Néprajzkutató, művelődéspolitikus
Szabadkán született 1910. március 24-én. Az érettségi után magyar-latin-görög szakra iratkozott be a szegedi egyetemre, ahol 1934-ben szerzett oklevelet. Egyetemi hallgatóként részt vett a Szegedi Fiatalok Művészeti Kollégiuma megalapításában. 1935-ben lett gyakornok a Nemzeti Múzeumban, és ettől az évtől kezdve 1944-ig a Magyar Rádió tisztiviselője. A Magyar Rádió és a Pátria hanglemezgyár együttműködésével Ortutay szervezte meg a néprajzi hanglemezfelvételeket, amely munkában Lajtha László, Bartók Béla, Kodály Zoltán is részt vettek. Naplójába írt bejegyzések tanúskodnak arról, hogy szívügyének tekintette a néprajzi hanglemezfelvételek készítését. Több mint kétszáz néprajzi hanglemezt készítettek, népzenét, népmesét, szokásanyagot, vallásos népénekeket rögzítettek, több országból hoztak énekeseket és mesemondókat a felvételek elkészítésére. 1942-ben részt vett a Magyar Történelmi Emlékbizottság megszervezésében. Csatlakozott a Független Kisgazda-, Földmunkás- és Polgári Párt polgári tagozatához, amelynek 1943-től egyik vezetője lett. Szimpatizált és együttműködött a kommunista párttal. 1945-47 között a Magyar Központi Híradó Rt. (Rádió, Magyar Távirati Iroda, Filmhíradó) elnöke volt.
1945 és 1953 között nemzetgyűlési és országgyűlési képviselő. 1945-től az FKgP Országos Intéző Bizottságának, 1946–47-ben a Politikai Bizottságának tagja. 1948–49-ben a párt egyik társelnöke. Az együttműködés híve az Magyar Kommunista Párttal. 1949-től a Magyar Függetlenségi Népfront Országos Tanácsának tagja. 1947–50-ben vallás- és közoktatásügyi miniszter, majd 1952-ig a Múzeumok és Műemlékek Országos Központjának elnöke. 1949-ban, a Magyar Néprajzi Társaság LXI. közgyűlésén elmondott, A magyar néprajztudomány elvi kérdései című beszéde kijelölte a néprajztudomány szerepvállalását a szocializmus időszakában. Közben 1948–49-ben a Magyar Tudományos Tanács társelnöke. 1945-től a Magyar Tudományos Akadémia (MTA) levelező tagja, majd 1946-tól tanár a budapesti néprajzi intézetben. 1951-től a folklór tanszék tanszékvezető egyetemi tanára. 1949-től 1956-ig a Magyar Néprajzi Társaság elnöke. 1953-tól előtérbe kerül oktatói munkája. Ugyanebben az évben megalapította a Népművészet Mestere díjat, amelyet azóta is augusztus 20-án adnak át. 1954-ben alakuló Hazafias Népfront Országos Tanácsának tagjává választották. 1957 és 1963 között az ELTE rektora, 1958-tól haláláig országgyűlési képviselő és a Népköztársaság Elnöki Tanács tagja. 1958-tól az MTA rendes tagja és ismét a Magyar Néprajzi Társaság elnöke egészen haláláig. 1963-ban az ő kezdeményezésére létesült kutató csoport budapesti Eötvös Loránd Tudományegyetemen. 1964-től haláláig tagja volt a Tudományos Ismeretterjesztő Társulatnak (TIT). Az MTA Néprajzi Kutatócsoportja 1967-ben az ő vezetésével vált önálló intézménnyé. 1970-től az országgyűlés kulturális bizottságának elnöke. 1967-70-ben az MTA I. osztályának titkára, 1973-ig elnöke. 1970-től ismeretterjesztő rádiósorozatot indított Kis magyar néprajz címmel, amely során évente más-más témakörben kínálták a rádióhallgatók számára az ötperces kis előadásokat. Vállalta a „Röpülj páva” versenyek szakmai támogatását. Tudományszervező a néprajzon belül, az akkor még elérhető paraszti kultúra megmaradt elemeinek bemutatására törekedett pl. Kis magyar néprajz című kötete rádió-előadásait tartalmazza, gördülékeny stílusban megírt további kötetei [írók, népek, századok (1960), Halhatatlan népköltészet (1966), Fényes, tiszta árnyak (1973) stb.] a széles olvasóközönséggel ismertették meg a néprajztudományt. 1978. március 22-én hunyt el Budapesten. Felesége Kemény Zsuzsa volt.
Számtalan díj, kitüntetés birtokosa, a Helsinki Egyetem díszdoktora, tucatnyi folyóirat, kiadvány, tanulmánykötet szerzője és szerkesztője (pl. Ethnographia, Acta Ethnographica stb.)
Naplóját 1938 és 1977 között írta, amelyet saját kérésére, halála után 30 évvel, fia adott ki. Három kötetben jelent meg 2009-2010-ben jegyzetekkel ellátva. Olyan forrásnak tekinthető, amely a Rákosi-, és Kádár-korszak időszakáról, világáról ad egy személyes és kritikus összefoglalást. A napló műfajából adódik, hogy az egyes napokra, hónapokra, évekre eső bejegyzések száma aránytalan, de egy sajátos perspektíváját adják egy ember pályájának.
