Ordass Lajos evangélikus püspök a pártállam évtizedeiben a diktatúrával szembeni következetes, megingathatatlan meg- és ellenállás szimbólumává vált. A Rákosi- és a Kádár-féle pártvezetés is kiiktatta az egyházvezetésből: koncepciós perben elítélték, börtönbe zárták, kényszernyugdíjaztatták, de akár rács mögött volt, akár szabadlábon, 1978-ban bekövetkezett haláláig az evangélikus egyházi reakció vezetőjeként tartotta számon. Az Ordass-hagyaték sorsa is szimbolikus: éppoly töredezett, mint maga a püspöki életmű. Térben szétszórt is, hiszen a szocializmus évtizedeiben szerte a világban fellelhetőek voltak különböző Ordass-gyűjtemények, sokan felvállalták Ordass szellemi örökségének ápolását. Ez az elköteleződés méltán nevezhető tudatosan felvállalt aktív, határozott ellenállási formának. Hiszen kiállni az Ordass-féle „egyházi út” mellett, mindez a hazai pártállami hatalomgyakorlók számára egyenlő volt az „ellenséges” magatartással.
Külföldön
A püspöki örökség ápolásának határon túli motorjai elsősorban a magyar evangélikus lelkész emigráció azon tagjai voltak, akik itthon Ordass tanítványi, baráti köréhez tartoztak. Tevékenységük nyomán fokozatosan megszületett egy Ordass-archívum. A külföldi alapítvány, amely e téren sokat tett, az 1980-as évek első felében kezdte meg működését. Nemzetközi Ordass Alapítvány (International Foundation for Hungarian Theological Literature – Ordass Foundation) néven 1983-ban már ülésezett, az alapító iratot pedig 1985. november 14-én írták alá. Szellemi atyja valószínűleg Terray László norvégiai magyar lelkész volt, aki megnyerte az Ordass-ügynek a külföldi neves személyiségeket, és titkárként majd’ 30 éven át szervezte az alapítvány működését és irányította a nemzetközi Ordass–kutatást.
Az első Ordass-kéziratok még a püspök életében, az 1960-as-70-es években kezdtek el „kiszivárogni” az országból. A gyűjtés azzal a céllal indult el, hogy minél több kéziratot mentsenek meg és juttassanak át nyugatra a magyar állambiztonsági szervek esetleges tisztogató házkutatása vagy az egyszerű elkallódás elől. Terray Lászlótól tudjuk például, hogy Ordass halála (1978) után „egy dán evangélikus lelkész [Jørgen Glenthøj] rendszeresen járt be Magyarországra, a már alakulófélben lévő Alapítvány segítségével több ezer oldalnyi kéziratot fényképezett le olyan személyeknél, akik Ordass-kéziratokat őriztek. Ezeket a filmeket [fotókat] részben saját maga hozta ki az Alapítványnak [ti. külföldre], részben ártatlan turistacsoportok vagy diplomaták révén juttatta el oda.”
Rőzse Istvánnak az Ordass Levéltár történetéről írt összefoglalója alapján talán paradox, mégsem túlzó az a megállapítás, hogy Ordass maga is igen aktívan munkálkodott „az Ordass-örökség ápolásában”. Saját kéziratait (műveit és feljegyzéseit) maga gépelte le, olykor akár több példányban. A gépiratokban maga is létrehozhatott alaki változtatásokat. Ehhez a korszakot jól jellemző „védekező, taktikai” eszközhöz azért folyamodott, mert az akkori törvények szerint 10 db feletti gépelt másolat már sokszorosításnak számított, az engedély nélküli másolatkészítés pedig súlyos büntetést vonhatott maga után. Emellett Ordass élete során több kéziratát elajándékozta. „Ezeket (vagy ezek fénymásolatait) a megajándékozottak féltve őrizték, vagy tovább adták gyermekeiknek, unokáiknak, közeli rokonoknak, akik felismerték az iratok dokumentum értékét.”
Az Ordass-archívum az 1980-as évek elejétől mintegy húsz éven át leginkább azért volt figyelemre méltó, mert általa az Ordassra és a magyarországi evangélikusságra vonatkozó (szak)irodalom és folyóirat jó része hozzáférhető volt egy nyugati országban (Norvégia). Az Ordass Alapítvány Archívuma 1989 után részben a magyarországi kutatók számára is hozzáférhetővé vált. Az Ordass Foundation addigi formájában 2002-ben megszűnt, s a feladatokat a Magyarországon 2010-ben létre hozott, és hazai irányítás alatt álló Ordass Lajos Alapítvány vette át. Az utódszervezetet Terray László, Norvégiában élő nyugdíjas lelkész, az OF titkára ötlete nyomán Ittzés János, a Nyugati-Dunántúli Evangélikus Egyházkerület akkori püspöke alapította meg. Az alapítvánnyal együtt az Ordass Archívum is „hazatért”: a 73 doboznyi, 1920–1995 közötti gyűjtőkörű iratanyagot Terray László az Országos Levéltárban helyezte el.
A tágabban értelmezett Ordass-örökség ápolásában az Ordass Foundation tagjain (Vajta Vilmos, Terray László) kívül hatalmas munkát végeztek a magyar evangélikus lelkészi emigráció más tagjai is: Szépfalusi István (Ausztria), Pósfay György (Venezuela, Svájc), Pátkay Róbert (Anglia), Glatz József (NSZK) Leskó Béla (Argentína), Bernhardt Béla (Ausztrália, USA), Gémes István (Brazília, NSZK), Szilas Attila (Dánia), Joób Olivér (Svédország, Svájc). A lelkészemigráció tagjai évtizedeken keresztül élénk levelezés révén tartották egymással a kapcsolatot. A nagyheti és más konferenciák szervezési kérdései mellett a legkülönbözőbb egyházi-egyházpolitikai kérdéseket is levélben tárgyalták meg egymás között. E levelezés egyes részei személyes iratgyűjteményekben (pl. Vajta Vilmos hagyatékában) maradtak fenn, bennük számos Ordass-vonatkozású írással, levéllel.
A magyar evangélikus papi emigráció fokozatos elöregedésével és halálával megindult az évtizedek alatt külföldön felhalmozott iratanyagok hazaáramlása. Szépfalusi István irathagyatéka és a Nemzetközi Ordass Alapítvány Archívum önálló gyűjteményként az Országos Levéltárba került, Terray László (Norvégia), Bernhard Béla (USA), Pátkai Róbert (Anglia), Pósfay György (Svájc), Vajta Vilmos (Svédország) iratgyűjteménye az Evangélikus Országos Levéltárba.
Azok a magyar evangélikus lelkészek, akik életük javát a 20. század második felében a nyugati-skandináv világban, emigrációban töltötték, a magyarországi (állami és egyházi) viszonyokkal szemben „zsigeri bizalmatlanság” jelét mutatták. Az aggályok a hazai evangélikus egyházi levéltárba helyezéssel kapcsolatban is megfogalmazódtak. Így fordulhatott elő, hogy az Ordass Archívumot az Ordass Foundation vezetősége végül nem az evangélikus levéltárban, hanem a MOL-ban helyezte el. Amikor Terray László 2011 táján nekilátott, hogy előkészítse a Vajta Vilmos-hagyaték Magyarországra szállítását, sikerült meggyőzni arról, hogy e terjedelmes levelezésnek, az egyéb dokumentumokkal, könyv- és hírlapanyaggal együtt az EOL a „természetes” őrzőhelye.
Magyarországon
Egészen más kihívást jelentett a mártír püspök örökségének ápolása a szocialista Magyarországon. Ez a cselekvés reakciós magatartásnak minősült. Dr. Herényi István ötlete nyomán 1988 ádvent első vasárnapján (december 10.) 21 alapító tag elhatározásából – Ordass szűkebb barátaiból – megalakult az Ordass Lajos Baráti Kör. A későbbiekben egyesületi formában működő független társadalmi szervezet alakuló közgyűlését 1989. március 18-án tartották. 2010-es megszűnéséig kétségtelenül e társaság volt Ordass eszmei öröksége ápolásának első számú hazai letéteményese. Rőzse István evangélikus lelkész szerint: „Az iratok (beleértve a kéziratokat is) szétszóródása már a püspök életében elkezdődött. (…) 1948-ban az első házkutatásnál [1948. augusztus 23-24] sok iratot elvittek és ezek később sem kerültek elő, ezért a püspök, különösen a börtönből való kiszabadulása után, kéziratait több másolatban is elkészítette és ezeket barátai között szétosztotta, elhelyezte (…). Ebben (…) mind külföldi, mind pedig belföldi lelkészek és laikusok is részt vettek. A hatóság zaklatását nem lehetett teljesen kivédeni. Különösen érvényesült ez a kéziratok és dokumentumok külföldre kerülése esetén.”
Új helyzet állt elő Ordass püspök 1978-ban bekövetkezett halála után. Özvegye, Ordass Lajosné sz. Kirner Irén ettől kezdve arra törekedett, hogy „a hagyaték ne szóródjon teljesen szét, sőt kísérletet tett a kéziratok és a dokumentumok összegyűjtésére.” A gyűjtő- és rendezőmunkának épp az OLBK 1989-es megalakulása adott új lendületet. A közös munkát id. Kendeh György, az OLBK alapító tagja, titkára (1989–1998) fogta össze. 1994-ben Ordass Lajosné megbízásából ő kezdte el a hagyaték rendszerezését az Ordass család Márvány utcai otthonában. A munka a tervezettnél lassabban haladt, ezért Ordass Lajosné megállapodott id. Kendeh Györggyel, hogy az összegyűjtött anyagot vigye lakására, ahol optimálisabb körülmények között folytathatja a rendszerező munkát. Ettől kezdve Kendeh György egy személyben rendelkezett a hagyaték felett. A következő négy év (1994–1998) képlékeny időszak volt az Ordass-irathagyaték szempontjából. 1998-ban Kendeh a végleges rendezés munkálatait átadta Rőzse Istvánnak, aki további dokumentumokkal gazdagította az Ordass-gyűjteményt, és arról 2002-ben részletes jegyzéket készített. A 29 doboznyi iratanyag ma az EOL-ban kutatható.
