Márton Áron (Csíkszentdomokos, 1896. augusztus 28. – Gyulafehérvár, 1980. szeptember 29.), gyulafehérvári megyéspüspök, a huszadik század legbefolyásosabb erdélyi magyar személyisége. Gimnáziumi tanulmányait Csíksomlyón, Csíkszeredában, illetve a gyulafehérvári Mailáth G. Károly Főgimnáziumban végezte. 1915-ben behívták katonának, hadnagyként szerelt le. A háború után Brassóban tisztviselő, majd 1920-tól gyulafehérvári szeminarista, 1924-ben szentelték pappá. Előbb ditrói, majd 1925-től gyergyószentmiklósi káplán. 1926-tól a gyergyószentmiklósi állami főgimnázium, majd 1928-tól a marosvásárhelyi katolikus főgimnázium hittanára és igazgatóhelyettese. 1929-től verestoronyi plébános és a nagyszebeni Teréz Árvaház tanulmányi felügyelője, majd gyulafehérvári udvari káplán Majláth Gusztáv püspök mellett. 1930-tól levéltáros, 1932-től püspöki titkár, továbbá kolozsvári egyetemi lelkész és hitszónok. Az iskolán kívüli népművelés megszervezője. 1938-tól a kolozsvári Szent Mihály templom plébánosa. XI. Piusz pápa 1938. december 24-én gyulafehérvári püspöknek nevezte ki, felszentelésére 1939. február 12-én került sor (Domokos 1989; Virt 2002).

A második bécsi döntést követően az egyházmegye kettészakadt és Márton Áron Dél-Erdélyben maradt. A püspök volt az egyetlen, aki az Antonescu-kormány idején a dél-erdélyi magyarokat ért egyenlőtlen bánásmódot szóvá tehette, és a magyar kormány felé is ténylegesen ő volt az egyetlen, aki hitelesen prezentálhatta a helyzetet. 1943 novemberétől 1944 januárjáig három hónapon át látogatta a Fogaras mellett felállított munkatáborokat, ahol kifejezetten németeket és magyarokat dolgoztattak. Misét mondott és ruhaneművel segítette a rászorulókat. 1944. május 18-án, Kolozsváron, a Szent Mihály-templomban mondott beszédében tiltakozott a zsidók deportálása ellen, majd néhány nappal később május 22-én levélben szólította fel a magyar hivatalos szerveket, hogy akadályozzák meg a zsidók elhurcolását. 1944. augusztus 23 után, a zsilvásárhelyi, brádi és más munkatáborokba összegyűjtött magyar értelmiségieket a püspök szintén felkereste, és tekintélyét felhasználva esetenként sikeresen közbenjárt a szabadulásért. 1945. január 19-én levélben tiltakozott Nicolae Rădescu miniszterelnöknél a németek elhurcolása miatt (Marton József közlése; Marton 2014).

A második világháborút követően is a magyar kisebbség jogaiért, a vallás- és a lelkiismereti szabadságért harcolt. A püspök megpróbálta egybefogni a történelmi egyházak vezetőit és Kolozsvárott elkészült az a memorandum, amelyben egy elfogadhatóbb megoldást javasoltak, és hogy legalább az erdélyi magyarság egy része kerüljön vissza Magyarországhoz. A memorandumot egyedül Márton Áron írta alá. Az egyik fő bűnévé váló irat tartalma ismert, miután a következő hónapban, 1946 január 8-án, Márton Áron több oldalas nyílt levélben megírta ezt Petru Groza miniszterelnöknek. A magyarságot ért jogsérelmekről, helyzetéről és hangulatáról számot adva, hangsúlyozta, hogy nem a közössége nevében beszél, miután ilyen megbízatása nincsen. Ugyanakkor: „Isten magyarnak teremtett s természetesen fajtestvéreim sorsa és sorsának alakulása iránt nem lehetek közömbös. A papi hivatásom pedig arra kötelez, hogy a kérdéseket erkölcsi szempontból is mérlegeljem. A román fennhatóság alatt élő magyarság helyzete nem felel meg azoknak a nagy erkölcsi követelményeknek, melyeket az Egyesült Nemzetek alapokmánya a békés együttélés rendezőelveiként megjelölt. És ha a nemzetek közötti békét őszintén akarjuk előmozdítani, úgy gondolom, a kibontakozás útját ebben az irányban kell keresnünk.” 1946-ban kezdődött az a nyílt támadás, amelynek során a katolikus papokat is elkezdték meghurcolni és letartóztatni. A püspök ez ellen is tiltakozott. A romániai katolikus püspöki kar nevében, püspöktársaival együtt 1948. március 18-án levélben fordult a kultuszminiszterhez, melyben az alkotmánytervezetbe felfedezett ellentmondások miatt a lelkiismereti- és vallásszabadság, továbbá a vallásoktatás és a lelkigondozás mellett érveltek. Az új alkotmánytervezet, iskolapolitika stb. már a felekezetek létjogát is megkérdőjelezte és Márton Áron belátta, ez ellen már nem lehet egyedül harcolni és bekapcsolódott a később kiutasított Andrea Cassallo nuncius körül szerveződő ellenállásba. A hivatalos szervekhez felterjesztendő katolikus egyházi működési szabályzat elkészítésére Márton Áront kérték fel. Az egyház-hűn elkészített tervezet 46 pontjából hatot fogadtak el. A püspök 1949 februárjában a legfontosabb pontokat ismét megfogalmazta, de nem kapott választ. A román görög katolikus egyház betiltására reagálva Márton Áron 1948. október 6-ai és október 20-ai körleveleiben papjait felszólította, hogy a görög katolikus testvéreket a legmesszemenőbb vallási támogatásban és segítségben részesítsék. Márton Áron halálakor, Alexandru Todea püspök külön emlékkönyvbe is beírva megköszönte neki, hogy szerepet vállalt a görög katolikus egyház fennmaradásában (Marton József közlése; Márton 2016).

1949. június 21-én a Securitate letartóztatta. Előbb vizsgálati fogságban tartották, majd a bukaresti katonai törvényszék 1951. július 13-án életfogytiglani börtönbüntetésre ítélte. Büntetését a jilavai, a nagyenyedi, a máramarosszigeti, és a bukaresti Malmaison börtönben töltötte. Miután a Nagy Nemzetgyűlés Prezídiuma felfüggesztette ítéletét, 1955. március 24-én visszatért Gyulafehérvárra. A papjaitól fegyelmet és munkát kérő Márton Áron intézkedéseinek hatására a papi békemozgalom összeomlott. A püspök meghirdette a nagy lelkigyakorlatot, melynek célja az volt, hogy akik a békekorszakban elestek és behódoltak lelkileg rendezhessék az ügyüket. A háromnapos lelkigyakorlatot a szentgyónás követte. A penitencia nem imádságok voltak, hanem pénz, amelyet az érintettek befizettek a nagyon rossz helyzetben lévő Teológia fenntartására. A helyzetet rendezték, a püspöki rendeletre ezt követően mindenkinek el kellett fogadnia a másikat. Márton Áron újraszervezte a Teológiát is. Hazabocsátását követően, még az év őszén 50 kispap jelentkezett, azokkal együtt, akik korábban elhagyták az intézményt az állammal kollaboráló egyházi vezetés miatt. Ekkor jelentkeztek a görög katolikus kispapok is, közöttük Lucian Mureșan, későbbi nagyérsek és bíboros. A kántoriskola ugyan 1953-ban jött létre az ún. békekorszakban, de már 1948-ban a püspök is akarta, ezért elfogadta és szentesítette a kisszemináriumi jelleggel működő intézményt (Marton József közlése).

1957-1967 között Márton Áron házi őrizetben volt, az egyházmegye kormányzását a püspöki rezidenciájából látta el. Feladatai közé tartozott a betöltetlen szatmári, nagyváradi és temesvári egyházmegye irányítása is. Házi őrizetét a rendszer rövid ideig tartó fellazulása miatt végül feloldották. Ekkor kerülhetett sor az 1970. február 24–március 6, 1971. október 6–26, és az 1974. március 2–12. közötti római utakra, melyek során ügyeket kellett intéznie. Az 1970. évi út során elérte, hogy évente legalább négy fiatal pap vagy teológus tanulhasson Rómában. A legfontosabbnak az 1971. évi út bizonyult, amikor Márton Áron részt vett a püspöki szinóduson és beszédet is mondott. Ekkor érte el azt, hogy Dr. Jakab Antalt kinevezzék segédpüspökének. Jakab püspökké szentelésére 1972 februárjában a Szent Péter bazilikában került sor, melyet a Vallásügyi Hivatal (Departamentul Cultelor) is elfogadott. Az utódlás volt a legkényesebb kérdés. Jakabot utódlási joggal, cum iure successione, nevezték ki, és azonnal Márton Áron helyére léphetett, amihez nem volt szükség a román állam és a Szentszék közötti újabb iratváltásra, egyeztetésre. A püspöknek a szentszéki látogatások nagy élményt és elégtételt jelentettek. A gyulafehérvári Teológián 1-2 órás beszámolókat tartott utazásairól, hogy lelkileg is erősítse kispapjait. Fontos volt, hogy a teológusok tudják, ne csüggedjenek, mert a világ jobbik felében is számon tartják őket. Márton Áron számára a tragédia, a harmadik szentszéki látogatást követően, 1974 májusában következett be. Egy súlyos operációt követően úgy döntött, hogy visszafogottabb iramot diktál önmagának, és főpásztori feladatainak egy részét segédpüspökére hárította (Marton József közlése; Márton 2015).

Márton Áron a kultúra embere is volt. Fiatal pap korában a nyelvész György Lajossal nem véletlenül hozták létre 1933 szeptemberében az Erdélyi Iskola pedagógiai folyóiratot, amellyel a magyar tannyelvű iskolák szolgálatát, az iskolai és népi hagyományok ápolását, a pedagógia újabb eredményeinek hasznosítását kívánták elérni. Nem utolsó sorban a pedagógusokat akarták segíteni, egy olyan időszakban, amikor a tanárok nem jutottak megfelelő könyvekhez, miután nem volt meg az ehhez szükséges anyagi juttatásuk. Bár püspöksége alatt az egyházat visszaszorították a templom falai közé, a sekrestyébe, Márton Áron ennek ellenére is igyekezett a kultúra embereivel kapcsolatba kerülni és szobájába eljutottak Erdély jelesebb írói, költői, tudósai – pl. Bajor Andor, Fodor Sándor, Kányádi Sándor, Benkő Samu – de a természettudományi téren jelesebb szakemberek is. A politikai változások következtében a párt részéről megkérdőjelezett személyekké váltak, de Márton Árontól megkapták azt a támogatást, amire szüksége lehetett egy embernek. Magyarországi költőkkel és írókkal is kapcsolatban állt. Pilinszky Jánossal is levelezett, Illyés Gyula a Kháron ladikján című esszéregényét a megöregedésről és a meghalásról megküldte Márton Áronnak is, amire válaszképpen a püspök megüzente, hogy „Te nem vagy hitetlen, csak kereső ember.” A püspök szívesen állt szóba olyan ellenzékiekkel, akik később a nyolcvanas években már fekete báránynak számítottak. Nemcsak a kultúra emberei keresték fel, hanem az üldözött személyek közül is, akiket szükség esetén a püspök anyagi támogatásban is részesített. Ez is a kulturális ellenzékiség része. Ezek a személyek az emberi méltóságot is képviselték a világ felé. 1971-ben – a püspök védőszárnya alatt – a gyulafehérvári Teológián beindult egy előadás sorozat, amelynek értelmében világi írók, költők jöttek, hogy vasárnaponként, a normális tanrenden túl, előadásokat tartsanak. A negyedik előadásnál azonban már letiltották a kezdeményezést. A kispapoknak azonban élmény volt Bajort, Fodort, Kányádit, vagy az utazó és író Jakabos Ödönt hallgatni. Felekezeti hovatartozás nélkül mindenki irányába nyitott volt. Más nemzetiségűekkel és más felekezetűekkel is tartotta a kapcsolatot (Ozsvát 2003; Marton József közlése).

A püspök 1955-től, a börtönből való szabadulásától egészen 1980-ig, haláláig szüntelen megfigyelés alatt állt, és a Securitate megpróbálta minden kezdeményezését megismerni, minden kommunistaellenes erőfeszítését ellehetetleníteni. Állhatatossága, mellyel az állami beavatkozási szándéknak ellenállt, biztosította az egyház és a katolikus hit túlélését, és erkölcsi mércévé tette őt a kortársak és az utókor szemében. A Securitate Irattárát Vizsgáló Országos Bizottság Levéltárában négy Márton Áronra vonatkozó dosszié található, ezek közül kettő a bűnvádi állományban (Fond Penal), kettő pedig a megfigyelési állományban (Fond Informativ). A bűnvádi állományban a püspök nevét viseli a P337-es számú dosszié, mely 5 kötet, összesen 408 oldalt tartalmaz, továbbá a P254-es számú, melynek 12 kötete összesen 4544 oldalt számlál. A megfigyelési állományban a következő dossziék találhatók: az I261991 számú dosszié, mely 174 kötetből, összesen 54.687 oldalból áll, illetve az I209511 jelzetű, amelynek 62 kötetében összesen 22.393 oldal található. Itt meg kell jegyeznünk, hogy a CNSAS megfigyelési állományában Márton Áron püspöknek van a legvaskosabb anyaga. Összehasonlításként, Ion Gavrilă Ogoranunak, aki Románia-szerte a legjelentősebb antikommunista fegyveres ellenálló csoport vezetője volt, 119 kötetet tesz ki a megfigyelési dossziéja, Ion Mihai Pacepának, a Külügyi Hírszerzési Igazgatóság (Direcția de Informații Externe) 1978-ban külföldre szökött vezetőjének pedig 120 kötetes dossziéja van. Márton Áron megfigyelési dossziéinak iratai alapján, a Securitate káderei komplex módszerek és eszközök segítségével gyűjtöttek információkat a püspökről 1955 és 1980 között: hírszerző hálózatot működtettek, tevékenységét technikai eszközök és személyek bevonásával követték, levelezését ellenőrizték és cenzúrázták, technikai nyomozati eszközöket alkalmaztak (Bodeanu 2014). 

Márton Áron temetésén a tömeges részvételt a kommunista hatóságok igyekeztek megakadályozni. A püspök végrendeletében meghagyta, hogy gyászbeszédet, külön tisztelgő beszédet érte ne tartsanak a koporsójánál. Éltében, minden ünnepségen, évzárókon, tornaünnepségeken részt vett. Különböző évfordulós találkozókon mindenkit fogadott, az egyszerű embereket is, fényképet készítetett, és már éltében kialakult egy Márton Áron-kultusz, ami halála után is folytatódott. Ennek az igazi mozgatórúgója az 1981-ben segédpüspöknek választott Bálint Lajos volt. 1986-ban a gyulafehérvári Teológián állították az első domborművet Márton Áron tiszteletére. A püspök kinevezésének 50. évfordulója 1988 decemberében volt, az ezzel kapcsolatos ünnepséget Kolozsváron 1989. február 12-én kellett volna megrendezni. Jakab Antal püspök azonban letiltotta, mert féltette kolozsvári papjait. Végül a Szent-Mihály templomban a káplán végzett egy esti misét, amelyen meg sem szabadott említeni Márton Áron nevét. Két kolozsvári pap, Jakab Gábor és Szakács Lajos, azonban az egyezség értelmében fogadták azokat az értelmiségieket – Fodor Sándort, Kányádi Sándort és Beke Györgyöt –, akik előadásokat tartottak. Utólag mindkét pap államsegélyét elvették. Az 1989 januári körlevél – elvándorlás, helyben maradás, Márton Áron idézetei mögé bújva – Bálint segédpüspök munkája volt, de ez sem jelenhetett meg. A későbbi érsek végül átírta prédikációknak, és majd csak később az 1996-os Márton Áron Emlékkönyvben publikálta őket. A meglévő erőteljes Márton Áron tisztelet a fordulat után felerősödött. A rendszerváltás után, a közösségi tisztelet jeleként, Márton Áronról elnevezett terek, utcák, iskolák jelentek meg. A püspök életéről az első stúdióban készült dokumentumfilmet Emelt fővel. Dokumentumfilm Márton Áron püspök életéről és pályájáról címmel Msgr. Jakab Gábor és Xantus Gábor állította össze 1993-1994-ben. A Terror Háza 2003. évi budapesti Márton Áron (1896-1980) című időszaki kiállítása alkalmával 25 perces filmet készítettek Márton Áron életéről és munkásságáról. A Márton Áron Egyesület Csíkszentdomokosért, Csíkszentdomokos Önkormányzata és a csíkszentdomokosi Római Katolikus Plébánia 2010. október 16-án avatta fel a Márton Áron Múzeumot Jakubinyi György érsek és Tamás József segédpüspök vezetésével. Ma ez a legjobb, legtökéletesebb Márton Áron múzeum, bemutató, hangos kíséret is van. 2012. március-áprilisában Cristian Amza rendező filmet forgatott „Marton Aron, un episcop pe drumul crucii”. [Márton Áron, püspök a keresztúton] címmel. 2013-ban, Márton Áron püspökké szentelésének 75. évfordulóján, a Bethlen Gábor Alap támogatásának jóvoltából, a gyulafehérvári székesegyház csonkatornya földszinti szobáját, melyet már korábban Márton Áron emlékszobává alakították át, két érintőképernyős infóterminállal egészítették ki: az egyik a kiállítótérben kapott elhelyezést, a másik pedig a székesegyházban (Marton József közlése).

Bár a püspök által felszentelt papok mára már többségükben nyugdíjba mentek, kihaltak, tanításaikat átvette a fiatalabb generáció és a Márton Áron iránti tisztelet továbbra is töretlen. A hittanárok Márton Áron versenyeket szerveznek és a püspök életét mindenki ismeri az erdélyi római katolikus egyházmegyében. A cél az, hogy a helyes tisztelete legyen meg, ne a túlzás, ne az elfogultság vezesse az embereket, hanem az az ember jelenjen meg, aki a valóságban volt: az őszinte, egyenes, segítőkész, másokért élő püspök. 1991-től megindult a püspök boldoggá avatási pere. Ma Isten Szolgája (Marton József közlése).