Török András egyedüli gyermeke egy budai, a rendszerrel való konfrontációt minél inkább elkerülni igyekvő középosztálybeli családnak. Egyetemi tanulmányait az Eötvös Loránd Tudományegyetemen végezte angolból, görögből, és történelemből, az 1970-es évek közepén szerzett diplomát. Ezután fordítókén dolgozott, illetve az évtizedfordulón brosúrákat tervezett a Nemzeti Színház, valamint a Katona József Színház számára. Az 1980-as években népszerűsítő könyveket publikált Mark Twainről és Oscar Wilde-ról, valamint 1989-ben alapító szerkesztője volt a havonta megjelenő 2000 nevű irodalmi és társadalmi lapnak, amely az egyik legjelentősebb magyar kulturális folyóirat volt a rendszerváltás utáni években.
Török a 1980-as évek demokratikus ellenzékének másodlagos figurájaként tekint magára. Az ellenzékkel nőismerősein keresztül került kapcsolatba, velük kezdett az ellenzék által szervezett eseményekre járni, de sok időt töltött a Magyar Tudományos Akadémia könyvtárában is. Az MTA Könyvtár egyfajta „központként” szolgált a rendszerkritikus értelmiség számos kulcsalakja számára. Mikor 1979-ben Kis János filozófus megkérte a könyvtárban, hogy írja alá a pártelnöknek, Kádár Jánosnak címzett híres levelet, Török közvetlenül is bekapcsolódott az ellenzéki tevékenységbe. A levél arra hívta fel Kádárt, hogy lépjen fel a Csehszlovák Charta ’77 aláíróinak üldözése ellen, valamint felszólalt a keleti blokk politikai perei ellen is. Török úgy döntött, aláírja a levelet: jól érezte magát az alternatív közegben, és oda szeretett volna tartozni. A COURAGE-nak adott interjúban rámutatott, hogy ez a tette fordulópontot jelentett az életében, és felszabadító, megnyugtató élmény volt számára.
Visszaemlékezése szerint azáltal, hogy angoltanítást vállalt, meglehetősen kiváltságos helyzetben volt, mivel ez a tevékenység igen jól fizetett a szocializmus utolsó éveiben. Elsősorban cégek keresték, s megtehette, hogy az alkalmazottaknak tartott reggeli órák után napja nagy részét a könyvtárban töltse olvasással és írással. Sajátos helyzetéből adódóan Török viszonylag független volt, és az állam is kevésbé tudott rá nyomást helyezni. Nem akart külföldre se menni, még útlevelet sem igényelt soha, így a rendszert nem tette próbára ilyen módon. A demokratikus ellenzék magjához való közelség azonban lehetőséget adott külföldi értelmiségiekkel és művészekkel való találkozásra: ezt Török nagyon élvezte, és úgy érezte, ez kárpótolja őt a külföldi utak kihagyásáért.
Az 1980-as évek közepén Kenedi János bevonta a Máshonnan Beszélő szamizdat folyóirat szerkesztésébe: Török koordinálta a fordítók munkáját és nyelvileg ellenőrizte a szövegeket. Ez a tevékenység egészen természetes volt számára, teljesen magától értetődőnek érezte, hogy ilyen és ehhez hasonló dolgokat csinálnak. Sosem érzett viszont késztetést arra, hogy dokumentálja a tevékenységet, így nem rakott el semmit ezekből az időkből, amit egyébként az ellenzék vezetői sem tanácsoltak. Azt javasolták, hogy amennyiben a rendőrség razziát tartana, mondja azt, hogy az anyagokat az utcán, egy telefonfülkében találta. Saját beszámolója alapján Törököt sosem érte hátrány a demokratikus ellenzék részeként folytatott tevékenysége miatt.
Török bevallottan Budapest szerelmese, egy rendkívül sikeres Budapest-kalauz szerzője. Mindig zavarta, hogy milyen nehéz hozzájutni Budapestet ábrázoló régi képekhez még múzeumokban is, annak pedig, hogy egy könyvbe illusztrációként bekerüljenek, súlyos anyagi vonzatai vannak. Így a Fortepan azonnal megnyerte magának, minthogy számos kép található a gyűjteményben Budapestről. A Summa Artium anyagilag támogatta a Fortepan elindulását, és Török időnként képeket adományozott a gyűjteménynek. Jogi együttműködésüket azonban csak 2014-ben kezdtek meg: a Fortepan megállapodást kötött a Summa Artiummal, hogy az kezelje pénzügyeit, biztosítást kössön a képekre és a felszerelésékre, valamint jogi ügyekben képviselje a Fortepant. Tamási Miklós, a Fortepan alapítója ma a Summa Artium alkalmazottja.
Török András egy ideig abban a pozícióban volt, hogy aktívan tudta alakítani az emlékezetpolitikát: 1994 és 1995 között mint a Művelődési és Közoktatási Minisztérium kulturális helyettes államtitkára, majd 1996 és 1998 között mint a Nemzeti Kulturális Alap elnöke. Ahogy visszaemlékezett, hivatali évei leginkább csak csalódást hoztak számára, a politikában eltöltött idő rávilágított arra, hogy az ideálok és a gyakorlati politika közötti szakadék milyen nagy tud lenni. Mindig úgy képzelte, hogy a kulturális politika általa igen nagyra tartott holland modellje importálható Magyarországra is, de többek között az államszocializmus öröksége megakadályozta ezt. Tapasztalata szerint a magyar értelmiség nagy része felkészületlen a világ bizonytalanságaira, és hajlamosak alárendelni magukat a politikának annak érdekében, hogy egy biztonságos közeget teremtve elkerüljék a versenyt. 1998 és 2003 között a Mai Manó Ház (Magyar Fotográfusok Háza), 2004-től pedig a Summa Artium Alapítvány igazgatója.
