Elbert Márta (1950- ) gyártásvezető, szerkesztő, riporter, producer, a Fekete Doboz videó-folyóirat egyik alapító-szerkesztője, a magyar és kelet-európai rendszerváltás eseményeinek dokumentálója.
Már gyerekkorában eldőlt, a filmezés lesz választott pályája, iskola helyett rendszeresen moziba járt, visszaemlékezése szerint mindent megnézett, már tíz évesen a filmek rabja lett. Szülei közgazdasági technikumba íratták, szűcsmester apja szerette volna üzletét lányának átadni, ő viszont semmi affinitást nem mutatott e mesterség iránt.
1970-ben került a Filmgyárba produkciós pénztáros gyakornokként, ami a ranglétra alját jelentette, mégis akkoriban nagy szó volt a filmkészítés e zárt világba bekerülni. Igen nagy hatással volt rá, hogy testközelbe, sőt, munkakapcsolatba kerülhetett a kor ünnepelt színészeivel, akiket korábban csak a mozivásznon láthatott, csodálhatott. A stábbeli hierarchiát mindig is érzékelte, kezdetben főként annak hátrányait megtapasztalva, de mindezért kárpótolta, hogy színészekkel néha alkalma nyílt komoly beszélgetésekbe elegyedni. A filmgyári ranglétrán idővel egyre feljebb jutott, s végül vagy húsz évig dolgozott felvétel- illetve gyártásvezetőként.
1973-ban a tv-műsorok főosztályára került. A Filmgyáron belül létrejött majd önállósult Balázs Béla Stúdió (BBS) főállású felvételvezetője lett. A BBS legendás korszaka volt ez, s Elbert Márta maga is ott volt egy sor fontos filmek születésénél. Dokumentum- és játékfilmekben egyaránt közreműködött Sándor Pál, Mészáros Márta, Schiffer Pál, Gazdag Gyula, Tarr Béla és más neves rendezők munkatársaként. Munkájában a dokumentumfilmes szakmai felelősségének leginkább azt tartotta, hogy „kellő távolságtartással és rendkívül szigorú szerkesztéssel sikerül-e valamit végigvinni vagy sem”. Kétszeri elutasítás után 1979-ben végül felvételt nyert a Színház- és Filmművészeti Főiskola gyártásvezetői szakára.
A közösségi életet, a forgatások hangulatát így idézi fel egyik interjújában: „1973-ban készült Najmányi László ’A császár üzenete’ című filmje. Ebben körülbelül 150 ingyen statiszta szerepelt, akiket én és Kőszegi Ábel a környező nemzetközi KISZ-táborokban toboroztunk össze. Jó sok fekete és más színesbőrű statisztánk lett! Vicces, hogy semmi pénzből csináltunk egy 50 perces játékfilmet. Halász Péter, Rajk László, Breznyik Péter, Eörsi István és szinte a teljes akkori ellenzék szerepelt ebben a filmben. Visegrádon sátrakban laktunk. Ezzel párhuzamosan Elek Judit ’Istenmezején’ című filmjének forgatásán is dolgoztam. Gyakran pendliztem Nógrád megye és Visegrád között. Egyik nap hajnalán Istenmezején megvettem 150 tojást, darabját 50 fillérért és mire a szereplők és a stáb tagjai Visegrádon felébredtek, sütöttem nekik egy gigantikus rántottát. Szóval, ez volt a Balázs Béla Stúdió igazi hőskora.”
Ezen éveket mozgalmas időszakként élte meg, mikor már az is nagy élmény volt, hogy hasonló érdeklődésű és gondolkodású emberek közt lehetett, házibulikat rendeztek, nagy társasági életet éltek, s emellett persze keményen dolgoztak is, munkaidejük napi 8 óránál sosem ért véget: „A kötelesség- és felelősségtudat megkeményített. Fizikailag is megterhelő; egész nap rohangálsz és persze szellemileg is, hiszen semmit sem szabad elfelejtened. De nagyon jó iskola volt, mivel megtanított keményen dolgozni. Kicsit sajnálom, hogy nem írtam naplót. Hihetetlen történetek estek meg a filmek készítése során. Volt olyan is, hogy egyszerre dolgoztam egy játék- és egy dokumentumfilmben.” Közben az ELTÉ-n szociológiát tanult, ami a dokumentumfilmek témái és szakértői révén amúgy sem volt idegen világ számára.
A cenzúra persze a filmkészítők munkáját is megkeserítette. A BBS-ben utócenzúra volt, nem a forgatókönyvet, hanem az elkészült filmet cenzúrázták. Elbert így idézte fel ennek mikéntjét: „Megtörtént jó néhányszor, hogy a filmfőigazgató belügyesei éjszaka kimentek a laboratóriumba, elrabolták a negatívot és a munkakópiát, majd bezárták a Báthori utcai főcenzori hivatal egyik széfjébe. És attól kezdve a film már nem is létezett. Úgy gondolom, a videó feltalálása nagy mértékben hozzájárult a szocializmus bukásához. Ugyanis ez tette lehetővé, hogy politikai manipuláció nélkül be lehessen mutatni az eseményeket. A kelet-európai rendszerek bukásában őrült nagy szerepe volt a média felszabadulásának.”
A szabadabb légkörben a BBS-ben készült filmek, a feldolgozott témák, a közreműködő ellenzékiek többnyire a megtűrtek táborába tartoztak, az állambiztonsági szervek éber figyelme alatt: „A BBS-ben ’76-ban készítettük a ’Cséplő Gyuri’-t. A film rendezője, Schiffer Pál sem volt éppen az elvtársak kedvence, hát még a film írója, Kemény István. Nyilvánvaló volt, hogy a belügy állandóan szemmel tart bennünket. Mindenhová követtek, és amikor Pasaréten a musztereket vetítettük, a különös urak rendszeresen megjelentek fönt a vetítő gépházában.”
Elbert Márta neve utóbb a Fekete Doboz videó-folyóirattal is összefonódott. A Fekete Doboz a lakásán alakult meg Jávor István, Lányi András, Ember Judit és Vági Gábor részvételével. Elbert a ’Cséplő Gyuri’ forgatásán ismerte meg Jávor Istvánt, aki a film fotósa volt. Jávor vetette fel neki, hogy van egy videokamerája, kezdjenek el forgatni: „Ha valakinek akkor volt egy videokamerája, az olyan volt, mintha ma egy műholdja lenne. Az övé középes nagyságú kamera volt, amihez egy 8-10 kilós felvevőegység csatlakozott. Több, mint egy éven át ez volt a Fekete Doboz összes felszerelése.” 1990-ben otthagyta a BBS-t és ettől fogva teljes állásban a Fekete Doboznak dolgozott. Elbert közel 130 film elkészítésében vett részt szerkesztőként, riporterként, producerként. Emellett 1994-ben a Fekete Doboz „Roma Média Iskoláját” is megalapította, tíz éven át annak tanára volt. Az 1990-es évek közepén a politikai témájú filmezést felváltotta a szociológiai tárgyú témák feldolgozása. Időközben a gyártói oldalról átkerült az érdemi filmalkotó oldalra.
-
Hely:
- Budapest, Hungary
Ember Judit (1935–2007) független filmrendező, a Fekete Doboz videó-folyóirat alapítója, számos tiltott témát bemutató, tabutörő film rendezője.
Az abádszalóki, magyar zsidó család a holokauszt során elvesztette az ügyvéd édesapát, Ember Judit egy szerencsés véletlen folytán kerülte el Auschwitzot s élte túl családjával a deportálást.
Az ELTE magyar-történelem szakán végzett, majd a Színház- és Filmművészeti Főiskolán folytatta tanulmányait, ahol 1968-ban filmrendező diplomát szerzett. Pályakezdőként a Mafilm Népszerű, Tudományos és Oktatófilm Stúdiójába került.
Az 1970-es évektől a Magyar Televízióban és a Balázs Béla Stúdióban (BBS) dolgozott. A BBS-ből induló szituációs dokumentarizmus művelői közé tartozott, melynek lényege a valóság feltérképezése, az események menetének rekonstrukciója, történeti, szociológiai gyökereinek feltárása volt.
Ember Judit kezdettől vérbeli független filmesként gondolkodott és alkotott. Olyan témákat keresett, amelyeket a hivatalos tömegkommunikáció és tájékoztatás került, elhallgatott vagy elferdített: „Egy egész társadalom felgyülemlett, összecsomósodott, soha fel nem dolgozott élményanyagáról van szó, egy társadaloméról, melynek nincs olyan rétege, amelyik ne szenvedett volna sérelmet, méltánytalanságot, igazságtalanságot a 20. század folyamán a megveretéstől, megaláztatástól, kiűzetéstől a megsemmisítésig.”
A magyar filmtörténetben ő volt az a rendező aki a legtöbb betiltott filmet tudhatja magáénak. Ilyeneket, mint a ’Színpad’ (1968), a ’Határozat’ (1972), a ’Tantörténet’ (1976), a ’Pócspetri’ (1982) és a ’Hagyd beszélni a Kutruczot’ (1985). Méltatói úgy tartják, szinte minden alkotása egy társadalomtudományi és művészeti esettanulmánny. Sajátos stílus, egyéni módszer, izgalmas oknyomozás, a hétköznapok embereinek megszólaltatása és nagyfokú empátia jellemzi filmjeit. Nem véletlen, hogy a Fekete Doboz alapítói közt is ott találjuk.
Erkölcsi kötelességének érezte, hogy azokat is megszólaltassa, akik máshol nem kapnak fórumot. Kivételes képességgel bírta szóra filmjeinek tanúságtevőit, érzékenyen fordulva élettörténetük, élményeik felé „Ember Judit pszichológiai érzéke és jártassága ahhoz kellett, hogy tudja: kibeszélés nélkül nincs gyógyulás. Magukhoz a beszélgetésekhez, a félelembe és szégyenbe belekövesedett parasztok vagy a megszólalás kockázatának minden árnyalatát ismerő értelmiségi asszonyok megszólaltatásához több kellett, mint pszichológiai érzék vagy éppenséggel együttérzés: emberi kvalitás kellett hozzá, a megszólalók igazságába vetett bizalom, tapintatos és türelmes jelenlét, amitől harmincévnyi némaság után ezek az emberek elhitték, hogy érdemes megszólalniuk.”
Vass Éva restaurátor, a Filmarchívum munkatársa Ember Juditra úgy emlékszik, mint aki a kisemberek nézőpontjából próbálta az eseményeket rekonstruálni, és nem az abszolút igazságtétel volt a célja, hanem a szálak felfejtése: „Módszere a valóság feltárásának bizonytalan kimenetelű logikáját követi: belerántja a nézőt a filmbe: a néző azt érzi, mintha őt kérdeznék, mintha maga is a történések részévé válna. Ami Ember Judit filmjeiben a leginkább lenyűgöző, az ennek az ábrázolásmódnak a mélysége.”
1989-ben Balázs Béla-díjat kapott. Több külföldi elismerést is szerzett. Határozat című filmjét az Amerikai Filmintézet Los Angelesben beválasztotta „Minden Idők 100 Legjobb Dokumentumfilmje” közé. A magyar filmes szakma is elismerően adózik munkássága előtt, amelyről „Ember-Lépték” címmel jelent meg könyv, 2008 óta pedig, a Magyar Filmszemlén a dokumentumfilm kategória fődíja az „Ember Judit-díj”.
-
Hely:
- Budapest, Hungary
Erdei Ferenc (1910–1971) magyar szociológus és politikus volt, a népi írók tagja. Makón született hagymatermesztő paraszti családban. A szegedi tudományegyetemen jogot hallgatott. A Független Kossuth Párt tagja lett Makón, majd a Márciusi Front egyik vezetője. Erdei egyike volt 1939-ben a Nemzeti Parasztpárt alapítóinak. 1944. október-novemberben részt vett Szegeden a Függetlenségi Front munkájában. 1944 decemberében az Ideiglenes Nemzetgyűlés tagja lett, majd 1945 novemberéig belügyminszter az Ideiglenes Nemzeti Kormányban. 1945-ben a Nemzeti Parasztpárt elnökhelyettesének választották, 1947 februárjában pedig a párt főtitkára lett. 1948 szeptemberétől 1949 júniusáig államminiszter, ezután földművelésügyi miniszterként dolgozott 1953 júliusáig, majd igazságügyminiszter volt 1954. októberig, utána 1956. október 31-ig ismét földművelésügyi miniszter volt. 1956. október 30-tól a Nagy Imre-kormány miniszterelnökhelyettese. November 2-án kinevezték annak a magyar delegációnak a vezetőjévé, amely a szovjetekkel tárgyalt az orosz katonák kivonásáról. 1956. november 3-án a tököli szovjet katonai támaszponton letartóztatta a KGB, de néhány héttel később szabadon engedték. 1957-ben a Magyar Tudományos Akadémia főtitkára és az Agrártudományi Kutató Intézet igazgatója lett. 1964-ben kinevezték a Hazafias Népfront főtitkárának. 1964 és 1970 között az MTA alelnöke, majd 1971-ig ismét főtitkára volt. Számos szociológiai könyvet és szociográfiát írt.
-
Hely:
- Budapest, Hungary
Építész, költő, képzőművész, filmrendező, író, teoretikus, a hatvanas évek második felében új kifejezési formákkal jelentkező neoavantgarde mozgalom kiemelkedő képviselője.
1928-ban született Budapesten. 1946-47-ig a Képzőművészeti Főiskola szobrászati osztályába járt, tanára Kisfaludy Stróbl Zsigmond volt. A szocialista realista szemléletmód uralkodóvá válása miatt azonban elhagyta az iskolát, és szobrászati tanulmányait Bokros Birman Dezső műtermében folytatta. Végül a Műegyetemen szerzett építész diplomát 1951-ben, ettől kezdve 1963-ig építészeti vállalatoknál dolgozott. Édesapjával, Erdély Istvánnal új építészet-technológiai eljárást dolgozott ki, emellett műemléki helyreállításokban is részt vett.
Az 1950-es években az Európai Iskola körébe tartozó, visszavonultan alkotó művészek (Barta Lajos, Bálint Endre, Korniss Dezső), valamint Csernus Tibor és tanítványai (Lakner László, Szabó Ákos) körében találta meg a számára inspiráló szellemi légkört. 1954-ben ismerkedett meg Kondor Bélával, majd hamarosan barátságot kötött Pilinszky Jánossal és Altorjai Sándorral is. Ebben az időben készültek első grafikai, festészeti munkái. 1959-ben és 1963-ban sikerrel felvételizett a budapesti Színház és Filmművészeti Főiskolára, de mindkét alkalommal rövid időn belül eltávolították.
Az 1950-es évektől írt verseket, novellákat, publikációkra azonban csak a hatvanas években került sor, külföldi magyar nyelvű folyóiratokban. 1966-ban jelent meg montázselméleti tanulmánya a Valóság folyóiratban, s ezt követően művészetelméleti, kritikai munkáit - irodalmi alkotásaival szemben - közölte néhány magyarországi szakfolyóirat is. Első jelentősebb nyilvános elismerése a párizsi Magyar Műhely folyóirat Kassák-díja volt, mely együtt járt verseskötetének (egyetlen, életében megjelent önálló kötete) kiadásával 1974-ben.
1966-ban dolgozta ki a dekorációs feladatokra hatékonynak bizonyuló fotómozaik technikát, amely vállalkozása révén anyagi függetlenséget hozott, biztosítva megélhetését a hetvenes és nyolcvanas években. A hatvanas évek második felében az írásaiban is megnyilvánuló természettudományos, filozófiai, nyelvelméleti érdeklődésének következtében a konceptuális művészet felé fordult. Szöveges akciókkal, tézisekkel kísért fotókkal vett részt a hatvanas évek végétől különböző kiállításokon, rendezvényeken a neoavantgarde törekvéseknek teret adó kultúrházakban, félhivatalos kiállítóterekben (Iparterv, Balatonboglári Kápolnatárlatok stb.).
A tudományos gondolkodás iránti érdeklődése, a tudományos és művészeti megismerő tevékenység kutatása és a közöttük megtalált kapcsolatok, a régi és újabb keletű hagyományokra való nyitottsága és az ezek újraértelmezésére való igénye okán a hetvenes évektől saját munkásságát az információzárlat elleni folyamatos tiltakozásnak is tekintette. Művészetében a nehezen megközelíthető, bonyolult, kevéssé érthető összefüggések revelatív felmutatására, világossá tételére törekedett. A hetvenes évektől kezdődően öt filmet készített a Balázs Béla Stúdió berkein belül. A filmek standardizálására és nyilvános vetítésére azonban csak később, a nyolcvanas években kerülhetett sor.
1975-től Kreativitási Gyakorlatok néven képzőművészeti kört vezetett Maurer Dórával közösen, majd 1977-ben beindította a FAFEJ (Fantáziafejlesztő gyakorlatok), ezt követően 1978-ban az INDIGO (Interdiszciplináris Gondolkodás) kurzusát, amelyeket a kortárs művészeti irányzatok alkotási eljárásaiból, valamint a keleti filozófiai hagyományhoz köthető nevelési módszerekből, és még számos más forrásból ötvözött pedagógiai elv kísérleti műhelyeként fogott fel. Az új és szokatlan jelenségekre nyitott, problémamegoldó gondolkodásra késztető foglalkozások egy új művészgeneráció (mások mellett Böröcz András, Enyedi Ildikó, Révész László László, Sugár János, Szirtes János) nem hivatalos iskolájává vált.
1980-ban diagramon ábrázolta megvalósult és tervben maradt munkáinak arányát az elmúlt tíz év vonatkozásában. A nyolcvanas évek első felében tevékenysége már szélesebb nyilvánossághoz jutott, számos kiállításon vett részt grafikáival, festményeivel, installációival, előadásokat, felolvasásokat tartott. 1984-ben kezdődő betegsége azonban a nyilvános fellépések számának növekedésével párhuzamosan súlyosbodott. 1986-ban került sor első önálló kiállításának megrendezésére, amelynek megnyitójára már nem tudott elmenni.
-
Hely:
- Budapest, Hungary
Erdélyi Zsuzsanna, 1921. január 10-én született Komáromban.
1940-44 között a Pázmány Péter Tudományegyetemen tanult, magyar-olasz-filozófia szakon. 1944-48 között a Külügyminisztérium sajtóosztályán dolgozott, 1951 és 1955 között a Népművészeti Intézet külső munkatársa volt. 1953 és 1963 között a Művelődésügyi Minisztérium népzenei kutatócsoportjában dolgozott Lajtha László munkatársaként. Az 1950-60-as években Lajtha Lászlóval nyugat-magyarországi falvakban gyűjtött vallásos népénekeket és hangszeres népzenét. Erdélyi Zsuzsanna végezte a szöveges adatok le- és feljegyzését, Tóth Margit pedig a népzenei anyagért felelt.1964 és 1971 között a Néprajzi Múzeum népzenei osztályának munkatársa volt.1972-74 között elvégezte a Marxizmus-Leninizmus Esti Egyetem valláskritikai tagozatát, azért, hogy gyűjtőútjai során ne legyenek konfliktusai a hatóságokkal. Ez segítette számára a gyűjtőmunkát, de ennek ellenére is folyamatos megfigyelés alatt állt Magyarországon és Erdélyben is. Gyűjtőútjai során sokszor bújkált, de gyűjtőmunkáját nem adta fel és évtizedeken keresztül jegyezte le a népi imádságokat a szocializmus időszakában. 1971-től 1987-ig a Magyar Tudományos Akadémia Néprajzi Kutatócsoportjának munkatársa volt.
Politikai okok és megélhetési nehézségei miatt lett foklórgyűjtő-és kutató. Legfontosabb könyve, az először 1974-ben megjelent, Hegyet hágék, lőtőt lépék…, amely archaikus imádságokat tartalmaz, több kiadást élt meg (1970-ben az Új írás és a Vigilia, 1972-ben az Élet és irodalom is cikkeket közölt Erdélyi Zsuzsa munkájáról). A kötet előszavát, az 1947 és 1950 februárja között vallás-és közoktatásügyi miniszter, folklorista Ortutay Gyula írta. Erdélyi Zsuzsanna az első archaikus imát 1967 decemberében gyűjtötte. Az archaikus imádságok elnevezés is tőle származik, és az 1970-ben a Néprajzi Társaság előtt már így mutatta be az általa gyűjtött szövegeket. Munkássága inspirálta a lengyel, szlovén, imagyűjtemények kiadását és az orosz vallásos népénekek magyarra fordítását. Gyűjtőmunkája azért egyedi és páratlan, mert bemutatta a magyar szájhagyományban fennmaradt apokrif /archaikus népi imádságok műfajtörténeti párhuzamait, nyelvi, poétikai sajátosságait, felhívta a figyelmet a középkori kódex-irodalom és a szóbeliség kapcsolatára, ezek európai kapcsolatrendszerére. Utalt az imaszövegek mindennapi gyakorlatára, amely a szocializmus időszakában is fennmaradt és tovább élt minden tiltás ellenére. 2015. február 13-án halt meg.