Philipp Tibor (1953-) az Inconnu amatőr művészcsoport tagjaként az 1970/80-as években számos ellenzéki akció résztvevője, szervezője volt. Eredeti foglalkozása szerint nyomdász, külkereskedő, menedzser.
Philipp Tibor 1982-ben csatlakozott az Inconnu-höz, és részt vett a politikai ellenzéki tevékenységekben is. Továbbá világnézete, művészeti, közéleti aktivitásának formálódásában meghatározó volt számára a Krassó Györgyhöz fűződő barátsága és rokoni kapcsolata.
Philipp Krassó korábbi lakásába költözött be a Nádor, akkori Münnich Ferenc utcába. A lakás az ellenzéki akciók egyik központi, legendás helyszínévé vált. Az Inconnu akciói részben idekötődtek, így az 1956-os forradalom 30. évfordulójára megszervezett „A harcoló város/The Fighting City, 1986” című, betiltott és megsemmisített kiállítás. Ez a lakás lett a – dr. Erdei Gyula szolnoki jogtanácsos ötlete nyomán megindított – éhségsztrájknak a központi bázisa is, ahogy Kőszeg Ferenc nevezi, ez lett a „sztrájktanya”. Az akciót az 1988-ban az önkényes utazási korlátozások, az útlevél kiadások megtagadása ellen szervezték és 1988. július 19-én kezdték, Grósz Károly ezen a napon utazott el Amerikába. Az éhségsztrájkra eredetileg öten – Erdei Gyula, Kőszeg Ferenc, az Inconnu művészcsoport tagjai: Bokros Péter, Molnár Tamás és Pálinkás Róbert – vállalkoztak, végül nyolc főre gyarapodott a csoport. Majd 1988-ban a lakás lett a bejelentett székhelye Krassó pártjának, a nevében is 56-os Magyar Október Pártnak, amely több akciót is szervezett, de a közélet alakításában nagyobb hatást nem tudott elérni.
„Csaló” fedőnéven folytatott a BM III/III-as osztálya bizalmas nyomozást ellene. Philipp fő retorzióként a megfigyelések, a fenyegetettség érzésen túl az útlevéltilalmat, a munkaszerzés nehézségét nevezte meg egy vele készített interjúban. A megélhetésüket sokszor nem olyan munkákból biztosították, amely képességeik, képzettségük szerint hozzájuk illett volna. Philipp dolgozott például ácsként a Beszélő köréhez kötődő Nagy Bálint illegális építővállalatában.
Egy 2014-es interjújában kritikusan nyilatkozott az 1956-os megemlékezésekről, szembe állítva az 1980-as években szervezett eseményekkel, amikor valódi tartalom volt ezek mögött és 1956 természetes kapcsolódási pontot jelentett. A demokratikus ellenzéken belüli törésvonalakról és ’56-hoz fűződő viszonyok közötti különbségekről a következőt mondta: „Az egész demokratikus ellenzék nem volt több ötven embernél. Én inkább polgári engedetleneknek vagy másként gondolkodóknak nevezném ezt az eléggé vegyes társaságot, akiknek az a része, akiket Beszélő-körnek mondanak, sokáig némileg ambivalensen viszonyult ötvenhathoz is. Ők ideológiailag a marxizmus felől jöttek, úgy 1987-ig abból indultak ki, hogy – nem véletlenül neveztük őket revizionistának – valamilyen módon belülről kell megváltoztatni a rendszert. Mi viszont azt gondoltuk, hogy nincs mit megreformálni, el kell dobni az egészet.” A Beszélő köré gyűltek Philipp szerint „elitértelmiségiként” viszonyultak ’56-hoz, míg ők, azaz a Krassó köré gyűlt „plebejus”, vidékről felkerült fiatalokra” ezzel szemben sokkal inkább a „pesti srác”, utcagyerek attitűd illett.
Philipp személye azért is fontos, mert résztvevőként szorgalmasan dokumentálta is az eseményeket. Az 1980-as években a demokratikus ellenzék szervezte eseményeket, utcai demonstrációkat, tüntetéseket fotózott. Krassó Györgyről számos felvételt készített, többek között megörökítette, amikor Krassó a Münnich Ferenc utcát visszanevezi Nádor utcává. Továbbá arról is gondoskodott, hogy fotói, dokumentumai közgyűjteménybe kerüljenek és hozzáférhetővé váljanak. A felvételeket a Fortepan fényképadatbázis rendelkezésére bocsájtotta, nagyobb gyűjteményt adott át az OSA-nak és az Artpoolnak is.
A rendszerváltás körüli pártosodást Philipp szerint szkeptikusan szemlélték, őt a megalakuló SZDSZ-ben ügyvivőnek választották volna, de nem vállalta, a Fidesz első lógója viszont az ő nevéhez fűződik.
A 2010-es évek közepén adott interjúja szerint Philipp ekkor már sem művészettel, sem politikával nem foglalkozott, így summázta korábbi szerepvállalását és akkori élethelyzetét: „Korábban sem tartottam magam nagy művésznek, legfeljebb csak életművésznek. Polgári engedetlennek igen, de a rendszerváltással úgy gondoltam, hogy már csak polgár leszek. És ezt is csinálom.”
