A budapesti Eötvös Loránd Tudományegyetem Levéltára különösen érdekes gyűjteményt őriz. A kollekció, amely itt levéltári szemszögből, illetve számos tekintetben, mint az egyetem történetének részeként kerül bemutatásra, az 1969–1970-es bölcsészkari KISZ-szerveződéssel kapcsolatos anyagokat tartalmaz. A Magyar Kommunista Ifjúsági Szövetség kari szervezete, melyet közvetlenül választottak meg a hallgatók, hogy leválthassák a hivatalos párt- és KISZ-jelölteket, széleskörű reformokat kezdeményezett az egyetemen. A kollekció nem az egyetemi levéltár gyűjtőmunkája miatt került a levéltárba. Az anyagok nagy többségét nemrég magánadományozók ajánlották fel az intézménynek, vagy más őrzési egységekből emeltek át iratokat, hogy létrehozhassák ezt a különálló gyűjteményt.
Az egykori diákmozgalom történetét dokumentáló kollekció kialakításában részt vevő személyek, főleg Dénes Iván Zoltán és Bakos István, alapvetően történészek vagy szociológusok, vagy legalábbis történeti/szociológusi képzettséggel rendelkező személyek voltak. Az ELTE levéltára által őrzött gyűjtemény, hasonlóan a szintén Bakos István által gyűjtött Bethlen Gábor Alapítvány irataihoz, ennél fogva érdekes betekintést enged a szocialista Magyarország ellenzéki történészeinek és szociológusainak kritikai gondolkodásába, különös tekintettel arra a társadalmi-politikai nézetrendszerre, amelynek képviselői igyekeztek a hivatalos és a fél-legális nyilvánosság között érvényesülni.
Annak ellenére, hogy az 1969-es KISZ-bizottság iratai sok szempontból különleges forrásokat képeztek az egyetemi levéltárban, a 2000-es évek közepe előtt a most egy kontextusban kezelt gyűjtemény egyes részei még nem álltak össze, nem kerültek be a mára kialakított értelmezési keretbe. A mai gyűjtemény csak azután kezdett kiformálódni, hogy Dénes Iván Zoltán 2008. május 31-én Párizsban konferencia előadást tartott a témában. Ő a magyar eseményeket az 1968. májusi párizsi történések kontextusába helyezte, ezzel hirtelen 1969 Budapestjére irányította a figyelmet, és úgy mutatta be a diákmozgalmat, mint az 1968-as diáklázadáshoz szervesen kapcsolódó eseményt. Dénes, mint képzett történész, úgy mutatta be a KISZ bizottság megválasztását, mint autonóm csoportok antiautoriter lázadását a párt és egyetemi bürokrácia ellen. Dénes erőfeszítéseinek hála ez a megfelelő iratok gyűjtéséhez és összeállításához vezetett: Dénes ezzel nemcsak átfogó levéltári kutatást kezdeményezett, de még néhány interjút is készített.
Ezt követően folytatódott az anyagok összegyűjtése. Hargitai Gábor pszichológus és szociológus, a KISZ bizottság egykori tagja találkozót kezdeményezett 2008 májusában az események egykori résztvevőivel. Egy évvel később Bakos István, a szabadon választott KISZ bizottság egykori titkára is több találkozót szervezett, és arra biztatta az események résztvevőit, hogy rögzítsék 1969–1970-es emlékeiket. Bakos kezdeményezésére 2009. október 12-én megkezdte működését az egyetemi levéltár budapesti diákmozgalommal kapcsolatos honlapja. A honlap virtuális gyűjteményként működik, szöveges és képi anyagokat tartalmaz az 1969–1970-es diák generáció tevékenységéről. Elektronikus formában kiadták az egykori bölcsészkari újság, a Kari Híradó számait, ahogyan más gyűjteményeket, pártjelentéseket és fotókat is, melyek mind a korabeli diák aktivizmust dokumentálták.
Ugyanakkor számos egykori résztvevő nem vett részt az anyag összegyűjtésében. Ugyanis voltak olyan személyek, akik 1968 és 1973 között részt vettek a diákok önszerveződési kísérleteiben, az események következtében lehetőséget kaptak arra, hogy a hivatalos intézményi szférában helyezkedhessenek el. Ezek az aktivisták, akik komoly elkötelezettséggel küzdöttek a szegénység és a társadalmi hátrányok ellen, úgy maradtak hűségesek eredeti ideáljaikhoz, hogy a hivatalos intézményi szférába való betagozódásban folytatták korábbi munkáikat. Ezek az aktivisták – saját bevallásuk szerint – feladták korábbi politikai szerepvállalásukat, de nem adták fel eredeti céljaikat, s ha marginálisan is, de a hivatalos intézményrendszerben helyezkedtek el, s igyekeztek olyan szociális problémákra megoldást találni, mint a szegénység vagy a vidéki társadalom helyzetének javítása. Igaz, ezzel eltávolodtak a politizálás hagyományos formáitól, ugyanakkor hittek abban, hogy ezáltal úgy tudnak politizálni, hogy nem lesznek politikusok.
Bakos István, az ELTE szabadon választott, reformált KISZ bizottságának egykori titkára hangsúlyozta, hogy saját KISZ-es tevékenysége erősen hatott az elkövetkező évek vidéki-kutatásaira, azon törekvésére, hogy fiatal társadalomtudósokat támogathasson, illetve arra, hogy a Termelőszövetkezetek Országos Tanácsában érvényesíteni tudja a tudományos szempontokat is. Bakos rámutatott arra, hogy mekkora kontraszt volt aközött, amikor ő különféle intézményektől lehetőséget kapott arra, hogy a társadalomért dolgozó jelentős programokban vehessen részt és aközött, amikor ismétlődően csalódnia kellett amiatt, hogy a pártállam rendre akadályozta kezdeményezéseit. Egyrészről mesélt mentális összeomlásáról és a hivatalosságokkal való küzdelmeiről (Bakost elbocsátották az Akadémiáról, mert részt vett egy magyarországi ösztöndíjprogrammal és az MTA-val kapcsolatos interjúkötet készítésében), másrészről kiemelte, hogy amíg hivatalos intézményekben dolgozhatott, számos eredményt is sikerült elérnie. Bakos számára későbbi karrierje olyan speciális állami intézményekben, mint a Tudománypolitikai Bizottság titkárságában, a Tudományszervezési Intézetben, vagy a Művelődési Minisztériumban nyilvánvaló következménye volt eredeti aktivista tevékenységének, melyet még a párt vezetői is elismertek.
Nyilvánvaló, hogy a szociológiai és történeti diszciplínák nyelvi eszközeit használva számos lehetőség adódott arra, hogy a kutatók átléphessék a tűrt és a nem-tűrt kategóriák közti határokat. Mindez sok tekintetben a hivatalos magyarországi szocializmus politikai gyakorlatából és diskurzusából következett. A párt- és ifjúsági vezetők arra biztatták az embereket, hogy minél gyakrabban végezzenek társadalmi munkát és vegyenek részt politikai vitákon, még azokat is, akik ugyan nem kérdőjelezték meg az egypártrendszer centralizált uralmi technikáit, de akik gyakran kritizálták a hivatalos szocialista hatalomgyakorlás bizonyos elemeit. Ebből következően az 1960-as évek közepétől szorgalmazták a vitákat az életmódról, illetve a szocialista demokráciáról.
Az 1969-es diáklázadást ezek a politikai és kulturális gyakorlatok formálták. A párt- és ifjúsági szervek kezdeményezték a diákok közreműködését a döntéshozatalban, az aktív részvételt a társadalmi szervezetekben és az önkormányzatiság kiépítését, ami azt sugallta, hogy a fiataloknak lehetőségük van arra, hogy hozzájáruljanak a biztonságos, ugyanakkor romlatlan szocializmus építéséhez. Az egyetemek felismerték, hogy 1969-re a párt- és ifjúsági szervek számára kiemelt jelentőségű területté váltak az egyetemi demokráciával kapcsolatos programok és kérdések. Az ELTE egyetemi levéltárában található diákmozgalom-gyűjtemény magja a Kari Híradó nevű újság számaiból áll, mely a diákoknak legális fórumot biztosított. Jellemző módon a diákmozgalom résztvevői úgy értelmezték programjukat, hogy ők azzal a vidéki szocialista Magyarország helyzetének javítását kívánták elérni: még több lehetőséget akartak biztosítani a szegényebb rétegeknek, hogy a szakmai képzettségüket növelhessék és szélesíthessék a demokratikus nyilvánosság tereit.
Ebben a kontextusban a mozgalom röppályája később, a mozgalom végével törést szenvedett, megtört a kontinuitás. Azok, akik a hivatalos intézményekben helyezkedtek el történészként vagy szociológusként, gyakran háttérbe szorították az egyetemi reformmozgalomban a korabeli politikai tartalmat. A kritikai magatartást a professzionális érvelés váltotta fel, a radikális vagy kísérleti törekvéseket pedig a kifinomultabb gyakorlat. Ez történt Bakossal vagy Hargitai Gáborral, akik az 1970-es, 1980-as években központi (párt- vagy állami) szervekben dolgoztak, mint társadalmi kutatási projektek koordinátorai. Ezek az emberek ugyan megőrizték társadalmi elkötelezettségüket, gyakran kritikai hozzáállásukat is, főleg a vidéki és a városi szegénységgel kapcsolatban, de elképzeléseiket hivatalos, gyakran marginális intézmények igényeihez igazították. Számukra a politikailag megreformált szocializmus létrehozására irányuló 1969-es törekvés elbukott, maga az akkori mozgalom folytathatatlannak bizonyult, de úgy gondolták, hogy volt esély a mozgalom társadalmi és kulturális vonatkozásainak érvényesítésére.
Emiatt a kontextus miatt ütközik nehézségbe, hogy az 1969-es diákmozgalmat értelmezhessük. Sok tekintetben Bakos István már elvégezte az értelmezést, amikor az anyag 2008-as újrafelfedezése előtt rájött, hogy annak az a pozitív üzenete, hogy a mozgalom egy általános ellenállás előkészítője volt. 1994-es esszékötetében Bakos saját identitását a szociális érzékenység és a közösségszolgálat keretei között helyezte el: az általa írt cikkek és más kisebb írások képviselik a folytonosságot az ő ifjúkori, egyetemi reformmal kapcsolatos elkötelezettsége, a felsőoktatási felvétel esélyegyenlőségének biztosítása, kulturális intézmények létrehozása és a Kulturális Minisztériumban végzett 1989 előtti és utáni munkája között.
Mindazonáltal a kialakuló hazai társadalmi reformmozgalmak sorába tartozó 1969-es diákmozgalom általános retrospektív értelmezését nem ez a felfogás határozta meg. A felismerés, amely elkülönítette egymástól a gyűjtemény egységeit (a Kari Híradót, mely felvázolta a demokráciával kapcsolatos vitákat, a párt- és egyetemi szervek jelentéseit, melyek tükrözték a hatalom félelmét az autonóm szerveződésektől, a személyes gyűjteményeket és gyűjtéseket az egykori résztvevőktől, a színes és változatos értelmiségi és politikai kitekintéseket a liberális emigránsokról, a kisebbségekről és a népi kultúráról, vagy a kiemelkedő tudományos elemzéseket) csak közvetetten kapcsolódtak egymáshoz, és egy nemzetek feletti értelmezési keretbe helyeződtek 2008 körül. Ez annak a kialakuló nemzetközi és globalizálódó vitának volt a része, amely 1968 pozitív jelentéséről szólt, és amely az 1969-es magyarországi eseményekre irányította a figyelmet, egy intellektuális vitákat folytató és az 1980-as évek végén pályára lépő, majd a posztszocialista Magyarország első évtizedében szerepet játszó politikus generáció fontos intellektuális és politikai forrásvidékére.
