The exhibition took place in the period 1–14 April 1991 at the Art Galleries of the City of Bucharest and displayed watercolours from the Gheorghe Leahu Collection representing streets and old edifices in the Bucharest city centre. This area was severely affected by the so-called “urban systematisation,” a process that entailed the demolition of large parts of the city centre in order to make room for the socialist centre which was meant to show the grandiose character of what official propaganda labelled as the “the Golden Age.” Many of the watercolours on display portrayed famous historic monuments destroyed by this policy of the Ceauşescu regime such as: the Văcăreşti Monastery, the Sfânta Vineri (Saint Friday) Church, the Mina Minovici Institute of Forensic Medicine, and the Operetta Theatre. As a symbolic gesture made by the author, those watercolours that represented demolished edifices were displayed wearing a black bow to emphasise their loss for the city’s heritage.

Vasyl Stus was an iconic figure of the human rights movement in Soviet Ukraine and one of the leading Ukrainian poets of his generation. Volumes of his poetry circulated widely through samizdat in the 1960s-1980s. While conducting searches, the KGB would  find his works in the homes of every writer, artist, chemist, and human rights activist, whose activities were cause for concern. As with many writers, Stus’s struggle with the Soviet regime, particularly his brutal incarceration and torture in a Soviet prison camp, which led to his death in 1985, have in many ways overshadowed his human and artistic legacy. The Vasyl Stus Collection at the T. H. Shevchenko Institute of Literature in Kyiv was donated by the Stus family after Ukrainian independence in 1991, with the aim of popularizing and making more accessible his writings. These materials include previously unknown works, volumes of Stus’s vast correspondence, as well as fragments of writings that survived his imprisonment in strict-regime hard labor camps in Mordovia and Perm.

A Magyar Nemzeti Galéria három munkatársa által rendezett, tanulmányokkal és interjúkkal tűzdelt, vastag katalógus kíséretében bemutatott nagyszabású tárlat azt a feladatot tűzte maga elé, hogy kizárólag művészettörténeti szempontok alapján, átfogó jelleggel, retrospektíve bemutassa mindazokat a progresszív (modernista, avantgardista) irányzatokat, melyek a szóban forgó (szélesen értelmezett) évtized hivatalos kiállításain nem nagyon jelenhettek meg.

A kiállításon ikonográfiai-tematikus és stílustendenciák szerinti elrendezésben került bemutatásra a hatvanas évek művészetének az a része, ami az alcímben említett új törekvésekhez, vagy a Beke László katalógus-tanulmányában tematizált “rejtett dimenziókhoz” tartozónak éreztek a rendezők. Rejtett dimenziók alatt nemcsak az avantgardista törekvéseket értettek a kurátorok, az olyan különutas, ám jelentősnek ítélt modernista szerzők művei is helyet kaptak, mint például Kondor Béla vagy Vígh Tamás.

A stílustendenciák szerint való bemutatásmód a kritikusok szerint helyenként meglepő, máshol esetlegesebbnek érzett együttállásokat tett láthatóvá az avantgardizmushoz való viszonyulásban is differenciált, több generáció produkcióit egymás mellé rendelő anyag, ugyanakkor az egyes szerzőktől beválogatott művek nemcsak önértéken, hanem más művekkel való együttállásuk okán is bekerülhettek, némely teljesítményeket emiatt kissé háttérbe szorítva, míg másokat esetleg érdemeik felett reprezentálva.

A műveket elsősorban (mintegy hetven százalékban) a Magyar Nemzeti Galéria gyűjteményéből válogatták, ami miatt egyes kritikusok szerint nem minden esetben “hozhatta” a “legjobb formáját” az összes résztvevő. Emiatt ugyanakkor az is elmondható, hogy nemcsak a művészeket és műveiket, de a korábban sokszor kritizált Magyar Nemzeti Galériát, annak gyűjtéspolitikáját is legitimálta a kiállítás. Noha a művek nem születésük időszakában kerültek a gyűjteménybe, ezúton manifesztálódott az is, hogy időközben sokat tettek a korábbi hiány-helyek kitöltéséért.

A nagyszabású tárlat egyik kritikusa szerint a válogatás legnagyobb érdeme az volt, hogy demonstrálta: a magyar művészet eddig félárnyékban tartott „rejtett dimenziói” a nyilvánosság fókuszában is megállják a helyüket. Ugyanakkor nagyobb kihívásnak érezte volna, ha nemcsak a kor háttérbe szorított tendenciái, de annak hivatalos reprezentációjához kapcsolódó alkotók művei is megjelenhettek volna, az összehasonlíthatóság révén lehetővé téve a korszak egészének tisztán művészettörténeti szempontok alapján történő tetemrehívását.

National Commission of "Solidarity" Trade Union collects, develops, stores, and publishes archival materials of the Independent Self-governing Labour Union "Solidarity”, primarily from the 1976-1990 period. The Archives are located at the National Commission of "Solidarity" head office and serve the purpose of documenting the social phenomenon of democratic opposition in Poland, in particular in the 1980s. Apart from documents it holds audio and video recordings, photographs, and other items. The Archives continuously add and digitise new, both private and institutional, collections from various parts of Poland.