Dr. Végh László a hatvanas évek idején öltözködésében, habitusában egyaránt szokatlan jelenségnek számított Budapesten, de elsősorban mégsem ezért lett széles körben ismert. Röntgenorvosi praxisa mellett zeneszerzőként ő alkotta meg az első konkrét és elektronikus zenei kompozíciókat Magyarországon. Nem csak komponált, népszerűsítette is a hivatalos kultúra kánonján kívül eső modernista, kísérleti zeneműveket, előadásokat tartott különböző szubkulturális terekben, jellemzően magánlakásokban. Összejöveteleket szervezett (melyeket soirée-nak nevezett), zenehallgatás-, felolvasás-, vita-, jelmezbál- vagy más performatív programmal. Az összejövetelek jellege nem állt távol a házibulik hangulatától, mivel a megjelentek száma szinte minden alkalommal a rendelkezésre álló tér maximális kihasználását tette szükségessé.
Kapcsolatainak és magnetofonjának segítségével dr. Végh a kísérleti zeneművek és eseménydokumentumok egyedülálló gyűjteményét építette fel. Mivel a hivatalos kultúra csatornái csak korlátozott hozzáférést engedtek a „nyugati” modernizmus produktumaihoz, az ismeretek megosztásának a magánszférában zajló személyes módja, a szervezett események által megvalósuló információcsere kiemelten fontos módszere volt a korszak tudásszerző technikáinak. Dr. Végh folyamatosan bővülő archívuma révén közösségi élményekhez kapcsolódó formában biztosította a hozzáférést a nehezen elérhető információkhoz. Az akkoriban még ritkaságszámba menő magnetofon használatának stratégiai jelentősége is volt: a hangfelvétel nem minősült sokszorosításnak, így nem számított büntetendő cselekménynek sem.
Mindennek sajátos színezetet ad a nemrégiben napvilágra került információ, miszerint Véghet 1951-ben, húszéves korában zsarolással beszervezték, és ezután több mint tíz éven át működött a titkosszolgálat ügynökeként, főleg egyházi és egészségügyi vonalon. Hamar ráébredt azonban, hogy tartói olyan ügyekről kérdezik, amelyekről már más forrásból is tudomásuk van, ezért a számára fontosabb dolgokkal kapcsolatban szelektíven jelentett. Miután ez kiderült, kizárták a hálózatból, éppen akkoriban, amikor művészetmediátori tevékenysége igazán beindult. A kezdetben titkosszolgálati kezdeményezésre létrejövő házi összejövetelek így kikerültek a szolgálati kontroll alól, radikalizálódtak, és az eseményeken megjelenő fiatal művészek számára folyamatos inspirációforrást jelentettek. A jelenség összetett természetét jól érzékelteti Kürti Emese (Hammer Ferenc megállapítására reflektáló) megfogalmazása: dr. Végh „archívuma közösségi megosztásával kettős funkciót teljesített be: a »nyugati« típusú modernizmus kontinuitását és a demokratikus nyilvánosság illúzióját teremtette meg” több generációt is összekapcsoló közönsége számára.
