Szőcs Géza István (Marosvásárhely, 1953. augusztus 21 –) Kossuth-díjas és József Attila-díjas erdélyi magyar költő, politikus. Édesapja Szőcs István újságíró, kritikus, édesanyja sz. Márton Ráchel műfordító. A kolozsvári „Babeș-Bolyai” Tudományegyetemen végzett magyar-orosz szakon 1978-ban. 1974-1977 között az Echinox háromnyelvű diáklapot szerkesztette és párhuzamosan a Gaál Gábor Kör irodalmi alkotó- és vitaköreinek is tevékeny tagja. 1977-1982 között az Igazság napilap munkatársa, a lap Fellegvár című ifjúsági mellékletének szerkesztője. Az 1982/83-as tanévben rövid ideg a kolozsvári 3. sz. líceum helyettesítő tanárja volt. Első verseskötete, az 1975-ben megjelent Te mentél át a vízen? azonnal a nemzedéke és a romániai magyar költészet élvonalába emelte. Verseiben egyre nyíltabban fogalmazta meg az elnyomatásban élő kisebbségi magyarság sorskérdéseit és a következő kötetek már az egyetemes magyar irodalomban is ismertté tették a nevét. Az 1979/1980-as tanévben Sütő András javaslatára Herder-ösztöndíjas volt a bécsi egyetemen. 1981-ban egy nyugat-berlini ösztöndíjat kapott és az alkalmat kihasználva Hollandiában, Belgiumban, Kanadában és az Egyesült Államokban is megfordult (ACNSAS, I160234/3, 236–237v; I160234/4, 50fv; I160234/5, 385–388; I160234/6, 211–244).
A hivatalos kiadványok egyre erőteljesebb cenzúrázása miatt csatlakozott a „második nyilvánosság” megteremtésére tett romániai kísérlethez. 1982-ben Ara-Kovács Attilával, Tóth Károly Antallal és Tóth Ilonával közreműködött az Ellenpontok szamizdatkiadvány szerkesztésében. Az ügy lezárta után Szőcs Romániában maradt, mert úgy érezte, hogy itt van szükség rá. Sokáig állástalan és megélhetési gondokkal küzdött. Disszidens tevékenységét tovább folytatta. 1984 júliusában egy kisebbségi internacionálé-tervezetet készített, majd a július 14-re datált memorandumot, november 5-én az RMP Központi Bizottságának is megküldte. A válasz nélkül maradt felterjesztést Szőcs a következő hónapokban kiegészítette, majd Bukarestben az író Dorin Tudoran, Marosvásárhelyen pedig a közgazdász Király Károly támogató aláírását megszerezve 1985 áprilisában ismét megküldte az RMP Központi Bizottságának. Az anyag utólag a SZER-hez is eljutott és a nyugati sajtó is cikkezett róla (ACNSAS, I160234/4, 124–137, 372–373v; ACNSAS, I160234/5, 71–79).
A Securitate az „Oponenții-83” fedőnevű műveleti tervben követte Szőcs Géza további sorsát. Rendszeresen kihallgatták és nyilatkozatírásra kényszerítették. Az ügyben Bukarestből koordinált kolozsvári Securitate prioritásai közé tartozott a „Sabău” fedőnéven megfigyelt célszemély teljes mértékű kompromittálása, hiteltelenítése, erkölcsi lejáratása – többek között a nevében hamisított külföldre címzett levelekkel, melyben a romániai nemzetiségi kérdést megoldottnak mondta –, továbbá elbátortalanítása és elszigetelése mind az országban, mind a határon túl. 1985. június 26-án a szülei lakásán, majd még az év október 1-jén nála is házkutatást tartottak. Időnként jóváhagyták írása közlését, hogy ezt az állammal kötött kompromisszumként használhassák fel. Kutatói alkalmazása 1985 májusától a kolozsvári Irodalomtörténeti és Nyelvészeti Intézetben szintén megosztotta a kolozsvári magyar értelmiségi elitet (ACNSAS, I160234/3, 78, 84). A folyamatos utcai figyelőztetés mellett, postáját elfogták, külföldi telefonbeszélgetéseit miután a számát közvetlenül a központba kapcsolták minduntalan megszakították, de ezen túlmenően is időről-időre tudta nélkül cserélték, hogy megakadályozzák elérhetőségét (ACNSAS, I160234/4, 13fv). Az elszigeteltséget és a napi szintű megaláztatást sugallja – egyszersmind az ügynökvádakat tagadva – a Budapesten élő Ara-Kovácshoz intézett 1985. december 2-ai levele: „Tudomásul vettem, hogy ha bármit szólok, akkor azért vagyok gazember, s ha hallgatok, akkor azért.” (ACNSAS, I160234/1, 106).
Arra a meggyőződésre jutott, hogy Romániában lehetséges ugyan élni (és kell is), de értelmes tevékenységet folytatni: nem, és végül az emigrálást választva 1986. augusztus 31-én elhagyta az országot. Előbb a Német Szövetségi Köztársaságba, majd Svájcba emigrált. 1986-1989 között Genfben újságíró, majd 1989-1990 között a Szabad Európa Rádió budapesti irodavezetőjeként működött. 1989-től a Magyar Napló munkatársa volt. 1986-ban Budapesten adták ki A Szélnek eresztett bábu, ugyanebben az évben az Egyesült Államokban Az uniformis látogatása című kötetét. 1988-ban Kölnben megjelent a Kitömött utcák, hegedűk című prózatöredéke, 1989-ben pedig A sirálybőr cipő című verseskötete.
A Securitate a rendszerváltás végéig figyelemmel követte szakmai munkásságát, közéleti tevékenységét, különösen a Romániával kapcsolatos meghallgatásait, felszólalásait a különböző fórumokon és rádióműsorokban. Tudomásuk volt a nyugati magyar emigrációval fenntartott kiváló kapcsolatairól, illetve arról is, hogy 1987. május 5-én az Egyesült Államok Szenátusának Külügyi Bizottsága kihallgatta a romániai erdélyi magyar kisebbség ügyében. Többször is nyilatkozott a Szabad Európa Rádiónak és ő volt az, aki a budapesti SZER-ben 1989. július 16-án élőben közvetítette Nagy Imre egykori miniszterelnök újratemetési ceremóniáját. A romániai hozzátartozókhoz intézett telefonhívásait lehallgatták, levelezését elfogták, köztes személyeken továbbított üzeneteit, csomagküldéseit az állambiztonsági iratgyűjtő szerint felügyelték. Szándékai megismerését, ellenőrzését, „pozitív befolyásolását” a hozzá irányított provokátor ügynökökkel kívánták elérni, párhuzamosan pedig miután továbbra is azt a látszatot kívánták fenntartani, hogy a Securitate ügynöke, az őt a külvilág előtti kompromittáló intézkedésekre is sor került az informátori hálózat és a dezinformációval foglalkozó bukaresti „D” ügyosztály segítségével. Készen állva a „megelőzésre”, a családtagokat, a barátként számon tartott személyeket, erős megfigyelésnek vetették alá és esetenként figyelmeztették őket, akárcsak azokat a Romániába látogató külföldi személyeket, akikről feltételezték, hogy az ő nevében küldönci feladatokat láthatnak el (ACNSAS, I160234/1, 16–25; I160234/13, 20–25).
A romániai rendszerváltás után 1990-ben visszatelepült Kolozsvárra, ahol újságírói-szerkesztői munkája mellett politikai szerepet is vállalt. 1990-1991 között a Romániai Magyar Demokrata Szövetség (RMDSZ) főtitkára, 1991-1993 között pedig a párt alelnöke volt. 1990-ben szenátorként és az RMDSZ frakcióvezetőjeként bekerült a bukaresti parlamentbe. A párt 1993. januári brassói kongresszusán megvált funkcióitól, 1999-ben pedig a szervezetből is kilépett. Ezután könyv- és lapkiadással foglalkozott. 1992-ben megalapította az Erdélyi Híradó nevű kiadót, amely többek közt megjelentette az Orient Expressz című politikai magazint. A Magyarországon is gyakran megforduló Szőcs 1993-tól kiadója és főszerkesztője lett A Dunánál című folyóiratnak, szerkesztő-bizottsági tagja a Magyar Szemlének. 1996-1998 között a Magyar Polgári Együttműködés Egyesületének elnökségi tagja. 1996-2000 között pedig a Duna TV-t felügyelő Hungária Televízió Közalapítvány (HTVKA) ellenőrző testületének, 2008-2010-ben a kuratórium elnökségének FIDESZ delegálta tagja. 2007-től az Irodalmi Jelen főmunkatársa. Gyakorló politikusi tevékenységét Magyarországon folytatta. 2010-től 2012-ig a második Orbán-kormány Nemzeti Erőforrás Minisztériumának kultúráért felelős államtitkára. 2011-től a Magyar PEN Club elnöke. 2012-től a magyar miniszterelnök kulturális főtanácsadója. 1986-ban Graves-díjjal, 1993-ban József Attila-díjjal tüntették ki. 1993-ban megkapta a Bethlen Gábor-díjat, 2006-ban a Magyar Művészetért Díjat, 2009-ben a bécsi Európai Akadémia nagydíját, 2013-ban a Magyarország Babérkoszorúja díjat, 2015-ben pedig a Kossuth-díjat.