Édesanyja Richter Erzsébet, édesapja Richter József.
A búcsúvezetést édesanyjától tanulta, aki 1936-ban halt meg.
Fodor 1940-től rendszeresen vezetett zarándoklatokat a különböző kegyhelyekre. 1950-ben nősült meg, egy fia született.
Az 1940-es évektől rendszeresen vezetett zarándoklatokat a különböző kegyhelyekre, amelyekről feljegyzéseket készített.
A búcsúvezető könyve az 1957 és 1974 közötti alkalmakat mutatja be. Fodor kéziratos bejegyzéseket írt, minden út alkalmával a kegyhelyen a plébánossal, a házfőnökkel vagy az ott lévő püspökkel is íratott a könyvébe, és lepecsételtette a bejegyzéseket. Fodor József könyvéből saját, 1957 és 1974 közötti életpályája is elénk tárul. 18 év alatt 153 zarándokcsoportot vezetett, ebből 12-őt külföldön. Az 1962 és 1971 közötti évei különösen aktívak voltak, mert akkor hihetetlen energiával és aktivitással, 120 csoportot vezetett zarándokutakon. Az útjai alkalmával hazai és külföldi kegyhelyeken is megfordult. A bejegyzések tanúskodnak a kedvenc zarándokhelyeiről, de új helyszínek felkutatásáról is.
Fodor József 1984-ben halt meg Budapesten.
Fodor Tamás (1942-) rendező, színész, az Orfeo Studio és a Studio K alapító tagja.
Az Eötvös Loránd Tudományegyetem Bölcsészettudományi Karán végzett magyar–pedagógia szakon 1965-ben. Amatőr színészként kezdte pályafutását. Az egyetemi évek alatt az Egyetemi Színpadon szerzett gyakorlatot az Universitas együttes amatőr színészeként, rendezőjeként, melynek egyben alapító tagja is volt.
Az Egyetemi Színpad az ELTE BTK-n alakult meg, tagjai javarészt a hallgatókból verbuválódtak. Az Universitas Együttes 1961-től a Színpadon belül amatőr színházi csoportként működött. Az együttes az egyetemi és a színházi életben is meghatározó szerepet töltött be. A hatvanas évek első fele volt a sokszínű, több műfajt felölelő repertoárral dolgozó Universitas legendás korszaka. Igyekeztek nem a nemzetközi fővonalba tartozó darabokat választani, illetve rendhagyó feldolgozásban bemutatni a műveket. A nemzetközi fesztiválokon is jól szerepeltek. Fodor színészdiploma megszerzésére saját bevallása szerint tudatosan nem törekedett, attól tartott, a képzéstől játéka merevvé és sablonossá vált volna.
Fodor engedéllyel rendelkező előadóművészként önálló estekkel is járta az országot. Olyan művészek verseit is előadta, akik nem tartoztak a kultúrpolitika által támogatott alkotók közé, bátran válogatott az 1968-as diákmozgalmakkal, a maoizmussal rokonszenvező fiatal költők műveiből. Visszaemlékezése szerint ezen alkalmak többet jelentettek puszta versmondásnál: „Egy autokratikus rendszerben, ahol nem látszanak világosan a meneküléshez, a kijárathoz vezető utak, viszont erősek az elhallgatások, a gyötrő lefojtások, minden vers mozgósít valamire.” A második önálló est után az Egyetemi Színpad irodalmi estjeit szervező és egyben Fodort mentoráló Surányi Ibolya lakásán megjelent a budapesti pártbizottság agitprop titkára, és felháborodva közölte vele, az est ellenőrzése miatt napok óta verseket kell olvasniuk. Fodorék büszkék voltak: versolvasásra bírták a párttagokat. Az 1960-as évektől Fodor emellett több színházban szerepelt és rendezett, így a József Attila Színház, a Radnóti Színház elődjének, az Irodalmi Színpad, később a Szolnoki Szigligeti Színház előadásaiban. Televíziós műsorvezetőként, film-, tévé-, rádiós színészként is ismertté vált.
Önálló munkássága 1969 után kezdődött, ekkor Bálványos Huba tanár meghívására került kapcsolatba a Képzőművészeti Főiskolán megalakult Orfeo Bábegyüttessel. Az együttműködés a készülő első produkcióban való részvétellel indult, végül Fodor az Orfeo megkerülhetetlen kulcsfigurájává és alapemberévé vált: 1971-ben megalakította a csoporton belül a színjátszó társulatot Orfeo Stúdió néven, amelynek utódja az Orfeoból 1974-ben kivált Studio K lett.
Az Orfeoban csoportosuló fiatalokat egy baloldali alapú rendszerkritikus attitűd, a művészeti ambíciók és a társadalmi cselekvés szándéka, a mindennapokban kiüresedett közösségi lét tartalommal való megtöltésének vágya kötötte össze. Az Orfeo Studiót témaválasztásában, formanyelvében az újítás jellemezte. Az első előadásuk, az Etolie (1971) a forradalmiság eszmei és gyakorlati kérdéseit feszegette, a sokat emlegetett Vurstli (1972) című produkciójuk a kisember és a hatalom viszonyát járta körül.
1972-ben robbant ki az úgynevezett Orfeo-ügy: az együttest a sajtóban és a pártszervek felől is támadás érte, az ellenséges, nyugati ideológiák terjesztése mellett főleg a közösség erkölcsileg züllöttnek kikiáltott életmódját támadták. Az ügyészség végül a több mint három hónapos vizsgálat lezárultával nem emelt vádat, de a következmények e nélkül is súlyosak voltak: az Orfeo együtteseit kitiltották valamennyi művelődési házból. Malgot és Fodor rendőrhatósági figyelmeztetést kapott „csoportos összejöveteleken hangoztatott társadalomellenes nézeteik miatt”.
A Studio a Malgot István vezette bábegyüttessel való szétválás után 1974-től Studio K néven folytatta működését, ugyancsak Fodor vezetésével. Az alkotóműhelyben olyan nagy jelentőségű darabok születtek, mint a legendás Woyzeck (1977) Georg Büchnertől, Genettől a Balkon (1979), a szintén Büchner-darab Leonce és Léna (1980).
A Studio K és saját ars poeticájáról Fodor így nyilatkozott egy interjúban: „Sémaellenes vagyok. Akár a Stúdió K is példa rá. Különböző időszakaink ellenére ugyanaz jellemezte az alkotásainkat: mi sosem ábrázoltunk, sosem interpretáltunk, hanem léteztünk. Utáltuk, ma is utáljuk a kategorikus fogalmakat meg a tolerancia hiányát. A művészetben és az emberi viszonyokban is.” Fodor számára az alkotómunkában rendkívül fontos, hogy szabadon formáló közösségekben dolgozhasson. A csoportos alkotás, az alkotó emberek közötti személyes, intim viszony megteremtése úgy véli, nélkülözhetetlen a színházhoz.
Fodor Tamás 1974-től máig a tagok által épített házban él, a pilisborosjenői kommuna egykori lakhelyén. Mi lesz ezzel az örökséggel? – teszi fel az Orfeo csoport című dokumentumfilm végén a magát házmesternek tituláló színész-rendező a pilisborosjenői ház udvarán. Az Orfeo-örökség fontos része az épület és minden, ami benne van, de ettől persze, ahogy ő is utal rá, sokkal többet jelent.
Fodor Tamás mai napig aktív munkásságát Jászai Mari-díjjal (1988), a Magyar Köztársaság Érdemrend Lovagkeresztje kitüntetéssel, kilencszer a Magyar Színikritikusok díjával ismerték el.
-
Hely:
- Pilisborosjenő, Hungary 2097
A Nemzet Művésze, Kossuth-díjjal és Erkel Ferenc díjjal kitüntetett magyar koreográfus, táncművész, rendező.
1959-től a Bihari János Táncegyüttes táncosa, később, 1982-1991 között, vezetője volt. Táncművészi és koreográfusi munkássága mellett, a magyar gyermektánc oktatás és művészeti nevelés megújítója. Alapítója és tíz éven át elnöke volt az Örökség Gyermek Népművészeti Egyesületnek. Az első budapesti táncház egyik szervezője volt.
Dolgozott a Honvéd Táncszínháznál. Munkássága során főleg az asszonyi, női sorsok, férfi-női viszonyok érdekelték, koreográfiáit ezen témák szellemében állította színpadra. Híres munkái például az Asszonyok könyve, Harangok, Lagzi, Ki népei vagytok?, Elmúlik.
Az Inconnu csoport az 1956-os forradalom 30. évfordulójára nemzetközi képzőművészeti pályazatot hirdetett meg, melynek célja „A harcoló város/The Fighting City, 1986” című kiállítás létrehozása volt. A csoporthoz kötődő „Frederich” nevű titkos megbízott kiléte nem ismert, de ő volt az a személy, aki fotósorozatot készített a beérkezett alkotásokról és 1987 januárjában azokat átadta tartó tisztjének. Ezáltal a néhány héten belül elkobzott és megsemmisített kiállítási anyag fényképmásolatai – egyes eredeti alkotásokról egyetlen forrásként –fennmaradtak a politikai rendőrség fotódokumentációjában.
Gadó György a demokratikus ellenzék közismert figurája, a szamizdatkiadványok legfőbb terjesztője volt. A nyilvános könyvtárakat és levéltárakat látogatva ajánlotta fel a szamizdatokat vételre és részt vett Demszky Gábor és Hodosán Róza Bajcsy-Zsilinszky utcai szamizdat-butikjának üzemeltetésében is. Egy időre társszerzője volt a Demszky és Hodosán szerkesztette Hírmondó című szamizdatújságnak, Nagy Jenővel és Mikes Tamással társszerkesztője a Demokratának, a Magyar Zsidó című lapnak pedig szerkesztőjeként tevékenykedett.
Gadó középosztálybeli, zsidó családba született. Mindkét szülőjét deportálták a holokauszt során, ők azon kevesek közé tartoztak, akik túlélték a vészkorszakot. A háború után a családtagok csatlakoztak a Magyar Kommunista Párthoz, Gadó ebben a légkörben nevelkedett. Elkötelezett kommunistaként kezdte karrierjét és többé-kevésbé lojális kádere volt a rezsimnek az 1950-es években és kommunista is maradt a következő évtizedig. 1958 elején a Népszabadság archívumában dolgozott, ahonnan egy cikke miatt 1963-ban kirúgták. A Központi Statisztikai Hivatalban kapott állást, amely gyűjtőhelye volt ekkoriban az ideológiai gondolkozásában különcnek számító társadalomtudósoknak és értelmiségieknek. Mindkét helyen bizonyos fokú hozzáféréssel rendelkezett az MTI bizalmas dokumentumaihoz. A KSH könyvtárában a külföldi sajtó alapos tanulmányozásába kezdett. Továbbá egy Svájcban élő barátja előfizetést szerzett neki a Neue Zurcher Zeitung című lapra, ezáltal Gadó nagyon jól informálttá vált a külföldi eseményeket illetően. Mindennek eredményeképpen nézetei megváltoztak és már nem vallotta magát szocialistának. 1965-ben kilépett a szakszervezetből, két évvel később pedig a pártból.
1967 a nagy változás éve volt számára: a hatnapos arab-izraeli háború megmutatta, hogy a zsidóknak nincs szükségük az áldozati szerep elfogadására, magabiztos cselekvőként tudnak harcolni a szabadságukért. Godó számára mindez a magabiztosság érzését táplálta és egyben erősítette a Kádár-rezsimmel szembeni másképp gondolkodó státuszát. Hozzá látott a zsidó örökségének felfedezéséhez és ennek következményeként méltányolni kezdte a középosztály történelmi szerepét Magyarországon. Úgy találta, a rezsim hivatalos proletárkultusza megakadályozta, hogy a középosztály betöltse szerepét a jelen társadalmában, így a szocializmusra zsákutcaként kezdett tekinteni. A külpolitika szempontjából a rezsim az arabokat támogató, Izrael-ellenes pozíciót képviselt és Izraelt agresszorként mutatta be, amely Gadót még inkább eltávolította a Kádárizmustól.
Röplapgyártásba kezdett egy gyerekeknek készült játéknyomdán 1970/71-ben. A röplapokra olyan jelszavak kerültek, mint „Hazudik a sajtó Izraelről!”, a falakra krétafeliratokat is készített. 1973-ban letartóztatták, a következő évben 9 hónapra bebörtönözték. A politikai rendőrség sosem próbálta ügynökként beszervezni. Ebben személyes körülményei játszhattak szerepet: Gadó személyesen ismerte Geréb Sándort és Hajdú Pált, akik ekkoriban a Belügyminisztérium III/III. ügyosztály vezetőiként működtek és Gadóval együtt a MADISZ-tagok voltak a világháború után.
Szabadon bocsájtása után az emigráció mellett döntött, de nem kapott útlevelet. Ugyancsak nehézséget jelentett számára egy állandó állás megszerzése is: fordításból tartotta fenn magát. Az 1980-as évek elején Krassó Györggyel bekapcsolódott a szamizdatkiadásba. Egyik alkalommal Krassó egy Villon-kötetet kért Gadótól az emigrációban élő költő, Faludy György fordításában, mert szamizdatban meg akarta jelentetni. Gadó kölcsön is adta neki. Krassón keresztül megismerkedett Demszkyvel, Kenedi Jánossal, Kis Jánossal és a demokratikus ellenzék aktív tagjává vált. Több sajtóorgánumban is közölt írásokat, többek között a Hírmondóban és a Beszélőben, emellett önálló szamizdatfüzetet is összeállított. 1986-ban Nagy Jenővel és Mikes Tamással szövetkezve a Demokratát irányította. A Demokrata a társadalom alacsonyabban iskolázott rétegeit célozta meg és ugyancsak radikálisnak számított. A cél egy szélesebb közönség elérése volt a többi szamizdat kiadványhoz képest.
1987-ben Gadó saját szamizdatfolyóirat szerkesztésébe kezdett, a Magyar Zsidó 800-1000 példányban készült el. Demszky Gábor biztosította az írógépet számára és Ötvös János Attila nyomtatta ki a lapot. A költségeket maga Gadó állta, többé-kevésbe önfenntartó vállalkozás volt. 1988 tavaszán a harmadik számot a rendőrség elkobozta, de Krassó György, aki ekkor már száműzetésben élt, lemásolta a példányt és elküldte Londonból Demszkynek, aki így számtalan példányban tudta sokszorosítani azt.
Gadó fordítóként és a szamizdatok elosztójaként tartotta fenn magát. Folyamatosan megfigyelés alatt tartotta a politikai rendőrség. A rendszerváltás után az első legális bemondója lett a Szabad Európa Rádiónak.
-
Hely:
- Budapest, Hungary