„Miért nem danoltok? – Maria Fesztivál
„Miért nem danoltok? – Maria Fesztivál (1984. augusztus 31–szeptember 13, Budapest, Belvárosi Ifjúsági Ház) Györe Balázs, Szilágyi Ákos és Szkárosi Endre vett részt az akusztikus költészeti esten és válogatást mutattak be az Artpool fónikus anyagából a Belvárosi Ifjúsági Házban.
Romániából Magyarországra „átcsempészett” levél, 1984. október 6 (levélméret: 15cmx14cm)
Az Ellenpontok – Tóth Magángyűjtemény több száz korabeli postai levelet is tartalmaz. Különösen érdekesek azok a változó méretű és formájú levelek és feljegyzések, amelyeket a nyolcvanas években magánszemélyek csempésztek át elsősorban Románia és Magyarország között. Akkoriban az erdélyi aktuális eseményeknek hírértéke volt. A magyar kisebbség elleni intézkedések nem kaptak publicitást és ezért fontossá vált, hogy minél előbb szélesebb nyilvánosságot kapjanak, részben védelmi céllal az elszenvedőkre nézve, részben reménykedve abban, hogy a romániai kommunista rendszer további intézkedéseit ezzel fékezni lehet.
Az alábbi átcsempészett levelet 1984 októberében kézbesítették az ekkor Budapesten élő Tóth családnak. A „feladó” a romániai nagyváradi baráti körhöz tartozó Spaller-házaspár. Mind Spaller Árpád, mind felesége, Katalin, a kolozsvári Babeș-Bolyai Tudományegyetemen szereztek gyógypedagógusi, valamint román nyelv és irodalom szakos tanári oklevelet 1970-ben, illetve 1971-ben. Tanulmányaik után mindketten tanárként dolgoztak Nagyváradon (Spaller és Spaller 2006).
A levél szövege a következő:
„Kedves Ica, Karcsi és Zsuzsika!
Ne haragudjatok, hogy eddig nem írtunk, pedig képeslapotokat megkaptuk és nagyon köszönjük. Az igazság az, hogy még képeslapot sem merünk küldeni, mert az is meglehet, hogy úgy járunk mint Gyulai Kati [Katalin Gyulai, nagyváradi verselőadó] (Molnár 1993), hogy a határon mindenét átkutatják és emellett el sem engedik. Elég csúnya ügy. Másodszor nagyon idefigyelnek, és ezt nem hagyják annyiba. Ha kell hanem zaklatják az embereket. Varga Árpit [Varga Árpád, 1951-1994] (Sipos 1995), azt a szerencsétlen történészt Telegden is megfenyegették. Azt a Sófalvit, azt a szatmári fényképészt, aki az Irodalmi Kerekasztalon fényképezett, szintén meglátogatták, filmeket vettek el és egyéb könyveket. Hogy mikor lesz vége nem tudom, de óvatosnak kell lenni.
Minket sajnos a magyarok nem fogadnak. Szeptemberben kaptuk meg a hírt, pedig a válasz már júniusban megvolt. Szóval jövő júniusban újra beadhatjuk. Csak sajnos nincs mire. Az ismerősünk segítsége hatástalan, amin nagyon nem is csodálkozom. Más ismerősöm nincs, márpedig e nélkül beadni egyszerűen hülyeség. Nektek nincs valami olyan befolyásos ismerősötök, aki segíteni tudna? Bizony most nagyon elkelne, mert eléggé le vagyunk törve. Megköszönném, ha tudnátok segíteni.
Máskülönben semmi változás. Dolgozunk és élünk egyik napról a másikra. Endre iskolába jár, sokat kell vele foglalkozni. A kicsi nő. Magunkról pedig nem sok jót írhatok. Az Ady kör működik a tavalyi gárdával. Néha, ha eljutok én is elmegyek.
Ne haragudjatok, de arra kérlek, ne írjatok, vagy ha van valami fontos, akkor írjátok meg erre a címre, Juhász Péter [vasutas] Biharkeresztes MÁV Állomás 4110. Időnként én majd értesítelek, hogylétünk felöl. Szóval ne írjatok direktbe. Azt viszont írjátok meg, hogy vagytok, mit csináltok a fenti címre. A többiekkel is legyetek óvatosak.
Sok szeretettel csókollak mindnyájatokat, Árpi és Kati.
1984. október 6.”
A Spaller házaspár levele kellően érzékelteti az akkori félelemmel teli időket, közéleti és egyéni szempontból is. A Securitate megfigyelésétől és zaklatásától tartó polgár az állandósult bizalmatlanság légkörében inkább a hallgatást választotta, a közéleti megnyilvánulás minden formáját kerülve. Ugyancsak sokatmondó, hogy a közvetlen kapcsolattartásra a házaspár nem romániai postacímet, hanem a magyar-román határtól 6 kilométerre fekvő magyarországi település a biharkeresztesi vasútállomás címét adták meg, mely egyben határállomás is volt.
A kivándorlás okai akkoriban nem szorultak különösebb magyarázatra. 1983 januárjától a magyar tartózkodási engedély megszerzése nehezebbé vált, miután az illetékesek magyarországi befogadó levél meglétéhez kötötték a választ. Ez a látszólag elenyésző adminisztrációs akadály azonban – mint a levélből is kiderül – hegyként tornyosulhatott az emigráció mellett döntő család előtt, de nem bizonyult megvalósíthatatlannak: 1987-ben a Spaller család Magyarországra települt és a szakmában sikeresen elhelyezkedve ma Budapesten élnek (Spaller és Spaller 2006).
Rock Tájoló, 1984. Fanzine
A „Rock Tájoló” jellegzetes példája annak, hogyan lehetett az 1980-as években féllegálisan, félszamizdatként megjelentetni zenei kiadványt. Erre a Pécsi Ifjúsági Házban 1983-tól működő Rock Klub teremtett lehetőséget a tagoknak szánt információs lappal (egyfajta fanzine-ként). Az 1984-ben készült „műsorfüzet” többek között bemutatta Laurie Andersont, a Bikini második albumát („20. századi híradó”), valamint a helyi művészeti eseményekre is reagált az „Art Rock Új hullám” fesztiválról – benne többek között a Trabant koncertjével – írott Koszits-cikkel. Meglepő, hogy a kiadványt mindenfajta előzetes kontroll és cenzúra nélkül lehetett megvalósítani. A lap utóélete is különös; mivel a klubtagok zenei érdeklődési köréről készült felmérés, s az abban közölt információk felkeltették a szervek figyelmét. Meg is keresték Koszitsot az “ifjúságvédelmisek”, és a felmérésben szereplő újabb zenei irányzatokról, a punkról, New Wave-ről, a kemény rockról, különösen a black metalról érdeklődtek. Meg kellett nyugtatnia őket, hogy nem sátánisták járnak a klubba. A „Rock Tájoló” tervezett újabb számait viszont már nem sikerült összehoznia.
Clandestine film from Jerzy Popiełuszko's funeral, video, 1984
Az MTA-Soros Alapítvány bejegyzése, 1984. május.
Barnea, Alexandru. Mănăstirea Mihai Vodă, 1984. Fotografie
The church of the former Mihai Vodă Monastery is one of the oldest surviving buildings in Bucharest. The monastic complex of which it was part, nowadays partially destroyed, dated from 1594, and had served various purposes over the centuries, including princely residence, military hospital, and medical school. The most important of these was its transformation into the home of the State Archives after the founding and international recognition of the modern Romanian state in 1862. The Mihai Vodă monastery, an emblem of premodern Bucharest, was founded by one of the most important rulers in the pantheon of the national history of the Romanians, Michael the Brave (Mihai Viteazul), whence its name. As ruler of Wallachia in the period 1593–1601, he was the only leader of any of the premodern states existing within the present boundaries of Romania who managed to bring under his military control, “to unify,” for a very short time (1600–1601) a territory approximately corresponding to that of contemporary Romania. For this reason, Michael the Brave has been considered to be a key figure in national history, starting from the early nineteenth century and the first professional attempts to codify that history into a narrative frame. Paradoxically, communist historiography conferred on Michael the Brave an infinitely more important role in national history than he had ever been accorded by historians before the First World War or in the interwar period. Due to the teleological reading of national history that characterised the (re)interpretation of historical materialism in the time of the Ceauşescu regime, Michael the Brave came to be seen as prefiguring the so-called “Union of 1918.” This expression refers to the joining of the historical regions of Austria-Hungary with a majority Romanian population to the Old Kingdom of Romania, which did not in fact happen until after the Peace Treaties of Saint-Germain (1919) and Trianon (1920). This historic moment became fundamental for the national identity of the Romanians following the (re)codification of national history under the direct guidance of the Party and the imposition of this version as representing the “single historical truth” through the intermediary of the documents adopted at the Eleventh Congress of the RCP in 1974. According to this interpretation, Michael the Brave was the first ruler who achieved the union of the Romanians and anticipated by his actions the culminating moment of national history, the “Union of 1918,” which was achieved by popular action from within, the “will of the masses” of Romanians, and not at the negotiating table. This image of Michael the Brave was intensely promoted under the Ceauşescu regime, not only through school textbooks or works of historiography, but much more efficiently through the intermediary of a cinematographic narration: the film Mihai Viteazul (1970), in which the protagonist is played by one of the best loved actors of the communist period, is to date the most viewed Romanian historical film, with over thirteen million viewers, and in third place in an overall ranking of films produced in Romania, with only 1.3 million viewers less than the film that takes first place.
In spite of the special importance of this historical figure in the redefinition and reproduction of national identity under the Ceauşescu regime, the monastery complex that he founded and that had constituted an emblem of pre-modern Bucharest became the victim of the most notorious of the demolitions ordered by the same regime. Due to the elevated position that it occupied in the urban landscape, its site was destined for the House of the People. Consequently, in 1985, the monastery ensemble was demolished, while the church and bell-tower were moved from their original position to make room for the communist architectural ensemble, whose pièce de résistance was to be the House of the People, today home to the Romanian Parliament. Initially scheduled to be demolished (and thus to share the fate of the twenty churches that were demolished between 1977 and 1989), the Mihai Vodă church was saved from destruction at the last minute. The compromise solution was to move it from the hill on which it had been established by Michael the Brave to a new position at the foot of the hill, where it would be hidden by the new apartment blocks that were to be built. As a result of the operation of moving the church down a slope, it was shifted a distance of 289 metres, descending by 6.2 metres. Initially sited on the Mihai Vodă Hill, at what was then Str. Arhivelor no. 2, it is now to be found at Str. Sapienţei no. 4. In the course of this process of radical reconfiguration of the centre of the city of Bucharest, another eight churches were moved in the same way as the Mihai Vodă church. These operations necessitated much inventiveness on the part of the engineers, and so may themselves be counted among the actions of cultural opposition, of finding a way not of directly disobeying the orders received but of moderating their consequences by proposing solutions that would be tolerated. In Alexandru Barnea’s private collection there are three photographs of this church, taken in 1985, a few months before it was moved. They stand as testimony to the policy of remodelling the past that was characteristic of the Ceauşescu regime, which made intense use of national history for the purposes of legitimation, but at the same destroyed all that did not fit the new secularised version of that history. By transforming all national history into a prehistory of the Communist Party, past rulers who had fought for “unity and independence” became precursors of the General Secretary of the Party, who – continuing their model – was trying to pursue a policy of distancing in relation to the Soviet Union. However all that did not fit the atheist vision of the communist regime was condemned to oblivion or even to destruction. Actions such as that of the collector Alexandru Barnea contributed decisively to the preservation of the pre-communist historical memory of the Romanians.
Modor Ádám-hagyaték
Ellenpontok – Tóth Magángyűjtemény
A göteborgi Tóth Magángyűjtemény az 1980-as évek elején nemzetközi hírnevet szerző magyar nyelvű Ellenpontok szamizdatkiadvány legösszetettebb anyaga, amely beavat a kommunista Románia emberjogi és kisebbségi küzdelmeinek a részleteibe. Ugyanakkor a Tóth családra következményként beköszönő emigrációs életút magyarországi, kanadai, svédországi szakaszainak tárgyi részei, mint például a hivatalos iratok, kéziratok, hangfelvételek, fotók, magánlevelezés és kisebbségi szakkönyvek, rávilágítanak a gyűjtők kulturális erőfeszítéseire, melyek célja az volt, hogy javítsanak az otthonmaradottak helyzetén.
Magyarország a tiéd lehet. Fiatal Művészek Klubja, Budapest, 1984 és 1989
Letter from Nicolae Lupan to Sanda Budiș, in Romanian, 13 October 1984
Calciu–Dumitreasa, Gheorghe. Letter to Radio Free Europe, in Romanian, 14 October 1984. Manuscript
The many letters to be found in Monica Lovinescu and Virgil Ierunca’s collection are indisputable evidence of their commitment to using RFE’s broadcasts to protect Romanian dissidents from the abuses and acts of violence organised against them by the communist authorities. An illustrative example of this is the letter that Father Gheorghe Calciu-Dumitreasa sent to Monica Lovinescu and Virgil Ierunca in October 1984.
A former political prisoner, Calciu-Dumitreasa was imprisoned again in 1979 after delivering a series of seven sermons for young people the previous year. Through his sermons, Father Calciu-Dumitreasa hoped to strengthen the faith of young people whose Christian spiritual life was threatened by communist atheism and materialism (Petrescu 2013). The letter written by Father Calciu-Dumitreasa describes his situation and the situation of his family after his release from prison (August 1984) due to a huge campaign organised by the Romanian diaspora, and also makes known to the listeners of RFE’s Romanian desk his decision to emigrate.
At the beginning of his message, Calciu-Dumitreasa mentions that while imprisoned he refused any kind of collaboration with the regime. Furthermore, he continued to perform his duty as a priest despite the threats, terror, and beatings he was subjected to by the communist authorities. After his release, Calciu-Dumitreasa has been welcomed by his friends, acquaintances, and former students but to his very great disappointment the Romanian Orthodox Church has decided to strip him of the priesthood. Thus, in his letter he urges the Orthodox Church’s hierarchs to reconsider their position regarding his removal as he has proved to be a faithful defender of Christian values even in the most unfavourable circumstances. Moreover, the Securitate continues to watch each of his movements and its "unbated persistence in hate and malice" means that persecution against him and his family has continued.
In this context, Calciu-Dumitreasa mentions that despite his immense investment of love, faith, and suffering in "our country and Church," he has decided to emigrate due to the harassment his family continues to be subjected to by the Securitate. At the end of his letter, Calciu-Dumitreasa expresses his belief that those who have stood by him in difficult times in Romania will also surrender him with their love into his forced exile.
Igno Jonyno „Istorijos baruose“ publikavimas 1984 m.
A volume of Jonynas’ writings was published in 1984, edited by one of his students, the famous Lithuanian historian Vytautas Merkys. It includes several previously unpublished works: Jonynas’ autobiography, and the article ‘Lithuanian historiography’. It also contains several letters from Jonynas from the interwar period to various foreign historians. Jonynas’ most important work ‘Vytautas’ Household’ was published for the first time in Soviet Lithuania. Practically all the documents were taken from the Jonynas collection.
Viks, specijalno izdanje, 1984. Časopis.
The second issue of the magazine Viks, entitled “Homosexuality and Culture,” came out on April 24, 1984, the opening day of the Magnus Film Festival, the first cultural manifestation dedicated to homosexuality in any socialist country. The magazine was edited by a group of gays and lesbians who gathered around the youth cultural center ŠKUC and organized the festival. This special edition of the magazine was printed in 600 copies and handed to audiences at the festival. It contains 42 pages, and approximately 20 illustrations with contemporary, easily recognizable European gay subcultural motifs. Over the three following decades, this issue of Viks gained a cult status in Slovenian and the post-Yugoslav LGBT community, and was exhibited at events dedicated to the history of homosexuality and the LGBT movement.
Alongside the festival’s program and a schedule of affiliated cultural and club events, in an effort to appeal to the younger generation of Ljubljana’s gays, lesbians and artists, Viks also carried several lengthy programmatic articles and interviews with emancipatory, educational and mobilizing overtones. Thus it aligned itself politically and theoretically with contemporary liberationist, leftist and counter-cultural movements in Slovenia and Western Europe. These texts promote an ideal of freely and openly lived (homo)sexuality. Non-normative sexual practices were viewed as strongly dissident in nature, but not so much against socialism as against patriarchal and traditional forms of sexual and family life.
The article “Pink Love under the Red Stars – Homosexuality under Real Socialism” (“Roza ljubezen pod rdečimi zvezdami – homoseksualizem pod realnim socializmom,” pp. 18-21) delivers a historical overview of the legal and social status of same-sex sexual and emotional relationships in socialist countries. The anonymous author is equally critical of the 20th century discrimination of homosexuality both in western liberal democracies and socialist countries. However, the Stalinist period in the USSR was seen as especially brutal and arduous insofar as it attributed negative political meanings to homosexuality, declaring homosexuals “traitors,” foreign “spies,” decadent bourgeoisie, and enemies of socialism. Soviet homosexuals, the article suggests, were not able to recover from this traumatic period, and were still unable to engage with emancipatory social movements and practices. At the same time, the example of the German Democratic Republic (GDR, known also as East Germany) is held as an example of both positive changes in communist stance on homosexuality, and a way in which, since the late 1970s, a dialogue could take place between the government and gay and lesbian groups.
A Soros Alapítvány iratai
A Soros Alapítvány iratai egyedülálló betekintést nyújtanak az 1980-as évek független, a hivatalos kultúrától eltérő, sőt, azzal nem egyszer nyíltan szemben álló kezdeményezések történetébe. Az Alapítványt ugyan nem ezek dokumentálására hozták létre: célja a független kultúra támogatása, nem pedig megörökítése volt. Ám a tevékenysége során keletkezett iratok egyben óhatatlanul dokumentálták is e szándék megvalósulását, s értékes kortörténeti gyűjteményként maradtak fenn. Összességükben pedig egy fontos ellen-kulturális mintát dokumentálnak: a központosított, a pártállam által finanszírozott és felügyelt kultúrával szemben a magán támogatással fenntartott, szabad kezdeményezésekre épülő kultúra alternatív modelljét.
Privatsammlung Heiko Hahnewald
Essay by Dorin Tudoran: Cold or Fear? About the Condition of Today’s Romanian Intellectual (in Romanian). 1984.
By late 1983, Dorin Tudoran espoused increasingly radical ideas regarding the total failure and essentially flawed character of the communist system as a whole, which he saw as irredeemable and deeply corrupt. He had already made his views public in 1983 in a series of interviews with various Western press outlets, expressing his conviction that Ceaușescu’s Romania was an absolute dictatorship and seeing the communist system as the main cause of the Romanian people’s material and moral decay. In his essay written in early 1984, Tudoran proposed a complex analysis of the role and situation of intellectuals in communist Romania. Tudoran focused primarily on the causes of his colleagues’ subservience and total submission to the communist regime. He found the roots of this phenomenon in the persecution and déclassement of this stratum by the communist authorities after 1945, comparing them systematically to their peers in Central Europe. Among the factors which generated compliance, Tudoran highlighted the specificity of local political traditions; the terror of the first decade-and-a-half of communism, which led to a mass “moral capitulation” of the intellectuals; their complete reliance on the state for professional survival; and the skilful manipulation of their upward social mobility by the communist authorities. However, Tudoran argued that the compliance of the absolute majority of intellectuals in Romania was, above all, a direct consequence of Ceauşescu’s personal rule and of the Romanian communist system. The essay concluded that Romanian intellectuals had to reassert their responsibility toward the broader society by emulating and following the lead of their predecessors from the generation of 1848, who had succeeded in breaking with the political traditions of subservience to the state and had emancipated themselves by embracing synchronicity with the West. Rejecting the notion of “resistance through culture” as inefficient and outdated, Tudoran pleaded for an alliance with other social groups on the Polish model. In his opinion, this was the only way to limit the abuses of the communist system, as long as total change was still inconceivable. This work, viewed at the time as the most radical text written by a Romanian dissident since Paul Goma, still represents the best and most convincing analysis of the Romanian intellectuals’ plight under communism produced by an “insider.” Mihnea Berindei received a typewritten copy of the original text, in Romanian, which he then forwarded to the editorial board of the journal L’Alternative, recommending it for publication. It was in fact published in French later that year (in two parts, the first in L’Alternative, no. 29, September–October 1984, pp. 42-50, and the second in the following issue). In a special note to the editors, Mihnea Berindei stated: “the text turned out to be longer than required. If possible, I suggest its publication in two parts. If not, I would very much like to […] keep its structure, including the mottos. In other words, at least something from all the chapters should be kept, since the text has a certain structure and ‘strategy.’ Maybe the complete version would be interesting for another periodical, if it is not interesting for the journal that suggested its writing […]. It’s good that the text exists. It could also be printed under another, more attractive title!” This clearly shows Berindei’s personal role in steering the text toward publication and his position of intermediary between authors writing in Romania and the Western public sphere. Despite the apparent initial hesitations of the editorial board, Tudoran’s text had a rather significant impact on the exile community and also prepared the ground for the emergence of similar critiques in the following years. This masterpiece highlights Mihnea Berindei’s contribution to the “journey” of this fundamental text of Romanian dissent toward its target audience in the West.
Margaret Thatcher's visit at Keston College
The collection attracted the attention of former British Prime Minister Margaret Thatcher, who visited the Keston College in 1984. Thatcher attended a reception in Church House, Westminster on April 25, 1984. The photo was taken by Derek Davis, most likely, a hired photographer. According to a Keston News Service report (No. 198, 3 May 1984), this reception was held in order to mark Rev. Michael Bourdeaux’s announcement as the recipient of the 1984 Templeton Prize for Progress in Religion. Sir Sigmund Sternberg and the Bishop of London hosted the event, as chair and co-chair of the newly formed “Friends of Keston College.” 200 distinguished guests were in attendance, among them Margaret Thatcher. She used the opportunity to praise the work of Keston College, noting that she often quoted information provided by Keston in meetings with other heads of government because of its reliability. Margaret Thatcher is associated with the systematic economic policies of neoliberalism that emerged under the Thatcher and Ronald Reagan governments. Neoliberalism confronted the planned economies of Socialist governments throughout the decades in which the Keston Institute was most active. These linkages between the Thatcher government and the Keston College/Institute highlight the intersection of religion and ideology with the politics of neoliberalism and human rights.
Fine Art Archive (Czech Republic)
The Fine Art Archive consists of diverse documents connected to Czech and Slovak art of the twentieth and twenty first century. Catalogues, books, invitations, journals, photography, slides, cuts and other items have been gathered continuously since the mid-1980s.
Migrating Birds [Vándormadarak/Păsări călătoare], 1984, silkscreen print
A madár központi elem Baász alkotói világában. A madár és a béke világa 1986-os kiállítási katalógusában a művész magyarázatot ad a madár örök motívumák a gyakori használatára. A szövegből kiindulva elmondható, hogy a madár a művész kreatív erejének, teremtő és felfedező kiváltságosságának a szimbóluma. A szárnyak – amelyek Baásznál sokszor test nélkül is szerepelnek – a szabad lehetőségek jelképei.Az 1984-es szitán két típusú madármegjelenítést látunk. Szerepel rajta ugyanis egy realisztikusan ábrázolt, jobb fele tartó, szervezett madárraj kék háttér előtt, illetve egy veréb nyugalmi állapotban, csukott szárnyakkal. Ha jobban megfigyeljük, rájöhetünk, hogy a veréb nem igazi madár, csak egy felhúzható játék, amelyik béna, ha nem aktiválják. Hátrányosságai ellenére a játékmadár sokkal nagyobb a madárraj tagjainál és teljesen más irányba tart. Ez a munka ismét stigmatizálja az emigrációt, párhuzamot vonva a vándormadarak és a művész barátai között. A vándormadarak is hosszú utat tesznek meg azért, hogy élhetőbb körülmények között vészeljék át a tél nehéz időszakát. Egy másik értelmezés szerint a hét vándormadár a tradicionális értékeket képviselő hét székely széket jelképezi, míg a veréb, aki a művész alteregója is lehetne akár, aki múlt értékei helyett a jövő lehetőségeire koncentrál.
A Román Kommunista Párt Központi Bizottságához intézett 1984. július 14-ei beadvány
Szőcs Géza életét az Ellenpontok vörös vonalként kettéosztotta, nyolcvankettő előttre és utána. Az otthonmaradást és az ezzel járó titkosrendőrségi megfigyelést vállalva, állástalanul, megélhetési gondokkal küzdve, disszidens tevékenységét tovább folytatta. 1984. július 14-én, az Ellenpontos-hagyományok szellemében, a Román Kommunista Párt Központi Bizottságához intézett 14 oldalas beadványban emelt szót a magyar és akkoriban egyedüliként, a német kisebbségi jogokért is. Az RKP XIII. kongresszusának közeledtével, mely alkalmat szolgáltatott a párt nemzetiségi politikájáról fogant útmutatások közzétételére, Szőcs 10 pontban fogalmazta meg kéréseit. Az első pontban kérte, hogy a román alkotmány ne csak személyi, hanem a ma is tabunak minősülő kollektív nemzetiségi jogokat is foglalja magába, szót emelve a Romániában élő magyarság és németség önálló etnikai-történelmi csoportként való elismeréséért. Az 1944 és 1952 között működő Nemzetiségi Minisztérium újbóli létrehozása mellett, kérte a nemzetiségi törvény kidolgozását és garantálását, az érvényben lévő 1945-ös Nemzetiségi Statútum, a Magyar Népi Szövetség 1946-os nemzetiségi törvénytervezete és az Ellenpontok szerkesztőinek Programjavaslata alapján. Nyilvános vitát kért olyan a nemzetiségi érdekekhez kapcsolódó közigazgatási, intézményi és kulturális keretek visszaállítása ügyében, mint a volt Magyar Autonóm Tartomány, az Erdélyi Múzeum Egyesület, a Romániai Magyar Írók Szövetsége; a kolozsvári magyar Zenekonzervatórium, a magyar nyelvű iskolák hálózata, vagy a kolozsvári magyar tannyelvű egyetem, stb. Kérte, hozzák nyilvánosságra a kolozsvári egyetemek 1959-es egyesítési okmányát, mely elvileg a jövőre nézve rögzítette a magyar diákok és tanerők minimálisan kötelező számarányát és a tanítás kereteit is. Olyan témák szükségességének megvizsgálását tette szóvá, mint a romániai magyar filmgyártás, vagy a televízió egyórás magyar nyelvű adásidejének növelése. Különösen merész volt a beadvány ötödik pontja, mely a Romániában élő magyarok és németek névjegyzékének összeállítását és nyilvánosságra hozatalát szorgalmazta. Ezen túlmenően, Szőcs a nemzetiségek számára vonatkozó társadalmi és gazdasági statisztikai adatok publikussá tétele mellett érvelt. Az oktatásra vonatkozóan kérte a magyar és német nemzetiségű felsőfokú végzettek számának és számarányának 1945-től 1984-ig terjedő nyilvánosságra hozatalát, az utolsó 10 évre vonatkozóan pedig a magukat magyarnak, valamint németnek valló végzősök névsorát is, az egyes felsőoktatási intézetekre lebontva. Megyékre, illetve városokra lebontva kérte a középiskolákra vonatkozó statisztikák nyilvánosságra hozatalát is. A beadvány hetedik pontjában kérte, hogy az RKP foglaljon állást nyilvánosan azzal a sajtógyakorlattal szemben, mely a félhivatalosság látszatába burkolózva, az időszaki vagy kiadói publikációkban teret engedett a nacionalista és antiszemita megnyilvánulásoknak, egyoldalúan és torzítva ábrázolva a nemzetiségek, főleg a magyarság történelmi szerepét. Szőcs kérte, hogy a párt határolja el magát a két világháború közötti kormányok kisebbségellenes politikájától, és tegye lehetetlenné ennek a politikának újraéledését, a történelemhamisítás és rosszindulatú manipuláció lehetetlenné tételéért pedig egy olyan „Fehér Könyv” megjelentetésében látta a megoldást, amely tartalmazta volna a román–magyar történelmi együttélés összes jelentős – politikai és kulturális – dokumentumát. Szőcs javasolta, Románia vesse föl az Egyesült Nemzetek Szervezetében, hogy az Emberi Jogok Egyetemes Nyilatkozatába vegyenek föl egy olyan cikkelyt, mely tételesen foglalkozik a kisebbségi jogokkal, illetve kezdeményezze a népirtásra vonatkozó egyezmény kiegészítését a kulturális genocídiumról, illetve etnocídiumról s az ezt lehetetlenné tevő garanciák kidolgozásáról szóló cikkelyt. Szőcs kéréseinek és javaslatainak alátámasztására A, B, C, D és E pontokba rendezve elsősorban történelmi adalékokkal szolgált. A nemzetiségi kérelmek egy része, melyet Szőcs az alkotmányosságnak, a lenini nemzetiségi elvek tiszteletben tartásának és a demokratikus véleményszabadságnak a szellemében érint, valamilyen formában már szerepeltek az Ellenpontok programjavaslatában is. Beadványát azzal indokolta, hogy a nemzetiségi kérdés „jelenlegi megoldása” egyelőre nem vet véget az országból távozni kívánó magyar és német nemzetiségű tömegek áradatának. „Az asszimilálódni vágyókat leszámítva – írta Szőcs –, a nemzetiségek mindig és mindenhol nemcsak egyénként, hanem csoportként is egyenjogúak kívántak lenni. Ezért igényelünk nemcsak személyi jogokat – melyek nem egyszer igen sérülékenynek bizonyulhatnak – hanem kollektív nemzetiségi jogokat is.” „Befejezésül – írta –, szeretném nagyrabecsülésemet kifejezni a pártvezetőségnek azzal kapcsolatban, hogy felszámolták azt a gyakorlatot, mely a hivatalostól eltérő vélemény megfogalmazását és kinyilvánítását azonnal fizikai likvidálással vagy hosszú időtartamú szabadságvesztéssel torolta meg. Tisztában vagyok azzal, hogy az ötvenes években szabadságommal vagy életemmel kellett volna fizetnem hasonló tevékenységért, mint amilyen az Ellenpontok című illegális kiadvány megjelentetése volt – azzal együtt, hogy ez a folyóirat a fönnálló társadalmi rendszert nem támadta, agitatív jellege nem volt, s a párt nemzetiségi politikáját sem ellenezte, hanem csak azt a gyakorlatot és azokat a módszereket, melyek ennek a politikának deklarált elveivel ellentétesek.”
Az 1984 júliusi beadvány válasz nélkül maradt, Szőcs Géza azonban továbbra sem mondott le arról, hogy a pártvezetést ebben a formában tájékoztassa az elsősorban magyar nemzetiségi igények meglétéről. 1985. február 10-én Szőcs megfogalmazta javaslatát egy kisebbségi világszervezet létrehozására. „Azzal a javaslattal fordulunk az ENSZ-hez – írta –, hogy saját égisze alatt vesse meg egy olyan intézményrendszer alapjait, melynek célja: a világ valamennyi nemzeti kisebbsége érdekeinek elvi képviselete.” A bő egyoldalas elképzelést a következő sorokkal zárta: „A világ országaiban élő nemzeti kisebbségek együtt hatalmas többséget képviselnek bármely, külön-külön vett többséggel szemben. Ennek a kisebbségekből szerveződött többségnek a kinyújtott békejobbja lehetne az általunk elképzelt kisebbségi internacionálé.” A javaslathoz, miután Szőcs személyesen felkereste őket, 1985. február 15-én az író és későbbi emigráns Dorin Tudoran, majd 1985. március 27-én a közgazdász és politikus Király Károly is csatlakozott. 1985. március 28-ai datálással Szőcs újabb beadvánnyal fordult a Román Kommunista Párt Központi Bizottságához. A hatpontos beadvány, mely summázta az első beadványt követő hónapok nemzetiségi szempontból újabb kellemetlen fejleményeit, hatodik pontjában arra kérte a román párt- és államvezetőséget, hogy terjessze elő az ENSZ-nél és támogassa a beadvány mellé csatolt hármuk által aláírt kisebbségi világszervezet megalakításáról szóló javaslatot. A beadvány kézbesítésével nemcsak egy szervezett fellépés, hanem egy magyar-román közös demonstráció is megvalósult. A kisebbségi világszervezet javaslatát Nyugaton is ismertették, de érdemi visszhangja nem lett.
A Bizottság együttes koncertje, Egyetemi Színpad, Budapest, 1984
2016 decemberében közzétett videó a VLS YouTube-csatornáján, 47’17”
A felvétel 1984 februárjában készült a budapesti Egyetemi Színpadon, a zenekar harmadik alkotói korszakában, az első lemez megjelenése után, a Bizottság Aerobic címmel rendezett koncerten. Az előadásra komoly előkészületek után került sor: számos új kompozíciót mutattak be, valamint nagy léptékű díszleteket és alkalmi jelmezeket festettek kifejezetten erre az előadásra.
A videó – dokumentumértékén túl – legérdekesebb mozzanata a medialitásának megjelenésmódjában tükröződő története: a feliratok tanúsága szerint ez egy profi tévéstáb által, több kamerával rögzített anyag, amelyet azonban végül soha nem sugárzott televízió: erre utal a videó számos apró jellegzetessége, például az a mozzanat, hogy egyes snittek hiányoznak, helyenként nincs kamerakép, csak fekete blank a helyén, miközben a hang folyamatosan szól tovább.
A YouTube-videó minden valószínűség szerint az egykor félig megvágott anyag munkakópiájának digitalizált változata: itt tarthattak az utómunkában, amikor kiderült, hogy mégsem mehet adásba. Ezért a vágást abba is hagyták, de valamelyik stábtag hazavitte a felvétel – képminőség alapján ítélve – VHS-re átírt változatát. Ezt digitalizálták, majd tették közzé 32 évvel az esemény után az interneten.
Az említett jellegzetességeken túl is adódnak a videóban esetleges elemek: a számokra darabolt összeállítás némileg megtöri a koncert eredeti ívét, érezhetően kimaradtak bizonyos dalok; az operatőrök egyes részeknél az előadók elé állva dolgoznak, noha nem mindig az aktuális főszereplő kerül képbe; a totálokat a technikusi szoba tükröződő üvegablakán keresztül vették fel, emiatt a díszlet nem igazán érvényesül.
Az előadókra szerelt párnajelmezek viszont remekül funkcionálnak. Az előadók színpadi jelenléte elementáris és provokatív, amihez a zenészek feszes alapokat szolgáltatnak. Mindemellett több számot is félbeszakítanak, majd újrakezdenek, mindenféle spontán akció szövi át az egyébként tervszerűen felépített műsort. Egyes dalok még ma is provokatívan hatnak.
A felvétel töredékességében is értékes dokumentum. Habár csak egy epizódot mutat a zenekar életéből, de sok minden így is „átjön” a korabeli hangulatból.
Cs. Szabó László könyvtára
