Ember Judit (1935–2007) független filmrendező, a Fekete Doboz videó-folyóirat alapítója, számos tiltott témát bemutató, tabutörő film rendezője.
Az abádszalóki, magyar zsidó család a holokauszt során elvesztette az ügyvéd édesapát, Ember Judit egy szerencsés véletlen folytán kerülte el Auschwitzot s élte túl családjával a deportálást.
Az ELTE magyar-történelem szakán végzett, majd a Színház- és Filmművészeti Főiskolán folytatta tanulmányait, ahol 1968-ban filmrendező diplomát szerzett. Pályakezdőként a Mafilm Népszerű, Tudományos és Oktatófilm Stúdiójába került.
Az 1970-es évektől a Magyar Televízióban és a Balázs Béla Stúdióban (BBS) dolgozott. A BBS-ből induló szituációs dokumentarizmus művelői közé tartozott, melynek lényege a valóság feltérképezése, az események menetének rekonstrukciója, történeti, szociológiai gyökereinek feltárása volt.
Ember Judit kezdettől vérbeli független filmesként gondolkodott és alkotott. Olyan témákat keresett, amelyeket a hivatalos tömegkommunikáció és tájékoztatás került, elhallgatott vagy elferdített: „Egy egész társadalom felgyülemlett, összecsomósodott, soha fel nem dolgozott élményanyagáról van szó, egy társadaloméról, melynek nincs olyan rétege, amelyik ne szenvedett volna sérelmet, méltánytalanságot, igazságtalanságot a 20. század folyamán a megveretéstől, megaláztatástól, kiűzetéstől a megsemmisítésig.”
A magyar filmtörténetben ő volt az a rendező aki a legtöbb betiltott filmet tudhatja magáénak. Ilyeneket, mint a ’Színpad’ (1968), a ’Határozat’ (1972), a ’Tantörténet’ (1976), a ’Pócspetri’ (1982) és a ’Hagyd beszélni a Kutruczot’ (1985). Méltatói úgy tartják, szinte minden alkotása egy társadalomtudományi és művészeti esettanulmánny. Sajátos stílus, egyéni módszer, izgalmas oknyomozás, a hétköznapok embereinek megszólaltatása és nagyfokú empátia jellemzi filmjeit. Nem véletlen, hogy a Fekete Doboz alapítói közt is ott találjuk.
Erkölcsi kötelességének érezte, hogy azokat is megszólaltassa, akik máshol nem kapnak fórumot. Kivételes képességgel bírta szóra filmjeinek tanúságtevőit, érzékenyen fordulva élettörténetük, élményeik felé „Ember Judit pszichológiai érzéke és jártassága ahhoz kellett, hogy tudja: kibeszélés nélkül nincs gyógyulás. Magukhoz a beszélgetésekhez, a félelembe és szégyenbe belekövesedett parasztok vagy a megszólalás kockázatának minden árnyalatát ismerő értelmiségi asszonyok megszólaltatásához több kellett, mint pszichológiai érzék vagy éppenséggel együttérzés: emberi kvalitás kellett hozzá, a megszólalók igazságába vetett bizalom, tapintatos és türelmes jelenlét, amitől harmincévnyi némaság után ezek az emberek elhitték, hogy érdemes megszólalniuk.”
Vass Éva restaurátor, a Filmarchívum munkatársa Ember Juditra úgy emlékszik, mint aki a kisemberek nézőpontjából próbálta az eseményeket rekonstruálni, és nem az abszolút igazságtétel volt a célja, hanem a szálak felfejtése: „Módszere a valóság feltárásának bizonytalan kimenetelű logikáját követi: belerántja a nézőt a filmbe: a néző azt érzi, mintha őt kérdeznék, mintha maga is a történések részévé válna. Ami Ember Judit filmjeiben a leginkább lenyűgöző, az ennek az ábrázolásmódnak a mélysége.”
1989-ben Balázs Béla-díjat kapott. Több külföldi elismerést is szerzett. Határozat című filmjét az Amerikai Filmintézet Los Angelesben beválasztotta „Minden Idők 100 Legjobb Dokumentumfilmje” közé. A magyar filmes szakma is elismerően adózik munkássága előtt, amelyről „Ember-Lépték” címmel jelent meg könyv, 2008 óta pedig, a Magyar Filmszemlén a dokumentumfilm kategória fődíja az „Ember Judit-díj”.
