Hegedűs B. András (1930–2001) Az 1956-ban a Petőfi Kör titkára, utóbb az Oral History Archívum egyik alapítója. Kozák Gyulával (1941-) 1981-ben a tabunak számító 1956-os forradalom résztvevőivel kezdtek életinterjúkat készíteni,.
Közgazdaságtant hallgatott a Marx Károly Közgazdaságtudományi Egyetemen, majd 1953–57 között az ELTE tanársegédje lett. Belépett a Magyar Kommunista Pártba és az MDP-nek is tagja volt, részt vett a kommunista ifjúsági mozgalom szervezésében.
1956-hoz való viszonyát alapvetően meghatározta, hogy már felnőttként, az események aktív alakítójaként élte meg a forradalmat, melynek később kutatója, dokumentálója lett. 1953-ban Nagy Imre politikáját támogatta, 1956-ban a Petőfi Kör titkáraként részt vett a kör vitáinak szervezésében, majd a Magyar Értelmiség Forradalmi Bizottságában tevékenykedett. Kommunistaságról, reformkommunistaságról, az 1953-as átalakulásról egy 1998-as interjúban így nyilatkozott: „Nem véletlenül nem használom a reformkommunista szót, mert ez egy utólagosan kreált terminológia. ´56-ban mi nem neveztük magunkat annak, ez a szó nem is létezett. Én 1946 óta tagja voltam a kommunista pártnak, ´56-ban Nagy Imré-s voltam. Nagy Imre természetesen kommunista volt, de a sztálini diktatúrát le akarta építeni, és november 4-re már egyértelműen a többpártrendszer és a függetlenség híve lett, addigra már egyáltalán nem volt kommunista. Azért nem szívesen használom a reformkommunista szót, mert mi, sokan, sok ezren, akik megjártuk ezt az iskolát, utóbb a börtönöket vagy az emigrációt, komoly politikai és pszichológiai katarzison mentünk keresztül. Nem tudatos elhatározásból lettünk reformkommunisták, hanem megszenvedtük ezt.”
1957-ben fegyelmi úton eltávolították az egyetemről. 1959-ben a Mérei Ferenc és társai perben két évre elítélték, 1960-ban szabadult. 1963-ban tudott csak elhelyezkedni, a hetvenes évek végéig különböző ipari kutatóintézetekben dolgozott közgazdászként, szociológusként. Így került a Felsőoktatási Pedagógiai Központ és a Közép-Kelet-Európai Akadémiai Kutatások Központjának alkalmazásába is, egészen 1979-ig, amikor is a Charta ’77 aláírása miatt ismét elbocsátották.
1981-ben az ő lakásán ült össze először az 1956-os Kerekasztalként ismertté vált társaság, ahol a forradalom 12 résztvevője egy csoportos interjú keretében mondta el emlékeit. 1985-ben Kozák Gyulával együtt megalapították az Oral History Archívumot. Ennek gondolatáról így emlékezett meg: „Az archívum létrehozását a ’80-as évek elején kezdeményeztük Kozák Gyula barátommal, egy nagyon egyszerű felismerés alapján: a jelenkori történelem és benne ´56 szereplői, barátaink kezdenek meghalni, és semmi nem marad utánuk.” A következő évben Eörsi István lakásán megtartott illegális konferencia egyik szervezője volt. 1988-ban lakásán alakult meg illegális körülmények között a Történelmi Igazságtétel Bizottsága, amelynek titkára, később ügyvezető alelnöke lett, Nagy Imre és társai újratemetésének egyik szervezője volt.
A rendszerváltás után rehabilitálták és ismét az ELTE tanára lett. 1990-től az 1956-os Intézet igazgatója volt kilenc éven át. 2001-ben hunyt el.
