Nagy Gáspár katolikus költő és az ellenzék ismert figurája volt az 1980-as években. Egyike volt azoknak a költőknek, akik visszatérően és félreérthetetlenül utaltak verseikben az 1956-os forradalomra. Számos írását betiltották. Fontos szerepet játszott Nagy Imre 1989-es újratemetésében.
Nagy Gáspár egy kis faluban született szegény paraszti családban, amely még az 1950-es években is ismert volt szilárd hitéről és a római katolikus egyházhoz való hűségéről. Elemi iskolai tanulmányait Bérbaltaváron fejezte be, majd felvették a Pannonhalmi Bencés Gimnáziumba. Mielőtt megkezdte volna könyvtár és népművelés szakon a tanulmányait Szombathelyen 1968-ban, egy évet szakképzetlen munkásként kellett dolgoznia. 1971-ig tanult a szombathelyi főiskolán, melynek újságjában publikálta első verseit is. Nagyjából ebben az időben kezdte személye érdekelni a politikai rendőrséget, 1989-ig folyamatosan megfigyelés alatt tartották. Nagy Gáspár Budapesten helyezkedett el könyvtárosként. Később a Móra Kiadó szerkesztőjeként dolgozott. 1981-ben megválasztották az Írószövetség titkárának. 1985-ben lemondatták tisztségéből, miután egyik versében névrokona, az 1956-os forradalom után kivégzett és jeltelen sírba temetett Nagy Imre kommunista politikus újratemetésére szólított fel. 1985-ben a Bethlen Gábor Alapítvány titkára lett, 1988 és 2004 között a Hitel folyóirat szerkesztőjeként dolgozott. 1989 júniusában meghívták, hogy szavalja el néhány versét Nagy Imre újratemetésén. A Magyar Katolikus Rádió kulturális rovatát vezette 2004-től 2007-ben bekövetkezett haláláig.
Nagy Gáspár egyik interjújában úgy jellemezte az 1980-as éveket, mint egy politikailag nagyon nehéz időszakot. Számos művét cenzúrázták s betiltották, illetve megszüntették azokat a lapokat, amelyekben publikált, éppen abban az időszakban, amikor a legtermékenyebb alkotói periódusában volt. Mindazonáltal megvolt győződve arról, hogy helyes elveket követ. Úgy érezte, hogy erkölcsileg megvesztegethetetlen, s ez adott neki erőt. Az olvasók iránti felelősségérzet is arra biztatta őt, hogy ugyanúgy alkosson tovább. Sinkovics Imre színművész egyszer nagyon bátornak nevezte őt. Nagy Gáspár erre így válaszolt: „Nem voltam bátor. Csak féltem a félelem érzésétől.”