A szentendrei Ferenczy Múzeum retrospektív Mozgó Világ tárlatának 2016 végén, 2017 elején közzétett gyűjteménye az időszaki kiállítás után kétféle állagban maradt fenn: egyrészt a bemutatott anyag egy válogatott és digitalizált részének feltöltésével a Múzeum honlapjára, (
https://mozgovilagfmc.tumblr.com/) másrészt a Múzeum Irodalmi Osztályán archiválva a további kutatás számára. Az előbbi a folyóirat dokumentumait, szerzőinek és munkatársainak portréját villantja fel, egy-egy jellegzetes lapszám írásaival és illusztrációval. Az utóbbi pedig a régi Mozgó megjelent és betiltott számait, sajtóvisszhangját, a róla fennmaradt titkosrendőri jelentéseket, továbbá a szerkesztőségi élet eseményeinek (értekezletek, házi díjátadások, budapesti és vidéki közönségtalálkozók) Helle Mária által készített archív fotóit tartalmazza a kiállítás házi dokumentációjával (meghívó, plakát, katalógus, etc) együtt. Mindez főként a kiállítás irodalomtörténész kurátora, Szilágyi Zsófia Júlia érdeme, akinek egy újabb nemzedék tagjaként személyes élménye, indíttatása ugyan nem volt hozzá, mégis értőn és nagy ügyszeretettel keltette életre a régi Mozgó Világ vonzó és sokszínű eszmei-művészi erőterét egy vállaltan több műfajú, multimédás bemutatóval. Nélküle e sokféle forrást felölelő, saját többletértéket (video-interjúk a szerzőkkel, szerkesztőkkel) is hozzáadó kortörténeti gyűjtemény aligha jött volna létre.
Magyarországon az 1960-as évekre az irodalmi lapok sajátosan torz és merev hálózata épül ki egyetlen országos hetilappal (Élet és Irodalom), két központi irodalmi folyóirattal (Kortárs, Új Írás) és mintegy két tucat havonta, kéthavonta vagy negyedévenként megjelenő periodikával. (Alföld, Auróra, Forrás, Jelenkor, Napjaink, Tiszatáj, stb.) Mindez azt jelzi, hogy az aczéli-kádári kultúrpolitika monolit rendszerében az önálló irodalmi, művészeti fórumoknak vagy a markánsan irányzatos szellemi műhelyeknek éppúgy nincs és nem lehet helyük, mint a nemzedéki orgánumoknak. Ez utóbbiakat főként a fiatal írók, költők sürgetik 1956 után vagy két évtizeden át, mindhiába. A pártközpont ugyan 1969-ben ígéretet tesz egy önálló ifjúsági irodalmi lap indítására, ám ebből végül is nem lesz semmi. Helyette a KISZ Központi Bizottsága 1971-től Mozgó Világ címmel egy szerény és ritkán megjelenő pályakezdő antológia-sorozatot indít el rögös útjára, melyből öt év alatt mindössze fél tucat kiadvány jelenik meg. A KISZ KB azonban egy teljes évtizeden át, egészen 1981 elejéig gyámkodik ’lapgazdaként’ a Mozgó Világ felett, ami Veress Miklós főszerkesztésében 1975-től előbb kéthavi, majd 1980-tól ’rendes’ havilappá alakul át. A ’régi Mozgó Világ’ kezdete, folyóiratként és sajátos nemzedéki fórumként, valójában ekkortól datálható s kényszerű megszakításokkal (a betiltott lapszámok, főszerkesztő- és kiadóváltások miatt) alig kilenc éven át tart, 1983 végéig. Ekkor Kulin Ferenc főszerkesztő leváltása ellen tiltakozva az egész szerkesztőség lemond. 1984-től a lapot azonos címmel, de más tartalommal és új szerkesztő gárdával mindmáig P. Szűcs Julianna irányítja.
A ’régi Mozgó’ sokszínű és eleven karaktere a ’70-es évek végére áll össze, melyet nem csak markánsan új és eredeti szépirodalmi profilja (Esterházy Péter, Hajnóczy Péter, Lengyel Péter, Mészöly Miklós, Nádas Péter, Petri György, Spiró György, Tandori Dezső) és erős műbírálata fémjelez (Alexa Károly, Balassa Péter, Beke László, Margócsy István, Radnóti Sándor, Szigethy Gábor, Szörényi László, Tarján Tamás), ám ezekkel egyenrangú helyet elfoglalva egy sor más izgalmas rovat is, így a szociográfiai (élén Berkovits Györggyel), a képzőművészeti (Szabados Árpáddal), a film- és színházi (Reményi József Tamással), a zenei (Kocsis Zoltánnal), a társadalomelméleti és történeti (Gergely Andrással) vagy a publicisztikai (Czakó Gáborral). A lap élénk, innovatív szellemét és az aktualitások iránti fokozott érzékenységét kezdettől jól jelzik az általa meghirdetett tematikus viták (a művészi kísérletezésről, a hagyományról, a családról, az oktatásügyről, az egyetemi reformról, a nemzettudatról, Európáról, stb) s az egyes értelmiségi szakmák gyakorlóit faggató körkérdések („Költők / kritikusok / írók / zeneszerzők / szociográfusok / építészek / filmrendezők / történészek / sztárok felelnek”, stb). A lap fiatal szerzői, szerkesztői a „nemzedéki gettóból” oly módon próbálnak kitörni, hogy idősebb pályatársaik közül főként a markánsan autonóm, kritikus vagy a rendszertől eltérő értékrendű jelentős alkotókkal próbálják kapcsolataikat szorosabbra fűzni, többek közt Pilinszky Jánossal, Ottlik Gézával, Mészöly Miklóssal, Csoóri Sándorral. Egyidejűleg a határon túli magyarság, a nyugati magyar emigráció és a hazai demokratikus ellenzék köreihez is mind több szálon kötődnek. A nyílt társadalmi párbeszéd fokozott igényét jelzi az 1979-től immár havi gyakorisággal rendezett budapesti, vidéki, sőt, olykor határon túli (pozsonyi, kolozsvári) Mozgó-estek sorozata is. A hivatalos ’fősodortól’ mind szembetűnőbben elütő lap körül így hovatovább egész mozgalom bontakozik ki, az egyetemi városokban mind több Mozgó Világ kör és klub alakul, ahol egy-egy estre színháznyi közönség kíváncsi. Közben szaporodnak a lap cenzori konfliktusai, habár a szerkesztőség még állja a sarat a nyilvános ankétokon, lapértékeléseken. (Fiatal Művészek Klubja, a Hazafias Népfront, Joliot Curie-Klub, 1980 február.) 1981 elejére azonban súlyos válság áll be, az újság több száma kimarad, s a lapgazdával: a KISZ KB-val megromlott kapcsolat miatt immár a megszűnés réme fenyeget.
Mindez ekkorra már korántsem egyedi eset; párhuzamosan botrányok egész sora jelzi, hogy a kultúra több más ’renitens’ fóruma – így a Magyar Írószövetség, a Fiatal Írók József Attila Köre, a Tiszatáj folyóirat, a Balázs Béla Stúdió vagy az alternatív színházi mozgalom – hasonlóan elszánt közelharcot kényszerül vívni a merev és nem minden ok nélkül gyanakvó pártállami felügyelettel. Mégis mind közül a leginkább talán a Mozgó Világ sorozatos tabutörései és egyre kevésbé eltussolható konfliktusai tették nyilvánvalóvá, hogy Magyarországon nagyon is létezik cenzúra, még ha igyekszik is rejtve maradni hatásköri és személyes ellentétekkel terhelt, bonyolult apparátusával (pártközpont, MSZMP KB, PB, TKKO, KISZ KB, Művelődédi Minisztérium, helyi párt és államigazgatási szervek). Ahogy a ’régi Mozgó’ utolsó pár éve meggyőzően demonstrálta az ellenállás erkölcsi, szellemi fölényét is az elvtelen külön alkuk felett: az ellenállásét, amely nyílt és racionális érveket állít szembe a nyers hatalmi önkénnyel s a korporatív önérdekkel egy spontán módon szerveződő, demokratikus bázismozgalom támogatásával. A régi Mozgó Világ az ellenállás és másként gondolkodás jelképe volt, és maradt sokaknak máig is. Miként Standeisky Éva visszatekintve joggal emeli ki: „A ’mozgósok’ példát mutattak a demokratikus alkotói és közéleti magatartásmód gyakorlására.”
Mert utóvégre ez az „istenverte, vacak lap” (Kádár) túl mutatott önmagán – közügy lett, mozgalom, elvek és eszmék, közös értékek merész manifesztációja. Ezt érezte át egykor mindenki, akinek csak belülről – írva, szerkesztve, olvasva – köze volt hozzá: az újság fennmaradásáért évekig elszántan küzdő főszerkesztők: Reményi József Tamás és Kulin Ferenc, a sokfélesége ellenére példásan összetartó szerkesztőség, szerzőinek ennél is tarkább, sok száz fős és olvasóinak több tízezres tábora. „Magunkénak érezzük a lapot.” – ez állt egykor az érte kiálló egyetemisták plakátjain, röpcéduláin és aláírási ívein. Valójában e nyíltan vállalt azonosulás adott mandátumot és megerősítést a lap munkatársi és szerzői gárdájának azzal a tudattal, hogy ez egyszer csakugyan képviselnek valamit és valakiket, ami valódi tétet és erkölcsi súlyt ad kiállásuknak. Az a „valami” pedig nyílt titok volt mindenki számára: a szabad gondolat, a hiteles szó s az igazság bátor kimondása. „Ilyen lapra nincs papírunk!” – hangzott a verdikt Kádár János szájából az MSZMP Politikai Bizottsága 1983. júliusi ülésén. Alig három hónap múlva az ellenzéki filozófus, Tamás Gáspár Miklós mintha csak erre felelt volna az ELTE Jogi Karán tartott utolsó viharos Mozgó Világ ankéton: „… vagy kivonulunk, és csinálunk egy másik lapot. Mert nem botrányt akarunk, hanem szabadságot.”
Mindebben persze erősen érezni a „kis hidegháború”– Afganisztán 1979-es szovjet megszállásától Gorbacsov színre léptéig – nyomasztó légköre és a lengyel Szolidaritás ellenállhatatlan mozgalmi étosza. Ahogy a ’régi’ Mozgó egész hányatott sorsa, bátran mondhatni, esettanulmányszerűen példázza a szabad nyilvánosságért folyó küzdelmet a hazai engedélyezett, ellenzéki s az emigráns fórumok: a ’gaszizdat’-’szamizdat’-’tamizdat’ bonyolult kölcsönhatásait és erőterét. Elég itt talán csak arra utalni, hogy a lap munkatársai egykor cinkos iróniával azzal kérkedtek, hogy a legtöbb kommunista párttag – igaz, már inkább csak formálisan, a lap érdekében – a Mozgó Világ szerkesztőségében akad. Ugyanakkor Berkovits György, a szociológiai rovat sokat támadott felelőse, a Bibó-emlékkönyv egyik szerzője s a Charta 77 mozgalom melletti szolidaritási nyilatkozat aláírója volt, s a lap ez időben már több ismert ellenzéki szamizdat-szerzővel is büszkélkedhetett (Csalog Zsolt, Könczöl Csaba, Petri György, Radnóti Sándor, Szilágyi Sándor). Az pedig úgyszintén magért beszél, hogy a Mozgó Világ cenzori botrány-sorozatát s a körötte támadt viharos vitákat épp a szamizdat Beszélő és Hírmondó, s a párizsi Irodalmi Újság és a Szabad Európa Rádió siet minél szélesebb körben a nyilvánossággal megosztani.
Habár a „régi Mozgó” (1975-1983) történetéről utóbb számos cikk, interjú és emlékezés jelent meg, a lap gazdag forrás-, kézirat-, fotó és műtárgy-anyagának együttes bemutatása 33 évet váratott magára egész a szentendrei Ferenczy Múzeum 2016 végén megnyílt retrospektív kiállításáig, melyet házi konferencia és filmvetítés is kísért. A gyűjtemény egy részét a kiállítás után archiválták (betiltott lapszámok, kéziratok, fotók, műtárgyak, stb), s anyagából a múzeum honlapjára egy digitalizált válogatás is felkerült. A történeti forrásegyüttes jelentős novuma az a 20 videointerjú, melyet Szilágyi Zsófia Júlia a folyóirat egykori szerzőivel és szerkesztőivel s az értük plakátokkal, aláírásgyűjtéssel és a nyilvános fórumokon is kiálló diákmozgalom aktivistáival készített.
