, mennyit? Hogyan jut hozzá magyar könyvekhez? Jár-e színházba? Jár-e templomba? (A magyar szó végett teszi, vagy hívő?)

10. Milyen szinten ismeri a román nyelvet?

11. Melyik rádiót hallgatja? A budapestit vagy a bukarestit? És melyik SZER [Szabad Európa Rádió]-adást: a románt vagy a magyart?

12. Vannak-e magyarországi kapcsolatai?

13. Mit gondol Magyarországról ebben az új helyzetben?

14. Van-e olyan erdélyi vezető-egyéniség, akiről tud, és akire, úgy érzi, figyelni kell?

III. A harmadik kérdéskör, a tizenötödiktől a huszonkettedikig terjedő nyolc kérdés, a román-magyar kapcsolatokat veszi górcső alá. Ennek megfelelően az alany és közösségének a románokkal fenntartott viszonya mellett, az együttélő lakosság etnikai színezetét tudakolja, ha az évszázadok során az adott településen a kisebbségi magyarság számára kedvezően alakult demográfiai realitást a kommunista hatalom a román többségű vidékek lakóinak betelepítésével módosította. A jövőbeli együttélésre gondolva a tizenhetedik kérdés az alany hiányaira kíváncsi, a minimálisan szükséges emberjogi feltételeket tudakolja, hogy az adott helyen, ott, magyarként élhessen. A rendszerváltás előtti évek fejleményeinek ismeretében, az erdélyi magyar kisebbség asszimilációját szolgáló intézkedések – a magyar nyelvű iskolahálózat állandó sorvasztása, az erdélyi magyar színházak megszüntetése, a falurombolás, az állandósult jelenséggé váló menedékjogot kérő román állampolgárok – közepette, az évtized végére csúcsra járatott nacionalizmus idején, amikor a társadalomban a politika gerjesztette etnikai mássággal szembeni türelmetlenség napi szinten jelen volt, szürreálisan hat a kisebbségi közösség jövőjéről megfogalmazott magánvéleményt tudakoló kérdés. Az őshonos kisebbség megújulására vonatkozó gondolatok közelebb álltak az utópiához, miután az emberjogi és nemzetiségi elnyomás semmiféle valóságalappal nem szolgáltak ehhez. A kérdőív két utolsó huszonegyedik és huszonkettedik kérdései – pozitív élmény romániai magyarként, pozitív élmények a román-magyar viszonyban – szóhasználatában is – „volt-e valaha”, „kísérnék” – jelzik azt a tisztánlátást, amellyel a kérdőív összeállítója értelmezi a rendszerváltás előtti erdélyi magyar kisebbség helyzetét.

A kérdések:

15. Milyen viszonyban van (ő és közössége) a románokkal?

16. Ahol él, inkább román vagy magyar környezet veszi körül? Ha román, akkor az mikor alakult ki? Betelepítés vagy őshonosság révén?

17. Mit hiányol leginkább ahhoz, hogy ott élhessen magyarként?

18. Mit gondol saját maga, családja s az erdélyi magyarság jövőjéről?

19. Lát-e megújulási lehetőséget?

20. Ha templomjáró ember, mit tud és mit lát a görögkatolikus mozgásból? 

21. Volt-e valaha is pozitív élménye magyarként? S ha igen: mikor és milyen élmény volt az?

22. Sorolja fel azokat a pozitív élményeket, amelyek a magyar-román viszonyt kísérik vagy kísérnék?

Gyimesi szerzőségéhez nem férhet kétség. Munkáiban számtalanszor megtalálható az erdélyi magyar kisebbség adott helyzetének, azonosság és identitástudatának vizsgálata (Gyímesi 1993). Az irat feltehetően a cím és a keltezés hiánya miatt kerülte el az 1989. június 20-án házkutatást végző állambiztonsági tisztek figyelmét. A kisebbségi létet vizsgáló kérdőív fizikai léte a legsötétebb napjait élő romániai kommunista diktatúrában önmagában is meghökkentő. A kérdőíves kutatás az alany szabad véleménynyilvánításának jogát feltételezi, melyet a demokratikus rendszerek velejárójaként értelmeznek. Az irat megléte ugyanakkor nem jelenti azt, hogy ténylegesen sor került volna az ennek alapján lefolytatott felmérésre. Az akkori viszonyok között a titkosrendőrségi megfigyelésnek sokszorosan kitett Gyimesi számára sokkal inkább fogódzott jelenthetett egy ügynökökkel telített világban olyan rokongondolkozású személyek felismerésében, akikre számíthatott az emberjogi és nemzetiségi elnyomás elleni küzdelemben. Talán éppen ennek alapján – lehetséges értelmezésként – az 1988 őszétől Balázs Sándor filozófussal, egyetemi tanárral tervbe vett Kiáltó Szó című kolozsvári szamizdatlap szerkesztéséhez és terjesztéséhez keresett megbízható munkatársakat. A Securitate által is kevéssé ismert szamizdat kilenc megszerkesztett számából csak kettő jelent meg, de ez nem a szerkesztőkön múlott, a további számok közzététele a Ceaușescu-diktatúra bukása utáni körülmények között szükségtelenné vált.

The Lucian Ionică private collection is one of the few collections of snapshots taken during the tensest and most feverish days of the Romanian Revolution of December 1989 in the city of Timişoara, the place where the popular revolt against the communist dictatorship first broke out. The photographic documents in this collection preserve the memory both of the dramatic moments before the change of regime and of the days immediately after the fall of Nicolae Ceauşescu, when sudden freedom of expression produced moments no less significant for the recent history of Romania.

Skilling’s Golden Wedding anniversary, was at the Old Town Hall in April 1987. The journey Gordon Skilling made to Prague in April 1987, marked the celebration of Skilling's 75^th birthday and the 50th anniversary of his marriage to Sally. The wedding ceremony was arranged by his dissident friends in the Old Town Hall, which was also the same ceremonial hall where they were married in 1937 (their wedding in October 1937 took place during G. Skilling’s first time in Czechoslovakia, where he studied the History of Central Europe as a student of London University). The anniversary celebration was a delicate irony in which the guests were fond of - a tribute to the "enemy of the state" because the Communists had released a number of dissidents which they had not known about. The next day in the Prague Evening, the news appeared, with a somewhat funny title, "Wedding Overseas". Jiřina Šiklová gained a great credit for this, because she paid the newspaper editors with the make-up from Tuzex at that time.

Gordon Skilling himself remembers this after years in an interview with Lidove Noviny in June 1993: "It was an interesting ceremony because perhaps all Czech dissidents - Havel, Pithart, Dienstbier and others - were present. It was strange that, in this honest ceremony, the chairman of the National Committee for Prague 1 spoke about what I did for Czech history. But he did not know that I also wrote a book about the Prague Spring, a book on Charter 77 and other things. He did not know it, and so he was very glad. Absurd situation. But the dissidents liked it. They were smiling internally. And then we had a gala dinner at the Municipal House. I like to recall the event."

The Libri Prohibiti’s collection of foreign samizdat monographs and periodicals contains mainly Slovak and Polish samizdat literature. Russian samizdat and periodicals from the former German Democratic Republic are marginally represented.

The collection illustrates Adrian Marino’s intellectual evolution as a historian and literary critic who chose to pursue his activity outside the institutions controlled by the communist regime. The Marino Collection includes books, original manuscripts, and the author’s correspondence, which reflects a critical perspective on Romanian literary life in the period 1964–1989.

Zakládající prohlášení Výboru na obranu nespravedlivě stíhaných (VONS) z 27. dubna 1978, které podepsalo sedmnáct signatářů Charty 77, kteří zde zveřejnili své adresy, aby se na ně lidé mohli obracet. Cílem VONS bylo sledovat případy osob, které byly trestně stíhány či vězněny za projevy svého přesvědčení nebo které se staly oběťmi policejní a justiční svévole. VONS prostřednictvím číslovaných Sdělení s těmito případy seznamoval domácí i mezinárodní veřejnost a žádal československé úřady o nápravu. Nespravedlivě pronásledovaným a vězněným pomáhal se zajišťováním právního zastoupení a zprostředkováním finanční pomoci.

Impulzem ke vzniku VONS byly mj. události spojené s plesem železničářů v lednu 1978, kterého se chtěli zúčastnit signatáři Charty 77. Státní bezpečnost však tři z nich zadržela. Na jejich podporu vznikl Výbor na obranu Václava Havla, Pavla Landovského a Jaroslava Kukala, který shromáždil podklady pro jejich obhajobu a o celém případu informoval domácí i zahraniční veřejnost. Obvinění byli po šesti týdnech propuštěni a trestní stíhání bylo zastaveno. To bylo velkou vzpruhou pro členy výboru i další disidenty, a tak byl v květnu 1978 založen VONS.

Skilling H. Gordon (1912-2001) was a prominent Canadian historian, political scientist and Slavist. His life and work were closely linked to the dramatic fate of Czechoslovakia from the late 1930s to the 1989 Velvet Revolution.

The report on “the legal situation and the clandestine activities of the religious group entitled Jehovah’s Witnesses” was drafted by the First Directorate of the Securitate (in charge of gathering information within the country). This report synthesised the evolution of the religious community of the Jehovah’s Witnesses in Romania, their legal status during the past and at the time of its issuance, and the policies of the Securitate regarding this religious denomination.

The collection consists of material about violations of the rights of national minorities and deportees, and people persecuted for anti-Soviet activities, as well as documents about samizdat publications and the persecution of believers. 

The Libri Prohibiti’s collection of foreign exile monographs and periodicals contains Slovak, Polish, Russian and Ukrainian exile literature.

A CNSAS-ban található Ellenpontok Ad-hoc Gyűjtemény a Securitate iratai mellett, a szamizdat szerkesztőinek rendszerkritikát hordozó tevékenysége, és az emberjogi és nemzetiségi elnyomás elleni küzdelem bizonyítékait tartalmazza. A gyűjtemény a hetvenes és nyolcvanas években megfigyelt erdélyi magyar értelmiségiek életútján túl, betekintést nyújt a párt nemzetiségi politikáját hűen követő titkosrendőrség munkamódszereibe, melynek feladatai az ellenzékiek emigrációba kényszerítésével sem értek véget.

A Dobri János – Kolozsvár–Kerekdombi Református Egyházközség Gyűjtemény a névadó lelkész hitvalló életét és tevékenységét felölelő anyagokat tartalmazza, melyek az egyéni kiállás és áldozatvállalás bizonyítékai mellett, a romániai állami hatóságokkal, magánszemélyekkel folytatott hivatalos és magánlevelezés során, a református egyház túléléséért vívott harcán túl, betekintést nyújtanak a huszadik századi kisebbségjogi és emberi jogi küzdelem részleteibe is.

This letter is an important document for the history of the post-war Romanian exile community because it is a proof of the attempt of a Romanian dissident to establish a connection with the emigration. The purpose was to gain the support of Romanians abroad. If their situation was publicised in the West, then there were chances that once returned to their country they would not suffer the reprisals of the communist regime. Also, such actions were meant to trigger the support of international public opinion in criticising Nicolae Ceausescu's dictatorship. One such example was the action of the Romanian writer and journalist Victor Frunză during a tour in France in 1978. In Paris, he wrote a letter to Eugène Ionesco (Eugen Ionescu), a French-language writer originally from Romania, a representative of the theatre of the absurd and a member of the French Academy. In this document, sent on 8 September 1978, Victor Frunză informed Eugène Ionesco that, in France, he criticised openly the situation in communist Romania, especially the personal power and personality cult of Nicolae Ceaușescu. Starting from the idea that he was not the first Romanian and hopefully not the last to do so, Frunză told Ionesco that his approach was deliberately chosen, in full awareness of the possible consequences for him: "When I did this, I knew what I could expect, but I have defeated my fear (...). The sense of the justice of my criticisms gives me the strength to resist. There is no fear of the reprisals that will come anyway, but in the face of the fears of others who can in my mind support me, and in fact will leave me. Immense is the fear of staying alone, as in a desert." In conclusion, Victor Frunză asked Eugène Ionesco to publicly support his action of criticising the dictatorship and personality cult of Nicolae Ceaușescu.

The collection comprising the documents collected by Ion Raţiu and Viorel V. Tilea gives detailed insights into the activities of its two creators, who were key political and cultural personalities of the Romanian diaspora. It represents one of the most valuable sources of documentation for the history of the Romanian exile community in the West during the Cold War period.

Photographic collection of European Solidarity Centre documents the most important political events from the 1970s and 1980s in Northern Poland. They are a testimonial of suppression, fight and victory, but they also tell little histories: of alternative lifestyles and artistic sensibility. The still-growing archive resources contain over 63.000 items.

The Ion Dumitru Collection is the richest and most diverse of all the private archives of the Romanian exile community, which makes it indispensable for the study of the history of postwar Romanian exile. The collection is also a fundamental source for documenting and understanding Romania's (domestic and foreign) political, cultural, economic, and social evolution during both the communist and post-communist periods. At the same time, this private archive is a historical source both for understanding how the Bucharest authorities acted to divide the Romanians abroad and to counteract their actions aimed at unmasking the wrondoings of the communist regime between 1948 and 1989 in the West and for how Romanians within the country perceived the emigrant community.

Az 1985 őszi budapesti Kulturális Fórum és Ellen-Fórum dokumentumai jól tükrözik a kelet-nyugati kapcsolatok küszöbön álló változásait a politika és a diplomácia terén, ám még inkább a kulturális szabadság markánsan új felfogását, mely azt az emberi jogok elválaszthatatlan részének tekintette. A hivatalos Fórumra 35 ország 850 küldötte érkezett Budapestre, a várost hat hétre valósággal megszállta a szakértők és diplomaták hada. Ám a nagyobb részt protokolláris program helyett a valódi újdonság, ami a világsajtó és a szamizdat köreit, a nyugati közvéleményt és a keleti „másként gondolkodókat” egyformán lázba hozta – a buzgó belügyi elhárításról nem szólva –, inkább az a szabad eszmecsere volt, amit 100-150 író és értelmiségi, Keletről, Nyugatról egyaránt három napon át folytatott előbb Eörsi István költő, majd Jeles András filmrendező lakásán. A fennmaradt rész-gyűjtemények erről kínálnak számos izgalmas, magyar és nemzetközi érdekű forrást.

The Augustin Juretić Collection in the Pontifical Croatian College of St. Jerome in Rome consists of written (manuscripts and printed matter) legacy collected by Croatian Catholic intellectual Msgr. Juretić during his life as an émigré from 1942 until his death in 1954. The collection attests to Msgr. Juretić’s cultural-opposition activities against the Ustasha regime and communist ideology until 1945, and against the communist government until his death. Msgr. Juretić, in his cultural-opposition activities, advocated the liberation of Croatia from the totalitarian systems of the Ustasha and communist regimes, and ultimately for the creation of an independent Croatian state based on the Christian tradition and democratic principles.

Andrej Aplenc’s testimony of captivity on the island of Goli was held in front of a young audience in Ljubljana on August 27, 2014. Aplenc was detained twice on Goli. The first time, he went to Goli otok in 1949 for a year, and the second time was in 1952 for two years. The reason for his first imprisonment was his criticism of the lack of freedom of speech in Yugoslavia, as he advocated greater freedom of expression for young people. The second time he was imprisoned for refusing to cooperate with the state security service, which tried to recruit him as an informer.

The event was organized by the Study Centre for National Reconciliation and is listed in their Archive of Testimonies as one of the testimonies about the post-war rigidity of the communist system that also impacted young people, resulting in disillusionment with this system and Aplenc's emigration. The testimony is publicly available by prior arrangement but has not yet been used.

The collection "Only the Forbidden Newspapers Remain in History!" (Stefan Prodev) is one of the many collections of funds of the National Library "St. Cyril and St. Methodius "(NBCM), containing rich and diverse materials for and from the socialist period.

The newspapers and magazines presented in the collection show the possible forms of opposition by journalists and authors; the ways in which questions of freedom of the press were raised; the attempts to circumvent censorship and to rise critical issues on the regime; to develop new insights into artistic and genre diversity.

The Basic Declaration of Charter 77 of 1^st January 1977 on the Causes of the Origin, Purpose and Targets of Charter 77, which on the Holiday of the Three Kings on January 6^th, 1977, the playwright Václav Havel, the actor Pavel Landovský and the writer Ludvík Vaculík were issued to the Office of the Federal Assembly, Czechoslovakia and the Czechoslovak Press Office. On the way to Prague's Dejvice, their chase was ended, and the StB members caught up with them and they were then, detained by state security. The three were released later in the evening, apparently in response to the news which travelled abroad. The published Declaration of Charter 77 had given rise to a number of restrictive measures by the Czechoslovak regime. Its signatories were subjected to a constant persecution of the regime through police surveillance, house searches, job cuts, seizure of passports, detention, physical violence, imprisonment or expulsion from the country.

The Alenka Puhar Collection on the Human Rights Movement in Slovenia/Yugoslavia was mostly created in the 1980s and testifies to the struggle of Slovenian and Yugoslav activists to promote and protect human rights in Yugoslavia. Alenka Puhar was one of the key people in the 1983 campaign to abolish the death penalty in Yugoslavia, and in the organization of mass protests in Ljubljana in 1988 and in the Slovenian spring in the late 1980s. The collection documents the struggle and connections between Slovenian activists and other Yugoslav activists and dissidents who had the common goal of promoting and protecting human rights in Yugoslavia and ultimately the collapse of the communist regime.

A Szabédi Emlékház gyűjteménye 1918 utáni romániai magyar írói hagyatékokból áll. Az első világháborút követő impériumváltás véget vetett az erdélyi irodalmi hagyományok akadálytalan fejlődésének, amely mindaddig a tágabb magyar nemzeti irodalom részét képezte. Román uralom alatt az erdélyi magyar irodalom a fősodorból, elfojtott, ellenzéki kultúrává vált, és önmagában az irodalmi hagyatékok megőrzése is felforgató tevékenységnek számított.

The Mojmír Vaněk collection is a unique collection of materials that relate to the life and activities of Mojmír Vaněk. The activities of this distinctive, albeit unknown, Czechoslovak exile was very important for the dissemination of Czech music abroad, as well as his activities within the Czechoslovak Society of Arts and Sciences, the Swiss branch of which he presided over for many years. The collection is at the Comenius Museum in Přerov.