Nagy Csaba (1948-2019) 1983-ban kezdett el a Petőfi Irodalmi Múzeum (PIM) Kézirattárában dolgozni. Korábban különféle könyvtárakban volt állása és az egri főiskolán tanult könyvtáros szakon, de az 1980-as évekig nem talált a szakmájában munkát. Ezt követően az Országos Széchényi Könyvtár (OSZK) folyóiratosztályára került, melyet ekkor Lakatos Éva vezetett. Lakatoson keresztül ismerte meg Botka Ferencet, a PIM igazgatóját, aki Nagyot a múzeumba hívta.
Kutatása egész pályája alatt három országra fókuszált: Franciaországra, Németországra és Svájcra. A francia kultúra mindig is érdeklődése előterében állt, lelkesedett a nyelvért és Párizsért, habár 1978-ig nem volt lehetősége ellátogatni a városba. Igyekezett minél több időt Párizsban tölteni és a magyar emigrációval kapcsolatos új archív források kutatásával kezdett el foglalkozni. Útjait többnyire saját maga finanszírozta. Kitűnő kapcsolatra tett szert számos emigrációban élő magyar szerzővel és művésszel, így Fejtő Ferenccel, Méray Tiborral, az Irodalmi Újság szerkesztőjével.
Nagy gyakori vendég volt Németországban is, különösen Münchenben, ahol az Új Látóhatár szerkesztőivel, Molnár Józseffel és Borbándi Gyulával töltötte ideje nagy részét. Borbándival nagyon széleskörű együttműködést alakított ki. Számos módon segítették egymást szakmailag és jó személyes kapcsolat is kialakult közöttük, de politikailag eltávolodtak egymástól, különösen 1989 után.
Svájcban Nagy Csaba névrokonán, az egy időben a Literary Gazette-et szerkesztő Nagy Csaba költőn keresztül kapcsolódott be az emigráns hálózatba. Nagy esetenként a költő genovai házában szállt meg, s lehetősége nyílt, hogy majd' minden valamelyest aktív svájci magyart megismerjen.
Nagy Csaba legfőbb műve a magyar emigráns írók és értelmiségiek lexikona, a magyar emigráns kultúra tanulmányozásának alapvető jelentőségű segédlete. Az 1980-as években egy OTKA kutatóprogram elnyerése tette lehetővé, hogy befejezze a művet, amelynek kiadása csak nagy nehézségek árán sikerült ugyan, de végül a teljes verzió 2000-re kijött a nyomdából. Nagy emellett már az 1990-es évek elején elismerte a digitális adatbázisok fontosságát és ösztönözte a Magyar Életrajzi Index elkészítését.
Nagy ellenszenvvel viszonyult a Kádár-rendszerhez, amely újra és újra különféle retorziókkal sújtotta őt. Engedték utazni, de minden egyes alkalommal, amikor elhagyta az országot, kikérdezték a terveiről és arról, mit szeretne megbeszélni az emigrációban élő személyekkel, akikkel kapcsolatban állt. Fejtő volt az egyike azoknak, akik iránt a rendőrség intenzíven érdeklődött. Nagy mindig azt válaszolta, Fejtővel egykori barátjáról, József Attiláról szeretne beszélni: utóbbi ekkoriban a kommunista kánon központjában állt.
Egyik alkalommal 1980-ban, mikor Nagy Párizsból tért vissza, a vámőrök alaposan átvizsgálták. Külön ellenőrizték a csomagját, de nem találtak semmi politikailag kompromittálót nála, mivel az ilyen jellegű vizsgálatokra Nagy már számított. A barátnője valamivel korábban hazautazott a francia fővárosból és értesítette Nagyot, hogy mivel mindent elvettek tőle, ne is kísérletezzen emigráns irodalom Magyarországra csempészésével. Ennek ellenére, amikor Nagy átlépte a határt, további ellenőrzésre minden holmiját elvették, a jegyzőkönyv tanúsága szerint egy "nagy halom papírt" találtak nála. Bár Nagy ellenkezett az eljárás ellen, ezt figyelmen kívül hagyták. Mivel ismerte a politikai rendőrség trükkjeit, aggódott, hogy ők maguk fognak kompromittáló anyagokat biztosítani letartóztatásához. Jól értesült barátai azt tanácsolták neki, tegyen panaszt az MSZMP KB Adminisztrációs Osztályánál, itt azonban az illetékes tisztviselőtől azt a választ kapta, mindenben a törvény szerint jártak el. A Vám- és Pénzügyőrségre is behívatták, ahol az ügyében eljáró hivatalnok informálisan közölte vele, a vizsgálat nem a hivatal kezdeményezésére indult.
Egy másik alkalommal beidézték a politikai osztályra, ahol arra akarták rábírni, jelentsen az emigrációban élő személyekről és számoljon be arról, mit gondolnak ezek az értelmiségiek Magyarországról. Az emberek külföldön olyan országokban élnek, felelte erre Nagy, ahol a szabad véleménynyilvánítás joga garantált és le is írhatják, mit gondolnak: az minkenki által elolvasható véleményeknél többet ő sem tudna kideríteni. A titkos rendőrség három éven keresztül próbálta őt beszervezni, zaklatták és különféle kedvezmények ígéretével próbálták meggyőzni. Még Párizsban is utolérték, ahol a konzulátusra hívták be elbeszélgetésre. Különösen érdeklődtek Fejtő és az 1986-ban rendezett nemzetközi konferenciája iránt, de Nagy nem szolgált nekik információval.
Amint feltárultak a titkos rendőrség archívumai, kiderült Nagy számára, hogy egy korábban politikai fogolyként bebörtönzött kollégája és barátja figyelte meg. Mindketten Mécs Imre baráti köréhez tartoztak. Somlyó György költő és Bajomi Lázár Endre szintén e társaság tagja volt. Nagy egy ideig Bajomi személyi titkáraként működött, sőt a Bajomi neve alatt publikált egynémely írás szerzője valójában ő volt. A rendszerváltozás után barátságot kötött az egykori emigráns költővel, Faludy Györggyel, aki Torontóból tért haza Budapestre. Nem működött együtt a politikai ellenzékkel, de jó kapcsolatot ápolt Mécs Imrével, Haraszti Miklóssal és Tamás Gáspár Miklóssal. Időről időre látogatta a repülő egyetem előadásait és elkötelezett olvasója lett a szamizdatkiadványoknak. Nagy liberális gondolkodóként tekintett magára és a rendszerváltás alatt és után közel került a demokratikus ellenzékhez. Ugyanakkor különös figyelmet fordított arra, nehogy politikai nézetei befolyásolják munkájában, minden interjúpartnere felé nagy tisztelettel fordult függetlenül az illető politikai meggyőződésétől.
