a totalitárius rendszerek üldözöttjei alternatív oktatási forma
alternatív életmód és hétköznapi ellenállás
avantgárd, neoavantgárd
békemozgalom
cenzúra
demokratikus ellenzék
diákmozgalom
emberi jogokért küzdõ mozgalom
emigráció
etnikai mozgalom
film filozófiai/elméleti mozgalmak
független sajtó
hazafias mozgalom
ifjúságkultúra
irodalom és irodalomkritika
kisebbségi mozgalom kritikai tudomány
képzõmûvészet környezetvédelem
lelkiismereti okokból tiltakozók megfigyelés, ellenőrzés médiamûvészet népművészet
nőjogi mozgalmak
populáris kultúra pártellenzék
szamizdat és tamizdat
színház- és előadóművészet
tudományos kritika társadalmi mozgalom
underground kultúra
vallási mozgalmak
vizuális művészet zene
bútor
egyéb egyéb levéltári iratok egyéb mûalkotások eseménydokumentáció
festmények
film
fényképek
grafika
hangfelvételek
ipar- és népmûvészet
jogi és/vagy pénzügyi dokumentáció
kiadványok
képregény és karikatúra kéziratok
műtárgy
szobrok
technikai felszerelés
videófelvételek
zenei felvételek
öltözék
Bibó István (1911–1979) politológus, szociológus, a jogfilozófia kiváló művelője. 1956-ban Nagy Imre második kormányának államminisztere. A november 4-ei szovjet támadás után ő volt az egyetlen kormánytag, aki a parlament már megszállt épületében két napon át kitartott posztján. Ezalatt menekülés helyett megírta híres nyilatkozatát a magyarokhoz, a világ népeihez és az ENSZ-hez, melyben a magyar forradalom védelmében erkölcsi és politikai segítséget kért. Életfogytiglani börtönre ítélték; amnesztiával szabadult 1963-ban. Utóbb a késő-kádári időkben az értelmiségi ellenzék és az erőszakmentes ellenállás mintaképe lett kikezdhetetlen erkölcsi tartásával. Hagyatékának családi gyűjteményét – személyes dokumentumait, fényképeit, kéziratait, könyveit, hang és video felvételeit – közel negyven éve már fia, ifj. Bibó István művészettörténész, pedagógus gondozza szüleinek 1979 tavaszán bekövetkezett halála óta budai otthonában.