Furcsán hat kimondani, de miután a Securitate elkobozta, felhasználta, majd archiválta egyebek között a korabeli értelmiség munkáit, írásait, a kulturális ellenzék anyagainak legfontosabb gyűjtőjévé vált a kommunista Romániában. Az ezeket napjainkban birtokló bukaresti CNSAS iratanyagai méretüknél fogva meglehetősen nehezen kezelhetőek. Amikor azonban az iratátadás a 2000-es években megkezdődött, nem adták át azokat az elektronikus nyilvántartókat, amelyek segítették volna a levéltári feldolgozást. Ezért a levéltárosok megpróbálták megérteni, hogy mit kaptak, és hogy érthetőségük alapján ez milyen rendszerű legyen. A román levéltári törvény kimondja, hogy az adott irategységet, állagot nem lehet szétbontani, nem lehet újrarendezni. 1989 előtt a vizsgálati üggyé nyilvánított eljárások során az összegyűjtött dokumentumok célja az volt, hogy büntessen, míg a mostani hatályos törvények szerint a dekonspirációra kellett koncentrálni, a lusztráció folyamatát kellett megalapozni a levéltári anyaggal. Ennek még külön közigazgatási, bírósági szakasza van, külön eljárás, amely kimondja, hogy az illető milyen szerepű az adott ügyben. Ebben az összefüggésben kell tehát a bukaresti CNSAS levéltárát elképzelni, ahová megérkeztek a szakszolgálatok (hírszerzés, kémelhárítás, belföldi hírszerzés stb.) különböző típusú anyagai, amelyek között van dokumentációs, vizsgálati, hálózati, megfigyelési és más iratanyagok is (Bandi István és Csendes Antal László közlése).
A bukaresti CNSAS levéltárban található a Cs. Gyimesi Éva gyűjtemény, amely 1444 oldalt tartalmaz, hat kötetben. Az itt található iratok két kategóriába sorolhatóak. Az elsőbe azok tartoznak, amelyeket a kommunista hatóságok hoztak létre, olyan levéltári anyagok, melyek a napi haszon szerinti teleologikus gondolkodásmódot követve közvetlenül szolgálták az üggyel foglalkozó állambiztonsági szervet. A második kategóriába Gyimesi publikált írásai, a hatóságokhoz intézett memorandumai, kiadatlan kéziratai, levelezése, egyéb magánszemélyektől eredő iratok tartoznak, melyeket az ügyét kezelő kolozsvári magyar nacionalistákkal foglalkozó I/B Ügyosztály összegyűjtött és feldolgozott. A dossziékban fellelhető különböző típusú szövegek – jelentések, feljelentések, intézkedési tervek, követési beszámolók, technikai utasítások, lehallgatott (nem csupán telefon-) beszélgetések, levelek, házkutatási jegyzőkönyvek stb. – tárgya Csekéné Gyimesi Éva (Vagy: Cseke Éva, Gyimesi Éva stb.), valamint a vele szorosabb vagy lazább kapcsolatban álló személyek (családtagok, barátok, kollégák, szövetségesek és más ellenzékiek, vagy éppenséggel a rejtett kollaboránsok).
A megfigyelési-adatgyűjtő fondhoz tartozó dossziék az 1975-1989 között lezajlott elsősorban titkosrendőrségi szempontból érdekes eseményeket tartalmazzák, amelyek szorosan igazodnak a „rendszerellenes, irredenta, nacionalista” ellenségkép alapján történő osztályozáshoz és a hírigény szerinti dokumentálódáshoz. Ez a dokumentálódási folyamat Gyimesi esetében az 1970-es évek közepétől a rendszerváltásig tartott, ügye a nyolcvanas évek közepétől egyre fontosabbá és operatív szempontból egyre magasabb értékűvé vált. A dossziékból kiderül, hogy a Securitate Gyimesit milyen mélységig tudta megismerni, mennyit vállalt fel és milyen hatékonysággal lépett fel vele szemben. Ennek megfelelően az 1976-tól lehallgatott oktatói és egyéb előadói tevékenysége mellett, láthatóak Gyimesi nyomon követésének bihari, brassói, sepsiszentgyörgyi, aradi, temesvári, Szilágy és Hargita megyei részei, az 1986-1989 közötti állandó, szinte napi szintű, monitorizálásának irataival együtt. Az első megfigyelések a „Piroska” nevű dossziéba kerültek, majd annak lezárása után „Elena” fedőnév alatt gyűltek az anyagok új iratcsomóba. A hatvanas évek második felétől már divatját múlták a „rendszerellenes” tevékenység megállapítását követő börtönbüntetések és a megelőzés került előtérbe, melyet a titkosrendőrség a célszemély figyelmeztetésével kívánt elérni. Gyimesit 1976-ban, 1978-ban, 1983-ban és 1985-ben is figyelmeztették, majd az eredménytelenség és a célszemély nyolcvanas évek közepétől számított radikalizálódását követően, a Securitate a megfélemlítés különböző módozataihoz folyamodott. A dosszié harmadik, negyedik és ötödik kötetei szélesebb rálátást engednek a rendszer egészének működésére. Arra a stratégiára, ahogyan a nyolcvanas évek közepétől a rejtett és valóságos ügynököket a tartótiszt arra instruálta, hogy a célszemélyt kompromittálva félrevezessék a közvéleményt, illetőleg manipuláljanak olyan személyeket, akiket Gyimesi tisztelt és jóakaratúnak vélt, abból a célból, hogy a megfigyelt ezen túl „óvatosabb”, „temperáltabb” legyen. Ehhez a stratégiához tartozott az olyan hírterjesztés, amely őt a Securitate ügynökeként kívánta megjeleníttetni. Ezek a dossziék tartalmazzák Gyimesi ellenzéki magatartására és tevékenységére vonatkozó, és ebből a szempontból az 1985 és 1989 közötti „leggazdagabb” periódus dokumentumait. Az Ellenpontoktól a Kiáltó Szó-ig terjedő magyar értelmiségi megmozdulások képe élesen kirajzolódik, és bővelkedik olyan adatokban, amelyek a korabeli informátorok, ügynökök közreműködését szemléltetik. Az iratokból kiderül, hogy amíg a hetvenes években nem, a nyolcvanas évek végére a titkosszolgálati szervek adnak utasítást az egyetemi pártvezetőknek, párttitkárnak, rektoroknak is. Az 1985-ös és az 1989-es házkutatáskor elkobzott Gyöngy és homok c. kézirat magyar fordítója pedig abba a kategóriába tartozik, aki a kultúremberek, vezető tisztségű és párttag személyek közül került ki. Ilyen személyeket a pártállami cenzúra alkalmazhatott, de közéjük tartoztak mindazok, akik hivatali funkciójuknál fogva – kötelezvény nélkül, tehát nyomtalanul – jelentettek, együttműködtek a Securitatéval (párttitkárok, tanszékvezetők, dékánok, rektorok, stb.). A gyűjtemény iratait vizsgálva fény derül a „magyar irredenták” célcsoport ellen lefolytatott és alkalmazott módszertani eszközökre, melyek jobbára megegyeznek a vallási kisebbségek elöljárói ellen vagy tevékenységük befolyásolására alkalmazottakkal (ACNSAS I017980/1-6).
A gyűjtemény sorsát – nem tudni pontosan milyen mértékben – befolyásolta az ún. „berevoiești-i dossziéégetés” is. 1991. május 20-án Petre Mihai Băcanu a România Liberă szerkesztője sajtóértekezleten számolt be a nagy mennyiségű, földbe temetett Securitate-ügyirat sorsáról. 1990. június 22-én harminc tonnányi iratot szállított a SRI (Serviciul Român de informații) Berevoiești falu határába, ahol agyaggal földelték el az iratokat. A Romániai Magyar Szó napilap és a Valóság című hetilap fényképeket is közölt. A megörökített gödörben Cseke Éva néven Gyimesi is szerepel az egyik kissé megpörkölődött dosszié címlapján. Az érintett magyar nemzetiségű személyekről a Valóság hetilap közölt több folytatásban ismertetőt. Többek között Cs. Gyimesi Éváról, Tőkés Lászlóról, Domokos Gézáról, Király Károlyról, Pusztai Jánosról, Tőrös Gáborról, Jakab Gábor katolikus papról, Zsuffa Kálmánról, Kuthy Lajosról és Szikszay Jenőről.
Miután „véletlenül” rátaláltak az iratcsomójára, Gyimesi 2006. március 6-án az első kötet birtokába jutott. Az ezt feldolgozó könyve kéziratának lezárása után levelet kapott a CNSAS-tól, hogy további iratanyagokat találtak róla. 2009. február 2-án Gyimesi a bukaresti székházban megvizsgálta az előkerült dossziék tetemes részét, de a fénymásolathoz nem juthatott hozzá, mert kéthónapos határidőt szabtak ki minden kérelmező esetében. Az iratcsomó első kötetének szövegei megegyeztek a 2006-ban kivett dosszié anyagával. A többi 5 kötet átnézésekor igyekezett arra figyelni, mennyire igazolják, avagy cáfolják a kéziratában felállított hipotézist, hogy még idejében lemondhasson a publikálásról, az itt találtak azonban megerősítették könyvbeli mondanivalóját. A szembesülés történetét a róla felfektetett román állambiztonsági iratanyagokkal Gyimesi saját maga mondja el a Szem a láncban. Bevezetés a szekusdossziék hermeneutikájába című munkájában, mely egyben a gyűjtemény legfontosabb eseménye is (Cs. Gyimesi 2009).
