Röntgenorvos, zeneszerző, mediátor és „irritátor”. Végh László 1931. január 17-én született Budapesten, ahova orvos szülei 1919-ben települtek át Erdélyből. Végh egyházi gimnáziumba járt, majd 1949-től a Zeneakadémián tanult, tanulmányait azonban az egyházzenei és orgona tanszak megszüntetése és az ő orvosi egyetemi felvétele (1950) miatt abbahagyta. Később rövid ideig az Állami Konzervatóriumban is tanult zongora és zeneszerzés szakon, azonban zenei elképzelései nem illeszkedtek az intézmény profiljába, ezért konzervatóriumi tanulmányait sem fejezte be. Diplomát az orvosi egyetemen szerzett.
Röntgenorvosként dolgozott, emellett rendszeresen orgonált különböző budapesti templomokban, továbbá zeneműveket komponált, nevéhez fűződnek az első konkrét és elektronikus zenei kísérletek Magyarországon. Színpadi és filmzenék szerzőjeként is ismert. A hatvanas évek elejének meglehetősen információszegény korszakában rendszeresen tartott zenei és művészeti ismeretterjesztő előadásokat magánlakásokban. Ezzel párhuzamosan hozta létre archívumát, amely az évek során a korszak művészetére vonatkozó dokumentumok egyedülálló gyűjteményévé vált.
Öltözködésében, habitusában, szokásaiban megnyilvánuló nonkonform személyisége dr. Véghet széles körben népszerűvé tette a fiatal művészgeneráció köreiben. Cselédszobájában és más helyeken a hatvanas évek folyamán soirée-nak nevezett eseményeket rendezett, többek által (Altorjay, Eötvös, Lakner, Szentjóby) hivatkozott inspiráló szerepe igazolja művészettörténeti jelentőségű mediátor-, és katalizátor-szerepét. 1970-ben felhagyott a kulturális tevékenységgel, a magánéletbe vonult vissza.
2010-ben lett ismert, hogy 1951-ben „az államrend megdöntésére irányuló klerikálfasiszta fegyveres összeesküvés” vádjával kihallgatták a katonai ügyészségen, majd a Belügyminisztérium I/2-es alosztálya „Orvos” fedőnéven beszervezte az akkor elsőéves orvostanhallgatót. Ügynöki foglalkoztatása az 1956–57 közötti szünetet leszámítva 1962 augusztusáig tartott, és kezdetben egyházi, valamint egészségügyi kapcsolatokra terjedt ki, majd egy rövid ideig a kulturális szférát is érintette. Egyre intenzívebb kulturális funkcióival párhuzamosan azonban a jelentésírást szabotálni kezdte, és rövidesen kikerült a titkosszolgálati hálózatból.