Kertész Imre (1929-2016) Nobel-díjas magyar író, műfordító.

Budapesten született 1929-ben mindkét ágán asszimilált, erdélyi és dunántúli magyar zsidó családban. 1944 nyarán tizennégy évesen Auschwitzba deportálták, majd onnan Buchenwaldba vitték, ahonnan túlélő társaival a háború végén szabadult. Hazatérte után fizikai munkával és újságírással tartotta fenn magát, 1948-ban leérettségizett, de egyetemen nem folytatta tanulmányait. Egy ideig a Világosság, majd az Esti Budapest munkatársa volt, ám 1951-ben elbocsátották. Ezután két évig sorkatona, majd 1953-tól független író, műfordító lett. Sok éven át főként német nyelvű szerzők – Nietzsche, Hofmannsthal, Schnitzler, Freud, Roth, Wittgenstein, Canetti – műveinek fordításaiból élt, akik jelentős hatással voltak gondolkodására és saját írói munkáira is.

Első regénye a Sorstalanság címmel 1975-ben jelent meg, amely kamaszkori lágerélményeinek reflexiója. Az önéletrajzi regényformát azonban csak keretként használja, a könyv másról és többről szól, mint saját egykori megpróbáltatásairól. 12 éven át dolgozott rajta, kéziratát előbb visszautasították, majd mikor megjelent végre, jórészt értetlenség és közöny fogadta. (Utóbb, már a Nobel-díja átvétele után, azonos címmel film is készült belőle Koltai Lajos rendezésében, amelynek forgatókönyvét szintén Kertész írta.) Mindez jól jelzi, hogy a holokauszt film- vagy regénytémaként, ha nem is volt egészen tabusítva a kommunista éra alatt, az egykori kultúrpolitika inkább „elhallgatás-„ és „felejtéspárti” volt, a túlélő magyar zsidóság rendszer-konform beolvadását szorgalmazva. A rendszerváltás évadján megsokasodtak Kertész nyilános szerepelései. Előadás-szövegeit és esszéit három kötetben adta közre: A holocaust mint kultúra (1993), A gondolatnyi csend, amíg a kivégzőosztag újratölt (1998), és A száműzött nyelv (2001) címmel.

Az első könyve iránti érdektelenség okait elemzi utóbb a Kudarc-ban is (2000), amely regénytrilógiája második része, míg a harmadik: a kettő közt íródott Kaddis a meg nem született gyermekért (1996). Ez utóbbiban ismét megjelenik Köves György, a Sorstalanság és A Kudarc főszereplője, hogy elmondja kaddisát a gyermekért, akit nem volt hajlandó egy olyan világra nemzeni, amely Auschwitzot eltűrte. Kertész egy későbbi könyve: Felszámolás (2003) címmel utóbb e trilógiát egészíti ki tetralógiává.

Regényeit a rendszerváltás után németül és több más nyelven is kiadták, a kritika és közönség egyöntetű elismerésével. Végül ez a sikersorozat hozza meg számára 2002-ben a Svéd Királyi Akadémia irodalmi Nobel-díját, az indoklás szerint: „az író munkásságáért, mely az emberi kiszolgáltatottság szószólója a történelem barbár önkényével szemben.”

2000-es években Berlinbe költözött, kéziratait és levéltári anyagait is itt helyezte letétbe. Élete utolsó éveit súlyos betegség: elhatalmasodó Parkinson kór terhelte. 2016-ban Budapesten halt meg 86 évesen.