Az Inconnu művészcsoport egy szolnoki baráti társaságból alakult. Az induló csoport tagjai 1978-ban Csécsei Mihály, Molnár Tamás, Mészáros Bánk, Sipos Mihály és Bokros Péter voltak, emellett voltak lazábban hozzájuk kapcsolódó segítőik, támogatóik. Később csatlakozott Pálinkás Róbert, Philipp Tibor, Serfőző Magdolna és Kovács Miklós.
Emellett a tiszteletbeli tagok között találjuk Krassó Györgyöt és Bereznay Andrást. Az Ismeretlenek című dokumentumfilmben Krassó meghatározó, példamutató, nevelő szerepéről, a rájuk gyakorolt nagy hatásáról emlékeznek meg a tagok.
Néhányan időközben lemorzsolódtak, így például Csécsei Mihályt a hadseregben miután ellenállt az állambiztonsági beszervezésnek, olyan lelki nyomásnak tették ki, és fizikailag is bántalmazták, hogy mindennek hatására leszerelése után elhagyta a csoportot. A performanszokkal és happeningekkel előálló művészcsoport a folyamatos rendőri zaklatások miatt 1982-től Budapesten folytatta működését.
Az Inconnu név eredete a leveleken szereplő, francia nyelvű „Címzett ismeretlen” feliratú postabélyegző. A csoport tagjai a mail art lehetőségévek élve jól tudták, átnézik, visszatartják küldeményeiket a cenzorok, ezért egy trükkhöz folyamodtak: a feladóhoz írták azt a nevet és címet, ahová a küldeményt szerették volna elküldeni, a címzés helyén pedig egy fiktív cím szerepelt. A postás „A CÍMZETT ISMERETLEN(INCONNU)”-bélyeget ragasztva rá a küldeményt visszaküldte a feladónak, azaz a tulajdonképpeni címzettnek. Így sokszor olcsóbb is volt a postadíj, emellett mivel a csoport neve nem szerepelt feladóként, a titkos rendőrség szűrését is elkerülték.
Az Inconnu művészcsoport többféle műfajban is alkotott a klasszikusnak számító kifejezési formáktól az alternatív, kísérletező ábrázolásmódokig. A hozzájuk kötődő művészeti ágak között említhető meg a film, a fotó, a reklámgrafika, a mail art, az elektronikus zene, a land-art, az object-art, a vizuális költészet, a happening, a performance és a body art. Avantgárd művészeti tevékenységüket a bécsi akcionizmushoz és a „body painting” (testfestészet) irányzattal rokonítják, amelyet az erős, agresszív, sokkoló vizuális hatások jellemeztek.
Előszeretettel űzték az ún. mail art-ot, aminek lényege az volt, hogy a művészek postai úton informálták egymást a különböző eseményekről és alkotásaik fénymásolatait is elküldték egymásnak. A postai művészet nagy hátránya a postai cenzúra volt, Bokros Péter szerint a küldeményeiknek a felét nem kaphatták kézhez. A mail artot ekkor már régóta művelő Galántai Györgyön keresztül kapcsolódtak be a kapcsolattartás e formájába.
A szaporodó rendőrségi vizsgálatok, házkutatások hatására a csoport egyre inkább a politikai, közéleti témák és azok megjelenítése felé fordult. Beke László művészettörténész szerint az avantgárd művészet „tudatosan partizán módon politizáló […] típusnak a kései példája volt az Inconnu csoport. […] Ők bevallottan, ha nem is a rendszer megdöntésére, de mindenképpen a hatalom irritálására és provokálására törekedtek.” Bokros Péter egy vele készített interjúban úgy fogalmazott, ők nem akartak ellenzékiek lenni, a hatalom tette őket azzá. Kezdetben nem is foglalkoztak politikai kérdésekkel, de az akcionizmus, a permormansz műfajában való alkotás, a közönséggel való közvetlen kapcsolatkeresési attitűd a kultúrpolitika irányítói szemében veszélyes megnyilvánulásnak számított.
1982-ben jelent meg Karácsonyi manifesztumuk, tulajdonképpeni hitvallásuk, melyben alkotói műfajukat politikai művészetnek nevezték. Ez számukra az egyén szabadságát korlátozó hatalom ellen a művészet eszközeivel folytatott harcot jelentette. 1984 decemberében nyílt meg az Arteria Galéria, amit a bezárt Rajk-butik, az ellehetetlenített szabadegyetemek miatt keletkezett űr betöltésének ambíciójával hoztak létre, a galéria azonban ezt a szerepet nem tudta betölteni és mindösszesen egy évig működött, bár ezalatt mintegy 32 alkalommal hirdetnek meg nyilvános, ám az Aczél-i kutlúrpolitika szerint legtöbbször tűrt vagy tiltott kulturális rendezvényeket.
Az Inconnu csatlakozott a demokratikus ellenzékhez, ami a segítségük, részvételük felajánlásával indult. 1984-től indult be az aktív együttműködés. Az ún. második nyilvánosság nyújtotta lehetőségek kihasználása, a vélemény kifejezés csatornáinak megkeresése és a hatalom által szűkre szabottnak vélt határok tágítása motiválta őket. Kőszeg Ferenc és Solt Ottilia voltak az elsők, akikkel találkoztak és velük álltak a legszorosabb kapcsolatban, tőlük kaptak kisebb megbízásokat a szamizdatok előállítása kapcsán. Részt vettek a különféle tiltott kiadványok készítésében, illusztrálásában, terjesztésében. Már Szolnokon maguk is próbálkoztak szamizdat kiadással, a Földalatti vonal című lap két számot élt meg.
Kőszeg Ferenc így emlékszik vissza erre az időszakra és az Inconnu jelenlétére: „Az együttes lebukás csak szorosabbra fonta a demokratikus ellenzék és a Szolnokról elüldözött Inconnu kapcsolatát. Az ellenzéki lakásokban mindenütt feltűntek az Inconnu öntapadós matricái: a Budapesti Kulturális Fórum alkalmából kiadott rendőregyenruhás Mona Lisa, az olimpiai karikákon gördülő szovjet tank, amellyel a Los Angeles-i olimpia szocialista bojkottja ellen tiltakoztak.”
Majd egyre több önálló akcióba kezdtek. Első állomásként öntapadó címkéket kezdtek gyártani, aminek nagy előnye volt, hogy bármikor bárhova oda lehetett nyomni, friss információt hordozott, divatosnak számított, amire odafigyeltek az emberek, és a politikai rendőrség szenzorai is működésbe léptek. A Lajos utcai galériában rendszeresen szerveztek antikommunista kiállításokat, ezek egy részét betiltották a hatóságok.
1956 szellemisége központi szerepet foglalt el az Inconnu gondolatvilágában, a Kádár-rendszerhez való viszonyulásában és művészeti önkifejezésében. „Nekünk a forradalom lendülete tetszett, az, hogy akkor valaki ellent mert mondani a kommunista világnak, fegyvert mert ragadni.” – Bokros Pétet így foglalta ezt.
Hozzájuk kötődik az 1956-os forradalom 30. évfordulójára „A harcoló város/The Fighting City, 1986” címmel meghirdetett nemzetközi képzőművészeti pályázat. Terveik szerint az elkészült alkotásokat aukción értékesítették volna és a befolyt összeget felajánlották volna a Szegényeket Támogató Alapnak (SZETA). Az 1956-os magánlakásokba szorult megemlékezések vizuális megjelenítése, a forradalom képi világban való megörökítésének a szándéka motiválta a kiállítás megrendezését. Előbbiben maguk is élen jártak, Krassó György ötlete nyomán kezdték el az 56-os lakás-megemlékezéseket szervezni. 1987-ben a Műegyetem udvara volt az első nyilvános helyszíne az október 23-i események felidézésének.
A tárlatot azonban a rendőrség betiltotta, a megnyitó előtti órákban a kiállított műalkotásokat elkobozta és megsemmisítette. Paradox módon a tárlat a néhány héttel korábban az egyik beépített ügynök által elkészített fotódokumentáció segítségével rekonstruálható. Az események után a rendőrségi eljárás jegyzőkönyveinek lapjait akasztották ki a csupasz falakra és megtartották a megnyitót az összegyűlt közönség előtt. Molnár Tamás és Pálinkás Róbert beszédükben így reflektáltak a rendőrségi akcióra: „… szétnézhettek, üres falakat találtok. Ezek a falak magukért beszélnek. A mi indulatos hangjaink mindössze visszhangozhatják azt a tökéletes ürességet. A művészet ennyit tehet. Önszerveződhet, példát mutathat, emlékezhet, később esetleg káromkodhat.”
A teljes kiállítás megsemmisítése egyedülálló akciónak tekinthető az állambiztonság alternatív, ellenzéki művészcsoportok tevékenysége ellen irányuló intézkedéseinek sorában. Ennek ellenére az Inconnu aktivitása nem hagyott alább, a következő hónapokban, években is számos megmozdulásukkal ingerelték a kádári vezetést. Olykor az egyes ellenzéki szereplőkkel, csoportosulásokkal sem jutottak közös nevezőre a rendszerrel szembeni fellépés formájának, erősségének megválasztását illetően.
1987. június 16-án, Nagy Imre és mártírtársainak 29. évfordulóján a csoport a Batthyány örökmécsest szimbolikusan Batthyány–Nagy Imre emlékmécsessé avatta. Korábban már elkészítették a két mártír miniszterelnököt ábrázoló plakátjukat, rajta egy Kossuth-idézettel: „Az elnyomás a világon örökre megszilárdulva nem lehet.” Csizmadia Ervin politológus szerint Nagy Imre vizuális megjelenítésére és egy utcai akció központi témájaként való beemelésére ez volt az első példa.
1987 őszén az Inconnu csoport tagjai először utazhatnak nyugati országokba. A magyar emigráció közreműködésével október 23-án közös megemlékezést tartanak, a forradalomról készült grafikáikból kiállítást rendeznek a londoni Meeting Hause bemutatótermeiben, felszólaltak az angol munkáspárt londoni kongresszusán is.
Az 1988. március 15-i nemzeti ünnep előtt a csoport két tagját – más ellenzéki vezetőkkel együtt – letartóztatták és a hírhedt Kozma utcai börtönbe zárták. Útlevelük újbóli bevonására éhségsztrájkkal válaszoltak.
Következő nagyobb figyelmet és megosztottságot kiváltó akciójuk szintén Nagy Imréhez kötődött. Nagy Imre és mártírtársainak kivégzésének 30. évfordulóján, 1988. június 16-án szerettek volna kopjafát állítani a 301-es parcellában, de a politikai rendőrség ezt megakadályozta. Erre válaszképpen Bokros Péterék 301 kopjafát faragtak ki és egy évvel később önkéntesekkel kiegészülve felállították ugyanitt a forradalom mártírjainak 301 kopjafáját.
A kopjafa állítási akció nem aratott maradéktalanul siker. Boros Géza művészettörténész Emlékművek ’56-nak című könyvében így vélekedett az Inconnu motivációjáról: „[…] elsők szerettek volna lenni a rendszerváltás szimbolikájában döntő fontosságú hely művészi átformálásában…” Kozák Gyula szerint tették ezt annak az árán is, „hogy az általuk létrehozott kopjafaerdő lehetetlenné teszi esztétikailag egységes egészként kezelni a rákoskeresztúri új köztemető leghátsó traktusát. Nem elégedtek meg az első, 1988-ban felállított »Pro Patria« feliratú nagy kopjafával, egy egész parcellát akartak kisajátítani.” Kozák emellett – a Londonból a hazai viszonyokra teljesen rá nem látó – Krassó ösztönzésének is tekinti az Inconnu megkésett akcionizmusát, ami felett „1989 tavaszára túllépett a történelem”. Ez a lépés emellett a Történelmi Igazságtétel Bizottság ellenszenvét is kiváltotta.
Az átmenet éveiben, 1988-89-ben a csoport tagjai Index néven önálló és független, civil hírügynökséget is működtetnek, amelynek keretében a BBC és a Szabad Európa Rádió magyar osztályainak szolgáltatnak híreket. A rendszerváltás után először 1991-ben állíthatták ki munkáikat szülővárosukban, Szolnokon. Az 1990-es években a nemzetközi kulturális porondon is feltűntek, alternatív könyvkiállításokon, grafikai tárlatokon, művészeti fesztiválokon vettek részt Németország városaiban. Nagy W. András, az ellenzéki mozgalom egyik tagja szerint azonban a kádári rendszer összeomlása után elveszítették igazi témájukat: „Az elnyomás krónikásai és az ellene vívott harc hivatásosai voltak. Amikor megszűnt a represszió, nemcsak az ihletük, de az értő közönségük is eltűnt.”
2002-ben a csoport Új Inconnu néven újjá alakult. Az Inconnu politikai aktivitása a 2000-es években sem szűnt meg, a tagok különféle politikai irányokkal szimpatizálták. Többek között aktív szerepet játszottak egyes tagok a Fideszhez kötődő polgári körök, a szélsőjobboldali JOBBIK Magyarországért párt politizálásában, népszerűsítésében, támogatták az ötvenhatos szervezeteket, a Magyarok Világszövetségét, az európai uniót kritizáló társaságokat és 2006-ban a Kossuth téri tüntetőket. 2005-ben Gulyás János és Modor Ádám háromrészes dokumentumfilmet is forgatott a csoportról Ismeretlenek címmel.