Somogyi Mária Sárbogárdon nőtt fel, a helyi gimnáziumban érettségizett 1954-ben, majd az ELTE-n tanult irodalom, történelem és filozófia szakon. Székesfehérváron helyezkedett el tanárként, 1968-ban férjével, Somogyi Pál biológussal Budapestre költöztek. Az ELTE Történeti Könyvtárában kezdett el dolgozni, közben pedig írta a doktori disszertációját, melynek témája az Osztrák-Magyar Monarchia oktatáspolitikája volt. Ezt ugyan sosem fejezte be, mert megszületett időközben az első gyermeke, eztán pedig teljes állást kellett keresnie, hogy férje mellett ő is hozzájáruljon a család megélhetéséhez. Egyik barátjától, Márkus László történésztől tudomást szerzett egy munkalehetőségről az Országos Széchényi Könyvtárban (OSZK). 1973-ban csatlakozott a Markovits György történész vezette Zárolt Kiadványok Tárához.

Somogyi belépett az OSZK pártalapszervezetébe és új tagként párttagtársai meggyőzték, vállalja el a párttitkári tisztséget. Ezt ő nem utasította vissza, habár bevallotta, korábban nem volt elkötelezett kommunista. Baloldali értékrendűnek tekintett magára, de nem azonosította magát a pártvezetéssel és tudatában volt a párt által elkövetett bűnöknek és a funkcionáriusok által terjesztett hazugságoknak. A párt kritikája számára mindennapi jelenség volt a családban, ahol felnőtt. Ahogy Somogyi felidézte, mikor a Rajk-pert hallgatták a rádióban, megtárgyalták a családon belül és világos volt számukra már akkor is, hogy egy politikai kirakatpert szerveztek. Az első könyv, amit Somogyi a tárban elolvasott Szász Béla: Minden kényszer nélkül című munkája volt, ami a Rajk-per egyik mellékperében elítélt szerző börtönnaplója volt.

Somogyi családja közvetlenül érintett volt az 1956-os forradalomban. Édesapját megválasztották (akarata ellenére) a sárbogárdi munkástanács élére. Ennek következményeként börtönbüntetésre ítélték, amit felfüggesztettek végül. Egyértelmű volt Somogyi számára, hogy az 1956-ról szóló hivatalos közbeszéd nem az igazságot tükrözi, ő forradalomnak tekintette az októberi eseményeket, nem pedig ellenforradalomnak. Somogyi jó kapcsolatot alakított ki Vásárhelyi Miklóssal, a politikai ellenzék egyik kulcsfigurájával, akit magát is letartóztatták forradalmi szerepvállalása miatt. A Vásárhelyivel 1956-ról folytatott rendszeres beszélgetések szintén meghatározóak voltak számára. Ezzel együtt látta a forradalom túlkapásait is. Sárbogárd szomszédságában működött az orosz katonai parancsnokságnak egy állomáshelye, szemtanúja volt annak, mennyire nem volt biztonságos helyzetben egy ártatlan orosz állampolgár a felkelés ideje alatt.

Mindennel együtt személyes tapasztalatai fokozatosan fejlesztettek ki benne egy nagyon kritikus álláspontot mindenféle politikai mozgalommal és párttal szemben, de az 1970-es években még annak illúziója vezette, sikerülhet többet elérnie a párton belüli aktív szerepvállalásával. Ennek mentén például szakmai kérdéseket is megtárgyaltak a párttaggyűléseken, ami egyébként szabályellenes volt. Mint párttitkár 1988 tavaszán mondott le, amikor Bíró Zoltánt és három másik prominens értelmiségit kizártak a pártból és mivel Bíró az OSZK alkalmazottja volt, a magasabb pártfunkcionáriusok azt akarták, Somogyi vezesse le ezt Bíró munkahelyének párttitkáraként. Ezt ő megtagadta és feladta a pozícióját.

Somogyi kulcsfontosságú szerepet játszott az 1970-es évek végén a szamizdatgyűjtés gyakorlatának bevezetésében. A könyvtár igazgatósága és a politikai rendőrség elnézte e törekvéseit. Ahogy Somogyi visszaemlékszik, a titkos rendőrség sosem környékezte meg a beszervezés szándékával, ezt le is ellenőrizte a levéltárban, neve nem szerepelt ilyen listán. Ugyanakkor emlékezett arra, hogy Markovitsnak rendszeresen kellett egyeztetnie a politikai rendőrség tisztjeivel. Amikor Markovits 1983-ban nyugdíjba ment, Somogyi lett a tár vezetője és menetelt a ranglétrán tovább is, végül az OSZK igazgatóhelyettese lett. 1982-től a szamizdatgyűjtemény félig legálissá vált, mivel a könyvtár költségvetéséből különítettek el e tételek vásárlására keretet és ez az adminisztrációban is nyomot hagyott. Somogyinak vitathatatlanul sikerül a Petőfi Irodalmi Múzeuméhoz hasonló hatalmas szamizdatkollekiciót összegyűjtenie.

Szintén nagy erőfeszítéseket tett a magyar emigráns kollekció hazaszállítása érdekében. Tekintélyes időt töltött külföldön különféle ösztöndíjakkal az 1980-as években és annak köszönhetően is, mert férje Cambridge-ben kapott állást, így családi okokból is gyakran megfordult Angliában. A legnagyobb fogása a New York-i Magyar Nemzeti Tanács dokumentumainak megszerzése volt, de jó néhány magángyűjteményt is vásárolt emellett, így például az emigráns diplomata Hőgye Mihály irat- és könyvgyűjteményét, e kiadványok végül a budapesti Ráday Könyvtárba kerültek. Somogyi segítette Nagy Ferenc emigráns politikus dokumentumainak katalogizálását is a kolumbiai egyetem archívumában. Egyéb személyes dokumentumok is megtalálhatók az OSZK-ban, így az irodalomkritikus Schöpflin Gyula, a költő Gömöri György és az újságíró Szász Béla anyagai. Somogyi Mária e leírás készítésekor, 2018-ban már nyugdíjba vonultan él.