A videoművészet kezdetei Magyarországon a hetvenes évek elejéig nyúlnak vissza. Abban az időben a a videózás különösen erős állami kontroll alatt állt, nem került sor a médium társadalmi használatbavételére, nem jöttek létre a videót művészi és kommunikációs médiumként használó, annak képi lehetőségeivel, kísérleteivel foglalkozó fórumok, leszámítva a professzionális filmgyártás margóján létező, illetve azzal szemben, az állami szervek által amatőrnek bélyegzett néhány független műhelyt.
Elsősorban képzőművészek kezdtek érdeklődni az elektronikus képalkotás nyújtotta új lehetőségek iránt a hetvenes években. Az első videoművek legtöbbje akció-, ill. performansz-dokumentáció (Hajas Tibor, Halász Károly, Molnár Gergely, Najmányi László, Szirtes János, Révész László László, Böröcz András), de hamarosan új szemléletű dokumentumfilmek és klipek is létrejöttek, majd ez az eszközrendszer a nyolcvanas évek végére a politikai ellenállás hatékony médiumává is vált.
A C³ Kulturális és Kommunikációs Központ 1996 óta működik. Videoarchívuma 1997-ben jött létre azzal a céllal, hogy összegyűjtse, feldolgozza, archiválja, digitalizálja és hozzáférhetővé tegye a magyar videoművészeti alkotásokat (beleértve azon alkotók műveit is, akik emigrációban dolgoztak).
Az archívum alapításának szándéka azonban már korábban megfogalmazódott. Az alapító, Peternák Miklós a nyolcvanas években maga is készített videoműveket. Párhuzamosan művészettörténészként, teoretikusként is foglalkozott a médiaművészettel, kutatásokat végzett, több kapcsolódó projektet kezeményezett.
Ezen előzmények közé tartozott például a Budapest Galériában 1983-ban Film/művészet címmel rendezett kiállítás, amely történetileg elrendezve mutatta be a magyarországi kísérleti mozgókép jelenségeit, közel ötven művész (köztük számos képzőművész és zeneszerző) munkáit szerepeltetve , az egyes történeti szakaszokon belül tipológiai szempontokat is érvényre juttatva.
A gyűjtési koncepció a videoművészetet a médiaművészet, illetve a kinematográfia egyik ágának tekintve “ős-közelítéseket” is számon tart a videóművészet felé: e gondolatmenet szerint még mielőtt a videó, mint eszköz elérhető lett volna, létrejöttek fotó-, szöveg-, objekt- és installáció alapú, videóhoz kapcsolható művek.
A kezdetben kutatásra és gyűjtésre fókuszáló, mediális kísérletekre nyitott archívum története 1999-ben egy alapvető információkat tartalmazó weboldal publikussá tételével folytatódott. Következő fázisként a Műcsarnokban 2000-ben rendezett Média Modell kiállításon bemutatásra került a C³ videoszervere, mint a video-prezentáció korszerű kiállítótermi megoldása.
A következő jelentős fejlesztésre az Európai Közösség eContentplus programjának támogatásával megvalósult GAMA (Gateway to Archives of Media Art) projekt nyújtott lehetőséget. Ennek keretében két év alatt létrejött az a nyolc médiaművészeti archívum (köztük videóforgalmazók, művészeti központok, fesztiválok) anyagait egyesítő, adatbázis alapú felület, mely új, egyesített metaadat-sémát dolgozott ki, kifejezetten a médiaművészet számára.
Az ezekre a tapasztalatokra építő, 2013-ban publikált új C³ adatbázis újdonsága volt, hogy integráltan kezeli a videoarchívumot és a médiaművészeti gyűjteményt. Az előbbi számos korai, csak helyben kutatható anyagot is tartalmaz, míg az utóbbi a C³ közreműködésével létrejött médiaművek halmazát jelöli, melyek ebből adódóan a kilencvenes évek második felében, illetve az ezredforduló után születtek. Számos dokumentum is kapcsolódik a művekhez.
A nyilvánosságra hozatal mellett a megőrzés is kiemelt célja az archívum működésének – a médium sajátosságaiból adódóan idővel romlik a felvétel minősége, majd akár lejátszhatatlanná is válhat a szalag. A digitalizálási és archiválási folyamat első lépése a korabeli professzionális videoberendezések (Beta, U-matic, VHS stb.) beszerzése és a korszerű digitális infrastruktúra biztosítása volt.
Az archiválni kívánt anyagokról először egy másolat készül DV szalagra MPEG-4 formátumban, majd merevlemezre is mentenek egy példányt belőle, valamint a nyilvánosságra hozható része bekerül a webes katalógusba és ott is megnézhetővé válik (minden szerzővel külön megállapodást kötnek erről). Korábban készültek kutatásra, megtekintésre dvd kópiák is, de ez a formátum kezd kimenni a hétköznapi használatból. A megőrzés stabilabb módjának még mindig a szalag számít.
Ugyan az archívum jelenlegi felszereltsége nem felel meg minden tekintetben a professzionális tárolási feltételeknek (stabil hőmérséklet, páratartalom stb.), azonban elmondható, hogy más, kitűnően felszerelt helyeken is hasonló módon, szekrényben, polcon tárolják az anyagokat. A szakemberek időnként szokatlan eljárásokat is alkalmaznak a régi szalagok lejátszhatóságának biztosítására, A karsruhei ZKM-ben például arra jöttek rá, hogy meg kell egy kicsit sütni (baking) a szalagokat – persze nem mindegy, hogy milyen hőmérsékleten, ezt ki kell tapasztalni.
A magyar videóművészet, illetve általában a videózás magyarországi története feldolgozatlan. A kutatás kifejezett célja a C³ videoarchívumnak, azonban nem minden esetben vannak meg hozzá az erőforrások. Az archívumba került dokumentumok egy része (például a Bódy Gábor életmű anyagai) feldolgozottnak mondható, de mind a gyűjteményfejlesztés, mind a kutatás terén látnak feladatokat maguk előtt a munkatársak. Ennek a tevékenységnek is keretet szolgáltathat a Médiatörténeti és médiaművészeti múzeum létrehozására vonatkozó – egyelőre még csak – terv.