A „repartíció” – kihelyezési aktus megköveteli a fogalmi tisztázást. 1989 előtt az egyetemi végzősöket, központosított rendszerben, a bukaresti Tanügyminisztérium helyezte munkába. A „kihelyezés” során kapott posztot a frissen végzett személy három évig nem hagyhatta el, különben szakmájában nem tudott újra elhelyezkedni. A „kihelyezések” a minisztérium által összeállított munkahelylista alapján történtek, amelyekből a végzősök elért eredményeik és más szempontok figyelembevételével választhattak maguknak munkahelyet. Mindez, legtöbbször a tervezett házasságok összeomlásához vezetett, mivel a jövőbeli házastársak nem tudtak együtt lakást vásárolni, hacsak nem házasodtak meg, még a „repartíció" előtt (Cs. Gyimesi 2009).
A kiválasztott irat megértéséhez szükséges a kontextus részletezése. A kolozsvári Babeș-Bolyai Egyetem Filológia Fakultásán a magyar hallgatók szinte kizárólag a magyar és egy idegen nyelv, illetve egy idegen és magyar nyelv szakot választották. Az 1985-ös magyar és egy idegen nyelv (angol, német, francia, orosz) végzősei számára a Tanügyminisztérium 5 helyet biztosított Erdélyben (ebből kettőt városon) és 16 posztot Ó-Romániában, mind faluhelyen. A két előnyösebbnek mondható erdélyi városi állás betöltésekor kiderült, hogy csak szemszúrásból került a választási listára, hiszen kihelyezéskor nem adták oda a magyar hallgatóknak, arra hivatkozva, hogy „nagy felelősséggel járó állások”, amelyek a Securitate hatáskörébe tartoztak. A meghirdetett helyek névsorából kitűnt, hogy a magyar főszakos végzősök kizárólag ó-romániai vagy erdélyi román iskolákban kaptak állást, arra kényszerülve, hogy mellékszakjukat (orosz, német stb.) tanítsák román gyermekeknek. Egyetlen egy állást sem hirdettek meg nekik a magyar többségű Maros, Hargita, Kovászna megyékben, noha ezekben nagy volt a magyar szakos tanerőhiány, és annak ellenére, hogy ezen megyék iskolái mintegy 30-40 végzős magyar tanár iránti igényüket jelentették be a központi szerveknél. Valamennyiben menthető lett volna a magyar végzettek ilyetén kihelyezése, ha a magyar főszakkal társított idegen nyelvet taníthatták volna ott, ahová kerültek. Azonban legtöbbjüknek erre sem nyílt lehetőségük miután a felsorolt Kárpátokon túli helységek iskoláiban nem is létezett a meghirdetett és rájuk erőltetett idegen nyelv katedrák, vagy csak néhány idegen nyelvórát tudtak biztosítani számukra, kiegészítve azokat a teljes katedrához (22 óra) szükséges torna-, kézimunka-, zene stb. órákkal.
Az 1985-ös évfolyam végzettjei – az évfolyamfelelős Gyimesi biztatására – a helyválasztó gyűlésről való egységes távolmaradással tiltakoztak a hivatalos eljárásmód ellen. Panaszukat egy közösen aláírt memorandumban terjesztették a Tanügyminisztérium elé, kérve a közben hivatalból megejtett kihelyezések megváltoztatását. A diszkriminatív jellegű kinevezések ellen több jeles romániai magyar személyiség is közös beadványban tiltakozott (Balogh Edgár, Kányádi Sándor, Beke György stb.), azonban a kollektív fellépés sikertelen maradt. A frissen kikerült tanárokat nyomatékosan felszólították arra, hogy kötelező módon foglalják el kiszabott állásaikat – ellenkező esetben elbocsátják őket és pénzbüntetést kell fizetniük.
Az átfogó kihelyezési manipulációk visszahatottak a romániai magyar nyelvű felsőoktatásra. A kihelyezések láttán megcsappant a magyar nyelv- és irodalom szakra felvételizők száma, mivel a magyar tanári hivatásnak az adott körülmények között nem volt jövője. Emellett a meghirdetett felvételi helyek száma is lecsökkent. Az 1985/1986-os tanévre a korában végzettek számának egyharmadára csökkent a helyek száma, azaz 7-re. 1986-tól kötelezően bevezették felvételi tárgyként a román nyelvtant, ami a színtiszta magyar vidékek románul gyengébben tudó felvételizőit sújtotta. Ráadásul a felvételi után, a tanév megkezdésekor bejelentették, hogy az idegen nyelv helyett – amiből szintén felvételizni kellett – a román nyelv lesz a magyar mellékszakja, s ugyanígy az idegen nyelv-magyar szakon is az idegen nyelvet a románnal váltották fel. Ez gyakorlatilag azt jelentette, hogy magyar fő vagy mellékszakkal a magyar nemzetiségű diákok nem tanulhattak egyetlen idegen nyelvet sem. Angolt, németet, franciát vagy oroszt magyar diák akkor tanulhatott, ha román főszakra felvételizett.
Az Ó-Romániába történő kihelyezések nemcsak a filológia-szakos végzetteket sújtották. Ugyanígy százával helyezték ki a Kárpátokon túlra más szakos pedagógusokat, mérnököket, orvosokat, stb. legszembetűnőbb volt e tekintetben a marosvásárhelyi Orvostudományi Főiskola többségében magyar nemzetiségű végzettjeinek az esete, akik eleve megszabott módon csak Ó-Romániában kaphattak állást, egy országosan meghatározott territoriális kihelyezési előirányzat értelmében. E folyamat ellentétes irányú megfelelője volt az, hogy a bukaresti, jászvásári, krajovai végzősöket viszont többnyire Erdélybe irányították. A leplezetlen irányzat az országosan meghirdetett ún. homogenizálási elv értelmében bontakozott ki. Egyértelmű volt, hogy a magyarul továbbtanulni vágyok esélye fokozatosan csökkent, hiszen az egyre jobban lezüllesztett magyar nyelvű oktatásból eleve hátránnyal indultak a főiskolákra. A központi intézkedések következtében sok magyar tanári állást inkább szakképzetlen, érettségizett helyettesítőkkel töltöttek be. A magyar nemzetiségű gyermekeknek a rendszer egyetlen reális esélyt hagyott az előrehaladásra: ha leszoknak anyanyelvükről. Mindez előrevetítette a magyar értelmiségi réteg megszűnését, a magyar nyelv és kultúra periferizálódását és a fokozatos beolvadást (ACNSAS, I017980/6, 136–144).
Az adott helyzetben, a sokszorosan zaklatott Gyimesi, Viorica Nicolau tanügyminiszter-helyetteshez fordult, aki személyes ismerősévé vált, miután 1987. október 10-én részt vett az ő megrovásában a kolozsvári egyetem rektora és a központi párttitkár jelenlétében. A tudatosan a Nemzetközi Nőnapon 1988. március 8-án keltezett 3 oldalas memorandumban, Gyimesi a tanügyminiszter-helyettes asszonyt mintegy segítségül, szövetségesül próbálja megnyerni a hallgatók kihelyezésének igazságosabb, méltányosabb rendezése ügyében, miközben némi női-anyai empátiára és az ártatlanság vélelmére apellált (ACNSAS, I017980, vol. 1, 247–249; I017980/5, 70–73). A levél elhangzott a Szabad Európa Rádióban is, azzal a nyilvánvaló szándékkal, hogy külföldi fórumokon még erősebben rátereljék a figyelmet a kisebbségi jogok megsértésére Romániában. Egyes román kollégák az egyetem folyosóján fejezték ki szimpátiájukat Gyimesinek és gratuláltak neki (Cs. Gyimesi 2009).