Pataki Ferenc (1928–2015) magyar szociálpszichológus, egyetemi tanár volt. 1946-tól tanult a budapesti tudományegyetem történelem-filozófia-szociológia szakán. Részt vett a népi kollégiumi mozgalomban, 1948-ban ő lett a Petőfi Sándor Történészkollégium igazgatója, 1949-ben rövid ideig a Népi Kollégiumok Országos Szövetsége (NÉKOSZ) főtitkára. 1949 és 1953 között a moszkvai Lenin Pedagógiai Főiskolán tanult. Hazatérése után a Dolgozó Ifjúság Szövetsége (DISZ) agitációs és propagandaosztályának vezetője. 1955-től MTA-aspiráns. Egyike volt a Petőfi Kör aktív vezetőinek, ezért az 1956-os forradalom után évekig csak általános iskolai tanárként tudott elhelyezkedni. 1961–1965-ben az Országos Pedagógiai Intézet munkatársa, 1965-ben az MTA Pszichológiai Kutatóintézetéhez került. 1967-től szociálpszichológiát és pedagógiát oktatott az Eötvös Loránd Tudományegyetemen, ahol 1984-ben a szociológiai tanszék egyetemi tanára lett. 1972-től a Pszichológiai Kutatóintézet igazgatóhelyettese, 1975 és 1993 között igazgatója volt. 1988-ban az Új Márciusi Front egyik alapítója, a Németh-kormány mellé felállított Tanácsadó Testület tagja 1990-ig. 1990 és 1993 között Pataki Ferenc volt az MTA Filozófiai és Történettudományi Osztályának elnöke, 1993–1996-ban az Akadémia egyik alelnöke, 1996 és 2002 között ismét osztályelnök volt. Kutatási területe a társas jelenségek pszichológiai elmélete, de foglalkozott neveléselméleti és –történeti kutatásokkal is.