Demszky Gábor (1952-) jogász, szociológus, politikus, a demokratikus ellenzék tagja, a szamizdatkiadás egyik fontos szereplője, a Szabad Demokraták Szövetségének (SZDSZ) alapító tagja.
Demszky Gábor budapesti közgazdász-családba született, szülei a reformközgazdászok azon nemzedékéhez tartoztak, amelynek tagjai nem marxista alapon közelítettek a gazdasági folyamatok vizsgálatához. Ez a családi háttér hatással volt világképére, a rendszerhez való viszonyára. Jogi, szociológusi tanulmányait az ELTE-n végezte. 1972-ben egy évre kizárták az egyetemről és KISZ-tagságát felfüggesztették egy – végül meg nem tartott – demonstráció szervezésében való részvétele miatt. Ez idő alatt taxisofőrként, majd könyvtárosként dolgozott. Előbbi élményein alapul a borravalóról mint társadalmi jelenségről írt tanulmánya és ekkor jelent meg az első szociográfiája is. Diplomázása után több kutatóközpont megbízásából kérdőívezett, interjúkat vett fel és esettanulmányokat készített országszerte, ezt az 1980-as évek elején is folytatta, vidék-ismerete ebből a korszakból származott. Egyetemi priusza megnehezítette számára az elhelyezkedést. 1976-ban végül a Világosság című folyóirat munkatársa lett, 1981-ig itt dolgozott.
Az ellenzéki magatartás mögött álló nézetrendszerét megalapozta az 1968-as csehszlovákiai bevonulás, amely nagy hatással volt az ekkor gimnazista fiúra, számára a szovjet tömb agresszív fellépése a létező szocializmusból való kiábránduláshoz vezetett. ’68 ’- ’56-tal szemben, ami „szupertabunak” számított – beszédtéma lehetett és volt is családja, ismerősei körében. Ekkor még hitt abban, hogy megreformálható a szocializmus, lehetséges egy korlátozott szocializmus. A rendszerkritika baloldalról fogalmazódott meg, baloldali gondolkodók szolgáltatták a szellemi muníciót hozzá. Ekkoriban az újbaloldali gondolkodásban megjelenő anarchista szindikalizmus volt rá legnagyobb hatással, de kikristályosodott ideológia nem állt még cselekedetei mögött, ahogy egy 1992-es interjúban fogalmaz „sokféle forrásból táplálkozó eklektikus alapú elutasítás élt” benne és a vele hasonlóan gondolkodó egyetemi társaiban.
Demszky Gábor esetében ebben az 1970-es évek hoztak fordulatot, amikor is a marxizmustól teljesen elfordult, a Marxig visszanyúló eredet keresését, a Lukács György-féle baloldaliságot, a frankfurti iskola képviselte eszméket egyaránt elutasította. Ennek okát a magyar valósággal, a magyar szegénységgel való találkozásában látja, „a szocializmus vallott elvei, a redisztribúciós politika céljai és a redisztribúciós politika tényleges produktumai és valósága közötti feloldhatatlan ellentmondás megingatott és megrázott.” Arra jutott, nemcsak a marxi gondolat megvalósítása volt a hibás, hanem a gondolkodás maga.
Az 1970-es évek végére az újbaloldali eszmék jelentőségüket elveszítették gondolkodásában, ekkor már a liberalizmussal való találkozás alakította társadalmi szerepvállalását: „Megjelenik az igény, hogy szervezetten, intézményes keretek között, kis intézményekben csináljunk valamit. E téren Adam Michnik Új evolucionizmus című tanulmányának volt felbecsülhetetlen hatása. Michnik azt fejti ki, hogy a rendszert nem belülről kell megváltoztatni, a reformkommunizmusnak nincs értelme, kívülről kell nyomást gyakorolni a rendszerre. Létre kell hozni a független intézményeket, szakszervezeteket, sajtót, mozgalmakat, amelyek kívülről ellenőrizni tudják a rendszert, nyomást tudnak rá gyakorolni, és ilyen módon tudnak változásokat kikényszeríteni.”
Hamar, sokrétűen és aktívan bekapcsolódott a demokratikus ellenzék tevékenységébe, a budapesti értelmiségi-ellenzéki csoport belső körének tagja, központi figurája lett. Ott találjuk 1979-ben a Szegényeket Támogató Alap (SZETA) alapítói, a Charta 77-tel szolidaritást vállalók aláírói között. Úgy élte meg, a SZETA mozgalmi perspektívát hozott az ellenzékbe, egyre erősebben megjelent az igény a szélesebb nyilvánosság elérésére is, mindezzel párhuzamosan az emberjogi mozgalmak is hatottak és a marxizmustól való elfordulás nyomán keletkezett „ideológiai vákuum” kezdett megtelni a különféle eszmékkel, amelyek baloldali liberális gondolkodássá álltak lassan össze – értékeli Demszky.
Nagy fordulatot hozott ellenzéki mozgalmiságában az 1981-es év, a gondolatok egyre konkrétabb cselekedetekre változtak, ekkor ugyanis Rajk Lászlóval és Nagy Jenővel együtt létrehozta az AB Független Kiadót, mely politikai, közéleti, társadalomtudományi és szépirodalmi műveket is megjelentetett. Két évvel később megalapította a Hírmondó szamizdat folyóiratot, amely 1983 és ’88 között 26 számot élt meg. A Hírmondót Demszky és Hodosán Róza szerkesztette. A leggyakoribb szerzők: Demszky Gábor, Nagy András, Tamás Gáspár Miklós, Szalai Pál, Vajda Mihály, Konrád György, Krassó György, Gadó György voltak. A beköszöntőben így határozták meg a lap célját: „foglalkozni kíván mindazokkal a kelet-európai törekvésekkel, amelyek e térség országainak demokratikus megújulását tűzték maguk elé.” Bozóki András magyar szamizdatokról írt tanulmányában olvasható, hogy a lapszámok cikkeinek több mint fele közép- és kelet európai témákkal foglalkozott. Átvettek cikkeket a szomszédos országok, főleg Lengyelország földalatti sajtójából, az emigráns folyóiratokból, illetve nyugatnémet, osztrák lapokból is. Ezek az írások a román, lengyel, cseh, szlovák és magyar helyzetről számoltak be. A két legtöbbet közölt nem magyar szabadelvű gondolkodó Adam Michnik és Václav Havel volt. Emellett Demszky más periodikák, így a Beszélő, a Máshonnan Beszélő, a Magyar Zsidó lapok kiadásában és terjesztésében is részt vett.
Demszkyre, ahogy számos ellenzékire is nagy hatást gyakoroltak a lengyelországi események, 1981-ben a lengyel demokratikus ellenzékkel került kapcsolatba, autóstoppal bejárta Lengyelországot, ezen útja során sajátította el a szamizdatkészítés ismereteit. Ennek technikai háttéréről elmeséli, hogy többnyire Nagy Jenő lakásán nyomtattak, Petri György kötetét Rajk László konyhájában, majd igyekeztek nyomdai munkákat végző embereket megfizetni, de sokszor az ellenzéki aktivisták családtagjai is bekapcsolódtak és segítettek.
Csizmadia Ervinnek adott interjújában Demszky beszél az ellenzéken belüli törésvonalakról is, így például arról, hogy miben különbözött a Beszélő körébe tartozók és Krassó György 1956-képe, ami leginkább egyfajta hangsúlyeltolódásban nyilvánult meg. Míg előbbiek számára egy megismerendő, intellektuálisan felfedezendő folyamat volt ’56, amihez az 1970-es évek végén jutottak el, addig Krassó számára szent ügyként volt végig jelen, ebben nem elhanyagolható szempont, hogy ő át is élte a forradalmi eseményeket.
A kiadói munkálatok megindulása után több alkalommal tartott a rendőrség házkutatást Demszkynél, akárcsak Rajk László Galamb utcai szamizdat-butikjában, Kőszeg Ferenc lakásában és így tovább. 1983-ban hatósági személy elleni erőszakért hat havi börtönt kapott, amit 3 évre felfüggesztett a bíróság. Ugyanebben az évben a svájci székhelyű Kiadók Nemzetközi Egyesülete a Freedom to Publish (A kiadás szabadságáért) díjjal ismerte el munkásságát.
1988-ban a Szabad Kezdeményezések Hálózatának, majd a belőle kialakuló Szabad Demokraták Szövetségének (SZDSZ) alapító tagjaként politizált, 1990-től Budapest főpolgármestere, négyszer választották újra.
