Cs. Szabó László, a gyermekkorát Kolozsváron, pályakezdő éveit Budapesten töltő író, esszéista, művészettörténész, élete során rendszeresen szembekerült a diktatórikus és tekintélyelvű rendszerekkel. A harmincas években a Magyar Rádió irodalmi osztályának vezetőjeként fórumot biztosított a baloldali íróknak és fordítási munkák adásával segítette a zsidó törvények miatt nehéz helyzetbe került értelmiségi társait, pl. Radnóti Miklóst vagy Vas Istvánt. Magyarország 1944-es német megszállása után tiltakozásul lemondott a Rádió irodalmi osztályának irányításáról, és visszavonult a közélettől. A világháborút követő években, még a kommunista hatalomátvétel előtt, Cs. Szabó a Képzőművészeti Főiskolán tanított. Ám a Magyar Dolgozók Pártja növekvő hatalmától tartó alkotó 1949 februárjában – a Mindszenty József érsek elleni koncepciós per idején – úgy döntött, hogy nem tér haza féléves római ösztöndíja lejárta után, és az emigrációt választotta. 1951-ben Londonba költözött, ahol nyugdíjazásáig a BBC munkatársaként dolgozott. Műsoraiban, írásaiban bírálta a Rákosi-, majd a Kádár-korszak kultúrpolitikáját és tevékenységét. Erdélyi származásúként különösen érzékenyen érintette, hogy a magyar kormány alig tett valamit a határontúli magyarság támogatásáért. Cs. Szabó emellett felhívta a figyelmet arra is, hogy “a szomszéd szocialista népek nemzeti érzékenysége” miatt a magyarországi vezetés betilt vagy cenzúráz klasszikus és kortárs magyar irodalmi alkotásokat. A diktatúrával szembeni ellenállása fejeződött ki abban is, hogy Angliában verseket közölt olyan, 1949 után évekig mellőzött szerzők tollából, mint Weöres Sándor, Pilinszky János vagy Nemes Nagy Ágnes. 1956-ban kiállt a magyar forradalom mellett, és elítélte a szabadságharcot leverő szovjet politikát.
Cs. Szabó László emellett tevékeny részt vállalt a nyugati magyar emigráció összefogásában is. Megkerülhetetlen szerepet játszott az 1945 utáni nyugati magyar irodalom fejlődésében. Személyes példamutatásával, hatalmas tudásával mind saját nemzedéke, mind a fiatalabb emigránsok körében elismerést vívott ki magának. Barátjával, Szabó Zoltánnal és Borsody Istvánnal megalapította a Látóhatár Baráti Társaságot, hogy támogassa a fiatal emigránsok által alapított Látóhatár című folyóiratot. A szerény külsejű, sokszorosított időszaki füzetnek hamarosan sikerült előteremteni a nyomdaköltségét, s a lap 1953-tól már nyomtatásban jelent meg, s csakhamar az egyik legfontosabb nyugati magyar periodikává vált. Cs. Szabó rendszeresen publikált benne, ahogyan a Magyarokban, az Irodalmi Újságban és a Katolikus Szemlében is. Ezen túl menően Cs. Szabó László részt vett a nyugati emigráns magyar szervezetek munkájában is. 1964-ben ő tartotta a Szepsi Csombor Kör első előadását. Figyelemmel követte a Mikes Kelemen Kör és a Külföldi Magyar Evangéliumi Ifjúság kiadványait és előadásait, az Európai Protestáns Magyar Szabadegyetem egyik alapítója volt 1969-ben, majd az intézőbizottság és a kuratórium tagja lett. 1972 és 1975 között a Szabadegyetem elnökségi tagja, majd tiszteletbeli örökös díszelnöke.
Cs. Szabó László eredeti, kilencezer kötetetes magyarországi könyvtára emigrálása után szétszóródott, elveszett. Cs. Szabó 1949-ben hirtelen, római tartózkodása alatt döntött az emigráció mellett, nem volt lehetősége eredeti gyűjteményét Nyugatra menekíteni. Bár megfogadta, hogy többé nem hoz létre újabb nagy kollekciót, csak a rádiós munkájához elengedhetetlenül szükséges lexikonokat, szótárakat, esetleg segédkönyveket fog vásárolni, néhány év alatt ismét többezer kötetes magánkönyvtárat épített fel londoni lakásában. A bibliofil Cs. Szabó László egész életét végigkísérte a könyvgyűjtés, ezt az európai szellemiségbe való tartozás követelményének tekintette. Könyvtára emellett hozzájárult ahhoz a közvetítő szerep kialakításához is, amit az emigrációs szellemi élet összefogása érdekében vállalt magára. A könyvtár egy része egyfajta kézikönyvtárként segítette Cs. Szabót munkájában, de egyben szellemi műhely és menedék is volt számára. A könyvek vásárlása, gyűjtése során segítségére volt Czigány Lóránt irodalomtörténész, aki emigrációja után szintén Angliában telepedett le. Az első időkben Cs. Szabó főleg világirodalmi és művészeti könyveket vásárolt. A kortárs magyar írók művei csak 1956 után tudtak nagyobb számban eljutni Cs. Szabó otthonába – hála a hidegháborús enyhülésnek, a kelet-nyugati kulturális transzfer erősödésének. Ekkoriban Cs. Szabó barátai közül többen (pl. Tamási Áron, Vas István, Weöres Sándor, Illyés Gyula, Pilinszky János stb.) küldtek neki saját könyveikből.
Cs. Szabó László könyvtára az emigrációs magyar nyelvű irodalom legtermékenyebb centrumai közé tartozott. Óriási nyeresége a hazai szellemi életnek, hogy ez a páratlanul ritka és gazdag gyűjtemény Magyarországra került. Cs. Szabó “újrafelfedezése” a nemzetközi kapcsolatok további enyhülése során indulhatott meg: 1979-ben, harminc évvel emigrációja után ismét megjelenhetett egy írása Magyarországon (Dickens naplója). Ezt követően, 1980 őszén, Illyés Gyula meghívására, 1948 után először ismét magyar földre léphetett, majd előadást tartott egykori munkahelyén, a Képzőművészeti Főiskolán. Ezt követően haláláig rendszeresen hazalátogatott, de igazi szülőföldjére, Erdélybe, nem mehetett. Igazi otthonának mindig is Kolozsvárt tekintette, mely híres iskolaváros volt, hasonlóan a református kollégiumára büszke Sárospatakhoz. Sárospatak ismerős és otthonos volt neki, személyes emlékek is kötötték a városhoz: 1945 és 1948 között évente ellátogatott az északkelet-magyarországi kisvárosba, ahogyan utolsó éveiben is. Ezért végakaratának megfelelően Sárospatakon temették el, könyvtárát pedig a Tiszáninneni Református Egyházkerület Tudományos Gyűjteményeire hagyta, melyet 1985 augusztusában szállítottak Londonból Sárospatakra. A gyűjtemény egybemaradásának és Sárospatakra szállításában jelentős szerepet játszott Újszászy Kálmán professzor, egykori tiszáninneni egyházkerületi főgondnok és Benke György akkori főgyűjteményi igazgató.