A kiállítás tudományos előzményét egy, az AnBlokk Kulturális Egyesület tagjai (Kovai Melinda, Neumann Eszter és Obláth Márton) által Ellenpedagógia a Kádár-korban címen (2011-2013) folytatott kutatás szolgáltatta, mely során mélyinterjúk készültek többek között a kiállításhoz tárgyakat szolgáltató egykori nyaralókkal is (Fábri Ferenc, Háber Ferenc, Zolnay János).  Az Ellenpedagógia a tóparton címen megrendezett kiállítás a bánki nyaraltatás 40 évét két-két fogalom köré szervezve mutatta be (közösség ,kontinuitás, kultusz, konfliktus,).  A bemutatott kiállítási tárgyak egytől-egyig magángyűjteményekből kerültek elő (múzeumi rendszerezés után pedig oda kerültek vissza).A kurátori program egyúttal többet akart a nyaraltatás komplex és kritikai bemutatásánál azzal, hogy kísérletett tett a bánkiak mint “élő forrásközösség” integrálására is, a múzeum tereinek demokratizálására.[1] Így történhetett, hogy a megnyitón elhangozhatott a bánki himnusz, és szintén ehhez kapcsolódóan vették birtokba az egykori nyaralók a teret: ott találkozókat és tárlatvezetéseket szervezve.

[1] Frazon Zsófia szerk. Nyitott múzeum; Budapest, Néprajzi Múzeum

Frazon Zsófia: Ellenpedagógia a tóparton (várható megjelenés: 2018. április)

The collection of Art on the Streets in Poland 1962-2015 is a unique collection of photos documenting various manifestations of creative activities in public space from the last few decades. The creator of the collection, Tomasz Sikorski has accumulated an extensive photographic collection, which also includes photographs made available by other artists. The concept of "art on the streets" allows you to juxtapose self-employed graffiti and happenings, performances and installations created in the public space by avant-garde and neo-avant-garde since the 1960s.

A Márton Áron hagyatéka sorozat 12. kötete, a Gyulafehérvári Főegyházmegyei Levéltár Érseki és Főkáptalani Levéltárában és a Márton Áron Múzeumban őrzött anyagok alapján – az 1938-1947 közötti éveket felölelő 11. kötet folytatásaként – a püspöknek a kommunista korszakban írt 1948-1980 közötti körleveleit adja közre.

Az 1948-ban kiadott új alkotmány szövegében található „lelkiismereti és vallásszabadság” kitétel ellenére sorozatban jelenhettek meg az egyházak jogait korlátozó törvények és rendeletek. A párt a katolikus egyház megtámadásakor előbb a formai akadályt számolta fel, 1948. július 19-én az RNK Elnöki Tanácsa egyoldalúan felmondta a Szentszékkel kötött 1927. évi konkordátumot. Majd kihirdették az 1948. augusztus 3-ai 175. sz. iskolatörvényt és az ehhez csatolt 176. számú rendeletet, melyet a másnapi augusztus 4-ei „kultusztörvény” követett. Ez utóbbi mindamellett, hogy szigorú ellenőrzés alá vonta a vallásfelekezeteket, a 41. cikkelyével megtiltotta a pápai joghatóság érvényesítését a Román Népköztársaságban, ellehetetlenítve a katolikus egyház létét. A többi 13 szervezeti és működési szabályzattal rendelkező felekezettel ellentétben, ez a törvénycikkely volt közvetlenül felelős a katolikus egyház 1990-ig tartó megtűrt, „tolerált” státuszáért. A kommunista rendszer már a kezdetektől figyelemmel követte a másként gondolkodó személyeket és intézményeket, és ezek között a népi demokrácia ellenségének nyilvánított katolikus papságon túl, ott szerepelt a statútum nélküli katolikus egyház is.

Az embert próbáló időkben, a támadások és fenyegetések közepette, Márton Áron csupán a körlevelek segítségével tarthatta a papságban és híveiben a lelket, miután más lehetősége nem maradt a törvények ellenében. 1948-ban a püspök – a 12. kötet alapján – 20 körlevelet bocsátott ki, melyek tartalma láthatóvá teszi a diktatúra erőszakosságát és vallásellenes megnyilatkozásait. Az egyházi iskolák államosítása után, a Papnevelde működtetése is égető gondot jelentett a püspök számára, miután az anyagi háttér megszüntetésével az intézmény fenntartása a püspökségre hárult. A püspök sikerrel a hívek segítségét kérte: „legyenek szegénységükből is szegénységünk segítségére”. A hitoktatás, az igehirdetés után, a lelkipásztori munka legfontosabb területe. Az új rendszer elsősorban az ifjúságot célozta meg a materialista tanokkal és a közoktatási törvénnyel nem véletlenül tiltotta ki a hitoktatást a tanintézetekből, megtalálva a módját, hogy az iskolán kívüli oktatásba is beavatkozzék. Márton Áron felismerte és papírra vetette a menekülés útját: „a vallásoktatásnak az iskolai oktatásban való mellőzése után új feladat hárul a katolikus családokra”, és felszólítja a szülőket, hogy öntudatosan, felelősséggel vegyék kezükbe gyermekeik hitoktatását. Papjai és hívei számára szintén körlevelekben szabta meg a helyes keresztény magatartást az elkövetkezendő nehéz időkre, felkészítve őket a megpróbáltatásokra, miközben mindannyiukat a megalkuvástól óvta. Ugyanakkor az 1948. október 6-ai körlevelében, kellő szigorúsággal is fellépett: „Tudomására hozom az összes katolikus híveknek, hogy az a katolikus pap vagy hívő, bármely katolikus szertartáshoz is tartozik, aki részt vesz bárhol is oly gyűlésen, amelyet a katolikus egyháztól való elszakadása előmozdítása érdekében tartanak, ezzel minden további intézkedés nélkül azonnal kiközösíttetett az Egyházból.” Ugyanez a körrendelet a görög-katolikusok támogatásáról is rendelkezett: „felhívom és kérem T[isztelt]. Papjaimat, hogy görög katolikus testvéreinket előzékeny szeretettel a legmesszebbmenő vallási támogatásban és segítségben részesítsék, amikor szükséges templomainkat, kelyheinket és egyházi felszereléseinket a keleti szertartású szentmise bemutatására készségesen rendelkezésükre bocsássák. Imádkozzunk értük!” A támogatást a püspök 1948. október 20-án megismételte és pontosította: „Misézési engedélyt templomainkban a görög katolikus papok számára T. Papjaim csak abban az esetben adhatnak, ha az illető görög katolikus papok saját templomukban külső okok miatt nem misézhetnek és egyben biztos, pozitív tudásuk van arról, hogy az elszakadási nyilatkozatot nem írták alá, vagy a kiközösítés alól jogerős feloldozást kaptak, amennyiben pedig erre vonatkozó kétely merülne fel, meg kell várni az illetékes Ordinárius új keltezésű bizonyítványát arról, hogy az illetők nincsenek egyházi fenyíték alatt.”

A Márton Áron letartóztatását követő hat esztendőben körlevelei is szüneteltek. 1955. március 25-én, Gyulafehérvárra érkezése után egy nappal, ismét körlevéllel jelentkezett. A paphiány és a hatalom keltette bizalmatlansági légkör kiküszöbölésére két dolgot kért papjaitól: fegyelmet és munkát. Az állami szervektől megkapta az engedélyt, hogy előbb táviratilag, majd levélben a pápához forduljon, ennek ellenére nehéz volt a Romával fenntartott kapcsolat, miután 1955-ben a hivatalos iratokat akadozva kézbesítették. A szunnyadó lelkeket is megmozgató püspököt továbbra sem nézték jó szemmel, és az 1957. június 5-én kiadott kormányrendelet értelmében szabad mozgását és irodai ügykezelését is korlátozták, a püspököt tizenegy évig tartó szobafogságra kényszerítették. A „büntetést” azzal toldották meg, hogy körleveleket is csak korlátozott tematikával adhatott ki. A püspök csak a hivatalos ügyvitelre vonatkozó intézkedéseket közölhette papjaival: nyugdíj-, adó- és pénzügyi szabályok, műemlékek őrzésére és restaurálására vonatkozó előírások, liturgikus és a szentségek kiszolgálásával kapcsolatos rendelkezések, papi lelkigyakorlatok, papnevelés, kántorképzés, hitoktatás ügyei stb. Ezen túlmenően azonban, a második vatikáni zsinat (1962-1965) előkészületei, munkálatai és célkitűzésének kivitelezései; a szentévek (1965-1975) meghirdetései körlevélírásra bátorították. Ezekben kifejezetten egyházi vonatkozású tudósítások, imára való felkérések találhatók.

A kötetben néhány körlevél-tervezet és „felkérésre” írt irat is szerepel, amelyek mögött politikatörténeti okok húzódnak. A bukaresti politikai elit Nyugathoz történő közeledésének egyik megnyilvánulása volt, hogy már a hatvanas évek elejétől az egyházak kegyeit kereste, mert az ő közvetítésükkel közelebb juthatott a legfontosabb államokhoz, és így elérhette bizonyos gazdasági korlátozások eltörlését. Talán nem véletlen, hogy éppen 1967 novemberében oldották fel a Márton Áron elleni kényszerlakhely kötelezettséget is. Ceaușescu 1968 februárjában megbeszélésre magához rendelte a romániai vallási vezetőket és 1968 augusztusában, Csehszlovákia megszállásakor, közös körlevél kiadását kezdeményezte, melynek Márton Áron is eleget tett. Ugyanakkor az alkalmat megragadva, egy különnyilatkozatot is eljuttatott a kormányhoz, melyben az 1956-os magyarországi forradalommal kapcsolatos álláspontját is megfogalmazta. A Köztársaság kikiáltásának 25 éves évfordulójára és Románia nemzeti ünnepe 30 éves jubileumára szintén kértek a püspöktől egy-egy ünnepi megnyilatkozást, de ezek csak tervezetek maradtak, mert tartalmuk miatt, miután a kisebbségi sorban élő népéért emelt szót, nem kaptak terjesztési engedélyt. 

1974-ben, egy súlyos operációt követően, a püspök úgy döntött, hogy visszafogottabb iramot diktál önmagának és feladatai egy részét a segédpüspökére bízta. Ettől kezdve körleveleinek száma csökkent, évente csak néhány darabot adott ki. Utolsó, egyházmegyéjétől búcsúzó körlevelét 1980-ban Dr. Jakab Antal segédpüspök, Huber József teológiai tanár és Erőss Lajos irodaigazgató állította össze, a püspök korábbi levelei alapján, de még Márton Áron szignálta.

Until recently, the concert posters in the Mihai Manea collection were, to a large extent, for private use; they were accessible only to their owner and a few of his friends. The appearance and development of social media lifted some of the documents in this collection out of their condition of exclusively private objects. A part, so far a small part, of these posters have been scanned, uploaded, and distributed on Mihai Manea’s Facebook account and those of his friends. “It is my intention, in time, to upload all the concert posters that are still in my possession. I hope that by giving them another body – an electronic one, so to speak – their life will perhaps be longer than it would have been if they had remained only in paper format. Of course I’m not going to give up the paper ones, the originals. I’ll keep them as well as I can. But I think it’s better that they should be in two places than in just one place,” says Mihai Manea.

The aim of the digitization is not purely utilitarian, however, but at the same time emotional-evocative and rational-educative. “It is, of course, also a form of nostalgia, because, ultimately, these concert posters are about my life, about my youth, about my passions. But I think there is also something about them, in them, that goes beyond my person. They are documents, perhaps not very spectacular, but in any case, I’m convinced, quite rare out of all that has been preserved from the 1970s and 1980s of music in Romania. Why shouldn’t I hand them on to others?” Thus, from a collection developed out of passion and conserved only in the private space, the Mihai Manea collection has become one that is disseminated completely free to the public, basically an online exhibition through which the passion of a collector brings its contribution to enriching the collective memory of communism in Romania. As in other cases, the springboard of this dissemination is the desire to share with future generations a part of the past that is not only that of the collector, but that of a whole generation who made the transition from communism to democracy. The address at which Mihai Manea’s Facebook account can be found is: https://www.facebook.com/manea.mihaicroco 

Since 2006, BCU Cluj-Napoca has organised each year in March, the month of Adrian Marino’s death, commemorative exhibitions in the lobby of the institution. These events have been targeted especially at the current users of the library, students of the universities in Cluj-Napoca. The exhibitions have focused on different aspects of Marino’s activity: his work as literary historian and critic, as reflected by the manuscripts in his collection, his activity as publicist and ideologist of Romanian liberalism after 1989, and his correspondence with Romanian and foreign intellectuals of that time. As far as this last topic is concerned, in March 2015, when we commemorated 10 years since the author’s death, BCU Cluj-Napoca organised the exhibition “Din corespondenţa lui Adrian Marino” (From Adrian Marino’s correspondence). This exhibition designed by Florina Ilis included elements of the author’s correspondence with Romanian intellectuals in exile, such as Matei Călinescu and Mircea Carp, as well as photographs from the collection. The exhibited letters illustrated Marino’s capacity to carry on an ample international dialogue in the difficult conditions of correspondence control in communist Romania, and to turn his correspondence into a genuine cultural act. The March 2015 exhibition also highlighted the role the correspondence played in Marino’s intellectual development.

2015. április 8, Wiener Secession, Bécs

A Beke László által 1971-ben magánúton szervezett Elképzelés projekt anyaga a kétezres években több kiállításon is szerepelt, azóta pedig könyv alakban is megjelent.

A kötet első kiadása magyar nyelven jelent meg (Budapest: OSAS – tranzit. hu, 2008), angol nyelvű fakszimile kiadására, bevezető tanulmánnyal, interjúval és a közreműködők bibliográfiai adataival pedig a közelmúltban került sor (tranzit. hu – JRP|Ringier, 2014).

A beszélgetésre az angol kiadás megjelenése alkalmából került sor Bécsben. A beszélgetés résztvevői voltak: Georg Schöllhammer (kritikus, kurátor, Bécs), Beke László (művészettörténész, Budapest), és Hegyi Dóra (kurátor, Budapest).