COURAGE

gyűjtemények hálózata

Filozófus, festőművész. A húszas évek elején mint kereskedősegéd részt vett az illegális kommunista mozgalomban. 1928-tól 1930-ig, kizárásáig Kassák Lajos Munka-körének tagjai közé tartozott. Ezt követően Justus Pállal és Partos Pállal együtt a magyarországi illegális munkásmozgalomban kialakult oppozíció egyik vezéregyénisége lett.

A 30-as évek elejétől rendszeres hallgatója volt a Schmitt Jenő Henrik nyomdokaiban járó, Kepes Ferenc által vezetett gnosztikus kör előadásainak. 1931-1932 során két ízben, néhány hónapig Németországban tartózkodott: Berlinben Korschnál, Frankfurtban az lnstitut für Sozialforschungban folytatott tanulmányokat.

1933-ban már szűknek érezte a marxizmus elméleti kereteit. Tábor Bélával és Békefi Zoltánnal a freudizmussal és a jungianizmussal kezdtek foglalkozni, azok művészeti vonatkozásaival együtt. Bécsi tanulmányútjuk alkalmával a zsebében talált Lenin-röpirat miatt a rendőrség kommunista ügynöknek nézte, így egy hét vizsgálati fogság után Párizsba toloncolták. Itt egy éven keresztül együtt lakott barátjával, Vajda Lajossal.

Hazatérése után a szociológia, a marxizmus, a pozitivizmus és pszichoanalízis kritikáját fejtette ki Tábori Bélával közösen írt könyvében (Vádirat a szellem ellen, Bibliotéka, 1936). 1937-ben jelent meg A hit logikája – Teocentrikus logika című művének első füzete (a második csak halála után látott napvilágot).

Több tanulmányt írt ebben az időben (Megjegyzések a marxizmus kritikájához, A tudományos szocializmus bírálatához, A mammonizmus természetrajzához, Adalékok a halmazelmélet kérdéseihez, Nietzsche, Biblia és romantika), ezek is csak halála után jelentek meg nyomtatásban.

1939-ben a zsidótörvényeket provokációnak érezve belépett a zsidó hitközségbe. 1940-ben néhány hónapig munkaszolgálatot teljesített, de tüdőbaja miatt leszerelték. 1944 tavaszán Auschwitzba deportálták, 1945 januárjának végén szabadult.

1945 őszén Hamvas Bélával és Tábor Bélával közösen megindították a „csütörtöki beszélgetések” sorozatát, a radikális szellemi újrakezdés reményében. Ezek Táborék lakásán rendezett, nem hivatalos rendezvények voltak (Szabó mozgalmi álneve AO volt, ami a korschi Anti-Organisation terminus rövidítése).

1946 és 1948 között, ugyancsak magánlakásokon fiatalok számára zártkörű szemináriumokat tartott különböző tárgykörökből: pszichológia, értékelmélet, jelelmélet, prizmatika (esztétika – etika — logika hármas egysége), a halmazelmélet kritikája, nyelvmatézis, mozgalomelmélet.

1946 folyamán megjelent a Művészet és vallás c. tanulmánya (Mouseion évkönyv), valamint az Irodalom és rémület (Válasz Kenyeres Imrének) c. tanulmánya (Diárium 1946. 1. sz.). 1948-tól visszavonult.

1954-ben kezdődött képzőművészeti tevékenysége. Kalliográfiáit filozófiája kiegészítésének tekintette. Az 1956-os forradalom után elhagyta az országot. 1957-től 1961-ig Brüsszelben élt, 1962-től haláláig Düsseldorfban. Kalligráfiái ez alatt az idő alatt és azóta is számos kiállításon szerepeltek. Képeit belga, svájci, német, magyar múzeumok és magángyűjtemények őrzik.

Szabó Rezső (*1929. 5. 10. Kolozsnéma, Komáromi járás) szlovákiai magyar ügyvéd és politikus. Komáromban érettségizett, majd tanulmányait a pozsonyi Comenius Egyetem jogi karán fejezte be 1952-ben. 1951-től a CSEMADOK KB szakelőadója, később titkára. 1959–1961-ben a Hét c. hetilap főszerkesztője. 1968.12.29.–1970.4.28. között egyike volt a Szlovák Nemzeti Tanács alelnökeinek. 1968-tól a Szlovák Kommunista Párt Központi Bizottságának tagja. A csehszlovák föderáció bevezetése után a Szlovák Nemzeti Tanács által a Csehszlovák Szövetségi Gyűlés Népi Kamarájának tagja lesz (1969.1.1.–1971.11.25.). E posztról 1971. október 10-én mondott le. 1970-ben kizárják a Szlovák Kommunista Pártból és a CSEMADOK-ból. 1974-től fizikai munkát végez, majd 1975-ben újra jogászként kezd el dolgozni. A rendszerváltás után, 1990-ben visszatér a politikába. Szabó egyike volt a Magyar Kereszténydemokrata Mozgalom megalapítóinak, ill. az ő nevéhez fűződik az Együttélés Politikai Mozgalom 1990-es megalapítása is. 1990–1992 között az Együttélés-Spolužitie mozgalom képviselője a Szlovák Nemzeti Tanácsban (vö. Fazekas, József a Péter Hunčík, ed. 2008. Maďari na Slovensku (1989–2004). Súhrnná správa. Od zmeny režimu po vstup do Európskej únie. Pôvodne: Magyarok Szlovákiában (1989–2004). Összefoglaló jelentés. A rendszerváltozástól az európai uniós csatlakozásig (2004). Šamorín: Fórum inštitút pre výskum menšín, 63, 113).

Szathmáry Lajos (1919-1997) Költő, újságíró, könyv- és műgyűjtő, szakács és vendéglős – az emigráns magyar cserkészet bőkezű támogatója.

Erdélyi menekültcsaládba született 1919 nyarán Rákosrendező pályaudvarán, egy marhavagonban. Tanulmányait a Lónyay Gimnázumban kezdte, majd Sárospatakon, a református kollégiumban fejezte be. A 2. világháború alatt katona és újságíró volt. 1944 végén hagyta el Magyarországot, ahova többé nem tért soha vissza. Menekültként előbb Salzburgban élt, majd 1951-ben az Egyesült Államokba ment, ahol Chicagóban nyitott egy saját szakácskönyveivel is népszerűsített magyar vendéglőt ’The Bakery’ néven 1963-tól 1989-ig.

Szathmáry gyűjtőszenvedélyével is kitűnt az emigrációban: hungarika-könyvtára, kézirattára és magyar térkép-kollekciója a maga nemében páratlan volt. Magángyűjteménye egy részét amerikai könyvtárakra és egyetemekre hagyta, hungarika-könyvtárát pedig a sárospataki gimnáziumnak és a Károli Gáspár Református Egyetemnek adományozta. Régi kéziratainak egy része a 2010-es években aukciós vétellel a Petőfi Irodalmi Múzeum és a Magyar Nemzeti Levéltár birtokába került.

Dr. Szecskó Tibor ny. légiós törzszászlós (Gyögyös, 1940 – Aix-en-Provence. 2017)

1940-ben született, gyöngyösi munkáscsalád legkisebb fiaként. Édesapja kőműves volt, bátyjából sofőr, nővéréből üzemi munkás lett. Iskoláit szülővárosában végezte, tehetségével, szorgalmával több sportágban (bírkózás, futball, úszás) korán kitűnt. 1956 őszén egy mezőgazdasági szakiskola másodéves diákjaként lelkesen részt vett a forradalom helyi megmozdulásaiban, „teherautó-stoppal” egy társával Pestre ment, s a Corvin-közi felkelőkhöz csatlakozva fegyveres nemzetőrként szolgált. November végén többedmagával Ausztriába szökött, az eisenstadti gyűjtőtáborba került, majd 16 évesen Franciaországban kapott politikai menedéket.

Rouenba érkezte után nem sokkal felvételét kérte az Idegenlégióba – de fiatalkorúként ekkor még hiába. Két éven át maga is osztozott Lille és Párizs szegény földönfutóinak sorsán, a „Huzat Szálló”-ban („Hôtel de Courant d’Air”) híd alatt lakva, segélyeken és alkalmi munkákon tengődve. Az éhség és nyomor elől 1958 őszén újra jelentkezik a Légióba, s Marseille-ből csakhamar Oránba hajózva pár hétre rá az algériai kiképzőtáborban találja magát. Két év múlva, alig húsz évesen, őrmesterré avanzsál, majd az 1. Idegen ezrednél az ekkor tájt Afrikába érkező több száz magyar légiós újonc kiképző altisztje lesz. Ezután a 3. Gyalogezred kötelékében részt vesz algériai, szaharai és madagaszkári hadműveletekben, majd az 1. Lovas- (páncélos) ezredhez kerül.

Az algériai háború végén az Idegenlégió Sidi-bel-Abbés-i anyabázisa 1962 után a Marseille melletti Aubagne-ba települ át, itt kap ő is  új beosztást az 1. Idegen ezredben, a légiós főparancsnokság mellett. A ’80-as években az Idegenlégió Múzeumának alapító igazgatója és Központi Archívumának vezetője lesz, mellette a „Képi blanc” című légiós havi magazint szerkeszti. Közben Montpelier 700 éves egyetemén történész diplomát szerez, majd – aktív légiósként máig egyedüliként – a hadtörténet doktora lesz. 28 és fél évi szolgálat után, a nem francia születésűek legmagasabb rangját elérve, 1986-ban légiós törzszászlósként kéri nyugdíjazását, bár a tudományos életben s a veterán bajtársi körök (AALE) szervezésében továbbra is aktív marad. Másfél évtizedig Montpelierben tagja volt a Nemzeti Tudományos Kutató Központnak (C.N.R.S. – Centre National de Recherches Scientifiques). A Légió történetéről franciául, angolul, németül számos cikket, tanulmányt és tucatnyi önálló kötetet publikált.

Sokáig abban a tudatban élt, hogy légiós társaival együtt távollétében a ’60-as években magyar állampolgárságától megfosztották. 1974-ben lett francia állampolgár; spanyol-francia feleségével, gyermekeivel és unokáival 1971 óta Aix-en-Provence-ban élt. Kitüntetései közül a francia Katonai Érdemrendre és a „Művészet és Irodalom Lovagja” címre volt a legbüszkébb – ez utóbbi rangos civil elismerést aktív francia katona máig sem kapta meg rajta kívül. Noha szülőföldje iránt erős honvágy élt benne, és magyarságát mindvégig híven őrízte, 1956 óta sosem térhetett haza – jó ideig politikai, majd egészségügyi okokból. Súlyos betegségével elszántan küzdve 2017 végén hunyt el egy aix-en-provence-i kórházban. Távozásával, szűkebb családján kívül a legnagyobb veszteség a provence-i magyar légiós bajtársi kört érte, amelynek évtizedekig lelkes összetartója volt.

Szelényi Iván (1938) magyar szociológus. A Marx Károly Közgazdaságtudományi Egyetemen végzett 1960-ban, ezt követően a KSH Könyvtárában dolgozott. 1963-tól dolgozott az MTA Szociológiai Intézetében, 1964 és 1965 között Ford ösztöndíjjal az amerikai Berkeley egyetem hallgatója. Az 1970-es évek elejétől tanított a Közgazdaságtudományi Egyetemen is, valamint az MSZMP KB Politikai Főiskoláján is dolgozott. 1974-es, Konrád Györggyel közösen írt művében (Az értelmiség útja az osztályhatalomhoz) megkérdőjelezte a munkásosztály vezetőszerepének dogmáját, emiatt elvesztette összes állását, és 1975 májusában családjával együtt emigrációba kényszerült. A Kent-i Egyetem vendégoktatója, majd 1976-tól a Dél-Ausztráliai Flinders Egyetem tanára lett, ahol megszervezte a szociológia oktatását. 1981 és 1986 között a Wisconsin-Madison-i Egyetem, 1986 és 1988 között a New Yorki Városi Egyetem oktatója. 1988 és 1999 között a szociológia professzoraként tanított a los angeles-i Kaliforniai Egyetemen.