1912-ben született Örvényszög tanyán, amely akkor közigazgatásilag Polgárhoz tartozott. Édesanyja Kovács Borbála, édesapja Kovács Gábor, az egri káptalan hortobágyi birtokának számadó kondása. Apja írni- olvasni nem tudott, Pétert és László nevű testvérét anyja támogatta a tanulásban. Balmazújvárosban a polgári, Debrecenben a kereskedelmi iskolát végezte. 1931-ben érettségizett. Érettségi után bevonult katonának és a kiképzés során egyetemi századba került, így tanulhatott. Tanulmányait Nyírbátorban, 12. számú Rákóczi Ferenc karpaszományos iskolában kezdte meg. Néhány nappal ezután egy katonai gyakorlat során, robbanás miatt súlyos égési sérüléseket szenvedett, fél évre kórházba került Debrecenbe. 1933-1937 között a budapesti József Nádor Műszaki-és Gazdaságtudományi Egyetem Közgazdaságtudományi Karán végezte tanulmányait, de mellette földrajzi és néprajzi stúdiumokat is hallgatott. 1938-ban Teleki Pál gyakornoka, később tanársegédje volt. Aktívan részt vett a Teleki Pál, Györffy István és Magyary Zoltán által alapított Táj-és Népkutató Központ munkájában. Meghatározó eseménye volt az 1938 novemberében, a Károlyi palotában rendezett kiállítás, amely a magyar vidék gazdasági és szociális problémáira hívta fel a figyelmet. A kiállítást, amelynek egyik termét K. Kovács Péter rendezte be, botrányt okozott, ezért bezáratták. 1939-től a táj-és népkutató mozgalom egyik szervezője, több kutatótábor aktív résztvevője volt. Ekkor már igen ígéretes szakmai pálya előtt állt, de előmenetelében megakasztotta a második világháború és a szovjet hadifogság (1945-1947). Szabadulása után visszatért az Államtudományi Intézetbe, majd 1948-ban megvédte egyetemi doktori disszertációját Életformák változása a táj életében – Észak Tiszántúl gazdasági élete címmel. 1949-ben került a Néprajzi Múzeumba, amikor a Kelet-európai Tudományos Intézet tagintézményeként működő Néptudományi Intézet megszűnt, és annak munkatársait, K.Kovács Pétert, Morvay Pétert, Kovács Ágnest, Albán Tündét a múzeumba helyezték át. K.Kovács Péternek muzeológusként először a társadalmi néprajzi gyűjtés megszervezése volt a feladata, valamint a kéziratgyűjtemény és később a dokumentációs gyűjtemény kezelése. Emellett két évtizedig az Ethnológiai Adattár helyettes vezetője, majd főosztályvezetője volt. K. Kovács Péternek egy minden részletében új szervezeti egységes kellett létrehoznia, ami azt jelentette, hogy irányításával új munkaszobákba költözött a Könyves Kálmán körúton működő Néprajzi Múzeumban az Ethnológiai Adattár. A muzeológiai munka mellett újjáélesztette az amatőr néprajzi gyűjtők levelezőhálózatát. Ebbe a gyarapító irányba illeszkedett az országos néprajzi pályázat megszervezése, majd működtetése. Az 1950-es években aktívan részt vett a különböző néprajzi munkaközösségek és a megyei gyűjtések munkájában. Saját tudományos munkája háttérbe szorult a sokrétű, időigényes szervezői, osztályvezetői, gyűjteménykezelői feladatai mellett. Kutatásai eredményeit csak részben publikálta állattartás, pásztorkodás témakörében. Munkásságának elévülhetetlen érdeme, hogy vezetése alatt az Ethnológiai Adattár a néprajztudomány legnagyobb és legfontosabb tudományos forrásbázisává fejlődött, valamint megvalósult a folyamatos anyag-és adatgyűjtés a kötelezően kiépült tudományos és a társadalmi néprajzi gyűjtőhálózaton keresztül. 1973-ban nyugdíjazták, ezt követően elzárkózott a néprajzi tudományos élettől.