A magyar filmművészet számos képviselője kezdte munkásságát a BBS-ben, köztük Bódy Gábor, Elek Judit, Enyedi Ildikó, Gazdag Gyula, Huszárik Zoltán, Rózsa János, Ragályi Elemér, Sára Sándor, Szabó István, Tarr Béla, Xantus János. Legnagyobb fordulópontot a stúdió életében az jelentette. mikor a hetvenes évek elején 'kívülállók' számára is megnyitotta kapuit. Ezek a művészek, írók, színházi szakemberek, szociológusok, akik a filmes képzés berkein kívülről érkeztek, nemcsak a dokumentarizmus új formáinak kifejlesztéséhez járultak hozzá - amint az például a Nevelésügyi sorozat I-V. (Dárday István-Mihályfy László-Szalai Györgyi-Vitézy László-Wilt Pál), a Cséplő Gyuri (Schiffer Pál) vagy a Menedékjog I-V. (Ember Judit) című filmekben megnyilvánul -, hanem a neoavantgarde szcéna jeles képviselőinek (mint Dobai Péter, Erdély Miklós, Hajas Tibor, Háy Ágnes, Maurer Dóra, Najmányi László, Sugár János, Szentjóby Tamás) tevékenysége mentén a kísérleti filmezés prominens műhelyévé is alakították a stúdiót.
A BBS éves kerete az állampárti időszakban egy átlagos nagyjátékfilm költségvetésének megfelelő összeg volt. Mindebből a lehetőség-maximalizálás jegyében kisjátékfilmek, dokumentumfilmek, kísérleti filmek, nagyjátékfilmek egyaránt forogtak, legtöbbször csak a technikai költségek finanszírozása mellett. A Stúdió aktív időszakában összesen 511 film készült el itt. A statisztika mögött azonban mediális hierarchia húzódik, aminek alapja az, hogy egy film milyen nyersanyagra készült eredetileg: 35 mm, 16 mm, esetleg 8 mm film, vagy Beta, U-Matic, esetleg SVHS videó. Előfordulhatott, hogy egy anyag más technikában standardizálódott, mint amiben leforgatásra került, így végső soron a standard formátum alakította ki a produkció medialitását.
A medialitás egyben bemutathatóságuk módját és körülményeit is meghatározza: a 35 mm-es formátum számít a klasszikus moziélménynek, a 16 mm-es kisebb felbontású, képátmérőjű, fátyolosabb hatást kelt, ugyanakkor érvényesül benne a filmvetítés érzéki karaktere, a filmszerű textúra. A videó szintén kisebb felbontású, intimebb karakterű, de vetített képe másféle érzékiséggel bír, mint a filmé. Mindegyik formátumot fel lehet elvileg nagyítani 35 mm-re, hogy moziban is bemutatható legyen, azonban mivel az eljárás igen költséges, kevés film nyerte el ezt a formát. Sok produkció 16 mm-es formátumban standardizálódott, míg másokból csak munkakópia maradt fenn.
A filmek többsége mára digitalizálva lett, ami egyben háttérbe szorítja, homogenizálja ezeket a különbségeket, "felforgatja" a korábban kialakult mediális hierarchiát: bár a képminőség és a befoglaló méret révén a digitális anyag továbbra is utal az eredeti formátumra, a hatás intimebb, megjelenése a videóvetítés érzéki karakteréhez közelít inkább: végső soron egy más minőségű kép jön létre.
