Bernáth(y) Sándor (1949-2012) autodidakta grafikus, festőművész, zenész, a Vajda Lajos Stúdió tagja, valamint a Bizottság együttes alapító tagja volt. Az avantgárd művészeti életben 1975 óta vett részt aktívan, ekkor még elsősorban autodidakta festőművészként. Azonban az alternatív zenei élethez már ekkor is több szállal kötődött: könyv- és hanglemezborítókat, valamint utcai plakátokat tervezett, így ő készítette az ős-Bikini nagylemezek borítóit is. 1977-től a Leninvárosi Kísérleti Műhely, 1978-tól a Fölöspéldány csoport tagja volt. Első képzőművészeti kiállítására 1981-ben, a Fiatal Művészek Stúdiójában került sor. Festményein újságokban megjelent fotókat másolt le felnagyítva, átértelmezve, tele politikai és társadalomkritikai tartalommal.
1980-ban Wahorn Andrással, ef Zámbó Istvánnal és feLugossy Lászlóval közösen megalapították az A.E. Bizottság (Bizottság, Albert Einstein Bizottság, Albert Einstein Tánczenekara) együttest, ahol Bernáth(y) gitározott. Az első időszakban sok koncertet ő szervezett meg - neki volt ugyanis telefonja és pesti lakása - , és gyakran együtt építették az akkoriban nem, vagy csak nehezen kapható különböző koncertfelszereléseket. Miközben a Bizottság azóta legendássá vált, Bernáth(y) nem különösebben gondolt vissza arra az időszakra. Ahogy egy 1997-es interjúban vallotta: „Mindig a saját korommal szeretek foglalkozni, az érdekel, amit ma csinálok. Nem is értem, honnan tud egy mai fiatal a Bizottságról, és miért kíváncsi rá.” Annak idején ellenezte a két lemez kiadását is: túl sok kompromisszumot kellett kötni, végső soron csak munkásságuk egy töredékét, cenzúrázva tudták megjelentetni. Pedig a „szabadidő-zenét” játszó Bizottság inkább volt “poén-dadaista művészzenekar”, így szövegeik sem voltak kifejezetten politikaiak. A folyamatot ennek ellenére rendőrségi feljelentések, beidézések és kihallgatások kísérték. A lemez körüli egyet nem értés, illetve egy koncert után, ahol Bernáth(y) szándékosan széthangolt gitáron játszott, anélkül, hogy bárki egy szót szólt volna, végül otthagyta a Bizottságot, bár első lemezükön, az 1983-ban megjelent Kalandra fel! albumon még részben ő gitározott.
Bernáth(y) ugyan a Bizottság otthagyásával a zenélést sem akarta már folytatni, ez végül nem így lett: először egy baráti zenekarban, a Dr. Újhajnal együttesben, majd a Matuska Silver Sound és Szkárosi & Konnektor RT. együttesekben játszott. A nyolcvanas évek közepén induló Matuskát, annak ellenére, hogy nem volt kifejezetten sikeres, Bernáth(y) különösen fontosnak tartotta: két barátjával ekkor tért át a „gépzenére”. Mindig is érdekelte a technológia, gyerekkorában rádiószerelő szeretett volna lenni, de a számítógépes zenét akkoriban sem a közönség, sem a hatóságok nem értékelték – az Esti Hírlap például antihumánus, társadalomellenes dologként írta le, amire nem szabad elmenni, nem szabad hallgatni.
Bernáth(y) a rendeszárváltás után is meghatározó szerepet töltött be a hazai elektronikus zenei élet alakulásában, és mint olyan, a magyar techno egyik ősatyjának tekinthető. A ’90-es években Love Barikád néven ő szervezett először technosátrat a szigetre, majd 1994-ben közös techno live act produkciót hozott létre fiával, Zsigával, Bernathy & Son néven. Ez utóbbit az első hazai elektronikus live actként szokás számon tartani. Ebben a formációban egészen 2012-es haláláig több hazai, illetve néhány külföldi elektronikus zenei eseményen is felléptek. Emellett az ő nevéhez köthető az óbudai Supersonic Technikum, később a Vörös & Kék Yuk Interdiszciplináris Underground Zenei klub megalapítása is. Valamikor az Új Hölgyfutár című művészeti lap szerkesztője és művészei vezetője volt, a ’90-es években pedig fiával közösen készítették egy elsősorban technokultúrával foglalkozó művészeti magazint Gépszava címmel. Emellett rendszeresen szereplője volt számos témába vágó dokumentumfilmek is, így többek között szerepelt Füstös Zsolt Az egyén diadala című munkájában, valamint Papp Gábor Zsigmond a Partik népe című filmjében is. 2011-ben Munkácsy Mihály-díjjal tüntették ki.
