Hetényi Zsuzsa a budapesti ELTE Orosz Nyelvi és Irodalmi Tanszékének oktatója 1983 óta. Az orosz irodalom ismert fordítója. Hetényi Zsuzsa az MSZMP reformközgazdász tagjának, Hetényi Istvánnak a lánya, aki kulcsszerepet játszott az 1960-as évek második felében bevezetett új gazdasági mechanizmusban, és aki 1980-ban pénzügyminiszter lett, mígnem 1986 végén Kádár menesztette a minisztérium éléről. Ugyanebben az évben jelent meg Hetényi Zsuzsa fordításában Bulgakov Kutyaszív című műve szamizdatban, melyet még 1980-ban ültetett át magyarra.
Hetényi angolszász műveltségű, magasan kvalifikált értelmiségi családból származik. Nagyapja, Hetényi Géza már az 1930-as években kiváló fizikus volt, akit később a Magyar Tudományos Akadémia tagjának is megválasztottak, s akinek a karrierje 1948-ban sem tört meg, köszönhetően a szovjet kollégáival ápolt jó kapcsolatainak. Fia, Hetényi István idővel vezető közgazdásszá vált, aki a pénzügyminiszterség előtt az Országos Tervhivatalban dolgozott. A Hetényi-család sikerei azonban nem jártak együtt a kommunista hatalmi kurzus vak követésével: Hetényi Zsuzsa édesanyja ugyan nagyon fiatalon csatlakozott a mozgalomhoz a második világháború előtt, az 1949-es Rajk-per alatt kiábrándult a politikából, hangot adott kritikáinak is, 1956-ban pedig elhagyta a pártot, aminek következtében csakhamar elbocsátották állásából. Kezdetben Hetényi Zsuzsa lelkesen csatlakozott a kommunista ifjúsági szervezethez, melynek iskolai szerveztét ideológiamentesnek látta, de középfokú tanulmányai befejeztével, az 1970-as évek elején megtagadta a pártba való jelentkezését. Ahogyan egy megjelent interjújában rámutatott, döntő fordulatot jelentett számára, amikor 1971-ben elolvasta Alekszandr Szolzsenyicin Ivan Gyeniszovics egy napja című, 1962-ben magyarul is kiadott művét, illetve szamizdatban a szerző GULAG-könyvét is. Az abban olvasottak a magyar politikára is illettek. Főleg azért, ahogyan Hetényi maga is leírta az író halála utáni retrospektív esszéjében, mert a táborokban használt különleges szókészletet a fordító egy olyan egykori internált fogoly segítségével ültette át magyarra, aki egykor a „magyar GULAG,” vagyis a recski kényszermunka-tábor foglya volt.
Hetényi a középiskolában bekapcsolódott a ma alternatívnak nevezett színjátszásba: rendszeres látogatója volt az Orfeo Csoport előadásainak, Halász Péter lakásszínházának és elmerült a budapesti éjszakai életben. Úgy vélte, hogy Konrád György volt akkoriban az egyik legjelentősebb magyar író, ezért egyetemi felvételije részeként esszét írt Konrád A látogató című 1969-es művéről. Tette ezt annak ellenére, hogy Konrád regényét élesen kritizálta a hivatalos kommunista sajtó. Az Eötvös Loránd Tudományegyetemen Hetényire nagy hatást tettek Németh G. Béla szemináriumai, melyek éles ellentétben álltak más tanárok kurzusaival. A katolikus és konzervatív Németh széles európai látókörrel rendelkezett és a magyar irodalmi hagyományra helyezte a hangsúlyt, mindez eltért a Párt hivatalos kultúrpolitikája által támogatott kánontól.
Mint Hetényi az interjúban visszaemlékezett, több ellenzéki szellemiségű körrel is kapcsolatban állt, de egyik sem engedte mélyen integrálódni. Komoly gyanakvást tapasztalt vele szemben. Egyrészt az irodalomtudós Horváth Iván csoportja bizalmatlan volt vele szemben apja politikai helyzete miatt, amit abszurdnak tartott, hiszen Horváth Márton apja, Márton a magyar sztálinizmus idején a párt magas rangú tisztségviselője volt. Másrészt a Tábor Ádám és Tatár György újonnan felfedezett zsidó identitása alapján kialakult kör is a csoport perifériájára utalta. Hetényi Isaac Babel kutatójaként mélyen érdeklődött a judaizmus iránt, sőt elkezdett héberül tanulni, de kulturálisan vegyes háttérrel rendelkezett, áttért nagyapák és keresztény nagyanyák révén: ez akadályt támasztott mélyebb bekapcsolódása elé. Végső soron azonban, mint felidézte, amúgy sem volt ideje disszidens tevékenységet folytatni, mert anya lett.
Hetényi rendszeresen olvasott szamizdat kiadványokat, többek közt a Bibó Emlékkönyvet (1980) is, de elsősorban orosz szamizdatot és tamizdatot forgatott. Nyugatra csak 1982-ben jutott ki, s itt másokhoz hasonlóan Hetényi is olyan kiadványokhoz jutott hozzá, amelyek Magyarországon elérhetetlenek voltak. Egy alkalommal forrása a londoni St Paul's könyvesbolt volt, ahol kelet-európai személyazonossági igazolvány felmutatásával lehetett könyvekhez jutni. Hetényi maga is részt vett illegális anyagok terjesztésében. Összebarátkozott Heinrich Pfandl osztrák szlavistával Grazból, aki rendszeresen készpénzzel támogatta a rászorulókat, és Bibliákat, könyveket és Vlagyimir Viszockij hangfelvételeit csempészte Magyarországra. Itt Hetényi volt az anyagok egyik terjesztője.
Spiró György író 1980-ban felkérte, hogy fordítsa le Bulgakov Kutyaszív című művét a Kaposvári Színház számára. Spirót akkori felesége, Klauber Mária révén ismerte, és gyakran összejártak. Néha Kertész Imre is megjelent ezeken a találkozókon. Ez volt az a baráti kör, ahol korán felismerték a Sorstalanság (1975) nagyszerűségét, miközben a regény viszonylag szerény fogadtatásban részesült a sajtóban. Hetényi személyes kánonja tehát nagyban eltért a hivatalos kánontól, és ez igaz az orosz szerzőkre is. Bulgakov és Babel mellett Nabokovot is szívesen olvasta. 1982/83-ban azonban rövid időre a Szovjet Irodalom című folyóirathoz szerződött. Ez volt az az időszak, amikor Borisz Paszternak kiváló művei mellett a legrosszabb fajta szovjet propagandaművészet jelent meg a folyóiratban. Bár a lépés azt mutatja, hogy az underground irodalom és a leghivatalosabb irodalmi élet terepe nem volt hermetikusan elválasztva egymástól, Hetényi nem bírta a hírhedt kultúrkritikus és szerkesztő, Fehér E. Pál által meghatározott légkört, és 1983-ban felbontotta szerződését. 1989-ben Hetényi a budapesti Katona József Színház szakértőjeként és fordítójaként dolgozott, amikor Gothár Péter rendező végül színre vitte a Kutyaszívet.
