Illyés Gyula (1902–1983) magyar költő, író, drámaíró, műfordító, a XX. századi magyar irodalom jelentős alkotója. Paraszti családba született Felsőrácegrespusztán. Dombóváron, majd Bonyhádon járt gimnáziumba. Szülei válása után, 1916-ban édesanyjával Budapestre költözött, itt fejezte be gimnáziumi tanulmányait. Először 1920-ban jelent meg nyomtatásban verse. 1917 és 1921 között az Izabella utcai felsőkereskedelmi iskolában tanult, ahol leérettségizett. 1921-ben beiratkozott a budapesti tudományegyetem magyar-francia szakára, illegális baloldali tevékenysége miatt azonban az év végén Bécsbe emigrált, majd Párizsba költözött. Itt részt vett az emigráns magyarok szakszervezetének és különféle munkásmozgalmi körök kulturális munkájában. Több francia avantgárd, szürrealista és dadaista alkotóval is barátságot kötött. 1926-ban amnesztiát kapott és hazatért Magyarországra, a Nyugat című híres irodalmi lap szerzője lett. 1927-től 1936-ig a Phőnix Biztosító Társaság hivatalnoka, 1937-től 1948-ig a Magyar Nemzeti Bank sajtóreferense. A harmincas évek közepén csatlakozott a népi írók mozgalmához, s annak egyik vezető alakja lett. 1934 és 1938 között a Válasz c. lap munkatársa. 1937-től a Nyugat társszerkesztője, majd 1941 és 1944 között a Magyar Csillag szerkesztője volt.

1945–1946-ban a Nemzeti Parasztpárt egyik vezetője, országgyűlési képviselő. 1946 és 1949 között a Válasz szerkesztője. Országgyűlési mandátumáról 1948 novemberében lemondott és visszavonult a közélettől. Az 1956-os forradalom alatt a Nemzeti Parasztpártból alakult Petőfi Párt egyik vezetője lett. A forradalom leverése után továbbra is visszavonult életet folytatott, s csak 1961-től publikált újra. 1969-ben a PEN Club egyik alelnöke lett. A népi-nemzeti ellenzék támogatójaként rendszeresen kiállt a határon túli magyar kisebbség védelméért.