Festőművész. Korai rajzstúdiumok után előbb gyógyszerésznek tanult, majd a Képzőművészeti Főiskolát végezte el. 1965-ben Szigligetre költözött és a művészi tevékenység mellett gazdálkodott. Szuverén módon, gátlástalanul alkalmazta a kortárs képzőművészet lehetőségeit. A szürnaturalizmustól átvette az extrém anyagkezelést, a pop arttól és az újrealizmustól a tartalmi és formai elemek használatának nyitottságát, festett pasztellel és olajjal, alkalmazta a kollázst, az asszemblázst. Erdély Miklós baráti körének tagjaként akciókban is részt vett. Kifejlesztette saját magánmitológiáját, a „gyagyaizmust”.

1971-ben a budapesti Mednyánszky Teremben rendezett kiállításából országos botrány kerekedett, életében nem is volt több önálló tárlata. Párhuzamosan, megélhetési célzattal rendszeresen beadott (remekül megfestett) tájképeket, csendéleteket is a Képcsarnok Vállalathoz. Utolsó évében, súlyos betegsége idején, régi képei darabjaiból új műveket készített, melyekben még egyszer megkísérelte, hogy formát, és ezen keresztül értelmet adjon mindannak, ami „az emberrel történik”. Életművét az Első Magyar Látványtár gondozza. Emlékkiállítását 1990-ben a székesfehérvári Szent István Király Múzeum rendezte meg. Gyűjteményes kiállítása volt a Műcsarnokban 2003-ban.