Ara-Kovács Attila (Nagyvárad, 1953. január 14 –), filozófus, politikus, újságíró, szerkesztő. Apja közgazdász, anyja áruszakértő, egy lánytestvére született. Középiskolai tanulmányait az Alexandru Moghioroș (ma Ady Endre Elméleti Líceum) nevét viselő nagyváradi Orsolya-rendi zárdaiskola jogutód intézményében végezte. Katonai szolgálatot nem teljesített, miután 1973 szeptemberében az illetékes katonai orvosi bizottság alkalmatlannak minősítette a szolgálatra (ACNSAS, I210560/1, 27fv). A kolozsvári „Babeș-Bolyai” Tudományegyetem történelem-filozófia fakultásának látogatásnélküli filozófia szakán tanult 1973-1978 között, mely képzését a korabeli követelmények alapján munkahelyhez és az ezt tanúsító évente felmutatott igazoláshoz kötötte. A Securitate róla készített személyi adatlapja szerint az állástalan, szüleivel élő fiatalember külföldön sosem járt. Már a középiskolában megnyilvánult a magyar irodalom iránti érdeklődése és ez a kolozsvári évek alatt és a nagyváradi Ady Endre Irodalmi Körben tovább folytatódott. 1978-tól a Körben folytatott „nacionalista tevékenysége és megnyilvánulásai miatt” adatgyűjtő-megfigyelési dosszié keretében vizsgálták tevékenységét. Az informátori hálózat róla készített jelentései mellett, az 1970-es évek végétől megtalálhatóak „Kos”-objektum utcai figyelésének irat- és képanyagai is. Levelezését elfogták. Így került állambiztonsági tulajdonba 1981-ben az a Bécsből postázott fénymásolt anyag, mely „A romániai börtönökben” címmel Paul Goma a Cahiers de L’Est folyóirat 8/1976. számában megjelent „Vingt ans aprés” című írása után készült magyar fordítást tartalmazta. A Securitate már ekkor elrendelte a megtorló intézkedések mellett ismerősei elrettentését és környezete dezinformálását (ACNSAS, I210560/2, 200; I210560/6, 29–31, 184–186v, 232, 265, 362–363). Megítélését az is bonyolította, hogy 1980-ban az Államtanács (Consiliul de Stat) a Bihar Megyei Pártbizottság pozitív véleményezését követően jóváhagyta, hogy feleségül vegye Kovács Katalin magyar állampolgárt. A hatóságok hozzájárultak az ország végleges elhagyásához is. Ara-Kovács lemondott román állampolgárságáról, de a magyar hatóságok a beutazási vízumot csupán az Ellenpontok-ügy kipattanása és mediatizálása után 1982 novemberében adták meg neki.
Az 1970-es évek második felétől fokozódó romániai emberjogi és nemzetiségi elnyomás, az Ady Endre Társaságban szerzett tapasztalatok, a nagyváradi értelmiségi elit 1980. évi sikertelen lapindítási kísérlete, cselekvésre ösztönözték. Az ő kezdeményezésére született meg az Ellenpontok című máig legismertebb erdélyi magyar szamizdat folyóirat. Ara-Kovács, mint alapító-szerkesztő, elsősorban Tóth Károly Antal, Tóth Ilona és Szőcs Géza közreműködésével 1982. március-október között nyolc számot – 65 írást 293 gépelt oldalon – jelentett meg. Az 1982. november 7-én bekövetkezett állambiztonsági házkutatások és hatósági meghurcolás nem akadályozta meg abban, hogy a 24 oldalas kilencedik számot még az év végén összeállítsa. 1983. május 24-én a Securitate felszólította a borsi és biharpüspöki határrendészeti szerveket, hogy az országból másnap véglegesen távozó Ara-Kovácsot szigorúan ellenőrizzék. Két nappal később pedig George Homoștean belügyminiszter parancsára 5 évre a nem kívánatos személyek listájára tették (ACNSAS, I210560/5, 12, 15-16). A Securitate a továbbiakban a rendszerváltásig élénken figyelte magyarországi tevékenységét, különös tekintettel az 1989 folyamán a tévéműsorokban és rádióadásokban elhangzottakat, amikor egyre gyakrabban kérték Ara-Kovács véleményét a romániai emberjogi és nemzetiségi elnyomásról. A romániai családtagokhoz intézett telefonhívásait rendszeresen lehallgatták és az itteni barátokhoz, ismerősökhöz intézett leveleit is időről-időre sikerült elfogniuk (ACNSAS, I210560/7, 1–6, 10–15).
Ara-Kovács Magyarországra emigrálását követően 1983 nyarán megalapította az Erdélyi Magyar Hírügynökséget (EMH). Ennek első 1983/1 sz. jelentése ugyan az emigrálás előtti május 20-at jelölte meg a létrejövetel időpontjaként, de itt vélhetőleg akárcsak az Ellenpontok esetében az antedatálás a Securitate megtévesztését szolgálta. A jelentés szerint a román hatóságok arra késztették a híriroda munkatársait, hogy „névtelenül és hírforrásaikat tekintve a legnagyobb körültekintés jelentőségével működjenek”. A programadó jelentés szerint a híriroda „nem tart fenn együttműködést, kapcsolatot semmilyen bel- vagy külföldi ellenzéki csoporttal, sem földalatti sajtótermékkel, illetve kiadóval” és „külföldi kapcsolatai is csak arra szorítkoznak, hogy értesüléseit – a nemzetközi szokásoknak megfelelően – más informális csatornáknak továbbítsa”. Egyedüli célként kimondta, hogy „a ma Romániájában folyó féktelen terrorról kellő hitellel és alapossággal tudósítson mindenkit, aki illetékes, s akit az erdélyi magyarság sorsával való rokonság illetékessé tesz”. Az első tulajdonképpeni jelentés 1983. június 15-én készült, az utolsó 1989. szeptember 22-én. A legkevesebb jelentésre a kezdőévben (27 db), a legtöbb jelentés összeállítására 1987-ben (129 db) került sor. A több mit ötéves működés során a magán-hírügynökség összesen 584 darab jelentést készített. AZ EMH elsősorban az erdélyi magyarságot érintő, nem hivatalos úton beszerzett híreket és háttéranyagokat közölte, eleinte magyarul, később angol fordításban is, s ezáltal a nyugati jogvédő szervezetek egyik fontos híranyag-szállítójává vált (EMH jelentései 2018; EMH repertórium 2018).
A rendszerváltásig fennmaradó években 1990-ig az Európa Könyvkiadó felelős szerkesztője volt. .A bécsi Osztrák Rádió és Televízió magyar nyelvű adásának szerkesztője 1990-1993 között, majd ezt követően 1999-ig az EuroConnect politikai elemzője és szakértője Párizsban és Hongkongban. A kilencvenes években több magyarországi és külföldi lap munkatársa, úgymint: Élet és Irodalom, Magyar Narancs, HVG, Beszélő, Alto Adige, Die Gemeinde. A Szabad Demokrata Hírlap főszerkesztője 1999-2000 között. Közéletiségét és politikai szerepvállalását meghatározta, hogy már a kezdetektől a baloldali és liberális világ vonzotta. Ennek megfelelően a Szabad Demokraták Szövetségének (SZDSZ) külügyi irodavezetője 1998-tól 2002-ig, közben 2000-2002 között az Országgyűlés Hivatalának kül- és biztonságpolitikai főtanácsosa. Diplomáciai feladatokat is ellátott. 2002-2008 között a Külügyminisztérium Stratégiai Tervező és Elemző Főosztályának volt helyettes, majd megbízott vezetője. 2007-2013 között a Republikon Institute – Budapest Centre of Foreign Policy igazgatója. 2014 júniusában a Demokratikus Koalíció elnöksége a párt külügyi kabinetjének vezetésére Ara-Kovács Attilát kérte fel. 2015-től a párt elnökségének is tagjává vált. Az elmúlt évtizedekben mindamellett, hogy rendszeres publikációs tevékenység kötődik nevéhez, különböző tv- és rádióműsorok rendszeres szereplője volt, aki olyan témákban szólalt fel mint külpolitika, geopolitika, biztonságpolitika, kultúra, multikulturalitás, migráció.
