Jávor István ismert fotós, filmgyári standfotós, később operatőr és dokumentumfilm-rendező, az 1980-as években a demokratikus ellenzék tevékenységének egyszerre résztvevője és dokumentálója: a Hétfői Szabadegyetemek egyik szervezője és 1979-től kezdve házigazdája, az 1987-ben induló Fekete Doboz szamizdat videófolyóirat alapítója, egyik vezetője.

Családja megszenvedte a zsidóüldözést, s ez határozta meg szülei alapvető életstratégiáját: el kell fogadni a rendszer szabályait, korlátait, és örülni annak, hogy - amint Jávor egy Szilágyi Sándor barátjának adott interjúban fogalmazott - „ha nem ugrálnak, békén hagyják őket.” Jávor a középiskola alatt - valamelyest szakítva a szülői elvekkel - szabadosabb életmódot élt, magaviselete miatt eltanácsolták a Kölcsey Gimnáziumból. Holott életvitele hasonló volt mint sok középosztálybeli fiatalé: lelkesedett a beatzenéért, zenekart alapított, rendszeres vendége volt az Egyetemi Színpadnak és a Filmmúzeumnak, együtt olvasta Szolzsenyicint és Salingert, fogyasztotta mindazokat a kulturális termékeket, amelyeket a kádári “konszolidáció” lehetővé tett. Érettségi után némi protekcióval felvették a Fényképész Szövetkezethez, ahol elkezdte fotós pályafutását.

Jávor életének alakulását alapvetően határozták meg párkapcsolatai. Ipari tanulóként ismerte meg majd 1969-ben vette el első feleségét, aki a Május 1. Ruhagyár igazgatójának lánya volt. Bár Jávornak családja is biztos anyagi hátteret biztosított, az após révén olyan előnyökhöz jutottak, amelyek csak magas rangú káderek számára voltak elérhetőek: soron kívül kaptak lakótelepi lakást Óbudán (Gyurkó Lászlóval és Törőcsik Marival laktak egy házban), és elutazhattak a Szovjetunióba, mely lehetőség jobbára csak politikailag megbízhatónak ítélt állampolgároknak tárult fel. Az 1970-es moszkvai és fekete-tengeri utazás azonban kijózanítóan hatott Jávorra: bár ők kivételezett kényelemben utaztak, figyelmét megragadta a széleskörű nyomor.

Jávor terve, hogy sajtófotósként helyezkedjen el, nem válhatott valóra: újsághoz bekerülni szinte lehetetlennek tűnt. Egyéb munkák mellett divat- meg reklámfotókat készített, mely meglehetősen jól jövedelmezett. Felesége a divatiparban dolgozott, az általa szervezett bemutatókra Jávor is elkísérte őt, így könnyen jutott megrendelésekhez. Ez anyagi függetlenséget biztosított számára akkor és az egész Kádár-rendszer alatt. Emellett hamarosan hivatásos fotósként is elhelyezkedhetett. 1972-ben megismerte Ragályi Elemér operatőrt, aki elvitte őt forgatásokra, s eleinte kedvtelésből, nem hivatalos standfotósként fényképezte a forgatás munkálatait. A szocialista gazdálkodás logikája tette lehetővé, hogy rengeteg fekete-fehér fényképet készíthessen: az egyik építőipari vállalat fotósaként dolgozó barátja tetszőleges mennyiségben bocsátotta Jávor rendelkezésére a szükséges nyersanyagot, ugyanis a vállalatot hátrány érte volna, ha nem költi el a teljes költségvetését. Jávor így nagy gyakorlatra tehetett szert a standfotózás területén, melynek köszönhetően rövidesen megkapta első hivatalos fotós állását a MAFILM-nél.

1973-tól számos film forgatásán már hivatalos standfotósként dolgozhatott, köztük az alternatív szcéna olyan kultikus alkotásánál mint az Eszkimó asszony fázik (1984) vagy a  Bős-Nagymarosi Vízlépcsőrendszer problémáit bemutató Dunaszaurusz (1988) című dokumentumfilm. Ahogy Jávor emlékezett az 1956-os Intézet Oral History Archívumának adott interjújában: “volt jó néhány olyan rendező, akik a rendszer feltétlen híveiként akkor csinálnak filmet, amikor akarnak. Ezeket a filmeket én utáltam. Nemcsak a rendezőket, hanem ezeket a rendszerhű filmeket is. Talán nem is volt véletlen, hogy olyanok találtak meg, akiket tudtam vállalni.” Így az sem meglepő, hogy Jávorra a legnagyobb hatást egy olyan film tette, ami távolról sem volt “rendszerhűnek” nevezhető. Schiffer Pál Cséplő Gyuri (1978) című dokumentum-játékfilmje alkalmat nyújtott számára, hogy testközelből tapasztalja meg a szegénységet és a cigány életformát: “Ez mindenféle értelemben befolyásolta a későbbi pályámat. Lehet talán valami rokonságot kimutatni köztem és azok között a fiatal szociológusok között, akik Kemény István szárnyai alól bújtak elő, és aztán a demokratikus ellenzék élharcosaivá lettek” - emlékezett az említett interjúban.

Jávor az 1970-es évek első felében sajátos helyzetben volt: egyrészt a rendszer lehetőségeihez képest jólétben élt, másrészt viszont - jórészt reflektálatlan - ellenzéki érzelmei voltak. Vezető káder apósáékkal nehezen értette meg magát: “Az összes kommunizmussal kapcsolatos problémát úgy fogták föl, mint egyes emberek ballépéseit vagy bűneit, de ettől eltekintve maga az elv, az eszme hibátlan és egyedül való. Úgy gondolkodtak, mint két vallásos. Mindig nagyokat vitatkoztunk, merthogy én meg azt próbáltam definiálni nekik, hogy miért vagyok a rendszer ellen. Ennek nem volt ideológiája, egyszerűen egy ellenérzés volt. Nagyon zavart a rendszer hamissága, álságossága, képmutatása, a bezártság, az, hogy a nővérem disszidálása miatt én sok éven keresztül nem kaphattam útlevelet. Bezárva éreztem magam nemcsak az útlevél-nélküliség miatt, nyomasztónak éreztem a légkört” - emlékezett 2010-ben. Jelentős fordulatot hozott életében válása, majd az 1978-as év, amikor nemcsak a Cséplő Gyuri nyitotta fel a szemét, hanem új partnere, Varga Mária Vera is.

Varga volt az, aki Jávor figyelmét a politikai, társadalmi problémákra irányította, és a mélyebb összefüggések keresésére késztette: mindaz amitől „nem éreztem jól magam ebben az országban, az megfogalmazódott, megfoghatóvá, objektívvé vált attól, hogy rengeteget beszélgettünk” - idézte fel Jávor kapcsolatukat. Vargán keresztül került be a demokratikus ellenzék közegébe is. 1979-től az ő budai lakása adott otthont a legendás “hétfői szabadegyetemnek”. Az Óra közi lakásban, ahova az ”emberellenesnek” érzett lakótelepről elköltözött, nyilvános összejöveteleket, különböző társadalmi, politikai, történelmi témákkal kapcsolatos előadásokat tartottak. Az előadások meglehetősen nagy közönséget vonzottak: volt, hogy 100-150 fő is megjelent. Az elhangzottakat magnetofonra vették, és előfordult, hogy szamizdatként is terjesztették. Jávor István így emlékezett vissza a „repülő egyetem” hangulatára: „Ezekben az összejövetelekben volt valami enyhe bizsergetős érzés, tehát az illegalitás enyhe izgalma. Akkor ez egy olyasfajta klubhoz, egy olyan informális körhöz való tartozást is jelentett, ami rendkívül jó érzés volt. Egyfelől, hogy nem vagyok annak a manipulációs mechanizmusnak a részese, ami a szerencsétlen többség életét jellemzi, másfelől, hogy ennek köszönhetően többet tudhatok, mint sokan mások. Ennek a romantikája jólesően hatott rám.” Azzal, hogy Jávor a lakását biztosította az előadások számára, az államvédelmi hatóságok célkeresztjébe is bekerült. Számos jelentés készült róla ekkoriban, melyek szerint azonban: „más ellenzéki tevékenységet” nem folytatott (lásd a Beszélőben közölt 1981. január 19-i jelentést a repülő egyetemről). Ez csak részben volt igaz, hiszen a szamizdatok terjesztésében, és, ha kellett, “reprózásban”, fotózásban közreműködött. A tevékenységüket névvel-címmel vállaló vezető szamizdatosok bátorsága rendkívül imponált Jávornak.

A repülőegyetem élménye más vonatkozásban is ösztönzően hatott Jávorra. Tamás Gáspár Miklós Erdély-előadásainak hatására 1980-ban Erdélybe utazott, majd Kárpátalján is készített egy fotósorozatot. Célja e szociofotókon keresztül képet adni az ottani társadalmi probémákról, ahogy az Tamás előadásaiból kibontakozott. Az erdélyi képekből három albumot állított össze, míg a kárpátaljai képek és a később, 1981-ben Lengyelországban készített fotók ugyancsak egy a „Rajk-butikban” helyben lapozgatható albumban kaptak helyet. A SZETA néhány rendezvényén szintén levetítette a képeket. Megjelenésről politikai okokból szó sem lehetett.

A hétfői szabadegyetem végét Jávornál Hegedüs András előadássorozata jelentette 1981-ben. A sorozat első alkalma után Jávort berendelte Föld Ottó, a Mafilm igazgatója, és választás elé állította: állását csak akkor tarthatja meg, ha nem ad helyszínt az előadásoknak többé. Jávor engedett, így a repülőegyetem nem folytatódott lakásán, de a társadalmi közeg, a kapcsolatok továbbra is megmaradtak, gyermekei anyját is itt ismerte meg. Különösen fontos volt számára, hogy szoros barátságba került Berkovits Györggyel, az időközben elhunyt Varga Mária Vera korábbi férjével. Berkovits a Mozgó Világ folyóirat szociográfia rovatának szerkesztője volt és a Bibó-emlékkönyv egyik szerzője. A vele való kapcsolat is Jávor szociális érzékenyéségét mélyítette.

Jávor ekkor Szirtes András rendező ösztönzésére egyre inkább a fotózástól a film felé közeledett. Szirtes a Balázs Béla Stúdió vezetőségi tagjaként hozzáférést tudott biztosítani Jávor számára az első videókészülékekhez, aki Berkovits Györggyel kezdett interjú alapú dokumentumfilmet készíteni. 1983-ban készült el a Találós kérdések, mely az imént említett Hegedüs Andrással készített, az 1956-os forradalomra visszatekintő interjút rögzítette. A film vágására a Pannónia Filmstúdióban adtak lehetőséget, Jávor kapcsolatain keresztül addig nem látott archív felvételekhez, fotókhoz is hozzájutott. A film azonban máig lappang: „A vetítőn pont átment a labor akkori párttitkára, megkövülten megállt és nézte, nem hitt a szemének. Gyorsan fölhívta a kerületi pártközpontot, hogy ő most mit csináljon. Sebbel-lobbal jöttek, és elvitték az egészet. Így aztán bekerült a Báthory utcába, és ott az elvtársak rongyosra nézték egészen 1989-ig” - feltételezte Jávor az életút-interjúban.

Jávor 1985-ben megtakarításaiból vásárolt egy saját kamerát és kiváltotta a kisipari engedélyt fénykép és videófilm készítésére: “elkezdődött a maszek világ számomra” - emlékezett. A magyar viszonyokhoz képest csúcskategóriásnak számító felszereléssel Jávor eleinte művészeti eseményeket rögzített, mint például a Vigadóban tartott – ellenzéki színezettel is bíró – Talentum társaság estjei. Ennél azonban Jávor többet, és érvényesebben akart beszélni a jelen magyar állapotokról, így a társadalmi, politikai kérdések felé fordult az érdeklődése. Ebből az érdeklődésből született meg 1987-ben a szamizdat videófolyóiratnak számító Fekete Doboz.

Jávor fotói közül számos felkerült már a Fortepanra, és az Index.hu rendszeresen közöl belőlük tematikus válogatást 2015-től. Így többek közt megtekinthetővé váltak az amerikai és a kárpátaljai utak során készített felvételek, és a legendás Megáll az idő című film forgatásán készült fotók is.