A Tóth család gyűjteménye a magyarországi, svédországi, kanadai és ismét svédországi emigráció éveiben alakult ki. A gyökerek azonban a létrehozók 1970-es és 1980-as évekbeli romániai kulturális, közéleti és „földalatti” szerepvállalásában keresendőek. Ennélfogva a gyűjtemény történetének három egymást követő szakaszát lehet azonosítani: (1) a szamizdatkiadvány előtörténete, amely részben összhangban áll Tóth Károly Antal nonkonformista tevékenységével a nagyváradi Ady Endre Irodalmi Kör kontextusában; (2) az Ellenpontok előállításának története és a represszív reakciók, amelyeket az emberi és kisebbségi jogok tiszteletben tartására felszólító szamizdat váltott ki; (3) a szamizdat utótörténete, amely tulajdonképpen azonos a szerzők emigrációs életszakaszával.
I. Az 1984 júliusáig Romániában élő Tóth Károly Antal életútja kezdetben a hagyományos romániai magyar kisebbségi életutat követte, a felsőfokú tanulmányok befejeztével munkahelyhez jutott, családot alapított, szabad idejében pedig a nagyváradi kulturális élet rendezvényeit látogatta. A korabeli Nagyvárad pezsgő kulturális életében elsősorban az Ady Endre Irodalmi Kör rendezvényein találta meg a helyét (Gittai és Szűcs 1998). A Kör műhelyjellegű 15-30 fős összejövetelein többnyire a helyi (pályakezdő) írók, irodalmárok műveinek megvitatására került sor. Ezen túlmenően azonban, a helyi magyar értelmiség és az igazán kiemelkedő kulturális személyiségek meghívására is lehetőség nyílt, akik a saját műfajhoz, szakmai tevékenységhez kapcsolódóan előadást tartottak a nem ritkán 100 főt is meghaladó hallgatóság előtt. Az 1976-1978 között itt betöltött elnöki tisztségéből adódó tapasztalatok, a kör feladatainak ellátása és kihívásai, melynek összhangban kellett lennie a tevékenységét akadályozó helyhatósági szervek elképzeléseivel, Tóthot a közéletiség fokozott felvállalására ösztönözték (Tóth Károly Antal közlése). Életútját vizsgálva 1979-től számítható „radikalizálódása”, amely azonban 1982 februárjáig minden esetben a törvényes kereteken belüli cselekedetekben kapott megnyilvánulást. Ennek több epizódja is ismert.
1979. november 27-én, a nagyváradi kolozsvári út 1-es számú iskolájának tanáraként tiltakozó beadványt írt a korábbi munkahelyén a Griviței utcai 7-es számú tanintézmény estibe járó V-VIIII. osztályos diákok utáni nyári vizsgaszessziókért járó fizetés visszavonás és az ügyben hatályossá váló 7033/79. számú Tanügyminisztériumi rendelkezés miatt. A beadványt megküldte a Román Kommunista Párt Központi Bizottságának, a Tanügyminisztériumnak és a Bihar Megyei Tanfelügyelőségnek is (ACNSAS, I210560/1, 158-163). Tóthot az iskolaigazgatóval együtt berendeltek a megyei tanfelügyelőségre, ahol a főtanfelügyelő vezetésével összehívott röpgyűlésen elmagyarázták, hogy neki, mint tanárnak nincs joga bármilyen kérdésben is az illetékes minisztériumhoz fordulni. Tóth korábban udvarias tiltakozó beadványban tette szóvá a nagyváradi vár körbeépítését és a várárok megcsonkítását. A több román tanárkolléga által is aláírt beadványra azonban nem kapott választ (Tóth 1994).
1979 decemberében feleségével, Ilonával együtt kezdeményezte és szerepet vállalt a „köri robbantásnak” nevezett eseménysorozatban, melynek során leváltották az Ady Endre Irodalmi Kör vezetőjét, Nagy L. Róbertet, a kulturális hatóságokkal szembeni elvtelen engedékenysége miatt, és sikerült elfogadtatni az illetékesekkel azt a győzelemként megélt változást, melynek következtében azontúl nem egyetlen személy, hanem kollektív vezetőség irányította a kört (Gittai és Szűcs 1998). 1980-ban a Tóth házaspár is támogatta azt a végül sikertelennek bizonyuló ötletet, melynek célja egy nagyváradi magyar kulturális lap létrehozása volt. A nagyváradi Irodalmi Kerekasztal vezetője Bölöni Sándor, a vegyészmérnök Varga Gábor és az újságíró Robotos Imre kezdeményezésére beadvánnyal fordultak az RKP Központi Bizottságához és a bukaresti Írószövetséghez, amelyben egy önálló saját szerkesztőségű folyóirat engedélyezését kérték a kolozsvári Korunk és a marosvásárhelyi Igaz Szó mintájára. Számolva az elutasítással egy olyan lehetőséget is felvetettek, amely szerint az új lap a nagyváradi Familia román kulturális és irodalmi folyóirat kiegészítő mellékleteként (vagy testvérlapjaként) kelt volna életre. A kezdeményezést az Ady Endre irodalmi kör tagjai is támogatták. Tóthék részt vettek az országos szintű aláírásgyűjtésben és ennek megfelelően körbejárták Nagyvárad-Kolozsvár-Nagybánya-Szatmárnémeti-Nagykároly-Érmihályfalva-Székelyhíd környékét, ahol az ott élő közismert kulturális érdeklődésű embereket támogató aláírásra kérték fel (Tóth Károly Antal és Tóth Ilona közlése; ACNSAS, I210560/1, 254-262v).
1981. április 5-én a Kolozs megyei magyar sajtó fiatalsággal foglalkozó rovatszerkesztőinek értekezletén felszólalt Tóth is, és a fiatalsággal foglalkozó témák margójára egyebek között megjegyezte, hogy ezekről úgy írnak, mintha fogalmuk sem lenne arról, hogy a legfontosabb gondok egyike a magyar tannyelvű iskolák helyzete, amelyek száma folyamatosan csökken, miközben a hivatalos verzió egészen mást állít (ACNSAS, I210560/2, 126). Úgy vélekedett, hogy e lapoknak elsősorban erről a kérdésről és a romániai magyar fiatalok valós érvényesülési lehetőségeiről kellene írniuk.
II. A beadványok, tiltakozások eredménytelensége, az Ady Körre meghívott erdélyi magyar kulturális vezetők kerülő magatartása, hogy nyílt választ adjanak a magyar kisebbség konkrét gondjaira (a kisebbségek híd szerepe, az önösszeszedés, az egyéni felelősség hangoztatása), „a külső hiábavalóság”, új véleménynyilvánítási formák kereséséhez – a szamizdathoz, a megbilincselt társadalom termékéhez – vezetett (Tóth 2000, Molnár 1993). 1982 februárjában az Ady Endre Irodalmi Kör vezetőségi tagja, a filozófus Ara-Kovács Attila elmondta a Tóth házaspárnak, hogy földalatti lapot indítana Ellenpontok címmel. Tervéről már beszélt a kolozsvári költő Szőcs Gézával és az akkor tamáshidai református lelkész Molnár Jánossal, akik mindketten aktív támogatást ígértek. Tóth ekkor még úgy érezte, hogy nem merítette ki a legális utak minden lehetőségét, de felesége véleménye, aki a szamizdat gondolatát hasznosnak találta, majd a magyarellenességre szító Lăncrănjan-könyv (Cuvînt despre Transilvania) elolvasása, meggyőzte, és végül a részvétel mellett döntött.
A tulajdonképpeni lapszerkesztői munka 1982 februárjában kezdődött. A szövegek nagyobb részét Ara-Kovács szerezte be saját kapcsolatain keresztül. A lap nagyváradi szerkesztői a folyóirat strukturálása és sokszorosítása mellett a nagyváradi és magyarországi terjesztésével is foglalkoztak (a folyóiratot kölcsönadták, majd elolvasása után visszakérték, hogy másnak is odaadhassák). Szőcs Géza a szamizdat Belső-Erdélyi terjesztését vállalta. Alapelvük az volt, hogy nyíltan beszéljenek azokról a körülményekről, amelyek között nap mind nap éltek. Ara-Kovács megszerkesztett egy általános jellegű szöveget, amely minden szám második lapján megjelent, és amelynek első fele akár hitvallásként is értelmezhető: „Az ELLENPONTOK szamizdat folyóirat. Megjelenése alkalomszerű. Célja a kelet-közép-európai emberi jogfosztottság – s ezen belül az erdélyi magyarság politikai, gazdasági, kulturális elnyomásának – ismertetése.” A folyóiratot az akkori magyar és lengyel szamizdatkiadványok, illetve ellenzéki mozgalmak inspirálták. Ugyan az etnikai érdekvédelem jegyében született, de nem kívánt megállni a nemzetiségi sérelmek feltárásánál, hanem tovább lépve a kommunista ideológia antihumanista jellegére, romboló természetére is rámutatott, miközben rokonszenvezett a román ellenzéki megnyilvánulásokkal (Tóth Károly Antal és Tóth Ilona közlése).
Az első hat számot 5 példányban sokszorosították egy Magyarországról titokban beszerzett írógéppel. Ez azt jelentette, hogy miután a Milícián nem volt bejegyezve, nem lehetett azonosítani a szöveg betűinek alapján. Az első 5 számot Ara-Kovács szerkesztette, amelyek sokszorosításban Tóth Ilona is segített. A hatodik számot Tóth Antal Károly szerkesztette és gépelte. A 7. és 8. számot a Tóth házaspár 50 példányban sokszorosította szuterénlakásukban, stencilpapírt és egy lengyel „rámka” sokszorosítót használva. Az 1983 januárjában megjelent 9. szám Ara-Kovács Attila munkássága, aki a Securitate 1982. november-decemberi akcióit követően, az utolsó szám anyagait kijuttatta Magyarországra (Tóth és Tóth 2017).
A kilenc szám többnyire tematikusnak mondható – súlypontjuk a romániai magyar kisebbség helyzetének és sajátos problémainak ismertetése –, terjedelmük 14 és 56 oldal között váltakozik. Az írások a „Dokumentumok”, „A cenzúrán innen” és az „Állítólag” című rovatok alatt és körül szerveződtek. Utóbbi rovat szerkesztésében – mely hivatalosan nem publikálható híreket közölt – az akkoriban kolozsvári egyetemista Keszthelyi András is tevékeny szerepet vállalt. Az első 1982 márciusában megjelent számot a Securitate megtévesztéséül 1981 decemberére antedatálták, a második áprilisban megjelent számot pedig 1982 márciusára keltezték (Tóth 2000).
Az első emberjogi szám a kisebbségi politikus Király Károlynak a román miniszterelnökhöz, a nemzetközi szervezetekhez és a világ közvéleményéhez intézett 1979. és 1980. évi nyílt leveleire épült, melyekben a szerző tiltakozott a román állam intézkedései és nemzetiségi politikája ellen, melyekkel megnehezítette az erdélyi magyarok helyzetét. A második emberjogi szám Molnár János református lelkész fordításában Paul Goma Pavel Kohout és barátainak címzett 1977. évi levelét, továbbá az ő szerzőségéből származó „Téli napló 1977” francia eredetijének részleteit közölte. A harmadik 1982 májusi szám az ún. Lăncrănjan-szám, amely hosszabb fordításokat közölt a Cuvînt despre Transilvania (Vallomás Erdélyből) című kötetből, melynek nyilvánvaló magyarellenessége ellentétben állt mind a hivatalos pártpolitikával, mind az ország alkotmányával. A szám egy tiltakozást is közread, amely a Lăncrănjan-könyv keltette felháborodás két kollektív kolozsvári és marosvásárhelyi magyar értelmiségiek szignózta tiltakozó memorandumairól is beszámol, melyeket az RKP Központi Bizottságához, és személyesen Ceaușescunak is megküldtek. A negyedik júniusi szám a vallással és az egyházak kérdéseivel foglalkozik. Itt található Tőkés László református lelkipásztor írása is a romániai református egyház korabeli helyzetéről. Az ötödik júliusban megjelent szám a nemzetiségi elnyomást részletezi és többek között idevágó részleteket közöl a Kommunisták Romániai Pártja 1931-ben megtartott V. Kongresszusának jegyzőkönyvéből. A hatodik 1982 augusztusában megjelent szám a román állampolitika hagyományaival foglalkozik, elsősorban Alexandru Papiu-Ilarian Emlékirata és Grigore Moldovan, Românii (A románság) című 1895-ben Nagybecskerekben megjelent munkája alapján. A hetedik szeptemberben megjelent szám a legfolyóiratszerűbb. Hiányzik ugyan a „Dokumentumok” című rovat, de ezt ellensúlyozza, hogy több az erdélyi magyarság sorsát taglaló írás is megjelenik, amelyek a kivándorlás módozataival és alternatíváival foglalkoznak. Itt jelenik meg Szőcs Géza egyetlen cikke, a kétoldalas „Erdélyt vissza, mindent vissza?” című írása, amely a helyzetet elemezve arra a következtetésre jut, hogy a szamizdat szerkesztői és terjesztői a fejüket tették kockára azzal, hogy létrehozták az első romániai szamizdatot. Ugyancsak e számban jelenik meg „Párizsi beszélgetés” címmel Mihnea Berindei, Paul Goma, Virgil Ierunca, Mihai Corne és Monica Lovinescu beszélgetése, amelyet a Szabad Európa Rádió román nyelvű adása alapján Tóth Károly átírt és megszerkesztett. Az októberben megjelent nyolcadik szám, mely a Memorandumot és a „romániai magyarság jogfosztott helyzetének megváltoztatására” vonatkozó Programjavaslatot tartalmazza, teljes egészében Tóth Károly Antal munkája. Az utóbbiról lefolytatott tanácskozás során Szőcs Géza több változtatásra is javaslatot tett, melyeket a szövegben Tóth Ilona ültetett gyakorlatba. Ez a szám és az itt közzétett dokumentumok a legközismertebbek, miután az angol nyelvű fordításaikat több ország nagykövetségeihez és a Madridban ülésező a Helsinki értekezlet megállapodásainak betartását ellenőrző Európai Biztonsági és Együttműködési Konferencia résztvevőihez is eljuttatták. Az 1983 januárjában megjelent kilencedik szám szerkesztése és sokszorosítása, bár a harmadik oldal tanúsága szerint Erdélyben történt, erre a valóságban Magyarországon került sor. Az erdélyi magyarsággal foglalkozó szám a Dr. Emil Dandea Maros megyei liberális párti képviselőnek a Képviselőház 1928. október 31-november 1. közötti ülésén a kisebbségekről szóló felszólalása köré rendeződött. A szám azt ígérte, hogy a következő tízes szám közreadja az Ellenpontok szerkesztőségi tagjai ellen irányuló megtorló akciókat, de erre már nem került sor, a lap megszűnt (Tóth 2000).
Az 1982. március-október között megjelent nyolc szám 65 írást tartalmaz 293 gépelt oldalon. Ezekhez hozzáadódik a kilencedik szám 24 oldala. Az írások egyharmadát dokumentumanyag és külföldön megjelent kiadványokból átvett anyagok képezik. Kétharmaduk erdélyi szerzők tollából származó első közlés, mely az egész terjedelemnek több mint a felét teszi ki. Ara-Kovács Attila volt a legtermékenyebb, az eredeti cikkek mintegy felének a szerzője. Tóth Károly Antalnak hat önálló írása volt, ezek azonban az átlagosnál hosszabbak, és így az első közlések terjedelmének közel negyedét alkotják (Tóth 1994).
Az Ellenpontok – nem utolsó sorban kis példányszáma miatt – nem a helyi terjesztés miatt vált valóban ismertté. Fő szerep jutott ebben a magyarországi ellenzéknek, a magyar emigrációs sajtónak és a nyugati médiáknak, mindenekelőtt a Szabad Európa Rádiónak, mely 1982. november-decemberében többször is beolvasta a Memorandum és a Programjavaslat szövegét (Molnár 1993). A Securitate 1982 november-decemberi beavatkozásai, a vizsgálatok, melyek végül 1983 májusában az Ellenpontok szerkesztőségi tagjainak „felmentéséhez” vezetett, nem hatott megnyugtatóan az érintettekre és végül mindannyian az emigráció mellett döntöttek.
III. A Tóth család gyűjteményének kialakulása az 1984 júliusában Magyarországra történő emigrálással vette kezdetét. A Securitate 1982 őszén lezajlott vizsgálódásainak hírére, értelemszerűen nem tartottak meg példányokat a szamizdatból. Igazi örömet szerzett számukra az, amikor az áttelepülést követően, ajándékba megkapták az Ellenpontok teljes gyűjteményének fénymásolatát, az erdélyi népesedési viszonyok ismert szakértőjétől Varga E. Árpádtól. A gyűjtemény hiteles helyről, a szociológus Rékasi Jánostól származott, aki fontos szerepet játszott a szamizdat és a vele kapcsolatos 1982. évi történések közvetítésében. Egyedül a nyolcas szám nem volt másolat, hanem egy budapesti utánnyomás. Ez a későbbiekben szerte a nagyvilágban magukkal hurcolt szamizdatgyűjtemény, továbbá a „nagyváradi időkből” származó anyag, a göteborgi gyűjtemény alapjaivá váltak (Tóth 2000).
1984-1985 folyamán Tóth Károly Antal a szamizdat anyagával foglakozva, az 1983 májusában Magyarországra emigrált Ara-Kovács Attila segítségével újra átnézte az anyagot, és az erdélyiek névtelenül közölt írásainak mindegyike után zárójelben feltüntette a szerző nevét. Az Ellenpontokhoz kötődő további kiemelkedő esemény az 1986. szeptember 18-ról 19-re virradó, majd a szeptember 20-21-ei éjszakán tovább folytatott magnófelvételre vett budapesti beszélgetések, melyek során az egykori szerkesztők, Ara-Kovács Attila, a nyugati emigrációba tartó Szőcs Géza, Tóth Ilona és Tóth Károly Antal, négy évvel a történtek után újra átbeszélték a szamizdat legfontosabb eseményeit (Tóth és Tóth 2017). A gyűjtemény a továbbiakban az emigrációs szakaszokhoz – Magyarország, 1984. július – 1988. március; Svédország 1988. március -1989. március; Kanada, 1989. március-december; Svédország 1989. decemberétől napjainkig – igazodva fejlődött (Tóth 2015; Tóth Károly Antal és Tóth Ilona közlése).
Az Ellenpontokhoz közvetlenül kapcsolatos iratok – a szamizdatról és a korabeli eseményekről megjelenő külföldi kiadványok, dokumentum jellegű írások, felhívások és cikkek – tudatos gyűjtéséhez szükségszerűen hozzáadódtak az áttételesen kapcsolódó anyagok is. Az emigrációs életvitel hivatalos dokumentumai – beadványok, hivatalos levelek, munkahelyi szerződések – mellett, idesorolandóak az erdélyi menekültekkel, közéleti személyiségekkel, vagy éppenséggel a Tóth-Károly Antallal 1989 előtt készített interjúk hanganyagai, továbbá a Svédországi Magyar Önképzőkör tångagärdei nyári táborában készült 1990 és 2001 közötti hangfelvételek, amelyek a Kárpát-medencéből, valamint Svédországból meghívott magyar előadók előadásait tartalmazzák. A gyűjtemény további részei a korabeli postai levelek és a Tóth házaspár baráti köréhez tartozókról, ismerősökről, közéleti- és más ismert személyekről készült fotók. Mind Svédországban, mind Kanadában, a felmerülő nehézségek ellenére is, lapokat járattak, könyveket szereztek be Magyarországról. Ennek köszönhetően mára a gyűjtemény fontos részét képezi az etnikai-, kisebbségi -, kisebbségjogi szaktárgyú könyvgyűjtemény, mely a magyar nyelvű kötetek mellett, angol, német, francia vagy román nyelven írt munkákat is tartalmaz (Tóth Károly Antal és Tóth Ilona közlése).
A göteborgi Tóth Magángyűjteményben található Ellenpontok-anyag és a hozzá közvetlenül kapcsolódó iratok romániai vonatkozásban a legkomplettebb szamizdat-gyűjteménnyé teszik. Darabjai alapján érthetővé válik a „saját kiadással”, illegálisan nyomtatott és terjesztett kiadvány, amely a hivatalos ideológiával szembeszegülve 1982-ben „megbontotta a hallgatás falát”. Szerkesztői bebizonyították, hogy Romániában is lehetséges a máskéntgondolkodás a represszió eszkalációjának közepette is, illetve, hogy nemcsak magányos hősként lehet ellenzéki magatartást képviselni (Molnár 1993). Az a tény, hogy a rendszer a nemzetközi közvélemény hatására büntetőjogilag nem vonta felelősségre a szamizdat szerkesztőit, hivatkozási alappá változtatta az Ellenpontosok ügyét és a romániai magyar kisebbség körében az 1980-as évek közepétől felerősítette a civil kurázsit. Ékes bizonyítékai ennek a kolozsvári magyar nyelvész és irodalomtörténész Cs. Gyimesi Éva kulturális ellenzéki tevékenysége, az 1985-1987 között „illegális megbeszéléseket folytató” a magyar értelmiség egy csoportját tömörítő Limes Kör, vagy éppenséggel az 1988-1989 közötti Kiáltó Szó kolozsvári szamizdatkiadvány, amelyre az 1982-es nagyváradi Ellenpontok és szerkesztőinek sorsa szintén hatással volt.
