Kovács András (1947-) szociológus, a magyarországi zsidóság és az antiszemitizmus egyik legkiemelkedőbb úttörő kutatója, a demokratikus ellenzék tagja, a rendszerellenes megmozdulások és a szamizdatkiadás egyik aktív szereplője. Emellett az Erős Ferenc és Stark András által kezdeményezett, másodgenerációs holokauszttúlélőkkel készített interjúk gyűjteményének létrehozásában is fontos szerepet játszott.

Kovács filozófia és történelem szakra járt az ELTE-re, szociológiából doktorált ugyanitt. Az 1970-es évek elején meghatározó szerepet játszott a Bölcsészettudományi Kar KISZ-szervezeteinek megújításáért kibontakozó mozgalomban. Kovács a kezdetben marxista gondolkodású, de az 1968-as prágai bevonulás után teljesen kiábrándult értelmiségiek köréhez tartozott. A hozzá hasonló fiatal egyetemisták ekkor már nem hittek a szocialista rendszer megreformálhatóságában és ennek hangot is adtak. Az 1969-es egyetemi reformmozgalomban való részvétele miatt 1970-ben eljárás indult ellene államellenes izgatás címén.

Az egyetem elvégzése után a Kossuth Könyvkiadó filozófiai szerkesztőségében helyezkedett el. Továbbra sem hagyott fel az értelmiségi ellenzéki mozgalomban való tevékenységével, számos lakásszemináriumon vett részt. 1977-ben az ő kezdeményezésére jelent meg a ’Marx a negyedik évtizedben’ című első nagyobb hazai szamizdatkiadvány. A kéziratos gyűjteményben 21 értelmiségi Marx és a marxizmus relevanciájával kapcsolatos, jobbára negatív véleményét fejtette ki. Emiatt állásából elbocsátották, a hetvenes évek végétől alkalmi fordítói és szerkesztői munkákból élt. Nevét ott találjuk a fontos rendszerellenes kezdeményezések szereplői között, így az 1979-es Bibó-emlékkönyv szerzői, a prágai ellenzéket sújtó retorziók miatt tiltakozó Charta 77- nyilatkozat aláírói sorában.

Személyes érintettségéből fakadóan, zsidó származása révén érdekelte a háború utáni zsidóság társadalmi helyzete, a holokauszt elhallgatása, traumájának átörökítése. Tudományos pályáján ösztönzést jelentettek az 1970-es évek közepétől elnyert ösztöndíjak, a több hónapos nyugati tanulmányutak is. Kovács német, francia, holland, amerikai tanítási és kutatási tapasztalatokat szerzett. A nyolcvanas évek közepétől folytatott kutatásokat a háború utáni magyar zsidóságról és antiszemitizmusról. Erős Ferenc és Stark András pszichológusok kezdeményezéséhez csatlakozva részt vett az 1980-as évek egyik fontos, a kádári emlékezetpolitikával szembenálló projektjében, melynek keretében másodgenerációs holokauszttúlélőkkel készítettek interjúkat. Kovács 1984-től vállalt aktív szerepet. Az interjúkészítés ebben az elhallgatott témában nemcsak a résztvevőkre gyakorolt nagy hatást, beilleszkedett abba a törekvésbe, melynek során a tudományos élet képviselői a politikai vezetés által elhallgatott és tabusított témákat igyekeztek a szakmai és a szélesebb nyilvánosság előtt is megjeleníteni.

Az interjúzás ötlete egymástól függetlenül jutott eszébe Erősnek és Kovácsnak. A két kutató abban bízott, hogy az Erős Ferencet érdeklő pszichológiai problémák és a Kovács András által kutatott szociológiai kérdések egyaránt vizsgálhatók lesznek a családtörténeti mélyinterjúk alapján. Mivel a zsidóság, a zsidó identitás témaköre nem kapott a hivatalosan engedélyezett rendezvényeken felületet, ezért az ellenzéki fórumokon lehetett beszédtéma. 1984 decemberében a két kutató az ún Hétfői Repülő Egyetemen tartott a zsidóság helyzetéről előadást. A repülőegyetem a demokratikus ellenzék szervezésében indult meg 1978 szeptemberében és 100-200 fős, főleg egyetemi hallgatók és fiatal kutatók közönsége előtt zajlott. Az említett, Kenedi János lakásán megtartott előadásról ügynökjelentés is készült. Kovácsot emellett meghívták a Könczöl Csaba irodalomtörténész által a Fiatal Művészek Klubjába tervezett vitasorozatba is. Ennek szervezői olyan előadókat kértek fel, akik négy kényes és a nagy nyilvánosság előtt nemlétezőnek nyilvánított témáról: a cigányok helyzetéről, a zsidóságról és antiszemitizmusról, a szomszédos országokban élő magyar kisebbségekről és végül a nemzeti identitás kérdéséről beszéltek volna. Ahogy Kovács fogalmaz, a terv beleillett az ellenzéki stratégiába: kihasználni minden adódó lehetőséget, és a maximumig kitolni a nyilvánosság határait. A vitát azonban betiltották, ezután Kovács úgy gondolta, ha el nem mondhatta, akkor leírja a szöveget és szamizdatban megjelenteti azt. Tanulmánya a Kende Péter szerkesztette párizsi Magyar Füzetek kiadásában megjelent Zsidóság az 1945 utáni Magyarországon című könyvbe kapott helyet. Áttörést és a nyilvánosság elé való kilépést jelentett ugyanennek a szövegnek 1985-ben a Medvetánc folyóiratban való közzététele (Hogyan tudtam meg, hogy zsidó vagyok?). Nagy érdeklődés övezte a cikk megjelenését, egyre többen csatlakoztak, az interjúkészítők és az alanyok köre is kibővült.