Balázs Sándor (Kolozsvár, 1928. április 4. –) erdélyi magyar filozófus, egyetemi tanár, politikus. Apja vasúti munkás, anyja varrónő, egyetlen lánytestvére tisztviselő. Felsőfokú tanulmányait a kolozsvári Bolyai Tudományegyetem Irodalom- és Bölcsészettudományi Karának filozófia szakán végezte 1952-ben. Egyetemi tanulmánya utolsó évében 1951-ben tanársegédnek nevezték ki a dialektikus és történelmi materializmus katedrán, majd egy évvel később a bukaresti A. A. Jdanov Központi Tanársegéd Iskolába (Școală Centrală de Lectori A. A. Jdanov) küldték, amelyet 1954-ben abszolvált. Ettől kezdve egyetemi lektorként tevékenykedett, és a két kolozsvári egyetem 1959. évi egyesítése után tisztségét megőrizte az így létrehozott „Babeș-Bolyai” Tudományegyetemen is. Doktori fokozatát 1971-ben szerezte meg. 1978 februárjától egyetemi docensként működött a kolozsvári egyetem Történelem és Filozófia Karának filozófiai-szociológiai tanszékén. (ACNSAS, I161638/1, 227fv). 1945-től KISZ-tag, majd 1956 júniusától párttagként működött. A titkosrendőrségi iratgyűjtője alapján megkapta „a mezőgazdaság kollektivizálásának befejezése tiszteletére” (în cinstea încheierii colectivizării agriculturii) kitűntetést. A hatvanas évek elejétől a helyi pártszervezetekben több alacsony rangú pozíciót is betöltött. 1979-től az Egyetem Szindikátusi Bizottságán belüli cenzúra bizottság tagja. 1986-ban a Kolozsvári Városi Pártbizottság propagandistája volt (ACNSAS I161638/1, 228).
Az 1970-es évektől főként a két világháború közötti magyar filozófiai-szociológiai-elméleti irodalom foglalkoztatta. Az ő gondozásában és bevezető tanulmányaival jelent meg Dimitrie Gusti A szociológiai monográfia (Téka, 1976) című kötete. Szociológiai és nemzetiségi önismeret (1979) c. munkájában pedig a Gusti-féle iskola hatását kutatva a két világháború közötti romániai magyar szociográfia legkülönbözőbb műhelyeit – Erdélyi Múzeum, Korunk, Erdélyi Helikon, Erdélyi Fiatalok, Hitel – vette számba és mutatta be. A filozófus és szociológus Constantin Rădulescu-Motrutól és a diplomata Nicolae Titulescutól is fordított és közölt. Tanári és sokrétű szakmai tevékenysége mellett 1975-ben az Igazság napilap szerkesztőbizottsági tagja (Balázs Sándor közlése). Első felesége, a tanárnő Lőrincz Kornélia, 1959-ben elhunyt. Házasságukból 1955-ben egy lányuk született. 1960-ban újranősült, második felesége született Bíró Rozália a BBTE Tudományos szocializmus katedra egyetemi docense volt. Többször is engedélyezték a külföldi kiutazást számára. 1972-ben Olaszországban, 1974-ben Franciaországban, 1978-ban pedig a Német Demokratikus Köztársaságban is megfordult (ACNSAS I161638/1, 425 fv).
1987. január 15-én a kolozsvári Securitate a pártszervek engedélyét követően nyomozni kezdett utána. Két héttel később, február 5-én felfektették a „Sociologul” fedőnevű adatgyűjtő dossziét és a továbbiakban szoros megfigyelésnek vetették alá. Rövidesen tisztázták a Limes-körben lefolytatott tevékenységét, a Cseke tanárházaspárral fenntartott kapcsolatát. Lakását lehallgatták, és ugyancsak kiemelt figyelemmel kezelték a Popovics Emil kolozsvári magyar konzullal fenntartott kapcsolatát. Az informátori hálózat és az operatív technika bevetése mellett, sor került az utcai figyelőztetésére is. 1987. június 2-án a Kolozsvári Városi Pártbizottság első titkára, az Egyetemi Központ Pártbizottságának titkára jelenlétében megrótta, amiért bizonyos személyek társaságában „bizonyos dolgokhoz” a párt szempontjából elfogadhatatlan magatartást tanúsított, amiért román felsőszintű és intézményes hozzájárulás nélkül közölt írásokat Magyarországon, és amiért idegen állampolgárokkal nem kívánatos kapcsolatokat tartott. Balázs néhány nappal később, június 6-án írásban is „önkritikát” gyakorolt (ACNSAS I161638/1, 390; I161638/2, 166–171). 1988. január 9-én a Babeș-Bolyai Tudományegyetem rektora újabb figyelmeztetésben részesítette (ACNSAS I161638/1, 275), egyebek között azzal vádolta, hogy kétértelmű dolgokat mondott az előadásain.
A romániai forradalom napjaiban Balázs tevékeny szerepet vállalt a Hívó Szó című felhívás létrehozásában, mely kimondta, hogy a romániai magyar közösségnek szervezkednie kell, és melynek megszerkesztésére, 1989. december 24-én, a szociológus és filozófus Gáll Ernő lakásán került sor. Másnap, december 25-én, Balázs is ott volt az összegyűlt kolozsvári értelmiségi elit tagjai között, akik a Szabadságnak átkeresztelt Igazság napilap szerkesztőségében kimondták, hogy létre kell hozni egy politikai szervezetet (Fodor 2014). Az ő elképzelése az volt, hogy hozzanak létre egy magyar pártszerű politikai szerveződést, amely részt vesz majd a választáson. Koncepciójában megmaradtak volna a civilszervezetek, és a párt nem foglalkozott volna a színházakkal, az újság, vagy az oktatás kérdéseivel, melyek különállóak maradtak volna. Időközben azonban sor került a Ion Iliescu és Domokos Géza közötti egyezségre, majd létrehozták az RMDSZ-t, amely már nem párt volt, hanem szövetség, amely ernyőszervezetként egyeduralkodóvá vált a kultúrában és a politikai képviseletben (Balázs Sándor közlése). Az 1990-es években Balázs az RMDSZ politikusa. 1990. február 24-25-én az RMDSZ országos küldöttgyűlése Sepsiszentgyörgyön megválasztotta az Országos Ideiglenes Bizottságát és a 11 tagú elnökség egyik alelnöki funkciójába beválasztották Balázs Sándort is. A Bolyai Társaság elnöke volt 1990-1995 között, melynek máig célja az állami tudományegyetem létrehozását is beleértve, az önálló romániai magyar felsőoktatási intézményrendszer megteremtésére irányuló jogos és megalapozott közösségi igények támogatása és képviselete. A rendszerváltást követően a nyugdíjaztatásig, majd ezt követően még 10 évig, konzulens professzorként továbbra is a kolozsvári Babeș-Bolyai Tudományegyetemen dolgozott, mint doktori vezető (Balázs Sándor közlése). A kisebbségi lét filozófiai kérdéseit kutató filozófusprofesszor tudományos és közéleti munkásságát napjainkig számos írása kíséri. Az Emlékeim személyekről – újraközlésekkel című utolsó kötete 2018 májusában jelent meg.
