Az irodalmi mecenatúra kezdettől kiemelt célkitűzése és markáns profilja volt az 1984-ben indult MTA-Soros Alapítványnak, a kortárs magyar írók alkotói ösztöndíjaival, díjaival, majd 1990-től a könyvkiadói és folyóirat-támogatások és a könyvári programok kiterjedt pályázati rendszerével. Többek közt erről adott számot e jelentős mecénási szerepvállalás nagyjából félidejében, 1994-ben az Alapítvány 10. évfordulójára megjelent antológia, 58 kortárs szerző válogatott írásaival, Mészöly Miklós előszavával és Esterházy Pétertől kölcsönzött címével: „Ha minden jól megy”, az alig pár éve indult Balassi Kiadó gondozásában.

Ami azt illeti az alkotói támogatások e precedens nélküli, új formája kezdetben inkább csak szerény kísérlet volt annak tesztelésére: lehet-e esélye egy külföldi magánadományokból fenntartott, a pártállamitól többé-kevésbé független, alternatív kultúrmecenatúrának. „Ha minden jól megy, talán lehet.” – vélte az alapító és a program előkészítésében lelkesen részt vállaló számos munkatársa. Meghirdették az alkotói pályázatot, majd 1985 elején Vass István elnökletével, Almási Miklós, Domokos Mátyás, Orbán Ottó és  Török Endre részvételével összeült az Alapítvány legelső irodalmi kuratóriuma. Kezdettől nyilvánvaló volt, hogy a leginkább kényes pont: a támogatandó írók értékelvű, tisztes szelekciója, és hogy érdemi eredmény csak évek türelmes aprómunkájával várható. Hamar kitűnt az is, hogy az irodalmi Soros-zsűri nem a hivatalos kultúrpolitika által támogatott vagy tiltott szerzők, hanem főként a „tűrtek” esélynövelő támogatását érdemes preferálnia. Az ellenzéki vagy nyíltan rendszerbíráló írók, akik ekkor már kölföldön vagy szamizdatban publikáltak, az éber párközponti vétók többnyire amúgy sem jöhettek számba – Petri György pályázatát mindjárt az első döntésfordulóban kihagyatták a jelöltlistájáról –, jóllehet utóbb, szabályerősítő kivételként, ismert ellenzéki szerzők: Berkovits György, Csalog Zsolt, Kenedi János és Radnóti Sándor is sikerrel pályáztak. Igaz, 1987 őszén még Csurka István is, akinek az Alapítvány elsőként sietett alkotói gyorssegélyt megítélni, miután egy, a Szabad Európa Rádiónak adott nyilatkozatáért közléstilalommal sújtották. Ahogy a „nép-nemzeti” szerzők népes táborából is sokan nyertek ösztöndíjat, köztük későbbi politikai ellenfelek is, többek közt Balaskó Jenő, Czakó Gábor, Csengey Dénes, Kulin Ferenc, Lezsák Sándor és mások.

Az irodalmi zsűri eseti döntéseit az évek során nem egy bírálat érte, s a kurátorok működését – mint az efféle grémiumok esetében lenni szokott – olykor a társasági pletyka, sőt, a nemtelen vádaskodás sem kímélte. Minden esetre tény, hogy a korabeli viszonyokhoz képest bőkezű Soros-mecenatúra – ellentétben a pártállamival! – sosem támasztott személyes lojalitásigényt, ízlésbeli vagy  ideológiai elvárást támogatottjaival szemben, és kínosan kerülte még a látszatát is, hogy pártfogásának bármi „ihlető” vagy „sugalmazó” ereje lenne. (Többek közt ezért sem kívánt élni a műfaji és tematikus pályázatok kiírásának lehetőségével, noha megtehette volna.) Csupán az első tíz évben 330 sikeres pályázó nyert hosszabb-rövidebb alkotói ösztöndíjat, az 1990-es évek elejétől pedig további félszáz szerző munkáját ismerte el az Alapítvány, az államiakkal eszmei és anyagi értékben vetekvő, reprezentatív életműdíjakkal („Ady”, „Kassák”, „Kosztolányi”, „Krúdy”, „Madách”, „Weöres” stb.). Mindez magában is meggyőző cáfolata annak, hogy az irodalmi Soros-mecenatúra holmi szűkkeblű vagy részrehajló intézmény lett volna. Kiváltképp igaztalan ez a vád az 1990 előtti pályáztatásra, mely idővel minél szélesebbre próbálta tágítani a támogatott írók és irodalomtudósok körét. Amibe, nem egyszer már a rendszerváltás előtt, a szorongatott helyzetű erdélyi, vajdasági és szlovákiai magyar szerzők színe-java is beletartozott, többek közt Grendel Lajos, Horváth Elemér, Lászlóffy Aladár, Székely János, Szilágyi István, Tolnai Ottó, Tőzsér Árpád vagy Végel László.

Mindent egybevetve máig érvényesnek tűnik Mészöly Miklós értékelése az 1994-es jubileumi antológia előszavában: „A segítés, a támogatás ethosza, célkitűzése lehet példamutatóan rendhagyó is; tényszerűen cáfolva a (nem indokolatlanul) luciferizált pénz szükségképpeni hatalmát.” És: „A minőségi kamat – az eredmény és gyümölcs – ennek az antológiának a lapjain igazolja magát. A magyar irodalomnak szinte minden irányzata képviselve van itt, a legkülönbözőbb szemléletű és elkötelezettségű írók.”