Képzőművész. Tanulmányait a budapesti Képző- és Iparművészeti Gimnáziumban (1957-1961), a Nyomdaipari Tanulóintézetben (1963-1964) és az egri Tanárképző Főiskolán (1964-1968) végezte. Főiskolás korában kezdett absztrakt képeket készíteni. A világ látványának “csodás szerkezete”, egész és rész kapcsolata, az ellentétek közti átmenet foglalkoztatta. A hetvenes évek elején geometrikus, majd egyre konceptualizálódó műveket hozott létre, vizuális szemantikai-logikai kísérletekbe fogott.

Részt vett az akkoriban kibontakozó magyarországi neoavantgarde több fontos kiállításán (Szürenon, R kiállítás, Balatonboglári Kápolnatárlatok).  1974-ben fotókkal kezdett dolgozni, segítségükkel a következő másfél évtized során a látással kapcsolatos szisztematikus vizsgálódásokba kezdett: "képszövéseket" (feldarabolt fotó-montázsokat, pl. Osztályátlag), fényrajzokat, "mnemogramokat" (fotogramon rögzített fényrajzolatok) hozott létre. A nyolcvanas években "pszichogram" eljárással készített kompozit képeket, amelyek aprólékos kézimunkával készültek több negatívról és a látás folyamatának változó intenzitását kísérelték meg rögzíteni.

1989. október 31.-én érzékfeletti tapasztalatban volt része, aminek hatására megtért, és egy időre felhagyott a művészettel. Másfél esztendő után új alapokon folytatta az alkotómunkát. Megváltozott alkotómódszere szerint egy-egy előre elhatározott szervezőelv (például egy megismételt mozdulatsor) mentén nem elkészíti, hanem hagyja létrejönni a művet, amelyet egyszerre határoz meg az eszközöket és a műveletet előzetesen behatároló koncepció és annak érzéki, anyagszerű megjelenése (például a Szomjúságvirágok című szobrok esetében a kiszáradt föld repedéseit használta negatívnak).

2005-ben Munkácsy-díjban és Herczeg Klára-díjban részesült. Gyűjteményes kiállítását a Ludwig Múzeum 2018 tavaszán tervezi bemutatni.