A Radio Vacanţa-Costineşti olyan félprofi, rádióerősítő-állomás volt, amely adását kizárólag hangszórókon keresztül sugározta Costineşti üdülőhely területén. A „normális” rádióállomások esetében kötelező rutineljárásokkal ellentétben kisszámú közönsége miatt előzetes cenzúra nélkül sugározhatott. Míg az engedélyeztetés procedúrája a kommunista Románia területén megkövetelte, hogy minden rádióprogramot előre felvegyenek, addig a Radio Vacanţa-Costineşti összes adása élőben mehetett le.

Első adásait 1979-ben kezdték sugározni, de a későbbiekben ismertté vált arculatát meghatározó rendszeres sugárzásra csak 1981, majd 1982 nyarától került sor. Kezdeti, rögtönzött formájában egy fánkos bódéban működött egy kétkazettás magnóról, melyet az üdülő emblematikus szobránál elhelyezett, egyszer másfél méteres területen működő mikrofon egészített ki. Az első adásokat egy pár tucat méter sugarú körben lehetett hallani. A Radio Vacanţa-Costineşti fénykorában körülbelül 100 oszlopra helyeztek ki hangszórókat, és az adás gyakorlatilag az üdülőhely teljes területén hallható volt.

Az Andrei Partoş – Radio Vacanţa-Costineşti Magángyűjtemény fényképeket, kiadványokat és különböző egyéb dokumentumokat tartalmaz egy olyan féllegális időszaki rádióállomással kapcsolatban, amely a legfőbb tengerparti, ifjúsági üdülőhelynek tekintett Costineştiben működött a nyári szünidők alatt. A szóban forgó rádióállomás és a kapcsolódó tevékenységek az 1980-as évek kései román kommunizmusa idején az alternatív, ifjúsági kultúra páratlan, emblematikus jelenségének számítottak, amely meghatározó élménynek bizonyult a mai Romániában a demokratikus konszolidációt támogató generáció számára.

1972-re a nyilvános játszóhelyek elérhetetlenné váltak a Halász Péter, Koós Anna és Breznyik Péter alapította, 1969 óta a zuglói Kassák Művelődési Házban működő Kassák Ház Stúdió számára, a XIV. kerületi tanács betiltotta a Skanzen gyilkosai című előadásukat, és felfüggesztette a társulat működését.

Munkájuk folytatására két lehetőség kínálkozott: vagy a magánlakás (Halász és Koós Dohány utcai lakása), vagy, kisebb részben, a természet (napokra a Szentendrei-sziget vagy a balatonboglári kápolna és környéke) vált játszóhelyükké, így kerülhettek távolabb a hivatalos szervektől.

Játékuk eltolta magától a hagyományos színházi és dramaturgiai formákat, a hétköznapi élet eseményei bevonódtak a darabokba, spontán történések és tervezett jelenetek alakították az előadásokat, melyek híre informális csatornákon terjedt. Olykor, az állambiztonság megjelenésének hírére, helyet, időpontot változtattak, a nomád létmód életük részévé vált.

A folyamatos titkosszolgálati megfigyelés alatt álló csoport magja végül 1976-ban elhagyta az országot, számos európai városban tartózkodtak rövid ideig, majd New Yorkba költöztek, ahol megalapították a nemzetközi hírűvé vált Squat Theatert.

Az akvarelleken Bukarest olyan két történelmi nevezetessége látható, amelyeket a Ceauşescu nevéhez köthető városrendezési terv eredményeként romboltak le. A terv értelmében számtalan épületet bontottak le a városközpontban, hogy helyet adjanak az új, kommunista stílusú, masszív lakóépületeknek. 1977 és 1989 között nagyjából húsz templom és számos egyéb történelmi műemlék vált az abszurd politikai döntés áldozatává; leromboltak továbbá 10 000 magánlakást, és több mint 50 000 embert lakoltattak ki.

Az egyik akvarellen az annak idején igen népszerű Sfânta Vineri-templom (Szent Péntek-templom) látható, amelyet 1987-ben, a védelmére felálló élőlánc ellenére romboltak le. Mivel nem találtak munkásokat, akik részt vettek volna a bontásban, elítéltekkel végeztették el a munkát. A második mű a Mihai Vodă-monostort ábrázolja, a premodern Bukarest emblematikus épületét, amely a modern román állam megalakulása után az Állami Levéltár első otthonául szolgált. A monostort Bátor Mihály herceg, a román nemzeti történelem kiemelkedő hőse alapította 1594-ben. Az épületegyüttest 1985-ben részben lebontották, részben pedig új helyszínre szállították át; Bukarestben betöltött központi helyét pedig az ún. Nép Háza foglalta el, a Ceauşescu hivatalaként megálmodott hatalmas épülettömb. A templomot és a harangtornyot 289 méternyire, a domb lábánál, eredeti fekvésénél 6,2 méterrel mélyebben helyezték el, az új építésű lakótömbök rejtekébe.

Színház a lakásban, Prága, 1976-1978.A lakásszínház kiemelkedő kulturális jelenség volt az 1970-es évek Csehszlovákiájában, amely a független és ellenzéki színházi tevékenységük, valamint a rezsimmel szembeni kritikai viszonyuk miatt tiltott művészek munkáinak adott teret. Az előadások titokban, magánlakásokon zajlottak, ennek ellenére nagy népszerűségre tettek szert az értelmiség körében. A legtöbb társulat spontán módon, az évtized első felében szerveződött.

Talán a legismertebb az 1950–60-as évek híres cseh (film)színésznőjének, Vlasta Chramostovának kezdeményezése  volt. A színházat eredetileg Jaroslav Seifert költő születésének 75. évfordulójára hozták létre, de a közönség lelkes fogadtatásának hála, a zártkörű esemény népszerű hagyománnyá vált: az eredeti, Seifert könyve alapján írt Všecky krásy světa (A világ minden szépsége) című színdarabot több mint 20 alkalommal játszották Prágában, Brnóban és Olomoucban.

Ez a váratlan siker indította Chramostovát arra, hogy más produkciókat is bemutasson. Az egyik, az Appelplatz II., a Charta ’77 aláíróinak perét feldolgozó aktuális eseményeken alapult, a Macbeth a klasszikus mű feldolgozása volt lakásszínházi körülményekre adaptálva.

Mind a közönség, mind az előadók köre változatos volt, a kultúra számos rétegének képviselői találkoztak itt, az értelmiségi elittől kezdve a feltörekvő független művészekig, köztük az író-zenész Vlastimil Třešňákkal.

Vlasta Chramostová collection, National Theatre Archive, Czech Republic, Prague

Az első magyar meleg civilszervezet, a Homérosz Egyesület dokumentumai az önszerveződés és a közösségi identitás gyakorlataira nyújtanak egyedülálló betekintést. A magyarországi meleg szubkultúra archiválási tevékenysége elválaszthatatlan a homoszexualitás intézményesülési folyamataitól, illetve az erről szóló korabeli kulturális és politikai beszédtől. Az első pozitív kísérlet a meleg szubkultúra intézményes önszerveződésére az államszocialista korszak utolsó felében zajlott. 1985-ben dr. Romsauer Lajos (a szervezet későbbi elnöke) és Ambrus Péter szociológus (a szervezet későbbi főtitkára) kezdeményezte baráti körben az első magyarországi homoszexuális szervezet megalapítását. A szándék ellenére az alapítási folyamat az intézményi-politikai ellenállás miatt elhúzódott, az Egészségügyi Minisztérium csak 1987-ben engedett zöld utat neki. Jóllehet Magyarországon már 1962-ben dekriminalizálták a homoszexualitást, továbbra is nagy figyelmet fordítottak a meleg férfiközösség rendőrségi megfigyelésére és önszerveződésük megakadályozására.

Květa Fulierová jóvoltából. Květa Fulierová gyűjteménye, Pozsony, Szlovákia

Július Koller (1939–2007), a nemzetközileg elismert szlovák konceptuális művész rendhagyó utakat talált a szocialista Csehszlovákia mindennapi életében megtapasztalt abszurditások kifejezésére. Barátainak és ismerőseinek küldött szöveges lapjai játékos és ironikus reakciók a kor körülményeire. Egy egyszerű verbális és vizuális formával (a kérdőjellel) kommentálta a művészeti és kulturális életben aktuális helyzeteket (pl. Idea, Koncept: Szocialista Kép; Az Üzenet Művészi Formája). A kérdőjel Koller dogmatikus igazságokra irányuló fáradhatatlan rákérdezéseinek szimbóluma. Munkáiban a misztérium, a titok és az ismeretlen iránti érdeklődés keveredik az abszurditással. Az általa gyakran használt U. F. O. rövidítéshez különböző feloldásokat kapcsolt: Utópisztikus Fantasztikus Objekt; Univerzális Fantasztikus Kérdőjel. Koller érdeklődése a fikció és rajongása a misztikum iránt tekinthető egyfajta intellektuális játéknak is, egyúttal menekülésnek a mindennapok gondjai elől. Művészi hangvétele nem enged teret az illúzióknak; valódi élményei összeforrnak művészetével.

Beke László 1972 nyarán rendezte meg a cseh–szlovák–magyar művészek találkozóját a Balatonboglári Kápolnaműteremben, egy olyan történelmi helyzetben, amikor a hivatalos szervek mindig hangsúlyozták a keleti blokk országainak testvériességét és szolidaritását, de a kapcsolatteremtés spontán módjait mégsem támogatták. A cseh–szlovák–magyar művészek találkozójára mindössze négy évvel azután került sor, hogy a Varsói Szerződés keretében magyar csapatok is részt vettek Csehszlovákia megszállásában. A művésztalálkozó egy közös kiállítás köré szerveződött. Ezen Beke konceptuális installációja, a Cseh, szlovák és magyar (azonos) szavak nyelvi koalíciót hozott létre a domináns ideológia kulcsszavaival szemben. A Kötélhúzás akció során a résztvevők újrajátszottak egy 1968-as fotót, melyen a megszálló magyar csapatok kötélhúzás játékot játszanak. A balatonboglári akcióban a résztvevők ezt a fotót tépték szét, ezzel egyszerre semmisítve meg a képet és szimbolikusan az agresszorokat. A Kézfogás akció ugyanezt a szolidaritás- és szövetségépítő irányt folytatta azáltal, hogy egy olyan tablót hozott létre, melyen minden magyar művész kezet ráz minden csehszlovák kollégájával.  

A Balatonboglári Kápolnaműtermet, mely 1973-ig tartó működése alatt a magyarországi avantgárd és underground művészet legfontosabb tere volt, Galántai György alapította 1970-ben. A kápolnaműterem nyaranta alternatív intézményként működött egy olyan rendszerben, amelyben a nem hivatalos irányzatok művészei nem jutottak sem kiállítási lehetőséghez, sem állami támogatáshoz. A kápolnaműterem nem puszta kiállítótér volt: találkozási helyet biztosított különböző művészeknek és művészeti tendenciáknak is. Mivel már 1971-ben betiltották, Galántainak minden kreativitását be kellett vetnie, hogy a kiállításokat reklámozhassa: egy akciójában a közelben elfutó piros túraút jelét festette fel a kápolna tornyára, hogy távolról is látható legyen, máskor pedig a látogatók stencillel a kiállításokat népszerűsítő pólókat készíthettek.

A nyolcvanas évek fordulóján olyan zenekarok tűntek fel a magyar könnyűzenei életben, akik egyáltalán nem vették figyelembe a popszakmában uralkodó status quót. Alulról szerveződő új hullámot képviseltek, ami egyrészt elementáris zenei forrásokhoz való visszatérést, másrészt költői szempontból megemelt szövegvilágot jelentett. Hamarosan népszerűek lettek a városi fiatalok körében, ugyanakkor stratégiailag marginalizálták őket a korszak nyilvánosságának monopolizált médiumai, a televízió, a rádió és a lemezgyár.

Ebben a helyzetben meglepetésként hatott, hogy az új hullámos zenekarok egyike, a Bizottság együttes 1983-ban nagylemezt adhatott ki. A történet egy anekdotikus mozzanattal indult. Egy rádióriporter interjú közben megkérdezte az egyik lemezgyári illetékest, hogy miért nem adnak ki lemezt ezeknek a népszerű új hullámos együtteseknek, mire az illető rutinosan azt válaszolta, hogy már tárgyalnak egy lemezről Wahornnal a Bizottságból. Ez ugyan még nem volt igaz, ám Wahorn véletlenül épp hallotta az adást és megkereste az illetékest, hogy valóra válthassák a dolgot.

Egy idő után megegyeztek abban, hogy kiadhatnak egy koncertlemezt azzal a feltétellel, hogy a zenekar nevet változtat (a hivatal szerint félreérthető Bizottságról az Einsteinre utaló A. E. Bizottságra). Az album megjelent, majd napok alatt el is fogyott a boltokból. Azonban ez csak 14.000 eladott példányt jelentett, mert mindössze ekkora szériában adták ki. Ezek után ugyanis azzal lehetett érvelni, hogy nem elég népszerű, mindössze rétegzene, hiszen csak ilyen keveset adtak el belőle (a magas eladási számok után járó „aranylemez” akkoriban 100.000 eladott példányt jelentett, ma ez a szám sokkal kisebb).

A lemez mégis megjelent, és megőrizte az utókor számára a Bizottság együttes teljesítményének számos karakterisztikumát: a korszellemhez illő szürrealista szövegvilág, ami azonban ma is poétikusan hat; a vicces, improvizált párbeszédek az egyes számok között; a részben zenészeknek, részben képzőművészeknek köszönhető sajátos hangzás (mint a női dobos jellegzetes felütései, a gitáros összetéveszthetetlen riffjei, a keletnémet orgona éles hangja stb.); a bátor utómunka (itt érdemes megjegyezni, hogy a Bestia című dal szövegébe belenyúltak a cenzorok: a “szükségállapot” szó ki lett sípoltatva).

A limitált példányszám ellenére hatásos bemutatkozó album lett (egy évvel később kiadtak még 10.000 példányt), amely rendszeresen szerepel a minden idők legjobb magyar lemezeit számba vevő listákon.