Király Tamás hagyatéka a szó hagyományos értelmében nem alkot összefüggő gyűjteményt. Az egykori lakásán található tárgyak, ruhák, sajtókivágások összessége sokkal inkább a hiányról beszélnek, rámutatva a késő szocializmus kudarcára az innovatív, non-konform művészet kulturális integrálása terén. Király Tamás hagyatéka a korszak anti-kulturális attitűdjének is a példája és jól mutatja azt is, hogy a posztkommunista kulturális kánon mennyire nem volt képes az alternatív kultúra kezelésére, re-integrálására.
Király Tamás az 1970-es évektől kezdett el intenzíven a divattal és a divattervezéssel foglalkozni. Először egy galériában kapott dekoratőri állást majd a Koppány Gizi nevével fémjelzett „New Art Studioban”, ahol az 1980-as évek végéig, Koppány berlini emigrációjáig alkotott. A váci utcai butikot rendszeresen látogatták a budapesti művészeti szcéna tagjai - leginkább zenészek - akiknek Koppány Gizivel karöltve fellépőruhákat is tervezett. A New Art Studio nemcsak közönsége miatt volt ismert, hanem az ún. élő kirakatai miatt is (élő modellek szerepeltek a kirakatban), melyeket maga Király rendezett.[1] Szintén erről a helyszínről indultak 1981-től (később több is követte) Király Tamás első divatsétái is. Az első séta során az extravagánsan, excentrikusan öltöztetett modellek (főleg Király barátai) a belvároson keresztül vonultak át az Andrássy úton található Fiatal Művészek Stúdiójába (ahol Király is tag volt). Ezek a séták – Király Tamás elgondolásában – ellenpontok kívántak lenni az 1980-as évek Budapestjét uraló szürkeségnek és rossz öltözöttségnek.
Az FMK fontos helyszíne volt a budapesti ellenkultúrának, Király itt ismerkedett meg többek között a konceptuális művész Erdély Miklóssal. Szintén az FMK pincéjében valósult meg első divatbemutatója „Rejtett divat” címen. Ruhaperformanszai (pl. a parlament kupoláját és a rajta található vörös csillagot mintázó ruhadarabok esetében, melyekről a Parlament előtt készíttetett fotókat) botránykeltőek lehettek, mégsem került sor egyetlen esetben sem rendőri intézkedésre, ahogy nem vonták személyét belügyi megfigyelés alá sem.
Műveivel arra törekedett, hogy folyamatosan tágítsa a divat, képző-, és performansz művészet között feszülő határokat. Az 1980-as évek kulturális és társadalmi légköre erős hatást gyakorolt művészetére (köztük a “New Wave” zenekarok, leginkább az A.E. Bizottság gesamtkunstwerk szemlélete). Életműve nem tartalmazott explicit politikai állásfoglalást, ugyanakkor ironikus hangvétele (gondoljunk például a Vörös csillag ruhára) szubverzív performanszai rendelkeztek rendszerkritikus regiszterrel.
Az 1980-as évek közepétől négy tematikus bemutatót rendezett a Petőfi csarnokban Baby’s Dreams 1985, Boy’s Dreams 1986, Animal’s Dreams 1987 and Király’s Dreams 1989). A bemutatók alatt underground együttesek (URH, Kontroll Csoport, Sziámi) játszottak, a "hordhatatlan ruhákat” pedig budapesti átlagpolgárok mutatták be. Az évtized elejétől rendszeresen tervezett jelmezeket színházi darabok és filmek számára.
A hazai bemutatókat megelőzően és azzal párhuzamosan több külföldi show-t is rendez (1984, 1985 Berlin, 1985 New York), melyekkel nemzetközi hírnevet szerzett. A német Stern magazin újságírója “Kelet-Európa Gautier-jának” nevezi Kiráy Tamást. A külföldi felkérések ellenére Király soha sem hagyta el huzamosabb ideig Magyarországot, nem törekedett nemzetközi karrierre.
Nem tekinthető véletlennek, hogy Király vizionárius szemlélete sokban kötődik a forradalmi orosz-szovjet konstruktivista hagyományhoz. A nyugati esztétikai fejlődéssel szemben, az orosz-szovjet konstruktivizmus újrafelfedezésére Magyarországon más időben és más körülmények között került sor. Utóbbi esetben a konstruktivizmus egy lehetséges alternatíva volt a posztmodern tendenciákkal szemben. Király Tamás Rajk László és Bachmann Gábor építészek közvetítésében került kapcsolatba a konstruktivista hagyománnyal. Mindketten a fennálló építészeti gondolkodással szemben (alternatívaként) fordultak az esztétikailag, építészetileg lényegesen szabadabb díszlettervezés felé. Király Tamás több ízben dolgozott együtt Bachmann Gáborral is.
Bár 2014-es halálát élénkülő kulturális érdeklődés követte, Király Tamás művészeti kanonizálása megtorpant az elmúlt két évtizedben annak ellenére is, hogy figuráját és műveit a mindenkori kultúrpolitika szerette nemzetközi kontextusban, mint a kortárs magyar avantgárd képviselőjeként bemutatni. Mindennek azonban sok oka van. Először is – “divatellenesség” szellemében - Király szerette műveit nyitottnak, nem befejezettnek tekinteni, rendszeresen átdolgozta, újraalkotta őket. Másodszor szeretett efemer, nem tartós anyagokkal dolgozni (pl. kátránypapír), amelyek alkalmasabbak voltak egy sajátos DIY-esztétika és stílus kialakításához. Király arra is büszke volt, hogy élete során egyetlen ruhadarabot sem adott el (feltételezhetően ez nem volt igaz). Ugyanakkor az tény, hogy kevés tárgy került magán illetve közgyűjteménybe, melyek talán képesek lettek múlva az életmű egy részének megőrzésére. Ikonikus munkái közül egyedül a berlini Dresses for the Dressater: Dressed to Thrill című előadásra készült darabok maradtak meg saját otthonában. Azóta történtek kísérletek az életmű egyes darabjainak értékesítésére, de a gyűjtemény megőrzése továbbra is esetlegesen történik. Amennyiben nem fog történni valamilyen fajsúlyos változás a gyűjtemény életében, akkor nagy esély van arra, hogy az életmű megsemmisül.
Végezetül eddig a hazai tudományos (művészet-, és divattörténet) és művészeti közeg sem fordított nagy figyelmet az életmű megmentésére. Szimptomatikusnak tekinthető, hogy egészen 2015-ig nem készült átfogó tudományos értékű munka Király művészetéről.
