Benda Kálmán (1913–1994) magyar történész és levéltáros volt. Történelmet és földrajzot hallgatott az Eötvös Collegium tagjaként a budapesti tudományegyetemen. Ösztöndíjasként tanult Bécsben, Berlinben és Párizsban 1937–1938-ban. 1938-tól 1942-ig a tatai népfőiskola igazgatója. Tanított a budapesti református gimnáziumban (1940–1941), majd segédfogalmazóként dolgozott a Vallás- és Közoktatásügyi Minisztériumban (1941–1942). 1942-től a Teleki Pál Tudományos Intézetben dolgozott, ahol 1945-től 1947-ig igazgatóhelyettes volt. A budapesti tudományegyetem tanára (1945–1949) és a Kelet-Európai Tudományos Intézet igazgatóhelyettese (1947–1948), de 1948 végén politikai okokból elbocsátották. Alkalmi munkákból élt, majd 1950-től a Dunamelléki Református Egyházkerület Levéltárában dolgozott. 1957–1958-ban az MTA Történettudományi Intézetének igazgatóhelyettese, majd 1958 és 1983 között ugyanott tudományos munkatárs, illetve főmunkatárs. 1983-tól 1985-ig osztályvezető volt az Intézetben, majd 1985–1987-ben tudományos tanácsadó. A szegedi tanárképző főiskola oktatója (1975–1977), 1980-tól a Ráday Gyűjtemény igazgatója. 1984-től az ELTE címzetes egyetemi tanára. Koraújkori magyar és erdélyi művelődéstörténettel foglalkozott.