A magyarországi meleg szubkultúra archiválási tevékenysége elválaszthatatlan a homoszexualitás intézményesülési folyamataitól, illetve az erről szóló korabeli kulturális és politikai beszédtől. A Háttér Társaság archívuma döntően két forrásból származik. Egyfelől őrzi a jogelőd, az első hivatalosan is bejegyzett magyarországi meleg szervezet, a Homeros-Lambda Egyesület 1980-as évekbeli iratait. Az archívum másik forrása az Egyesület két alapító tagja, Láner László és Takács Bencze Gábor, a Mások című melegjogi magazin szerkesztőinek magán-gyűjteménye.
A hivatalos szervek kíséretében zajlott az első pozitív kísérlet a meleg szubkultúra intézményes önszerveződésére az állam-szocialista korszak utolsó felében. 1985-ben Dr. Romsauer Lajos (a szervezet későbbi elnöke) és Ambrus Péter szociológus (a szervezet későbbi főtitkára) kezdeményezték baráti körben az első magyarországi homoszexuális szervezet megalapítását. A szándék ellenére az alapítási folyamat elhúzódott az intézményi - politikai ellenállásnak köszönhetően és csak 1987-ben adott zöld utat az Egészségügyi Minisztérium. A Homeros - Magyar Homoszexuálisok “Homeros-Lambda” Egyesülete vezetőjének Dr. Romsauer Lajos pszichiátert választotta meg a tagság, aki ezen felül vállalta, hogy a nyilvánosság előtt is képviselni fogja a hazai meleg közösséget. A szocialista Magyarország egyik első civil szervezeteként az AIDS megelőzését és a meleg közösség társadalmi integrálását határozták meg célként az alapító okiratban. Az egyesület még a minisztérium pénzügyi támogatásában is részesült, habár a tagság többsége erről nem tudott.
Annak ellenére, hogy Magyarországon már 1962-ben dekriminalizálták a homoszexualitást (összehasonlításképpen: Franciaországban már 1791-es forradalmi törvénykönyvben nem szerepelt a homoszexualitás kriminalizálása, de például Angliában és Walesben csak 1967-ben szüntették meg) a rendőrség és a belügyi szervek bűnügyi iratanyagai alapján arra következtethetünk, hogy továbbra is nagy figyelmet fordítottak a meleg férfi közösség megfigyelésére. A Kádár-korszak politikai és társadalmi feltételeinek köszönhetően a meleg közösség tagjai továbbra sem tudták sem szimbolikus, sem egyéni-közösségi értelemben képviseltetni magukat a többségi társadalom előtt.
Az 1970-es években felerősödött a homoszexualitásról szóló (leginkább pszichológiai) közbeszéd. A téma szakértői elsősorban a pszichoszexuális fejlődésben jelentkező rendellenességként írták le a homoszexualitás jelenségét. Ahogy azt az ismert pszichiáter Buda Béla meghatározta: “a homoszexualitás nem egy betegség, ennek megfelelően egy pszichoszexuális jelenségként kell elfogadni”. Az elfogadó beszédmód mellett a szerző kitartott amellett az argumentum mellett is, hogy egy homoszexuális személy nem képes elérni az igazi emberi boldogságot, mivel nem képes a gyermeknemzésre. Buda tisztában volt azzal is, hogy a homoszexualitástól nem lehet erőszakkal eltéríteni valakit, de abban reménykedett, hogy a társadalmi elfogadás növelésével vissza lehet téríteni embereket a heteroszexualitás világába.
Ahogy a fentiekből is látszik, a homoszexualitás témája leginkább a tudományos közbeszéd keretein belül jelenhetett meg a Kádár-korszakban. Az sem véletlen tehát, hogy a meleg közösség “arca” egy pszichiáter Dr. Romsauer Lajos lett. A Homérosz megalapításával közel párhuzamosan, 1987-ben jött létre egy másik AIDS-cel foglalkozó szervezet (Magyar AIDS Szövetség), ami 1988-ban a Félelem megeszi az élvezetet címen publikálta az első tájékoztató füzetet az AIDS veszélyeiről, megelőzésről. Fontos adalék a hazai AIDS helyzettel kapcsolatban, hogy az 1980-as években Magyarországon nem működött még anonim AIDS szűrőállomás, emiatt az AIDS helyzet monitorozása és a prevenció nehézkesen zajlott. Utóbbit jól jelzi, hogy olyan is előfordult, hogy a Homérosz közvetítésével a Magyarországon levett vérmintákat a határon kicsempészve Bécsben tesztelték.
A Homérosz megalakulása után a következő mérföldkő a meleg közösség életében a rendszerváltás fordulópontján a Lokál néven megalakuló első meleg bár volt. Dacára a politikai változásoknak, a rendszerváltást követően a környék lakói több ízben is megkísérelték öntörvényűen ellehetetleníteni a szórakozóhelyet.
A Háttér Társaság archívuma, tehát, döntően a szubkulturális önszerveződés nyomait őrzi. Jól látható ez az archívum másik jelentős forrásának, Láner László és Takács Bencze Gábor gyűjteményének történetéből is. Láner és Takács Bencze a budapesti meleg közösség, párkapcsolatukról is jól ismert személyiségei voltak az 1980-as években. Ketten alapították később, az 1990-es évek elején a Mások című melegeknek szóló magazint. A folyóirat fő célja, elmondásuk szerint, a hazai homoszexuális közösségek tájékoztatása, számukra releváns információkkal való ellátása, és, ily módon, a közösségi élet szervezése is volt. A szubkulturális nyilvánosság megteremtésének ez a szándéka vezérelte őket az anyagok gyűjtése és megőrzése során már az 1980-as években is. Lényegében ennek az alternatív nyilvánosságnak a dokumentumait adták át 2005-ban a Háttér Társaság archívumának. Az ellen-kulturális gyűjtés és archiválás végső soron az identitás megformálásának eszköze lett a szocializmus kori homoszexuális szubkultúrák számára.
A meleg szubkultúrára vonatkozó szocializmus-kori dokumentumok fennmaradása ezért is szorosan összefügg a homoszexualitás 1989 után változó intézményesülési folyamataitól. A rendszerváltás után szervezett vagy kevésbé szervezett formában, de megélénkült a civil élet Magyarországon. A melegek egyéni és közösségi jogainak érvényesítésére is több csoport szerveződött ebben az időszakban, többek között a Habeas Corpus Munkacsoport, melynek tevékenysége csak részben érintette a homoszexuálisok jogait, vagy a Szivárvány Társulás. Az 1990-es évek közepén intézményesülésük is megkezdődhetett, többeknek sikerült végül hivatalosan is egyesületként működni (Habeas Corpus pl. 1996). A Háttér Társaság 1995-ben alakult meg.
