Kőszeg Ferenc (1939-) író, szerkesztő, emberi jogi aktivista, politikus.
Budapesten született, szülei egyetlen gyermekeként. Édesapja Kőszeg Ferenc fogorvos, 1943-ban munkaszolgálatosként halt meg a Szovjetunióban. Édesanyja, Eidus Lívia szintén fogorvos volt. Feleségétől: Fekete Éva szerkesztőtől (1944-1997) három gyermekük született: Fanni (1975), Áron (1976) és Sára (1977).
1957-ben érettségizett az ELTE Apáczai Csere János Gyakorló Gimnáziumában. Még ugyanezen évben felvételt nyert a pesti bölcsész kar latin-magyar szakára. 1956. november-decemberben röpcédulákat terjesztett, ezért 1957. októberében letartóztatták, két hónapot vizsgálati fogságban töltött. Szabadulása után már véget ért az egyetemeken a tisztogatási hullám, így folytathatta tanulmányait, és 1962-ben latin-magyar nyelv és irodalom szakos középiskolai tanári diplomát szerzett.
1963-tól 1975-ig a Szépirodalmi, 1975-től 1980-ig az Európa Könyvkiadó szerkesztője. Az 1960-as években irodalmi kritikákat írt, angolból, németből fordított. 1970-től mind szorosabb kapcsolatba került az akkor formálódó demokratikus ellenzékkel. Miután aláírta a szolidaritási nyilatkozatot a Charta '77 csehszlovák mozgalom bebörtönzött tagjaival, kiadói állását elveszítette. 1980-1981-ben szabadúszóként fordításokat vállalt. 1982-től három évig könyvesbolti eladó volt, majd 1985-tól 1989-ig nyelvtanár. Közben vendégkutatóként 1985-1986-ban pár hónapot az Egyesült Államokban töltött; hazatérve megfosztották útlevelétől.
A Beszélő 1981. évi megindításától a lap alapító munkatársa. Részt vett a Szegényeket Támogató Alap munkájában, a „Feketében” című jótékony célú, kortárs irodalmi és képzőművészeti antológia kiadásában. 1988-ban a Független Jogvédő Szolgálat, 1989-ben a Magyar Helsinki Bizottság egyik alapítója volt. 1988-ban a Szabad Kezdeményezések Hálózatának, majd a Szabad Demokraták Szövetségének is alapító tagja lett. 1988. novembertől 1990. decemberig a párt országos ügyvivői testületébe, 1991-1992-ben az országos tanács elnökségébe választották. 1990-től négy éven át a legális hetilappá alakult Beszélő főszerkesztője volt.
Az 1990. évi képviselő-választáson az SZDSZ színeiben mandátumát szerzett. 1990-től a titkosszolgálatok parlamenti felügyeletét ellátó Nemzetbiztonsági Bizottság tagja, a frakció rendőrségi szóvivője. Az 1994-ben az SZDSZ országos listáján ismét képviselővé választották; 1995-től 1998-ig a Nemzetbiztonsági Bizottság alelnöke volt. 1994-től az újjáéledt Magyar Helsinki Bizottság intézőbizottságának vezetője, 1999-től elnöke lett. Az 1998-as képviselő-választásokon már nem indult, s 1999-ben a tagságáról is lemondott az SZDSZ Országos Tanácsában. A Magyar Helsinki Bizottság feladatát a menekültek, a menedékkérők s a fogvatartottak jogvédelmében látta, rendszeres látogatásai során azt vizsgálva, hogy a menedékkérők úgynevezett ’közösségi szállásain’, a büntetés-végrehajtási intézetekben és a rendőrségi fogdákban a hatóságok mennyire tartják tiszteletben a fogvatartottak hazai törvények és a nemzetközi egyezmények szavatolta jogait, az észlelt visszásságokról az érintett állami szerveket és a nyilvánosságot rendszeresen tájékoztatva.
Kőszeg a jogvédő szervezettől 2007-ben vonult nyugdíjba. Közéleti aktivitása fókuszában az emberi jogok védelme, a cenzúra elleni harc, majd a rendszerváltástól a pártállami iratok teljes nyilvánosságának követelése állt. Íróként, közíróként egyéni hangú, polémikus és öniróniától sem mentes cikkei, esszéi és emlékiratai érdemelnek külön is említést. (Lehetőségek kényszere; Publicisztikai írások, cikkek, Bp. 2000; K. történetei; Magvető, Bp., 2009; Múltunk vége Esszék, tárcák, Bp., 2011.)
