The FV 112/15 Group Collection is a blend of artistic materials representing the time, social movements, and lifestyle of young people in Slovenia in the 1980s. It documents a central part of Ljubljana’s subculture and the alternative youth movement through the work of an amateur theatre group called the FV 112/15 Theatre and through the activities of three alternative clubs. The group cultivated an ironic attitude toward socialism and deconstructed bourgeois stereotypes.

Több havi kényszerszünet után, miközben megszűnés fenyegette a lapot, a Mozgó Világ 1981 március-áprilisi- valójában csak május végén megjelent - dupla száma nem csak ’életjel’ volt, hanem a radikális megújulás komoly ígérete is. Az újonnan kinevezett főszerkesztő, Kulin Ferenc és csapata, a KISZ KB cenzori kontrolljától megszabadulva, kapott egy esélyt még Aczél Györgytől "a bizonyításra”, és láthatóan a lap erényeinek legjavát kívánta felvonultatni a dupla szám 224 oldalán.

Mindjárt az elején rendhagyó közlemény: egy, ’az Olvasóhoz’ címzett hűségnyilatkozat áll, az újság körüli változások s a jövőt illető tervek bemutatásával. Benne a szerkesztőség nem kevés iróniával ’illő búcsút’ mond korábbi cenzorának: a KISZ-vezetésnek, és vele egy prolongált kiskorúságban megélt évtizednek, amit egy ’ifjúsági réteglap’ már inkább 40-hez közeli korosztályában együtt tölthettek. Két kurta bekezdést az ideológiai hűségnyilatkozat is kap – „a dialektikus és történelmi materializmus”, „a szocialista elkötelezettség” –, ám ennél jóval többet nyom a latba a szabad viták s a különvélemények joga, a nemzeti hagyomány, a közéleti, etikai, művészeti és kritikai álláspontok nyílt fórumának öntudatos igénybejelentése.

Mindezt a dupla-szám tartalma, színvonala is megerősíti. Petri György szerelmi versciklusa, Dániel Ferenc elmélyült bírálata Bódy Gábor Psyché és Nárcisz című filmjéről, Márton László abszurd drámája Avvakum címmel, Ungváry Rudolf novellája, Csaplár Vilmos regényrészlete, Bukta Imre és Swierkiewicz Róbert képei – markánsan erős és eredeti mű mind. Vagy fél tucat írással új lendületet vesz az Andor Mihály dolgozatával immár jó egy éve elindult ’iskola-vita’ is, akár csak az ’ÉvTiZeDhAtÁrHíD’ nemzedéktársi művész-portré sorozata – ezúttal Czakó Gábor, Mányoki Endre, Balassa Péter, Szkárosi Endre írásaival Utassy Józsefről, Oravecz Imréről, Marsall Lászlóról, Nádas Péterről és Temesi Ferencről. A Mozgó Világ erőssége: a tabutörő szociofotózás is nagy súllyal van jelen Jávor István csoportos kamasz-portréival, melyek a Hajógyári szigeten készültek, ahol az előző nyáron 20-30 ezren tombolták végig a Beatrice, a Bizottság, a P. Mobil s a Hobo Blues Band koncerjeit.

The fourth performance from the Homage to Josip Broz Tito cycle is ˝Telephoning˝ by Tomislav Gotovac. It was staged in the SC Gallery in Belgrade on April 5, 1981, and the photographs of the performance were done by Milisav Mio Vesović and Ognjen Beban. It is the only performance from the Homage Tito cycle that was not staged in Zagreb.

In the last subversive action, Gotovac waited for someone to inform him by the telephone that President Tito had died. With this performance, the artist additionally placed himself in a passive position by waiting for the information to come to him indirectly, not directly as in earlier actions via television, newspapers or radio, for one of his friends, associates or family to indirectly notify him about Tito's death. In this work, Gotovac used subversive activity, in which he did not criticize the regime, but rather encouraged the public and the regime itself to think. 

Milan Šimečka made the chess pieces using bread in the prison where he was taken after the capture of the exile literature caravan, which was sent from London by Jan Kavan. Milan Šimečka spent one year in prison and during this period he wrote letters that were preserved and later published in samizdat editions. He also spent some time playing a game of chess using pieces he made from bread that had been given to prisoners.

The Student Newspaper published a photograph of Marijan Molnar dressed as a terrorist/criminal in 1981. With this photograph, which is a part of the "For the Democratization of Art" cycle, Molnar wanted to point to the "dose of terrorism in the field of art” by dressing himself as a terrorist. This means that the external difference is always the internal, that the external constraints pressuring art are always reflected in it, as an inherent (im)possibility to be tamed by the artwork" (Molnar, Marijan. Akcije i ambijenti, Zagreb: Naklada MD, 2002., 161).Suzana Marjanić thinks that with this action, Molnar ˝also expressed his fascination with the anarchist groups of 1970s˝ (Marjanić, Suzana. "Performans i terorizam ili izvedba terorizma." Narodna umjetnost 50, no. 2 (2013), 102-127).

“The Glossary of Technology” is the name for the special issue of “Vidici” that came out in the spring of 1981. It is one of the most significant dissenting publications that directly relied on the then subversive press trends in Czechoslovakia and Poland. “The Glossary of Technology” acquired a great deal of inspiration from the Solidarity Movement, which some of the journalists and editors were in contact with. In contrast to all previous editions, it was modelled on a manuscript from mediaval times with illustrations and using a calligraphic style. It was completely handmade and crafted with old-fashioned technology. Another specificity was that this issue was conceived as a dictionary with carefully selected samples. The manner in which the dictionary looked had a symbolic meaning. It was a protest against the modern technology-based social systems (Z.P. Piroćanac, Nomenclatura Serbica, 2012, 1). The edition had 171 terms on 30 pages. Some of the terms mentioned were: "WILL – unconditionality. The possessor of movement and the only force that can master it. Will realized as life is personality. Will is without conditions, but it is the condition for everything. “Let there be light,” and there was light. (Book of Genesis); DEMOCRACY – equilibrium. A form of medium of society. This is the technology that cannot be eliminated by an individual. The devilish game of democracy is concerned with knowledge and ignorance, crime and punishment, cruelty and kindness ... (Cummings); MASS – indolence. Being the mass does not mean being part of the crowd, but rather being indistinguishable in the same impersonal frequency of consciousness in general. History is required to vanish in the mass, because it has become complete numbness, pure immanence. A direct consequence of the new role of masses organised into a collective ... is barbarism (Berdyaev); MORALS – mirroring, limiting. Morals are laws realized in the medium of society. Only technologists need morality to avoid collision while moving, however the individual does not need it. Morality is acting egoism. Moral judgments belong to a stage of ignorance in which the distinction between what is real and imaginary is lacking …” (Nietzsche).

All this was too confusing for the political authorities who did not know exactly what was behind this coded edition. The edition was banned, and its subversive nature was discussed in front of the University Commitee of the Union of Communists, where an analysis was initially formulated in the party document "Analysis of the Ideological Orientation of the Journals "Vidici" and "Student".” In it we see that it is precisely the "aesopian language" and that it is impossible to understand the text without a "key" or "code", which worried the party most. Eventually, it was concluded that "The Glossary" was anti-humanist and antisocialist-oriented, which was enough of a reason to ban it. Soon afterwards, the party organs launched a media avalanche that lasted for several months, and the highest party officials spoke of the necessity to reckon with the group gathered around "Vidici" and "Student". However, it turned out that the criticism of "The Glossary" was merely a motive for launching a broader backlash against dissident groups after Tito’s death (1980). The subsequent outcome would be the publication of the "White Book" in 1984, by Croatia’s Communist party leaders, which called for an end to the so-called "cultural counter-revolution".

A solo exhibition by Marijan Molnar was held in the Extended Media Gallery (Gallery PM) in Zagreb. The exhibition named "Common and Special“ lasted from 11 to 15 May 1981 and also included some of the works from the "For the Democratization of Art" cycle. The exhibition was well attended by the city’s cultural circle, and the main youth magazines (Polet and Studentski list) ran positive reviews on the exhibition.   

A filozófus Egyed Péter és a költő Szőcs Géza vették rá Darkó Istvánt, hogy írjon és írásait egy külön kötetben megjelentesse. Darkó írásai azonban nem alkottak egy szabályos műfajt. A könyvében is az a zavar, hogy egyik másik hasonlít egy novellára, vagy egy-egy rövid elbeszélésre és mégsem az. Irodalmi kifejezéssel, ez egy olyan text écriture, ami mintázva van valamilyen bevett műfajjal. Akkoriban a szövegnek, a szövegirodalomnak a korát kellett volna élni Romániában is, mint egész Európában, csakhogy ez egy olyan szerencsétlen közeg volt, ahol, ha az ember nem alkalmazkodott az irodalmi sztenderdekhez, akkor az írásait nem publikálták. Darkó nem alkalmazkodott a korabeli irodalmi sztenderdekhez, mert neki színészként nem volt tétje. Azt írta le, amit akart, ahogyan érzett, és ahogyan látott. Írásai gyakran egy hangzó anyagnak az írásbeli megmódolása. Bizonyos esetben hamarabb halhatta azt, ami történik, mint ahogyan lejegyezte. A hangból született az írás, és az egyik műfaj adta meg a másik lehetőségét a számára, Darkó azonban mindegyik műfajban voltaképpen színész maradt, mint ahogy mind a magnójátékok, mind az írások előadhatóak. „Városában” „desztillált emberek” laknak, akik ámulkoztatóan viselkednek, de gondolataikkal, rögeszméikkel az átlagember viselt dolgait hordozzák a vállukon. Darkó korábbi írásaiból számtalanszor „plagizál”, hol a Macskarádió műsoraiból ollóz, hol Szénégető Henrik vagy Fruléz írásait közli, máskor a Bendzin című lap cikkeit másolja le. Fiktív világának szereplői megszervezik a maguk saját életét, létrehoznak egy fiktív valóságot, egy bizonyos halálos tartalommal, amelyből megérthető, a gyávaság normalitása miatt alaposan elrejtett saját valóság. Abban áll írásainak rendkívülisége, hogy többféle tartalmú és rétegű, szerkezeti fantasztikumot hoznak létre, amelynek egyféle hermeneutikai viszonya van a korabeli valósággal. Darkó egy pillanatra sem feledkezett meg azokról, akik az ellentörténetet, a világrendet teremtő erővel szemben az aljasság kultúrtörténetét írják, akik mindenféle csapdákat készítenek az emberiség gondtalanabbik fele számára, zaklatják, fenyegetik és üldözik őket. A sötétség és az aljasság népét azonban nem lehet uralomra segíteni. Darkó írásai megannyi utalás egy ilyen utópiára, amelyekben folyamatosan megszólal a nyomott egzisztenciák hangulata és kilátástalansága, a Semmi.

A Kriterion Könyvkiadó Forrás-sorozatának volt egy hivatalos bizottsága, szerkesztő tanácsa. Az volt a bevett eljárás, hogy vagy tőlük, vagy más neves írótól kértek egy ajánlást. Két ajánlásnak kellett megtámogatnia a Forrás-kötetet és a szerkesztőnek szokásjoga volt, hogy attól kérjen ajánlást, akitől akar. Nem attól kért ajánlást, akiről nyilvánvalóan tudta, hogy a kéziratot majd kedvezőtlenül véleményezi. Egyed azért fordult a költő és író Csíki Lászlóhoz és Bajor Andorhoz, mert tudta, hogy értik a szerző mondanivalóját. Meglett a két ajánlás, ki is adták a kötetet, és akkor jött a hivatalos szerkesztőtanácsi embereknek az az álláspontja, hogy Egyed túllépett a szabályokon, és ezt a dolgot eltúlozta vagy elsiette. A romániai magyarság irodalmi, művészeti és kritikai hetilapjánál, a kolozsvári Utunknál szervezett tanácskozásnál lett téma. Ott voltak Balla Zsófia, Szőcs Géza, a harmadik Forrás-nemzedéknek a képviselői, akik azonban azt mondták, hogy a kéziratot mindenképpen ki kell adni, mert fontos, kifejez valamit, ami az életérzésükből fakad. Darkó írásában megtalálták magukat, sokkal inkább, mint más írásokban, amelyek a Forrás-sorozatban korábban megjelent, unalmasan, szürkén, porosan, elfeledhetően.

Egyed Péter a kulturális ellenállás kifejezést, amely a román sajtóban is felbukkant, és egy sajátos műfajt képez, tartalmilag úgy értelmezi, hogy egy más kultúráról van szó. Azért állítja ezt, mert a Kritérion Könyvkiadó szerkesztőjeként egész pontosan ismerte a cenzúra utasításokat. Nagyon jól tudta, hogy mi lenne az a kultúra, amit a Román Kommunista Párt elvár az alkotóktól. Ismerte a kulcskifejezéseket, levelezett különböző dolgok miatt az ideológiai titkárokkal, akik mindig megírták, hogy mi kell legyen a versben, s az is lejött, hogy mi kellene legyen a prózában és így tovább. Ha ez nem volt benne, akkor nyilván egy más kultúra született, nem az, ami a hivatalos elvárási rendszer szerint van, és abban működik. Ez azonban nem működhetett, mert senki sem volt hajlandó pártfunkcionáriusként írni a nyolcvanas években. Kimondottan egy olyan helyzetben, ami a Macskarádiót illeti, és ahol semmi másról nincs szó, csak hogy mindenkit üldöznek, az üldözőket is üldözik körbe-körbe, az igazán nem lehetett semmilyen hivatalos ideológiai normának megfelelő tartalom. Egyed szerint az „ellenesség” nyíltan azt mondja, hogy „ezt nem”. Darkó írása nem direkten megy a rendszer ellenében. Hanem azt mondja, hogy van egy „Más”, ami kifejez benneteket, és aminek semmi köze ehhez a rendszerhez. Ami azt mondja, hogy az, amiben éltek, az nem olyan, és arra figyeljetek, hogy üldöznek titeket, hogy halál közelben vagytok. Ezek az érzések, amelyek átjönnek szövegéből.

A ma már elképesztőnek számító 5000 példányban kiadott kötet, meglehetősen jelentős irodalmi szubkultúrát szült. Darkó írásainak értelmezése a továbbiakban időszakosan felbukkant az író és irodalomkritikus Mózes Attila, az irodalmár Gyulai Levente, a művészeti író Martos Gábor, vagy az irodalomtörténész és költő Miklós Ágnes Kata munkáiban.

A Klub Közlöny 1981. március 11-i száma ízelítőt közölt a Budapesti Egyetemisták és Főiskolások Találkozója (Befőt) néven 1981. március 19-22. megrendezett esemény programjából. A Jobbágy Gyula által elindított kezdeményezés célja egy egyetemeken átívelő, alternatív ifjúsági, érdekvédelmi szervezet létrehozása volt. A programkínálatban a kulturális események mellett a Polvax vitaklubjának rendezvényei, az egyetemi ügyeket megtárgyaló beszélgetések szerepeltek, így az egyetemista kávéház létrehozása, a közművelődési tevékenység megreformálása, a kollégium, juttatások, szakmai szervezetek kérdése. A pártvezetés a kezdeményezésben az egyetemi ellenzéki hallgatók összefogásának lehetőségét látta meg és megérezte az ebben rejlő veszélyt. Az ellenakció nem sokat váratott magára. A szervezőket megregulázták, az eseményen erősen korlátozták a szabad hozzászólások, a vita kibontakozásának lehetőségét, ezáltal a kezdeményezés lényege veszett el.